Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1963-10-22 / 248. szám

9 9 iHág proletárjai egyesüljetekI Ara 60 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szaporodik a „kiművelt emberfők sokasága“ | A hetedik vasárnap | Gondok a tűielőszállításnál I Sport I Reggeli köd t őrségváltás a Downing street 10-ben Angliának új miniszterelnöke van: Lord Home, az eddigi kor­mány külügyminisztere. Az ősi brit miniszterelnöki rezidencián, a Downing street 10-ben történt őrségváltás természetesen nagy horderejű világpolitikai esemény, amely méltán kap helyet a lapok első oldalán. Mi volt ennek az előzménye? Látszólag Macmillan miniszter- elnök betegsége. De csak látszó­lag. Igaz ugyan, hogy az idős ál­lamférfin műtétet hajtottak végre, de ennek időpontja félreérthetet­lenül időzített volt és a kormány- válság gyökerei az ő egészségi ál­lapoténál sokkal mélyebbek. Az immár közismert Profumo- Keeler erkölcsbotrány nem okoz­ta, inkább csak látványosabbá, külföldön is érezhetőbbé tette azt a csömört, amelyet a brit közvéle­mény igen jelentős része a Mac­millan vezette konzervatív kor­mányzat iránt érzett. Ennek a Közös Piaccal kapcsolatos brüsz- szeli bukástól kezdve a krónikás lakásproblémán át, mondjuk a közoktatás stagnálásáig számos összetevője van. Mivel egy éven belül általános választásokra kerül sor, a toryk felismerték: pártjuk uralmát csak akkor tudják újabb törvényhozási időszakra prolongálni, ha valami­féle megújhodást hajtanak végre soraikban. Ehhez viszont óhatat­lanul távoznia kell az eddigi bal­sikerek letéteményesének, a mi­niszterelnöknek. Ennek a felis­merésnek a fényében az már ke­vésbé logikus, hogy a három esé­lyes, Butler, Lord Hailsham és Lord Home között éppen a legke­vésbé várt politikus kapta a meg­bízást. Az események és vélemények még kavarognak, de ennek szem­mel láthatólag három oka lehet: 1; A „királycsinálók”, vagyis a konzervatív fővezérek szűk köre körülbelül egyenlő arányban tá­mogatta Butiért és Lord Hails- ham-iet és Lord Home kinevezése az erőegyensúlyból származó kompromisszum volt. 2. A nagy hatalmú Churchill-családdal szö­vetséges Macmillan, a távozó mi­niszterelnök mintegy személyi és politikai örököseként volt kül­ügyminisztere kinevezéséhez ra­gaszkodott. 3. Végül, de egyálta­lán nem utolsósorban: éppen kül­ügyminiszteri pozíciójánál fogva Lord Home tőkét kovácsolhat ma­gának a nemzetközi enyhülés fe­lett érzett általános elégedett­ségből, az ilyesmire pedig a béke­szerető brit közvélemény nagyon érzékenyen reagál. A jövő dönti el, vajon ez az őr­ségváltás nemcsak az 1964-es vá­lasztásokig tart-e. Harold Wil- sonnak, a munkáspárt 47 éves mi­niszterelnök-jelöltjének minden­esetre az a magabiztos véleménye, hogy a második őrségváltás az övé lesz... Harmat Endre Novemberben öttagú magyar küldöttség utazik a Béke-világtanács varsái ülésére Hétfőn délelőtt összeült az Or­szágos Béketanács elnöksége Szakosíts Árpád, az Országos Bé­ketanács elnöke köszöntötte az új elnökséget, amely a VI. békekongresszus óta első ízben ült össze, és üdvözölte az ülésen megjelent Rónai Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökét, Orbán Lászlót, az MSZMP Központi Bizottsága agit-prop. osztályának vezetőjét, továbbá az Alekszej Kornyeje- vics Romanovszkij, az Ukrán Békebizottság elnökségi tagja ve­zetésével hazánkban tartózkodó ukrán küldöttségnek; az ülésen megjelent tagjait és Heinz Alt- schult, az Osztrák Békebizottság titkárát. Az Országos Béketanács elnök­ségi ülésén Szakosíts Árpád el­nök megnyitójában hangoztatta, hogy a moszkvai atomcsend- egyezménnyel új, történelmi fon­tosságú szakasz kezdődött a nem­zetközi