Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-05 / 234. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ß 1963. OKTOBER 5., SZOMBAT Ara 50 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A rézkereszt birodelms I Az éves tervteljesítésért | Kommunisták a kereskedelemben | Sport | Eső, zivoiar A versenymozgalom meggyorsította a vetést Békés megyében A rendszeres ellenőrzés megakadályozza a minőség romlását Kádár János elvtárs találkozott Antonin Novotny elvtárssal Megyénk termelőszövetkezetei, ben nagy visszhangra talált a tiszaföldvári Lenin Tsz felhívása. Eddig száznál több termelőszövetkezet csatlakozott a kezdeményezéshez s zöme október húszra akarja földbe tenni a jövő évi ke. nyémekvaló magját. A versenyA termelőszövetkezetek tagjai, az állami gazdaságok és gépállomások dolgozói — ha az időjárás engedi — nem pihennek holnap sem. Megyénk termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban a szántás-vetés most a fő munka. De a betakarítás sem maradhat el, hiszen a legtöbb helyen ettől függ a vetés meggyorsítása is. Éppen ezért csaknem mindenütt vasárnap is dolgoznak. A KISZ-fiatalok több helyen társadalmi munkában vállalták a kukorica törését vagy a répa szedését. A Szarvasi járásban vasárnap minden termelőszövetkezetben törik a kukoricát és a munkába besegítenek a családtagok is. Ugyancsak teljes ütemben végzik a vetési munkákat a járás tsz-ei. Sok helyen megkezdték a rizs aratását, többek között Békésszentand- ráson, Csaba csődön és örménykú. ton. A békésszentandrási November 7. Termelőszövetkezet vasárnap 50 holdon befejezi a rizs aratását. Az örménykúti Petőfi Termelőszövetkezetben a kukoricaszár hordása lesz az egyik fő tennivaló. A Gyomai járásban eddig 15 501 holdon végezték el a vetőszántást, a mélyszántást pedig 12 093 holdon. A kukoricát 7380 holdról törték le a járás termelőszövetkezeteiben és egyéb gazdaságaiban. Összesen 121 gép dolgozik két műszakban. A termelőszövetkezetek tagjai csaknem mindenütt törik vasárnap a kukoricát, szedik a cukorrépát. A járás agronómu- sai pedig szervezik a munkát. A Sarkadi járásban a vasárnapi munka megszervezésében az oká- nyi Petőfi Termelőszövetkezet Október 3-án, csütörtökön este Békéscsabán, a városi tanács dísztermében Püski Gábor, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának népművelési csoport- vezetője ünnepélyesen megnyitotta a Múzeumi Hónapot. Megnyitójában a hónap jelentőségét mél. tatta és rámutatott arra a fejlődésre, melyet múzeumaink az utóbbi években értek el. A megnyitó után Dr. Czenner Mihály, a Színháztörténeti Intémozgalom megyeszerte meggyorsította az őszi vetést. Naponta 6— 8 ezer holddal gyarapszik az őszi búza vetésterülete. A vetési munkák meggyorsítása végett számos tervmódosítás született A mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz-ben a háztáji följár az élen. Százötvenen végzik majd a kukorica törését és a szárvágást. Vasárnap két vetőgép üzemel. A sarkadkeresztúri Egyetértés Termelőszövetkezetben három vetőgép dolgozik, három DT—54- es és két G—35-ös erőgép végzi a munkát a határban. A körösnagy- harsányi termelőszövetkezetben két MTZ-traktor és egy Super-Ze. tor szállítja a kukoricát a háztáji földekről. A békéscsabai termelőszövetkezetekben is mindenütt dolgoznak az emberek vasárnap. A legtöbb helyen törik a kukoricát és szedik a répát, de tsz-enként két-három vetőgép is üzemel. A Békési járásban a két gépállomás vasárnap teljes műszakot tart. A termelőszövetkezetekben pedig a betakarítási munkát végzik a tagok. Békéscsabán, a Trefort utcában a múlt év végén kezdtek hozzá az ÉM. Békés