Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1963-08-13 / 189. szám

1963. augusztus 13. 5 M* filnmUAob Öt nap öt éjjel NDK—szovjet film a drezdai kép. tár világhírű kincseinek megmen­téséről A film cselekménye a II. világháború után játszódik, fő­szereplője egy német festőművész. (Bemutatja a magyarbánhegyesi Kossuth mozi augusztus 12—13-ig). Orosházi emlék Gázon Gyula, a hazai művészet nagy öregje, galambősz híressége a múlt héten Békéscsabán járt. A sörkert hálás publikumának patinás melódiákat énekelt el, aztán leült vacsorázni egy lombos gesztenyefa alá. A vacsora után — szólt a zene, táncolt az ifjúság — szépen, csend­ben asztalához merész­kedtem. Egy cseppet sem haragudott, kedves öcsémnek adresztált azonnal. Csak egy dolog érde­kelt: milyen emlékeket ‘iriz Békéscsabáról, s er­ről a megyéről. Járt, nem egyszer járt már itt. Mindig meghitten, ked­vesen fogadták és tisz­telték művészetét. Ez jólesett. Ám nem ez a legmaradandóbb emlék, hanem az, amelyik Oros­házán raktározódott el a szíve mélyére, s azóta is kíséri. Kedélyes történet, bár nem annak indult. Még 1903rban történt, hogy Rákosi Szidi színi­iskolájában éppen vég­zett növendékekből egy élelmes mecénás (a ne­ve nem fontos, nyugod­jon békében) társulatot szervezett egy ország­járó körútra. Főleg az alföldi városokat keres­te fel ez az ifjonti lel­kesedéssel, lángdobogás­sal megáldott kis cso­port. Hosszas barangolás után eljutottak Oroshá­zára is. Az első estén tomboló sikert arattak, dőlt a pénz, örült a me­cénás. így volt ez a má­sodik estén is, ám ekkor —* előadás közben várat­lan dolog történt. A szí­nigárdából valaki észre­vette, hogy a mecénás — illa-berek nádak-erek —1 szőrén-szálán eltűnt minden bevétellel, min­den gázsival. A hoppon- maradt kis társaságban riadalom lett úrrá, s alig­hogy végétért a megkúr- titott műsor, nyomába eredtek a lelketlen em­bernek. Bejártak minden kocsmát, nevesebb he­lyet, de seholsem talál­tak rá. Már reményt vesztve indultak az állo­más felé, hogy vonattal elblicceljenek a követke­ző állomásig. Nem is sej­tették, hogy milyen sze­rencsében lesz részük. Az állomáson ugyanis ki mással találkoztak össze, mint a szökni akaró me­cénással. Meglett a gá­zsi, s mindenki felléleg­zett. Nagy derültség kö­zepette aztán kiderült, hogy pártfogójuk azért nem tudott meglépni, mert kitört a vasútas sztrájk ... Ennek éppen most van 60 éve. (pallag) hallgatta Cunning-ot, tétován vállat vont: — Esküszöm, nem tudom, Charles, mivel tudnék segiteni neked ebben a dologban... Hisz engem semmiféle titkukba nem avatnak be. — öregem, gondolkozzál csak, ki segíthetne nekünk ebben — makacskodott tovább Cunning. — Dolgozik ott valaki, akivel jó viszonyban vagy? — Nem tudom, nem tudom... — mondta Marchmomt elgondol­kozva és járkálni kezdett kis szobájában, amely tele volt zsú­folva műszaki prospektusokkal és tudományos folyóiratokkal. A hadüigymindsztériumban po­koli módon titkolóznak, még az olyasmiben is, amiben nincs semmi titok. Senkire sem bíznak semmiféle titkot. Ha csak nem Peaceful... — Ismered? — élénkült fel nyomban Cunning, amint meg­hallotta Peaceful professzor ne­vét. — Ismerem, sőt nagyon jó ba­rátságban vagyunk. — Hát ennél jobbat nem is lehetne kívánni! — örvendezett Cunning. — Peacefult nagyon közeli, mondhatnám baráti szá­lak fűzik Hazard tábornokhoz. Beszélj vele, Henry. Nagyon megkérlek! — Jól van, megpróbálom, csakhogy bizonytalan, tud-e egyáltalán valamit erről az „En-Dé”-ről, jóllehet csinált va­lamit a hadügyminisztériumnak. Valószínű, hogy valami rádió- technikai vagy televíziós dolgot. Megállapodtak, hogy amint Marchmont-nak sikerül megtud­ni valamit, azonnal közli Cun- ning-gal. Kerry pedig, miután tudomá­sul vette, hogy a nehéz bombá­zók egykori parancsnokának sorsa egyáltalán nem érdekli a „Progress” szerkesztőjét, egyre ritkábban gondolt nagybácsijára. Sokkal többet gondolt mostanság John Moonn-ra, akit már több napja nem látott. Kerry tudta, hogy John nagyon komoly mun_ kát végez az obszervatóriumban, de attól még szentelhetett volna neki néhány órát egy egész hé­ten... De lehet, hogy megunta ót? Talán nem kellett