Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1963-07-17 / 166. szám
1983. július 17. 4 Szerda A községrendezési tervekről A hagyomány és a magasbeépítés — Szanálás és telekprobléma — Mit és mennyit? Az elmúlt évek sarán majd minden községünkben egyre nagyobb számban kezdtek hozzá az emberek saját lakóházuk csinosításához és új családi otthonok építéséhez. A régi egyszoba-kony- ha-kamrás lakásokból egy kis átalakítással, a ház elejének be- üvegezésévél, ma már verandás, kétszoba-konyhás lakások lettek. Az új házak pedig már eleve úgy épültek meg, hogyha alkalom és lehetőség kínálkozik, azokban még fürdőszoba is legyen. A csa- ládiház-építkezést az állam nemcsak kölcsönnel és építőanyaggal, de egyéb kedvezményekkel is támogatja. Azt is meg kell mondani, hogy az emberek szívesebben építenek családi házat, különösen falun, ahol nagy varázsa van a saját kertnek és a háztáji gazdaságnak, konyhakertnek, és az elmaradhatatlan baromfiudvarnak. De vajon ez végletekig vihető? Egyre több helyen jönnek rá arra, hogy a falu határát növelni, s a családiház-építkezések régi 400—800 négyszögöles portáit megtartani célszerűtlen és gazdaságtalan. Az elkészült vagy készülő községrendezési tervek egyik célkitűzése éppen az, hogy megváltoztassa a mai falu arculatát, egy kicsit fejlettebb és modernebb lakáskultúrát teremtsen meg, jobban idomuljon a mai technika adta lehetőségekhez és kényelemhez is. Az első kísérletek érdekes képet mutatnak. Példának talán elég csak Füzesgyarmatot említeni. A községben 1962- ben készült el az általános rendezési terv. Ebben a tervben szó sem volt emeletes házak építéséről. Mégis az elmúlt évben négyen szövetkeztek emeletes társasház építésére. — Termelőszövetkezeti tagok emeletes házban? — kiálthatnak fel sokan. Valóban új, de mégis ez a fejlődés útja. Az emeletes társasházak építése egyúttal azt is jelenti, hogy községeink végre nemcsak az egyetlen magas templomukkal dicsekedhetnek. És ma már nemcsak a füzesgyarmati, hanem a békési, gyomai, szeghalmi tanácsok is dicséretesen foglalkoznak ezzel, kutatják a lehetőségeit annak, hogy községükben minél több emeletes ház épüljön. Az Országos Takarékpénztár békéscsabai fiókjának tervei között is egyre előkelőbb helyet foglal el a községi társasház-építési akció. Egyetlen egy probléma az — ami szinte már-már gátjává válik a sikeres mozgalomnak —, hogy hol is építkezhetnek? Sem a község vezetői, de az emeletes házba költözők sem szívesen építkeznek kinn a falu szélén. Nem is sokat változtatna a falu képén, sőt még talán rontaná is. A régi házak szanálása súlyos gondot okoz úgy az építkezni szándékozóknak, mint a jelenlegi tulajdonosoknak is. Bár nem községi példa, de azért érdemes elmondani, hogy Orosházán úgy segítettek magukon a társasház építői, hogy megvásárolták a légi, elavult épületet és az így birtokukba jutott telken építették meg otthonaikat. Ez az út a legjárhatóbb. Természetes, hogy a községekben nemcsak a telekprobléma hátráltatja a magasbeépítést. Gondot okoz még a közművesítés ilyen vagy olyan aránya. Mert minél magasabb szintű és fejlettebb egy községben a közművesítés, annál egyszerűbb és köny- nyebb az emeletes házak építése. Mert jó lenne, hogyha a községekben a földművesszövetkezet, a tanács, a termelőszövetkezet és más állami és szövetkezeti vállalatok, intézmények közösen fognának hozzá vagy legalábbis „be- szállnának” a csatornahálózat megépitésébe. Ide kívánkozik az is, hogy nagyon kevés termelőszövetkezetünk rendelkezik korszerű tanácskozóteremmel, irodaházzal. Nagyon kevés földművesszövetkezetünknek van ugyanilyen helyisége. Egy olyan községben, ahol három termelőszövetkezet van, közös összefogással korszerű, emeletes „irodaházat” tudna építeni. Emellé építkezhetne a földművesszövetkezet és a közművesítésre szánt összeg egy-egy építkezőre kevesebből kitelne. A