Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-19 / 246. szám
IMS. október 19. 4 Szombat Új csillagászati bemutató park létesül a Gellérthegyen Napelemek, napkohó, heliográf, a napzajt közvetítő rádiótávcső az új létesítményben Miért szükséges as iskolák körzetesítése? A TIT Uránia bemutató csillagvizsgálója régi Sánc utcai épül- letén kijavítják az augusztus 18-i orkán okozta rongálódásokat, 36 négyzetméterrel megnagyobbítják a teraszt és kupolát építenek a régi, eddig fedetlen, 20 centiméteres távcső fölé. Ez az épület lesz a jövőben az amatőr csillagászok „iskolája”, székházé és munkahely» A közönség számára viszont új bemutató parkot terveznék, s állandó kiállítást rendeznek be az intézet rendkívül értékes, műemlékileg védett csillagászati műszereiből. A parkban fel akarnak állítani egy napmegfigyelő műszert, Már árusítják a jövő évi naptárakat Négy nyomdából ötvenféle, összesen négymillió, 1964-re szóló naptárt kapott a kereskedelem. Jelentős részük már a boltokban van és megkezdték árusításukat „heliográfot” is, valamint egy demonstrációs rádiótávcsövet, amely- lyel legalább a „napzajt” — a napból érkező rádiózörejeket — kívánják bemutatni. Lesz a telepen napkemence vagy napkohó is. A csillagvizsgáló egyik nagy, 90 centiméteres tükrének felhasználásával mutatják be, hogyan lehet rendkívül nehezen olvadó anyagokat is megolvasztani a gyújtópontban összegyűjtött napsugarakkal. A másik tükörrel viszont ugyanilyen módon gőzt fejlesztenek, amely egy kis gőzgépet hajt meg. Ez egy kis áramfejlesztőt üzemeltet, az így termelt árammal működő villanymotor pedig apró munkagépmodélleket dolgoztat majd. A kertben kisméretű öntözőberendezést is létesítenek, amelyet szintén a nap energiája tart üzemben. Találnak helyet a napenergiát közvetlenül elektromos árammá átalakító napelemek számára is, azonkívül megépítenek egy kis szélerőművet, amely közvetve ugyan, de szintén a napból eredő energiákat hasznosítja az ember számára. Ha az általános iskolák felső tagozatainak körzetesítéséről beszélünk és ennek szükségességét kívánjuk bizonyítani, elég, ha két dolgot említünk. Az egyik: a tanyai iskolák tanulóinak szak- rendszerű oktatásba való bevonása az oktatás színvonalának nagy. mértékű emelkedését jelenti, a másik: az iskolareform nevelési célkitűzéseinek megvalósítása szintén nagyobb és gyorsabb eredményekkel kecsegtet. Megyénkben az 1963—64-es tanév előkészítése során,' az arra megérett területeken tovább folytatódott az iskolák körzetesítése. Eddig 18 iskola teljes, illetve részleges körzetesítése fejeződött be és ez újabb kb. 250 tanuló számára biztosítja a már említett oktatási-nevelési előnyöket. A körzetesítéssel járó egyik nagy problémát, a gyermekek utazásának megoldását elsősorban a 8. sz. AKÖV tette lehetővé: az iskolások bejárása mindenütt nagyobb részben autóbuszon történik, más részük pedig tanyai diákotthonokban nyert elhelyezést, mely a koLA Magyar Televízió ifjúsági és gyermekműsorai a jövőben még színesebbek és érdekesebbek lesznek. Felfrissítik a már kedvelt sorozatokat, így például a Száz kérdés — száz felelet, a Zenekedvelő gyerekek klubja című adásokat. Folytatják a Kukkantó című műsort. Több új sorozatot indítottak, illetve indítanak az iskolások számára. Szóval, tollal címmel havonta egyszer Lőrincze Lajos nyelvművelési tanácsokat ad az ifjúságnak. ■ A „Műsorkalauz” a szabad idő helyes felhasználásához nyújt majd útmutatást. Az Üttörőexpedíció a jövőbe című sorozat az Úttörő Szövetség népszerű nyomolvasó mozgalmához kapcsolódik. Az iskolás és az úttörő korosztály számára is több érdekes műsort sugároznak: a Jókai hősei a nagyvilágban című irodalmi velektív élet, a közösségi érzés elmélyítését is kellőképpen elősegíti. Ezért bővítették az eleki diákotthont 25, a kevermesit 40 férőhellyel és szeptemberben megkezdte működését az 50 iskolás elhelyezésére alkalmas gyulai diákotthon is. Ügy tűnhet tehát, hogy a körzetesítés minden zökkenő nélkül, simán halad és bontakozik ki. