Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1963-08-25 / 199. szám

P £T Világ proletárjai, egyesüljetek I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG éS A MEGYEI TANÁCS LAPJA j V NÉPÚJSÁG 1963. AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP Ára: 80 fillér xvm. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM Nemzetközi szemle | Nagyobb gondosságot igényel az építkezések előkészítése | Aranyrög | Pénz beszél | Meleg idő Kedvezien halad a mélyszántás néhány tárásban Az időszerű mezőgazdasági munkák közül jelenleg a silózással és a kenderaratással foglalkoznak leginkább a termelőszövetkezetek gazdái. A múlt héten csaknem 5700 holdról takarították be a si­lókukoricáit. Ez a vetésterület 33 százalékát teszi ki. A szarvasi já­rásban már csaknem befejezték a sdlózást, míg Gyulán és a gyulai járásban a vetésterület 69 száza­lékáról került tartósításra az érté. kés takarmánynövény. A kender aratását a gyomai já­rásban, Gyulán és Orosházán szintén befejezték. A szeghalmi já. rásban viszont a vetésterület két­harmadán még lábon áll a kender. A csépléssel — a kézzel aratott területhez hasonlítva —, hat szá­zalékkal maradtak le a szeghalmi és a gyomai járásban. A mezőgaz­dasági osztály jelentése szerint fő. | ként egyénieknél van még csépel- nivaló az említett két járásban. I Gyulán és Békésen egy-két napon belül befejezik ezt a munkát. Az istállótrágya hordása megyei átlagban a várttól elmaradt. Leg­több istállótrágyát a gyulai járás­ban hordtak ki. A szövetkezetek többsége a trágyázási terv 20 szá­zalékos teljesítésénél tartott az el­múlt héten. Az őszi kalászosok vetéselőké­szítése egy hét alatt Gyulán és Gyomrán 1600 holddal több, mint az előző heti jelentés. A mély­szántás Gyulán, az orosházi járás, ban, Szeghalmon és Orosházán volt a legkedvezőbb ütemű. A múlt héten csökkent a két mű­szakban foglalkoztatott traktorok száma. Mezőkovácsházán harminc­hattal dolgozott kevesebb traktor két műszakban, mint korábban. Felavatták az új békéscsabai felüljáró hidat Augusztus 24-én, szombat dél­előtt 11 órakor ünnepélyesen fel­avatták Békéscsabán a város leg­nagyobb mumkásikerüleitét, Erzsé- bethelyet a városközponttal össze­kötő új, 11 millió forintos költség­gel épült vasúti felüljárót. Az avatáson ott volt Dr. Csanádi György, a közlekedés és postaügyi miniszter első helyettese, a MÁV vezérigazgatója, Such János, az MSZMP város titkára, Vantara János, a városi tanács vb-titkára, Szabó Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Ganczer Fe­renc, a felüljárót kivitelező híd­építő vállalat igazgatója, Tóth Sándor, a munkálatok építésveze. tője, valamint a hídépítő brigádok vezetői és tagjai. A felavatáson az építők nevében Tóth Sándor üdvözölte a megje­lent vendégeket és az avatásra összegyűlt békéscsabaiakat, s ün­nepélyesen átadta a hidat rendel­tetésének. Ezután Such János, az MSZMP városi titkára, a párt, a tanács, a tömegszervezetek, s a lakosság nevében köszönetét fejez­te ki a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak, s az építőknek a híd határidő előtti felépítéséért. Dr. Csanádi György miniszterhe­lyettesi méltatta a korszerű közle­kedési igényeknek megfelelő híd jelentőségét és beszélt Békéscsaba s a megye közlekedésének további fejlesztéséről. Vantara János, a városi tanács vb-titkára ünnepé­lyesen átvette a hidat, s megkö­szönte az építők munkáját. A beszédek elhangzása után Dr. Csanádi György a hagyományok­nak megfelelően felavatta a felül, járót. Megindult a forgalom Hruscsov és kísérete Szplitbe érkezett Vasárnapi műszak az építőknél A kormány által kiemelt építke­zések és a készülő lakások, iskolák környékére ma csak a késő dél­utáni órákban telepedik csend. Az ÉM. Békés megyei Építőipari Vál­lalat dolgozói vasárnapi műszakot tartanak az Orosházi Üveggyár és a tizenkét lakásos épület, a Békés­csabai Konzervgyár, a vásártéri la­kások és az iskola, valamint a szeghalmi általános iskola építke­zésén. A műszak reggel 7 órakor kez­dődött és nyolcórás. Az építőipari vállalat vezetőségének számítása szerint a mai munka értéke meg­haladja a negyedmillió forintot. A maival együtt az idén már há. rom vasárnapon át dolgoztak me­gyénk építőmunkásai. Szorgal­mukkal jelentősen hozzájárulnak az idei tervek teljesítéséhez, a le­maradás pótlásához. Drágulás Ausztriában Becs Az állandó drágulás újabb ér­zékeny áremeléssel sújtja a bérből és fizetésből élő osztrák dolgozó­kat. Az osztrák minisztertanács ; ! árbizottsága hozzájárult a kenyér- j és lisztárák több mint 10 százalé- i kos emeléséhez. A kenyér kilóját | 50 groschennel (4 schillingről 4,50. ; re, a 97 dekás cipó árát 60 groschénnai (4,10-ről, 4,70-re), az egy kilogramm dara árát 50 gros- chennal (4,80-ról 5,30-ra) emelték, ötven groschénnai drágult az ed­dig négy schilling 50 groschenba kerülő főzőliszt is. j A drágulásnak ezt a legújabb hullámát óriási felháborodással | fogadja a lakosság. A stadlaui Elin gyárban kirobbant már az első fi­gyelmeztető sztrájk. (MTI) Az Indonéz KP kíildöüsége egy moszkvai gyárban Moszkva Az Indonéz Kommunista Párt küldöttsége, amely Aiditnék, a párt központi bizottsága elnöké­nek vezetésével az SZKP Központi Bizottságának meghívására hosz- szabb idő óta a Szovjetunióban tartózkodik, szombaton látogatást tett a „Szverdlov” selyemkombi­nát szövőgyárban. (MTI) Szplit Szombaton reggel a „Galeb” (Si­rály) jugoszláv iskolahajón meg­érkezett Szplitbe Hruscsov és fe­leségé, Joszip Broz Tito és felesé­ge, valamint a kíséretükben lévő magasrangú szovjet és jugoszláv állami és pártfunkcionáriusok. A szplitiek ezrei már a kora reggeli órákban ellepték a kikötőt és azokat az utcákat, amelyeken a szovjet és a jugoszláv vezetők áthaladtak. A kikötőt és az egész várost szovjet és jugoszláv zász­lók, virágok díszítik. A „Galeb” iskolahajó bevonulá­sát a szpliti kikötőbe az ott lévő fellobogózott jugoszláv és külföldi hajók «zirénabúgással üdvözölték. Az üdvözlések és a himnuszok elhangzása után a szovjet vendé­gek jugoszláv vendéglátóik kí­séretében elindultak Szplit váro- I sának és nevezetességeinek meg« I tekintésére. (MTI) •• •• í.­- m . ■■■• •• \ í' KI n W 1 Hruscsov beszél a rakovicai motor- és traktorgyár munkásainak nagygyűlésén. Hruscsov elvtárs fogadást adott Tito elnök tiszteletére. (MTI Külföldi Képszolgálat) Bővítik a gyomai Kner-nyomdát Július elején minisztériumi igaz. gatás alá került a gyomai Kner- nyomda, összevonták a Békési Nyomdával. Az átszervezés jó ha­tást váltott ki a gyomai nyomdá­szok körében, annál is inkább, mert ezzel a patinás üzem előtt megnyílt a gyorsabb ütemű fejlő­dés lehetősége. A csaknem nyolcvanéves nyom. da korszerűsítésére a tanácsi irá­nyítás ideje alatt beruházási keret I híján nem sokat tudtak költeni. A | megnövekedett termelési felada­tokat a szűkös körülmények kö­zött még ma is nehéz teljesíteni. Az összevonás nem csorbította az üzem termelési profilját. To­vábbra is a magas színvo­nalú könyvkészítéssel foglalkoz­nak Gyomán. Az idén 65 tonna könyv hagyja el a műhelyeket. Az üzemszervezés korszerűsítése után, három év múlté- már 200 tonna j könyv elkészítésére vállalkozhat- I nak a nyomda dolgozói. I Hamarosan megvásárolják az 1 üzem szomszédságában lévő épü­letet és; ide helyezik át az irodá­kat. Ahol most az iroda és a mú­zeum van, oda telepítik át a szedő- termet, míg ez utóbbi helyén gép­termet rendeznek be. A könyvkö­tészetben az egyes részművelete­ket (hajtogatás, vágás stb.) jobban gépesítik. Jövőre már idegen nyelvű bib­liofil könyveket is készítenek az üzemben.

Next

/
Thumbnails
Contents