községrendezési tervek egyelőre csak tervek. Azok megvalósulása természetesen nemcsak a tanácselnökön vagy a községi pártbizottságon múlik, hanem a község lakóin és azon, hogy a községben lakók közösen munkálkodjanak a község szépítésén és mondjuk ki kereken; korszerűsítésén. Dóczi Imre Jubileumi hangverseny Békéscsabán Július 13-én szombaton, a „Szocialista Kultúráért” jelvénnyel kitüntetett Békéscsabai Általános Munkás Dalkör fenn állásának 40 éves évfordulója alkalmából jubileumi kórustalálkozó volt Békéscsabán. Az évfordulóra több vendégkórus érkezett a városba. Az ünnepség délután hatkor kezdődött. A Békéscsabai Általános Munkás Dalkör és a vendégénekkarok tagjai megkoszorúzták a Felszabadulási Emlékművet. Fél 8-kor a szabadtéri színpadon Pribojszki György, a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör elnöke nyitotta meg a jubileumi hangversenyt. Beszédében emlékezett a dalkör negyvenéves múltjára, s méltatta a kórus jelenét. Ezután a munKulturális hírek A Szovjetunió, Magyarország< Bulgária és Franciaország pedagó. gus szakszervezetei megegyeztek abban, hogy üdülőikben kölcsönösen vendégül látják egymás szak- szervezeti tagjait. A külföldi tanárok számára épült leningrádi üdülő első vendé, gei magyar pedagógusok, akik egy héten keresztül tartózkodnak ott. A Kossuth Könyvkiadónál megjelent Várkonyi Endre: Szocialista módon című könyve. A mű a szocialista brigádmozgalom problémáit tárgyalja. Ugyancsak a mai élet a tárgya Mészáros—Mikes: Hogy mik vannak! című könyvének. Mészáros András rajzai és Mikes György írásai életünk humorát, fonákságait tükrözik. ETETÉS Jó étvágyait őzike. kás dalkör műsora következett. Az énekkar Sárhelyi Jenő vezénylésével előadta Sárhelyi: Ünnepköszöntő, Praetorius: Szép vagy muzsika című számait, s a lakodalmi kórust Smetana: Eladott menyasszony című operájából. A Békéscsabai Általános Munkás Dalkör szereplése után Rossa Ernő, a Népművelési Intézet munkatársa átadta a dalkörnek a Népművelési Intézet oklevelét és emlékérmét. A hangverseny következő részében a vendégkórusok léptek fel. A Salgótarjáni Bányász Férfikar Kodály: A csikó, Faust: Szép tavasz idején, Behár: Lakodalmas, Ljisztov: Jó munkát című műveit adta elő Maróti Gyula dirigálásával. A Makói Vegyeskar többek között Liszt: Magyar ünnepi dal-át, valamint Bárdos: Tiszai dallamok és Frideriei: Baráti kör című darabjait énekelte Péli Mihály karmester közreműködésével. Nagy sikere volt a Tóth Béla vezényelte, a Munkásőrség Központi Férfikara által előadott régi magyar munkásmozgalmi daloknak, Kodály-műveknek és egy mai kubai forradalmi éneknek. A Csorvási Földművesszövetkezet zenekara többek mellett Palestrina, Bach, Kodály számokkal szerepelt, karmester Gulyás Mihály volt. A Békéscsabai Liszt Ferenc Kamarakórus és a Gyógyszertári Központ Énekkara Baukó Mátyás vezénylésével Purcell: A rigók, Lassus: A visszhang, Brahms: Síró éji csend, Gárdonyi: Magyar népdalok és Kém: Zsong a folyó című darabjait énekelte. Igen szép előadást hallottunk a KISZ Központi Művész- együttes Vegyeskaráitól, s a közreműködő Rajkó Zenekartól, élükön Lantos Rezső karmesterrel. Farkas: Menyasszony-búcsúztató és Esti Tánc, valamint Kodály: Kállai kettős című műveivel léptek feL A telt nézőtér előtt tartott nagy sikerű jubileumi hangverseny a részt vevő kórusok közös éneklésével ért véget. A műsor befejezéseként Gajdács Pál, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője emlékserlegekkel ajándékozta meg a szereplő énekkarokat. Ezután a kórusok tagjai az Építők Művelődési Otthonában rendezett vacsorán vettek részt, melyet dalosbál követett. termésmemt: A kanális mellett 50 holdas bú"zatábla húzódik. Szabó János tanyája a tábla széliben, a dombon áll. Szép a búza. A tsz-ben nem lehet párját lélni. Külföldi. Bezosztája. Vaskos szárú, telt kalászé. Aratás előtt kétnapos eső jött. Este