életben. Ezután Dezséry László, az Or­szágos Béketanács főtitkára a VI. Magyar Békekongresszus belföldi és nemzetközi jelentőségét ele­mezte. , A moszkvai, egyezménnyel kap­csolatban hangoztatta: a szerző­dés -egy részkérdésben különböző társadalmi, gazdasági és politikai rendszerű államok nézeteltéréseit oldja meg. A csatlakozásból ki­maradt kormányokat meg kell győzni arról, hogy népeik érdeke: kövessék a több mint száz kor­mány helyes példáját, tegyenek eleget népeik kívánságának és csatlakozzanak a szerződéshez. A továbbiakban hangoztatta, hogy a béke híveinek nagy gon­dot okoz a moszkvai szerződést elutasító kínai álláspont, mely több jelentős nemzetközi értekez­leten élesen és zavartkeltően ju­tott kifejezésre. A további feladatokról szólva Dezséry László kiemelte, hogy a magyar békemozgalomnak tevé­kenyen ki kell vennie részét a Béke-világtanács novemberi var­sói ülésének előkészítéséből. A magyar békemozgalomnak a két világrendszer közötti összeütkö­zés elhárítására kell összpontosí­tania erőfeszítéseit. Sebestyén Nándomé, az Orszá­gos Béketanács titkárságának ve­zetője a Béke-világtanács bécsi elnökségi üléséről számolt be. El­mondta, hogy az elnökségi ülés elhatározta, hogy november 28-tól december 1-ig Varsóba összehív­ja a Béke-világtanács ülését. Az ülésen a magyar békemozgálmat öttagú küldöttség képviseli. El­határozta a bécsi elnökségi ülés, hogy a Béke-világtanács részt vesz az atomfegyvermentes öve­zetek gondolata jegyében meg­tartandó regionális nemzetközi konferenciák szervezésében. Így 1964 tavaszán megrendezik az Európa biztonságáért című kon­ferenciát, a csendes-óceáni és a földközi-tengeri regionális érte­kezleteket. Ezután Harmati Sándor, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának titkára számolt be az Uk­rajnában járt magyar békedele­gáció útjáról. A felszólalásokra Dezséry László főtitkár válaszolt. Az elnökségi ülés ezután az el­hunyt Kreszán Lajos helyébe egyhangúlag Harmati Sándort vá­lasztotta meg az Országos Béke­tanács áléi nőkévé. Baráti üdvözlő táviratot intézett az elnökség a súlyos betegsége miatt távol le'vő Bóka Lászlóhoz. Az ülés Szakasits Árpád zár­szavával ért véget. (MTI) Lapzártakor érkezett: A csárdaszállási Petőfi Termelőszövetkezet táviratban jelen­tette, hogy október 19-én estig fejezte be a búza vetését, vasárnap estig pedig a békéscsabai Május 1. Termelőszövetkezet is elvetette a búzá t. A telekgerendás! Űj Élet Termelőszövetkezet is vállalt kötele­zettségének eleget tett, okóber 20-án délután befejezte a búza ve­tését. A mezőkovácsházi Rákóczi Termelőszövetkezet táviratban je­lentette, hogy október 20-ra elvégezték az ősziek vetését és vállal­ják, hogy november 7-ig befejezik a még hátralévő betakarítási munkákat és november 30-ig minden talpalatnyi helyet felszán­tanak. Október 20-án az újkígyósi Aranykalász Tsz, október 21-én pe­dig a dobozi Petőfi Termelőszövetkezet szintén elvetette az őszi búzát. Vasárnap 272 vagon árut küldtek el a góc állomásairól Kevés áru érkezett — Sarkadról 83 vagon répaszeletet kapott a mezőgazdaság A vasárnapi szállítás viszonylag gyengébb volt ezúttal, mint a ko­rábbi vasárnapokon. Kevés rakott vagon érkezett a központosított állomásokra. Az AKÖV mindösz- sze 19 vagon árut rakott ki Bé- 'késcsabán és szállított rendeltetési helyére. Csupán 12 gépkocsija dolgozott, s a vállalat KISZ-bri- gádja, s a diákok már két óra felé abbahagyták a munkát. A tengelyen érkező árukon kí­vül az AKÖV négy billenő gépko­csijával törmeléket szállított a konzervgyári útépítéshez a csabai téglagyárból, a kötöttárugyár­ból pedig salakot az iparitanuló- intézet bővítéséhez. A viszonylag