volna olyan őszintének lennie hozzá, inkább eltitkolni érzéseit? Ismerte a többi lány, asszony taktikáját a hasonló dolgokban, de 5 nem­csak képtelen volt ilyen ravasz. Beszélgetés Ökrös Istvánnal, a geszti kulturálódás egyik régi bajnokával DÉL FELÉ JÁK AZ IDŐ, mikor a román határtól alig 2 kilomé­terre lévő községbe, a vidéket egy­kor uraló Tisza-birtok volt köz­pontjába érek. Itt is_ miként nyá­ron minden faluban napközben, törvényszerűen kihaltak az utcák. A házakban, a kertek hűvösén a gyerek, s az öregebbje, a munka­bírója meg kint a határban... Akit keresek. Ökrös Istvánt, ott. hon találom. Pedagógus lévén, ez érthető, hiszen a július meg au­gusztus az ő pihenő ideje. Éppen kitárja lakása ajtaját, hogy meg­hallgassa a hangoshíradót. — Hallja-e más is? — kérdem a kölcsönös üdvözlés után. — Bár kihaltnak látszik a falu, füle van annak — feleli. De meg a szeme sincs hunyva. A néptelen utcák ellenére már a fél falu tud­ja, hogy ,idegen” haladt végig a főutcán és betért Ökrös tanítóék házába — csap kedélyesen a vál­tamra és hellyel kínál. Sokáig beszélgetünk, jóval az ebédnótán túl és sok mindenről. De a rövidség kedvéért tán elhagynám a körítését, a cicomáját és az egésznek a tulajdonképpeni mon­danivalóját rögzíteném ide... • MÉG 1948-BAN TÖRTÉNT hogy Ökrös István tanító, a község művelődése érdekében — társa­dalmi munkában persze — könyv­tárat nyitott. Kilencven kötetes szerény kezdeményezésecske volt ez. Sokat küzdött, harcolt érte, még többet dolgozott benne sza­badidejében, míg a kis magból te. rebélyes fa a bőröndnyi könyvből 1100 kötetes közkönyvtár lett, s az egy-két olvasóból sok száz. Akkor aztán megköszönték ökrös tanító fáradságos munkáját, mondván, hogy azt ezután más majd jobban ellátja. Van neki egy másik, még ennél is nagyobb eredménye a geszti kultúra frontján, a Tisza-kastély meghódítása. Miikor felszabadul­tunk, Tisza Lajos gróf az épít­mény akkori lakója, aki kivétele­sen, előrelátó és életrevaló arisz­tokrata volt, kapta magát és csalá­dostól kiment Venezuelába, ahol mint orvos vagy mint villanysze­ságra, hanem meg is vetette volna saját magát az effajta já­ték miatt. Ekkor eszébe jutott, hogy Johnny egyik kisbolygóját az ő nevére keresztelte és máris leg­szívesebben bocsánatot kért volna tőle... „Egyszerűen komolytalan, os­toba, hebehurgya lány vagyok — gondolta bosszúsan. — Hány­szor melléfogtam már az embe­rekről alkotott korai vélemé­nyemmel! Szerkesztőm is ele­inte az igazság rettenhetetlen harcosának tűnt fel előttem, holott ’egy kiskaliberű tisztes­séges, liberálisan gondolkodó, óvatos üzletember. Hát a nagy­bácsim, anyám édestestvére? Tipikus karrierista katonának tűnt előttem, aki határozottan lépegetett a katonai hierarchia lépcsőfokain. Végül kiderült, hogy ő is csak egy balga ember, különben nem rúgják ki olyan egyszerűen a hadseregből, nem tették volna meg bűnbaknak. Node ezek az én tévedéseim azért nem oly' veszedelmesek — sóhajtotta Kerry —, csak aztán isten őrizzen, hogy most meg Johnnyban csalódjak...’’ (Folytatjuk) relő él (mindkét szakmát elsajátí­totta). A kastély itt maradt igazi birtokosának, a népnek_ a község­nek, de nem éltek a lehetőséggel. Máladozott, rombolta a szél, az eső, a fagy. Egyszer aztán felfe­dezte valamelyik állat-, vagy ter- ményforgalmi vállalat és gabona-^ meg műtrágya raktárnak rendezte be. Ez még jobban siettette pusz­tulását. Pedig micsoda nagyszerű kultúrkombinátot lehetne benne létesíteni — jajongott ökrös Ist­ván. Jómagam is egyik tanúja vagyok annak, hogy már sok-sok évvel ezelőtt miként járt, kilin­cselt, kért, könyörgött helyi, já­rási, megyei sőt minisztériumi bellitekben is segítségért, hogy az épületet a köz javára rendbeho­zassák. MA BÜSZKÉN VEZET KÖRBE a lombos fákkal övezett kastély­ban. Igaz, hogy nem művelődési ház vagy efféle lett belőle, de nem kevésbé fontos intézmény vert ott tanyát; az általános iskola. Az emelet a tornaterem. Szép, tágas, modern belvilágú. A földszinten tantermek^ Politechnikai műhely, s az úttörők részére játékterem. Az alagsorban pedig? Hát azt alapo­san kihasználták! A Tisza-család egykori borpincéje helyének