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Vannak problémák, nehézségek, melyek további erőfeszítéseiket követelnek. Ezek kÖZÜl a kisebb, a körzetesítésre kiszemelt területeken a közlekedés jelenlegi megoldatlan, sága, a nagyobb azonban a szülők ellenállása, mely a körzetesítéssel járó hasznok nem ismeréséből, a változástól, a megszokottól való eltérés iránti bizalmatlanságból fakad. Jó példa erre a kétegyháza. kakucspusztai részen lakók álláspontja, akik csak a gyermekük utazásával járó anyagi megterhelést látják, és semmit sem értenek meg abból, hogy a magasabb szín. vonalú, megfelelőbb körülményék között folyó oktatás-nevelés elsőtélkedöt, az Úttörő Híradót és a havonta jelentkező „Palettát”. Ebben a negyedévben rendezik a sikeres nyári „Tábortűz” rejtvénysorozat döntőjét is. Az ifjúsági műsorok közül érdekesnek ígérkezik az újra meginduló Nyűt tárgyalás című sorozat. Ebben a negyedévben a fiatal diplomások helyzetéről a televízió képernyőjén vitatkoznak majd az érdekeltek. Folytatják a népszerű, „Ifjúsági filmklub” vitáit is. A következő hetekben két alkalommal tánc- és illemtanítási műsort is sugároznak a serdülő kordáknak. Bizonyára örömmel fogadják majd a televízió legfiatalabb nézői a holland származású szovjet író, Gabbe: Mesterek városa című meséjéből készült tv-játékot, amelyet karácsonykor mutat be a Magyar Televízió. sorban gyermekük javára válik, hasznot ebből a gyermek húz. Nyilvánvaló, hogy a Kakucspusz- tán lakó szülők körében hiányos, gyenge az a felvilágosító munka, melyre elsősorban a pedagógusok, nak kellene vállalkozniuk; megmagyarázni, hogy a körzetesítéssel nem terheket akarunk a szülő vállára rakni, hanem gyermeke jövőjét kívánjuk még alaposabban kimunkálni, gyermeke fejlődését, szellemi tehetségének kibontakoztatását segíteni. Ezt bizonyítani ma már jó példákkal lehet, éppen ezért igen jó javaslatnak számítana egy olyan gondolat, hogy néhány kakucspusztai szülőnek bemutatnának egy olyan körzete- sített iskolát, ahol az ezzel járó számtalan előny már lemérhetően kibontakozott. Egy ilyen látogatás, mondjuk úgy, hogy tapasztalatszerzés, korántsem annyira anyagi, mint inkább szervezési kérdés; eredménye pedig sok és hosszadalmas vitát, rábeszélést tenne szükségtelenné egyszer és mindenkorra. Nyilvánvaló, hogy nemcsak Kakucspusztán merülhetnek fel ilyen problémák, szülői aggályoskodások, máshol is, és ha időben elébe vágunk a bizonytalanban tapogatózó és könnyen megkövesedő „ellenállásnak”, akkor a körzetesítést mindenütt meg lehetne gyorsítani, szilárdan meg. alapozni. 1; eddigi eredmények biztatóak és már most, hosszú hónapokkal a következő tanév előtt hasznos lenne újból és újból felmérni a helyzetet, és megfelelő hatásossággal biztosítani az újabb körzetesítések, az iskolareform által is megkívánt sikerét. Sass Ervin Emlékkiállítás József Attila szülőházában A Budapest IX. kerület, Gát utca 3. számú épületet, József Attila szülőházát, a tanács házkezelési igazgatóságának dolgozói — nagyrészt társadalmi munkában — rendbe hozták. A szoba-konyhás lakásban állandó jellegű emlékkiállítást rendeznek be. Dunaújváros — cellulózegyár. (Szlovák György rajza) ESTI BESZÉLGETÉS Bővítik a televízió ifjúsági és gyermekműsorait Az iskolák