gyenge áruérkezés mellett jelentős mennyiségű tele- vagont továbbítottak vasárnap a csabai góc állomásairól. Sőt, szom­baton is jól sikerült a szállítás, amikor is 146 kocsit raktak ki; Vasárnapra 44 vagon maradt ki- rakatlan, amelyből éjjel 11 kocsit tettek üressé. A berakás — mint említettük — tempósan haladt vasárnap. Har­minchárom vagon göngyöleget, 41 vagon téglát, 9 vagon cukorrépát és 15 vagon darabárut indítottak útnak Csabáról. Ugyanakkor a Sarkadi Cukorgyár 83 vagonnyi répaszeletet küldött az állami gaz­daságoknak és termelőszövetkeze­teknek. A góc többi állomásaival együtt mintegy 272 kocsi indul­hatott megrakva a rendeltetési he­lyére. Ezen túl külföldre is küld­tek árut. A Békéscsabai Hűtőház­ból három vagonnyi fagyasztott paradicsomot és paprikát indítot­tak útnak Svédországba. Tízezer vagon répát dolgoztak fel a Sarkadi Cukorgyárban A választók 99,95 százaléka szavazott a Nemzeti Front jelöltjeire a Német Demokratikus Köztársaságban Berlin Az NDK központi választási bi­zottsága hétfőn közölte: a Német Demokratikus Köztár­saságban vasárnap megtartott vá­lasztásokon részt vett a válasz­tásra jogosult 11,6 millió állam­polgár 99,25 százaléka, a válasz­tók 99,95 százaléka adta le sza­vazatát a Nemzeti Front jelölt­jeire. szavazott az NDK-ban, aki a leg­utóbbi, 1958-ban tartott választá­sok óta települt át Nyugat-Német- országból. (MTI) A Sarkadi Cukorgyár körzeté­ben minden eddiginél nagyobb termést takarítanak be a termelő- szövetkezetek. A tavalyihoz ha­sonló területről harminc százalék­kal több répa átadására számíta­nak. A cukorgyár alaposan felké­szült a megnövekedett feladatok teljesítésére s naponta kettőszáz­nál több vagon répából készíte­A jugoszláv parlamenti küldöttség látogatásai Bár a bonni kormány, különö­sen a legutóbbi napokban erős nyomást gyakorolt a *Nyugat- Né­metországban élő NDK állampol­gárokra, hogy ne utazzanak el szavazni a Német Demokratikus Köztársaság területére, mégis ezer meg ezer ilyen polgár élt vá- asztójogával. Vasárnap, a mintegy egymillió új választón kívül sok olyan i .dősebb állampolgár is először | A jugoszláv parlamenti dele­gáció, amely Zvonko Brkicsnek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szkupstinája alelnö- kének vezetésével tartózkodik hazánkban, a múlt hét végén Hajdú-Bihar megyébe látogatott. A vendégek megtekintették a nádudvari Vörös Csillag Terme­lőszövetkezetet, . tanulmányozták a Hajdú-Bihar megyei Tanács munkáját, felkeresték a Debre­ceni Agrártudományi Főiskolát, a Hortobágyi Állami Gazdaságot és a hajdúszoboszlói SZOT-szanató- riumot. A látogatás során a de­legáció találkozott a megye több felelős vezetőjével is. Hétfőn Kállai Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese az Or­szágházban fogadta a delegációt. Hétfőn délután a küldöttség a Balatonhoz látogatott el. (MTI) nek cukrot. A korszerűsített cu­korgyárban eddig tízezer vagon répát dolgoztak fel, amiből 1450 vagon cukor készült. Az új cukor­nak csaknem fsle osztályon f€Kföi minőségű s exportra szívesen vá­sárolják. A gyár körzetében meg­kezdték a cukorrépa szántóföld prizmázását s előreláthatólag 1964 első hónapjában fejezik be a vá­rakozáson felüli alapanyag-fel­dolgozást. KGSHanácskozás a mezőgazdaság villamosenergia ■ ellátásáról A KGST villamos energia ipari állandó bizottságának a mező- gazdaság villamosén: rgia-ellátási kérdéseivel foglalkozó ideiglenes munkabizottsága október 15-től 21-ig Budapesten tartotta ülését. A bizottság a mezőgazdaság vil- lamosenergia-ellátását szolgáló hálózat kivitelezéséről és üzemel­tetési feltételeiről tárgyalt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents