Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1963-08-11 / 188. szám
MEGVÉDEM Á STÚDIÓT Uát nem! Ezt mér nem hagyhatom! Most mér csak beleavatkozom a dolgok menetébe és megmagyarázom annak a sok kultúrbarbámak, akik a legválogatottablb szitkokkal halmozzák el még azt is, aki csak kitalálta, hogy igenis a vurstli szerves és elválaszthatatlan része a nagy magyar szocialista kul tű rí orr adaloiran ak. A vurstlin belül is elsősorban a STUDIO és a hozzátartozó összes hangszórók védelmében szállók síkra. Mert a többit, a körhintát, a hajóhintát, sőt még a céllövöldét is kibírják az emberek, de a hangszórókat... szóval azt meg kell magyaráznom. Meg bizony. Mert nem érti ez a mi jó magyar népünk legnagyobb része, hogy az ájltaluk „bömböldének” nevezett kulturális létesítmény miért pont a község közepén kapott helyet? Pedig, ha egy kicsit is gondolkodnának, rögtön rájönnének, hogy így tudja egyenletesen beteríteni hangár- kánjával az egész községet. És senki nem panaszkodhat, hogy ezért külön élvezeti adót vetettek volna M rá. Igaz ugyan, hogy egy pár ablaküveg már kiesett a helyéből a nagy hangrezgéstől, de annyit viszont megér, mert aztán a lakás is szellősebb lesz ebben a nagy melegben. Azért is sokan átkozédnak, hogy miért tesznek fel annyiszor egy-egy lemezt? Szerintük ez rosszabb az inkvizíció valilatási módszereinél. Ebben a kérdésben sem tudok egyetérteni a háborgókkal, mert én például amikor ötszázadszor hallottam az első héten Kovács Apollóniától a szerintem most már csaknem hamleti kérdést, mármlnthogy „neked- menjefcnemenjek”, akkor döbbentem rá, hogy ennek eldöntése bizony nem is olyan egyszerű dolog. De hát ezt nem mindenki tudja értékelni. L| indenesetre az vitán felül áll, hogy már számosán vannak, akik elhatározták, hogy ők bizony nekimennek. Mármint a stúdiónak. Hiába no, forróvérű ez a mi népünk. Pedig milyen szép dolog holdas nyári estéken, amikor a drága jő lemezfelrakó bácsi bemondja, hogy „a következő lemezt valaki küldi valakinek”, eltűnődni azon, hogy ki is lehet az egyik és ki a másik. Hallottam már olyat is, hogy a főtéri lakosok közül jó nóhányan kivándorlási engedély után szaladgálnak, van aki disszidálást emleget, egyesek idegsokkot kaptak, van aki a twist- számokra vitustáneot jár. (Biztosan botfülű.) Szóval sok félék vagyunk mi emberek. Én például eddig még csak azért nem adtam hálát a mindenhatónak ezért a páratlan kulturális szórakozásért, mert ingadozó természet lévén nem tudtam eldönteni, hogy a három templom közül melyik közvetít leggyorsabban? Különösen akkor vagyok boldog, amikor a harangozó is beszáll a kuitúrforra- dalomba. Bizony fül kell hozzá, amelyik szét tudja válogatni és helyére rakni a kavargó hangjegyeket. Különösen a naplementét búcsúztató harangszó és a „Gonzales” örökszép dallamait nehéz kihámozni egymásból. Mindenesetre a harangok és a hangszórók nemes versenyében nem dőlt még el, hogy ki kit győz le. jj^z előbb is említett drága jó stúdiós bácsi különben rendkívül fejlett lehet politikailag is, mert a tudatformálás érdekében minden ötszázadik „neked- menjeknemenjek” után egy-szer-egyszer felteszi a tüzérindulót is. Ezért külön nem számít fél semmit, ez az ő társadalmi munkája. Éppen ezért ítélem el olyan mélységesen azokat, akik azt kiabálják, hogy tanácsi engedéllyel teszik lehetővé az ingyenélést. Én sem állítom azt, hogy például a stúdiós bácsi nagyon sok istrángot elszaggat, de viszont úgy is él, mert egy nyomorult Wartburgnál többre nem tudta vinni. Pedig hogy szeretne egy Volgát! De hát ezt majd csak esetleg jövőre. Hiába, ha nem futja, nem futja! Nincs tehát semmi értelme szubjektív indulatoktól vezérelve szidalmazni a tanácsot, a stúdiós bácsit, a rendszert, az Istent, helyette inkább tűrjünk. Tűrjünk annál is inkább, mert állítólag azoké a mennyeknek országa. Azt küiönben azért hívják mennyországnak, mert ott nincs se stúdió, se stúdiós bácsi, ott nem bömbölnek a hangszórók, (hacsak a pokolból fel nem hallatszik). Egyébként örülhetünk, hogy esténként 10 óráig soha nem unatkozunk és kívülről tudunk rengeteg slágert. És mindezt teljesen ingyen kapjuk. Mi más ez, ha nem kultúrforadalom? Ne békétlenkedjünk hát jó magyar dal+ársaim, ehelyett inkább írjuk alá a javaslatot, hogy rendszeresítsék hazánkban a vurstli- studiók napját, amelynek első ünnepét Haragoson rendezzék meg. Azt hiszem, rászolgáltunk. A ddig is, aki csak tehe** ti, imádkozzon az egek urához, hogy a helyet biztosító és szerződést megkötő dolgozót csakugyan ne fogja az átok. O. Kovács István Megkapó szovjet film 3 kisfiú kalandjairól; a békéscsabai Brigád mozi mutatja be matiné előadáson, 1963. augusztus 11-én. ♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦»♦♦♦»♦ Megjelent az Alföld augusztusi száma Ismét gazdag, sókoldalú és színvonalas tartalommal jelent meg Debrecen és a Tiszántúl irodalmi és művészeti folyóirata, az ALFÖLD. A szépirodalmi részben egy fiatal szegedi prózaírót, Oravec Jánost mutat be Zsidiák című izgalmas atmoszféráid elbeszélésével. Rácz Károly debreceni prózaíró Fifikius címen írt szatirikus elbeszélést. Végh Antal tovább folytatja Holnap vasárnap c. kisregényét. A lap ezúttal is szép versanyagot közöl Ladányi Mihály, Várkonyi Anikó, Kiss Tamás, Andrássy Lajos, Gondos Gyula, Ágh István és Csanády János tollából. A Tanyakérdés-sorskérdés vitában ezúttal Székelyhídi Ágoston és Kapusi Imre foglalkoznak a hajdúböszörményi tanyákkal. B. Nagy László fiatal esztéta igen magvas tanulmányt írt a két Kegyenc-ről, Teleki László és Illyés Gyula drámáiról. Hársfalvi Péter pedig az irodalom, a szociográfia és a szociológia viszonyát vizsgálja. Kiss Sándor a kitűnő francia lírikust, Jules Superviellet ismerteti. A Művészet rovatban Pálfy István a debreceni Csokonai Színház elmúlt évadjának műsorát teszi mérlegre, Juhász Béla pedig Holló László Kossuth-díjas művészünk akvarell kiállításáról számol be. A Kritikai rovatban Julow Viktor vitázik Mocsár Gábor; Szellem és századok c. könyvével, Juhász Béla, Fűlőp László, Borbély Sándor és Bényei József pedig Bihari Sándor, Karinthy Ferenc, Nyerges András és Simor András új könyveit ismerteti. Székelyhídi Ágoston és Tóth Endre folyóiratszemlét nyújt. Képeket ezúttal Holló Lászlótól, valamint Égerházi Imrétől és Vágó Jánostól közöl a folyóirat. AZ IHLET HAJLÉKA Az Alkotóház főépületének részlete. Moszkvától száz kilométerre sűrű rengetegek váltakoznak térés kolhozmezőkkel. Ezen a vidéken van Malej evka. Nyáron málna és gomba nő az erdőkben, a tavak teli vannak halakkal. Malejevkában van az Irodalmi Alap Alkotóháza. Költők, prózaírók, kritikusok és műfordítók újabb és újabb csoportja érkezik ide havonta az ország minden részéből. Az Alkotóházban százhúsz vendég fér el. Hétközben látogattunk el Ma- lejevkába. Jurij Gujevszkij; az Alkotóház igazgatója megmutatta 75 hektárnyi „birodalmát”. Az emeletes főépületben vannak a lakószobák, valamint a klub, a könyvtár, a tornaterem és az ebédlő. Néhány író a főépület közelében víkendházban lakik. Minden épületet lombok zöldje ölel, mindenütt virágok tarkállanak. A parkban sportpályák, a tavakon csónakkikötő. Van strand is. Malj evkában sok érdemlegeset láttunk. De legértékesebb mégis a tizenötezer kötetes könyvtár. Ludmilla Golenkova, a könyvtárosnő, felbecsülhetetlen hagyatékként őrzi azt a négyszáz kötetet, amelyet a szovjet írók itt, Malej evkában írtak. Alekszej Tolsztoj ttt írta „Kenyér” és „Borús reggel” című regényét, Novikov—Priboj a i,Cuszimá”-t, Fagyejev „Az utolsó udegé”-t, Gajdar „Ha- dititok” és „A dobos sorsa” című művét, Tvairdovszkij ^Egyre messzebb’? című elbeszélő költeményének nagy részét, Sae- rebrjakova ’’Marx ifjúságáét és „A tűz meghódításáét. Pris- vin hatkötetes munkáján dolgozott Malej evkában. Zalka Máté szintén pihent a malejevkai Alkot óh ázban. Mi Vera Inbert, a neves szovjet költőnőt, Sztyepan Zlobint és Pjotr Zsatkint találtuk itt. Alma-Atából aznap érkezett az idős Nyikoláj Anov. A malejevkai parkban van egy zug, ahol három fenyő óriási padot alkot. Az írók elnevezték „Berendej padjá”-nak. Tanúi lehettünk, amint a ház vendégei éppen emlékestet rendeztek e ritka szépségű helyen. Rendkívül érdekes és romantikus látvány volt. D. Konicsev Nyikoláj Anov a szűz f öldek meginü velőiről szóló opera librettóján dolgozik.