megyei Állami Építő- ipául Vállalat kétszáztöven fős, korszerű munkásszállójának alapozásához. Az épület már áll, jelenleg a külső és belső szakipari munkákat végzik a festők, mázolok, parkettázók, üvegezők. A korszerű konyhán 900—1000 munkás részére főznek majd naponta. A szakácsok munkáját modem kisgépek, felszerelések köny- nyítik meg. A konyhát légkondicionáló berendezéssel látják el. November végén költözhetnek be az első lakók. Itt kapnak helyet zet tudományos kutatója Nagy magyar komikusok címmel tartott előadást. Előadását hanglemezre vett eredeti hangfelvételekkel színesítette. A Múzeumi Hónap keretében, október 7-én Szeghalmon dr. Diószegi Vilmos kandidátus a Sámánizmus címmel tart előadást, melyben a magyar és a vele rokon népek ősvallásának kérdését világítja meg. dekről éjszaka hordják a kukoricát s vágják a szárat, így gyorsítják a vetésre szánt területek leta- karítását. A megyei és járási tanácsok illetékes szakemberei éjjel-nappal járják a határt. A helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy némely helyen a gyorsaság a minőség rovására ment. A békési Kossuth Tsz-ben például egyik búzatáblán nem eléggé porhanyós talaj bp vetették, így a vetőgép csak 3—4 centi mélyen rakta földbe a drága magot. A szakemberek megmagyarázták a szövetkezet vezetőinek, hogy egyetlen disztillerezés megfelelő magággyá varázsolt? volna a területet, ez holdanként csak 40 forint pluszköltség, de legalább 2—3 mázsa többlettér- més. Erősen hangsúlyozzák megyeszerte, hogy a gyorsaság nem mehet a minőség rovására. Nem akarjuk „mindenáron” idő előtt befejezni a vetést. Igen komoly eredmény viszont megyeszerte, hogy minden gép el. veti holdanként a kívánt meny- nyiségű magot. Ez biztató jel arra, hogy megfelelő növéhyállóináhy lesz a búzatáblákon. Megyénk termelőszövetkezetei a jelek szerint hét végére 70 ezer holdon befejezik a búza vetését. Füzesgyarmaton — ahol elsőnek csatlakoztak a versenymozgalomhoz — csütörtökig 2600 holdon vetették el a búzát. a vállalat ipari tanulói és a megye távolabbi községeiben lakó építők. Szórakozásukról, művelődésükről a társalgókban gondoskodnak. A vállalat vezetősége televíziót, rádiókat, társasjátékokat, könyveket bocsájt rendelkezésükre. Megépül a magasház Békéscsabán Az Országos Tervhivatallal folytatott tárgyalások során tisztázódott, hogy Békéscsabán, a Nemzeti Bankkal szemben lévő telken, a Dózsa György út és Bánszki út sarkán egy hat-tízemeletes magas ház épül meg. Tájékoztatásunkra elmondották a megyei tanács tervosztályául, hogy a mag .sház tervezésére az ÉM. Szegedi Tervező Vállalatot már felkérték, amely ígéretet tett, hogy a terveket 1964-re elkészíti. Az építkezéshez 1965-ben fognak hozzá. Érdekességként elmondhat, juk, hogy a megépüő magasházban nyer elhelyezést a ktsz-ek szolgáltató részlege, tehát fodrász, szabó és más üzemegységek, míg az emeleti részén 35—40 lakásba költözhetnek be majd a lakók. Antonin Novotny elvtársnak, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének meghívására október 1—4 között Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titká. ra, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke baráti látogatást tett Csehszlovákiában. Kádár János csehszlovákiai látogatása során Bratislavában folytatott eszmecserében részt vettek magyar részről Fock Jenő, a Magyar Szocialista. Munkáspárt. Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Forradalmi Mun. kás-Paraszt Kormány elnökhelyettese és Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, — csehszlovák részről Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Otakar Simunek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja, miniszterelnökhelyettes, Vladimir Koucky, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és Frantisek Mares külkereskedelmi miniszterhelyettes. Az eszmecsere során kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik 'életéről, a szocialista építésben szerzett tapasztalataikról és további feladataikról, pártjaik te. vékenységéről. Megbeszélték a magyar—csehszlovák kapcsolatok alakulását és további fejlesztésének lehetőségeit, valamint megjelölték az együttműködés közvetlen feladatait, a KGST-országok pártjai első titkárainak ez év júliusában Moszkvában megtartott tanácskozásának szellemében. Az eszmecsere folyamán megegyez, tek több konkrét intézkedésben, amelyek segítik a további gazdasági együttműködés fejlesztését, mindenekelőtt a kooperációt és szakosítást az ipari és mezőgazda- sági termelésben, az áruforgalom további bővítésében, a kulturális és tudományos kapcsolatok fejlesztésében. Pénteken az ÉDOSZ székhazában folytatta munkáját a Szak- szervezetek Országos Tanácsa Az ülésen részt vett Biszku Béla az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Brutyó János, a SZOT főtitkára, a Politikai Bizottság póttagja. A második napi tanácskozáson Bugár Jáncsné, a SZOT titkára a szakszervezetek nevelő munkájáról tartott beszámolót, Megállapodtak aban, hogy megerősítik a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottságot, amely a feladatokat részletesen kidolgozza és végrehajtását biztosítja. Meggyorsítják a Dunán létesítendő közös nagy vízierőmű építési előkészületeit, hogy az építkezések mielőbb elkezdődjenek. A két ország állampolgárainak megkönnyítik egymás országaiba útlevél nélküli utazását, az utazáshoz kedvezőbb feltételeket biztosítanak. Mindez növelni fogja a kölcsönös látogatásokat és a turista-forgalmat, s megkönnyíti, hogy kölcsönösen jobban megismerjék a két országot és a szocializmus építését. A két párt és a két ország közötti együttműködés szellemében megállapodtak abban, hogy az elkövetkező időszakban párt. és kormányküldöttségek kölcsönös látogatást tesznek. A megbeszélés során ugyancsak behatóan foglalkoztak a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseivel Ezek kapcsán is megmutatkozott mindkét párt rendíthetetlen hűsége a marxizmus—leninizmus elveihez, s a 81 kommunista és munkáspárt moszkvai nyilatkozatához. A találkozó meleg baráti légkör, ben zajlott le és az összes tárgyalt kérdésekben kifejeződött a nézetek teljes azonossága. * A találkozás alkalmával Kádár János, Antonin Novotny és a többi elvtársak, a Szlovák Kommunista Párt első titkárának, A. Dub- cek elvtársnák kíséretében megtekintették Bratislava új épülő lakó. negyedeit. Kádár János elvtárs és a kíséretében lévő elvtársak koszorút helyeztek el a szovjet hősök emlékművén. A találkozáson részt vevők tiszteletére 1963. október 3-án este a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége és a Szlovák Nemzeti Tanács vacsorát adott. * Kádár János elvtárs és kísérete pénteken délben hazaérkezett Bu. dapestre. (MTI) Bugár Jánosné beszámolóját élénk vita követte. A felszólalók a beszámolót kiegészítve, számos konkrét indítványt, figyelemre méltó észrevételt is tettek. Bugár Jánosné válasza után a SZOT ülése szervezeti kérdésekkel foglalkozott, majd Brutyó János, a SZOT főtitkára foglalta össze a kétnapos tanácskozás tapasztalatait. (MTI) Vasárnap ismét sokan dolgoznak a földeken Ünnepélyesen megnyitották a Múzeumi Hónapot November végére elkészül az építők békéscsabai munkásszállója II Szakszervezetek Országos Tanácsa ülésének második napja