korszerű világításáról Pénteken délelőtt, az iskolavilágítás kérdéseinek vitájával folytatta munkáját Budapesten, a Technika Házában a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Konferenciája. Az első előadó Gregor Aladár főmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa hangsúlyozta, hogy a jövőben egyre nagyobb szerep jut az iskolák világításában a fénycsőnek, bár ma még számos helyen idegenkednek tőle. Ezután még három előadás hangzott el, majd a konferencia részvevői számos hozzászólásban fejtették ki véleményüket az iskolavilágítás időszerű kérdéseiről. Már kigyulladtak a közvilágítás lámpái Békéscsabán és a Szabadság mozi előtt beszélgetők várják a film kezdetét. Néhány lépéssel arrébb, a Il-es sz. általános iskolában, a gyerekek helyett most felnőttek lépik át a kaput, s az ő lépteik kopognak a máskor gyermekzsivajtól hangos, de most csendes folyosón. A 25 és 26-os választókerület tanácstagi beszámolójára gyülekeznek. Lő- rincsek György és Such János tanácstagok még kint beszélgetnek a férfiemberekkel, de az asszonyok már elhelyezkedtek bent, a szűk kis iskolapadban. Hat óra után néhány perccel Fődre Ferenc, a választókerület és a Hazafias Népfront kerületi bizottsága nevében megnyitja a tanácstagi beszámolót. * A beszámolók hangulatát visz- szaadni nagyon nehéz. Lőrincsek György a választások • óta megtartott tanácsülésekről számol be választóinak, ismerve a határozatokat, a különböző bizottságokban végzett munkát. Szól a közművesítéséről és a II. kerület problémáit érintő kérdésekről. Such János pedig az egész várost érintő távlati terveket ismerteti, szól azokról az eredményekről, amelyeket Békéscsaba elért, de nem hallgatja el azokat a nehézségeket sem, amelyekkel meg kell birkóznia a tanácsnak. • Visszatérő refrén volt a gyerekeik helyzete a II. kerületben. A II. kerület a legjobban beépített városrész, szűk, piciny udvarok vannak, s nincs játszótér. Több hozzászóló elmondta, hogy a Kossuth téri hinták tönkrementek, mert azokon néha bizony a felnőttek is hintáztak. Jó lenne, ha este azokat lelakatolnák. Más azt javasolta, hogy a távlati terveket is meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy vajon abban gondoltak-e a gyerekekre, jelöltek-e ki játszótereket * Látszólag kis ügy, de mégis a városát szerető emberek hangja volt, akik kifogásolták, hogy a Mednyánszki utca sarkán a fuvarosok szemetelve rontják a városképet, s éppen a város főútvonalán álldogálnak fogataikkal. Jó lenne, hangsúlyozták a hozzászólók, ha a városi tanács illetékesei más megoldást találnának. * Nehéz lenne felsorolni minden hozzászólást. Szó esett itt egyéni sérelmekről is, ezek közül is kirívó B. Gy.-né panasza, aki elmondta, hogy a Hunyadi tér 10. szám alatti lakás kéménye már egy év óta olyan állapotban van, hogy bármelyik pillanatban ledőlhet. Az ingatlankezelő vállalat azonban mindeddig semmit nem tett. Jön a tél, jó lenne, ha ezt a nem is sokáig tartó munkát megcsinálnák. • A hozzászólások után, mikor befejeződött ez az esti beszélgetés, az utcán hazafelé ballagva még néhány percig folyt a vita a város szépítéséről, közös gondjainkról és mindenki megegyezett abban; hasznos volt ez a beszélgetés, tanácstagnak és választónak egyaránt. (—czi.) ÉM. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, központifűtés- szerelő, vízvezetékszerelő, bádogos, lemezlakatos szakmunkásokat, kubikos-brigádokat, gépkocsi-rakodókat és segédmunkásokat. Vidéki dolgozóknak tanácsigazolás szükséges. Munkaruhát, üzemi étkezést, munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Bocskai u. 10—12. Munkaerőgazdálkodás. 83967