is esett. ViUámlott, dörgött és szakadt a felhő. Harmadnap ki. tisztult. Szabó János kinézett a tanyából, de már nem látta a búzatáblát. A viharos éjszaka boszorkányos kedvében tavat csempészett oda. Széles, undorító tavat. Közepén a hajnal sugarai nyarga- lásztak. Felette szürke pára lebegett. Ajkára a keserűség ült, szemére a kételkedés. Nem akart hinni a víznek, mély ott táncolt hullámot, hullámra görgetve a lába előtt. Belegázolt. Bakancsa megtelt pocsolyával. Bement a konyhába és gumicsizmát húzott. Elindult a brigádtanya felé. A kövesút mentén kidöntött tölgyek, összeszagga. tóit vezetékek tanúskodtak az ele. melk tomlbolásái’ól. Pontosan maga se tudta, minek megy be. Ilyenkor senki se mozdul ki a tanyából. Ugyan hova, úgyse lehet kinn dolgozni. A brigádszobában csak Varga ** András, a brigádvezető volt. — Láttad a Bezosztáját? — nyitott be Szabó János. — Láttam — felelte az. Föltolta kalapját. Sóhajtott. Ez a sóhajtás gondterhes volt. Olyan em_ béré, aki tenni szeretne, de nem tudja, mit. Szabó János is letelepedett. Ka. lapját térdére tette. Arca nyúlt volt, és napszítta. Haját megezüs- tözte az idő, de szemöldöke fekete, sűrű s alatta dióbama szeme hunyorgott. A nap besütött az ablakon. Melegen sütött. Hát ingeujját is felgyűrte és csak aztán engedte fejét tenyerébe. — Tudja az elnök? — Volt már itt. — Akkor kiküldi a motort. — Milyen motort? — A szivattyúzott. — Rossz. — Rossz? Hogy lehet az? — Már a múlt héten is rossz volt. — Akkor minek fizetjük a szerelőket meg a technikust?! — A fene tudja. — Hát akkor egy csatornát kell ásni a tábla közepébe. %#arga András tekintete az ad- ' varon kalandozott. — Azt meg éppen nem lehet. — No, miért? — Nincs betervezve. A tervet meg már nem lehet felbontani. Er. re Szabó János felállt. Fejére csapta kalapját. — Hogy a fészkes fene enné meg az ilyen tervet! A kilincsre csapott és kiment. Varga András követte. A töltésen mentek. Egyikük se szólt. Ott, ahol a búza a kanálist éri, egy hidacskán lehet a túlra menni. Két szúette nyárfa az. Ki tudja, mióta lábalnak rajtuk át az emberek. Szabó János ment át először. Varga András nem. Megállt a töltésen. Mindketten a vizet bámulták. Azt a pocsék, undorító vizet, mely elnyelte a búzatáblát. — Holnap kijön a biztosító — mondta Varga András. — Talán az leengedi a vizet? — Nem. Fizeti a kárt. — Ezért? — Kötelessége. Biztosítva van. — Csalás ez — szögezte le Szabó János. — Hogyan? Czabó János nem felelt. Be- ** lépett a vízbe. Nem messze tőle kiágaskodott egy kalász. Fejét egyenesen próbálta tartani, de jött egy hullám és ellepte. Utána újra rezegve félágaskodott. Száz cseppben folyt le róla a víz, mintha megannyi könnycsepp lett volna. Letépte a kalászt. — Egészséges, akár a vas — aztán Varga András félé fordult. — Tegyünk valamit. — Nincs rá keret. — Akkor is kell. Továbbmentek a parton. — Ezerkilencszáznegyvenkilenc. ben volt erre ekkora víz. Nyolcunknak volt itt földje. — Igen, emlékszem. Azon a vasárnap reggelen kijöttünk mind a nyolcán és egy csatornát ástunk. — És micsoda termésünk volt, csak olyan legyen minden esztendőben. A kövesútnál elváltak. Szabó János otthon előkereste ásóját, lapátját és indult vissza. Egy kis csatornát ásott a búzatábláról a kanálisba. A víz, mintha motorral szivattyúzták volna, nyargalt le. Elégedetten nézte. Mikor aztán csendesedni kezdett a vízfolyás, újra nekilátott a lapátolásnak. Varga András egy ideig a tanyája széliből nézte, hogy mit csinál, aztán ó is elindult ásóval és kapával. — Mi az koma, társadalmi munka? — kiáltotta Szabó Jánosnak, mikor megállt a parton. — Nem, ez termésmentés — felelte vissza komolyan Szabó János. — De ezért nem lesz fizetség. — De lesz. öt vagonnal többet csépelünk... Aztán többen jöttek. Először ** csak nézték, hogy mit csinálnak ezek ketten, aztán hazamentek ásóért, lapátért. Serédi János Békéscsabd