egy sarkában a biológiai szakkör gom. batenyésztő telepe működik. Champion-t tenyésztenek. Jö­vedelme a pajtások közös céljaira fordítódik. És még valami van itt, amit számos iskola irigyelhet; egy jól felszerelt isko- lafürdő, kádakkal és zuhanyozók­kal! Két darab 200 literes villany- boyler adja a melegvizet hozzá, ézeket az udvaron fúrt artézi kút táplálja A volt kastélyban, azaz a nép kastélyában a művelődési ott. honnak is hely jutott, de ha meg­kezdődik a tanítás, napközi ott­hont és éttermet is berendeznek itt. A szomszédságban lévő egy­kori kovácsműhelyt szintén átala­kították és ma korszerű óvoda — három óvónővel — és napközi mű. ködik .benne. i Idős Szósz Imre, mezőmegyerf nyugdíjas tsz-tagtől néhány nap­pal ezelőtt kaptuk azt a levelet, amelyből szíves-örömest idézünk néhány sort. Levele első soraiban az aratásról ír, majd így folytatja: „Háztáji tehenünket legeltettem, amikor összetalálkoztam Szabó István tanácselnökkel, aki éppen a határt járta. Akkor még arattunk javában. Üdvözöltük egymást, és elmondta kedves, barátságos mo­dorában, hogy nagyon jól fizetett a búza, meg lehetünk elégedve. Később a baromfitelep felé kerül­tem, ott pedig Nagy Árpáddal, a baromíigondozóval váltottam né­hány szót. Tisztaság és rend lát­szott mindenütt, ő pedig elmondta, hogy 2878 idei jércéje van és vagy 900 tojótyúk. El lehet képzelni, mennyi tojás van itt naponta! Ha jói emlékszem, azt mondta, hogy 4—500 darabot is összeszed. Ez va. lóban újságba kívánkozik!” „Vasárnap délután ugyanitt Po- csaá László tsz-fogatossal találkoz. Ökrös István nem győzd hangoz, tatni, hogy a kastély „népi kas­téllyá” tételében milyen nagy sze­repe van a tanácsnak, mennyit ál­dozott és áldoz reá. Ez színigaz, de szerényen bár de meg kell mon­dani, hogy Ökrös tanító sok esz­tendei nyughatatlan csörtetóse- törtetése azért, hogy jó könyvtára, kultúrkastélya és egyéb kulturá­lis dolgai legyenek Gesztnek; ez is közrejátszott abban, hogy mind. ez a „majd lesz” helyett „mór van” megfogalmazásban igaz. 0 PERSZE A MAGA ÉRDEMEI. RÖL nem beszél és ez így szép, így tiszta. Azonban beszélnék helyette azok a megyei iratok, melyekből kitűnik, hogy 14 évi szakadatlan kultúrmunkássága elismeréséül megkapta a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést, a Szocialista Mun­káért érdemérmet, a Békeharcos jelvény ezüstfokozatát és mindezt még pártonkívüli korában. Az eredményék nem szédítették az alkalmi csalódások, mellőzések nem keserítették. Ma is — ahogy mondani szokás — töretlen erővel végzi nevelői és kultúrmunkási feladatát. — Nem fizetésért csiná­lom, az mindehhez édeskevés len­ne, mégcsak elismerésért sem, ha­nem mert a véremben van — mondta egy alkalommal. • — Jöjjenek el augusztus 20-ra! Örömmel várjuk a sajtót ezen a hagyományos geszti ünnepen. A KISZ meg az úttörők már készül­nek rá. Dal, tánc, műsor meg eszem-iszom lesz bőven! A Május 1 is ilyen szokott lenni. A kettő nálunk az egész környék ünnepe — mondja ökrös István, miközben kiklsér. A GESZTI UTCÁK még min­dig népteleneik, de este majd mondják a házakban, hogy egy idegen járt az ökrös tanítónál és derűs kedvvel távozott onnét... Huszár Rezső tam, zöld herét vitt a baromfiak­nak Legény létére még vasárnap is törődött a közös dolgaival Jó ismerős vagyok én itt a Béke Tsz- ben, naponta benézek az irodába, ahol Kürti János könyvelővel be­szélgetek a világ dolgairól, de szí­vesen fogadnak a műhelyben is, ahol különösen Betkó György ér­deklődik mindig a sorsom felől. A darálómalomban dolgozik Kiszely János, a legjobb barátom, akivel a közéleti, politikai eseményeket vi­tatjuk meg.” „Megemlékezek még arról, hogy nemrég Gubis Pál tsz-elnök össze, hívott bennünket, öregeket, és el­mondta, hogy mindenkinek meg­lesz a 250 kiló búzája kenyérre, ne aggódjunk emiatt. Ez vala­mennyiünknek nagyon jól esett. Látjuk, hogy gondoskodnak ró­lunk, és nem felejtenek el ben­nünket. Még pogácsával és sörrel is megvendégelték az öregeket ezen a megbeszélésen” — fejezte be levelét idős Szász Imire. Nyugdíjas tsz-tag levele az öregekről való gon d oskodásr ól

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents