Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-21 / 170. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA i \ NÉPÚJSÁG 1963. JÚLIUS 21„ VASÄRNAP Ara: 80 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM A szocializmus időszámítása | A silózás idején | A megfeiedkezés társadalmi bűne | KÖRÖSTÁJ | Család—otthon | Meleg idő merevség Egymás után jelentik megyénk termelőszövetkezetei, hogy befe­jezték a nyár egyik legnagyobb munkáját; az aratást. A dereka­san helytálló, a munkanapokat jól kihasználó kombájnosok nem a gépszínbe huzatnak ezekből a tsz- ekből, hanem oda, ahol később érett a gabona, s ahol kevesebb gép áll rendelkezésre, s emiatt még jócskán van aratnivaló. Ezekben az órákban a mezőko­vácsházi és a sarkadi járás szö­vetkezeteiben már munkában vannak a tótkomlósi és a Kondo- rosi Gépállomásnak azok a kom­bájnjai, amelyekre a körzetben már nincs szükség, hiszen néhány napon belül levágják a még lábon álló gabonát az ott maradó gépek. Ma és holnap 6—8 kombájn indul a mezőberényi és más gépállomás­ról a füzesgyarmati Vörös Csil­lag Tsz-be, pedig jóllehet ezekre a kombájnosokra vár a körmös- traktor, a Zetor, a vontató, amit otthagytak az aratás kezdetén, de legelső és legfontosabb most az, hogy az egész megyében mielőbb befejeződjön az aratás. Az Orosházi Gépállomás veze­tőit is ez a cél vezeti. Akár máris átadnák az SZK—3-as és 4-es kombájnokat, amelyeknek nem­csak napi teljesítményük nagy, hanem leggyorsabb az utazási se­bességük is. A körzetben lévő tsz. ekben 51 kombájnja dolgozik az Orosházi Gépállomásnak, s a 10 ezer hold aratnivalóból már csak 2000 holdnyi van hátra. A gépál­lomás mégsem tudta csak néhány kis teljesítményű — napi 7—8 hold — nagyon lassú utazási se­bességű kombájn azonnali átadá­sát megígérni, mert a szövetkeze­tek vezetői hallani sem akarnak a nagy teljesítményű — napi 20— 25 hold — és a közúton gyorsan haladó SZK—3-as 4-es kombáj­nok átirányításáról addig, amíg náluk egyetlen aratnivaló csík is marad. Káros merevség az aratás kez­detekor kapott kombájnok számá­hoz ragaszkodni az utolsó szál lá­bon álló gabonáig ott, ahol már alig akad vágnivaló, s csak ke­rülgetik egymást a gépek. Olyan nagy kár, mint az FM illetékes főosztályának gépelosztó politiká­ja, az, hogy az északi megyék gépállomásainak annyi kombájnt juttatott, hogy ott csak 120 hold gabona jut egyre. Kár volt példá­ul a Borsod megyei Vilmányi Gépállomásra is annyi kombájnt adni, hogy azokból öt ráért 300 kilométert gördülni Elekig, s az­tán rengeteg üzemanyagot fo­gyasztva ismét visszagördülnek, mert ott vannak leltárban. Ha az aratás befejezésének küszöbéhez ért szövetkezetek engednek me­revségükből, akkor elkerülhető lesz, hogy az ország más részé­ből is irányítsanak át nagy költ­ség árán kombájnokat, de elkerül­hető lesz a kenyérellátásra lesel­kedő kár, az esetleges nagy szem­veszteség is. Kukk Imre T apasztalatcsere-látogatás Kondoroson Július 20-ig 157 ezer 346 hóidról aratták le az őszi gabonát A kombájnosok versenyében első Sinka Albert, a Mezőberényi Gépállomás dolgozója A gépállomások jelentései sze­rint a megyék termelőszövetkeze­teiben július 20-ig 157 346 hold gabonát vágtak le. A kombájnok 78 586 holdat vágtak és csépeltek el. A gépállomási aratógépek 16 037 holdat, míg a tsz-aratógé- pek 46 446 holdat. Rendrearatás 6278 holdon történt. Kézi kaszával egy hold híján 10 ezer holdat vágtak le a tsz-tagok. A kombájnaratás után nyomban megkezdték a szalmalehúzást, amely elég vontatottan halad még most is. A gépállomási gé­pek eddig 22 052 holdról takarí­tották le a szalmát. Tarló után ta­lajmunkát 15 825 holdon végez­tek. A gépállomások az utóbbi napokban 162 kétműszakos gépet állítottak be a tarlóhántásra és mélyszántásra. A jövő héttől kezdve újabb kétműszakos erőgé­pek beállítását tervezik a gépállo­mások. Ehhez segítséget is kap­tak. Hétfőtől kezdve 20 kiskatona — akik traktorvezető igazolvány­nyal rendelkeznek — segítenek a körösladányi és a Vésztői Gépál­lomásnak abban, hogy még több gépet üzemeltessenek két műszak­ban. A kombájnosok versenyében a július 20-i értékelés szerint első Sinka Albert, a Mezőberényi Gép­állomás dolgozója, aki SZK—3-as típusú gépével 436 holdról 435 tonna gabonát takarított be. Má­sodik Nagy Béla, a Tótkomlósi Gépállomás kombájnosa, aki SZK—3-as típusú kombájnjával 376 holdról 420 tonna gabonát ara­tott és csépelt el. Nem sokkal maradt mögötte András Mihály, a Szarvasi Gépállomás dolgozója, aki SZK—4-es típusú gépével 357 holdról 425 tonna gabonát takarí­tott be, Megkezdték az ezislkalászos gazdalanfolyamok szervezését a mezökovácsházi járásban Az okányi Petőfi Tsz tagjai a közelmúltban látogatást tettek a kondorosi Dolgozók Tsz-nél. Nagy érdeklődéssel tanulmá­nyozták a heterózis paradicsomtermesztést. Az elmúlt évihez hasonlóan, az idén is megszervezik az ezüstka­lászos gazdatanfolyamokat me­gyénkben. A tanfolyamok előké­szítésére a mezőkovácsházi járás már most megtette a szükséges szovjet javaslat hasznosnak bizonyulhat A Hruscsov-beszéd visszhangja Hruscsov szovjet miniszterelnök pénteki beszéde óriási visszhan­got keltett világszerte. Még a leg­tartózkodóbb nyugati lapok is kénytelenek elismerni, hogy a szovjet miniszterelnök javaslatai fordulópontot jelenthetnek a hi­degháború történetében, a Kelet i Nyugat viszonyában. WASHINGTON: Óvatosság még mindig szükséges Az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya és személy szerint Kennedy is gon­dosan tanulmányozza Hruscsov javaslatait és megtárgyalja azokat szövetségeseivel. A Moszkvában folyó tárgyalásokról szólva a szó­vivő megállapította, hogy a meg­beszélések menete mindkét fél számára kielégítő. „Bár az óvatos­ság még mindig szükséges, remél­jük, hogy a tárgyalások sikeresen érnek véget” — mondotta. PÁRIZS: A békés együttélés mellett A francia hivatalos körök egye­lőre nem fűztek megjegyzést Hruscsov beszédéhez. A francia kormány és a NATO illetékesei tanulmányozzák a beszéd teljes szövegét. Kiszivárgott hírek sze­rint azonban NATO-körökben nagy érdeklődéssel fogadták a szovjet miniszterelnök javaslatait. Hangsúlyozzák, hogy ez a beszéd foglalt leghatározottabban állást a békés együttélés mellett. A fran­ciák fenntartásai között az első helyet a NATO és a Varsói Szer­ződés esetleges megnemtámadá­si egyezményének kérdése foglal­ja el. BECS: A beszéd történelmi jelentőségű A sajtó-, rádió-és televíziókom­mentárok kiemelik a Hruscsov- beszéd történelmi jelentőségét, rá­mutatnak a Kádár János vezette magyar küldöttség iránt Hruscsov és a szovjet kormány részéről megnyilvánult megbecsülés nagy jelentőségére. A lapok hangsú­lyozzák: Hruscsov szenvedélyes kiállását a béke mellett, rámutat­nak, hogy Kádár János határozot­tan állást foglalt a szovjet állás­pont mellett. BONN: Ellenez Természetszerűleg a nyugatné­met álláspont a legtartózkodóbb. A bonni kormány szóvivője Hrus­csov beszédét kommentálva kije­lentette, hogy Nyugat-Németor- szág vissza fog utasítani minden olyan javaslatot, amelynek gya­korlati megvalósítása gyengítené a NATO-t. Az NSZK ellenez min­den olyan intézkedést, amely „meghosszabbítaná Németország megosztottságát” —mondotta (MTI) intézkedéseket. A járási tanács mezőgazdasági osztálya felhívta a termelőszövetkezetek vezetőinek figyelmét a tanfolyamok előkészí­tésére és célul tűzte ki, hogy az idei évadban minden termelőszö­vetkezetben szerveznek tanfolya­mot. A szervezésben példát mu­tat a végegyházi Szabadság Ter­melőszövetkezet. Tervezik, hogy az ezüstkalászos tanfolyam első és második évfolyamát egy év alatt végzik el a hallgatók úgy, hogy a tanfolyam anyagának meg. felelően, sűrűbben tartanak elő­adásokat. Politechnikai tankönyvek jelennek meg A Táncsics Könyvkiadó a jövő­ben Kis Technikus Könyvtár so­rozatában olyan szakmunkákat is megjelentet, amelyek az álta­lános iskolákban politechnikai tankönyvként kerülnek majd fél­használásra. Így a harmadik ne­gyedévben három politechnikai tankönyv kiadását tervezi a a könyvkiadó. (MTI) OOCXIOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Az „atomcsenU '-értckezlet.

Next

/
Thumbnails
Contents