Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-11 / 134. szám

1963. június 11. 5 Kedd Megyei zenei együttesek hármas találkozója Gyulán Zivatar miatt félbeszakadt a szimfonikus hangverseny — Kitűnő a várudvar akusztikája Kodály Zoltán születésének 80. évfordulója tiszteletére rendezte meg a ..Kulich Gyula” kulturális seregszemle keretében a Békés megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya a gyulai várszínpadon szombaton és vasárnap megyénk énekkarainak, valamint fúvós és szimfonikus zenekarainak ta|lál- kozóját. E hagyományossá váló találkozókon —; hivatalos verseny és helyezések nélkül — a részt­vevő művészegyüttesek vezetői és tagjai nemcsak bő tapasztala­tokat szerezhetnek, hanem lemér­hetik a maguk fejlődésének üte­mét. Feltűnő volt a fúvós és szimfo­nikus zenekarok aránylag kis szá­ma. 3—3 zenekar jelent meg mindkét típusból. (Orosházi fú­vószenekar egy tűzoltánapon sze­repelt.) Elismerés illeti meg a szarvasi tűzoltózenekart — beug­ró karnaggyal volt kénytelen ki- állani — Kenessey: Keszkenő c. balettjéből Lányok tánca című részlet bemutatásáért. Lelkes, jó erőkkel rendelkező sarkadi és gyulai fúvószenekar az 1961. évi fesztiválon bemutatott műsorából adott elő néhány sikeres számot. Nagyobb érdeklődés előzte meg a három város szimfonikus zene­karainak vetélkedését. Az oroshá­zi madrigálkórussal kiegészített kamarazenekar, valamint a nagy létszámú szimfonikus zenekar még bemutathatta műsorát, majd a rendezőség a feltámadt zivatar miatt kénytelen volt a hangver­senyt félbeszakítani. így a békés­csabai és gyulai zenekar bemu­tatója a megjelent muzsikusok és a közönség sajnálatára elmaradt. Jelentősnek és érdekesnek in­dult a szombati énekkari talál­kozó is, ahol 7 énekkar: az oros­A múlt kávéháza Jan Rybkowski nemzetközileg is jól ismert lengyel filmrendező legújabb lélektani filmjét tűzte műsorára a csanádapácai Ápri­lis 4 mozi június 13-tól 14-ig. A film nagy sikert aratott nem­csak Lengyelországban, hanem külföldön is. házi Petőfi, a szarvasi Erkel, a kevermesi földművesszövetkezeti, a békéscsabai Liszt Ferenc kórus és a Gyógyszertári Központ Egye­sített Énekkara, továbbá a mező- berényi és a gyulai művelődési házak énekkarai szemelvényeket mutattak be ez évi műsoraikból. Éppen e szemelvények tarkasága igen bonyolult stílusproblémák elé állították a karnagyokat és a kórusokat, amit csak a békéscsa­bai, valamint a mezőberényi régi együtteseknek sikerült megoldani. Dicséret illeti meg a két lelkes karnagyot: Baukó Mátyást és Szabó Antalt. A hagyományos gyulai eső már szombaton este elmosta a hangverseny végét: a gyulai ének­kar zenekar nélkül volt kényte­len szemerkélő esőben kiállni s így csak a Kodály: Székely ke­serves c. énekszáma volt teljes értékű. A befejező összkari szá­mok teljesen elmaradtak. A ro­mantikus várudvar kitűnő akusz­tikáját ügyesen kihasználta a bé­késcsabai kórus Lasso: Visszhang c. bravúrszámánál, amikor osz­tott kórussal énekeltek és a kis­kar egy emeleti teremből hozta a „visszhangot”. Meg is kellett e számot ismételni a közönség kí­vánságára. Ugyanígy sikere volt a mezőberényiek Kodály: Esti dal c. műsorszámának, továbbá a szarvasiakat Haydn: A pillanat című művének jó előadásáért il­leti dicséret. Nagy tanulsága volt ezúttal is a hármas találkozónak a fúvós- zenekari s énekkari karnagy- utánpótlás kérdése, Valamint együtteseink adottságaihoz alkal­mazkodó, eredeti s korszerű mű­vek hiánya. Talán ez az egyik magyarázata, hogy a megye terü­letén is lassan kiszorítják a jazz- és tánczenekarok a sok-sok fáradt­ságot és korszerű művészi tudást igénylő fúvós és szimfonikus ze­nekarokat. A találkozó adott körülmények között nehéz és hálátlan rende­zői munkáját a gyulai Erkel Mű­velődési Ház dolgozói jól látták ár. Márai György gámé. — Sajnos a fiam később bűncselekményeket követett el és Aszódra került. Nem is tudom, hogy helyes volt-e? — Ott szakmára tanították — jegyzem meg. Az anya élesen közbevág: Igen, de a gyereknek nem volt kedve a cipészmesterséghez. Hiá­ba, amihez az embernek nincs kedve— A valóság az, hogy ennek a fiú­nak semmihez nem volt kedve, a családból nem hozta magával a munka szeretetét. A szülők emlékezetébe idézem a bukás útját: Aszód, majd ismét Aszód. Szökés Aszódról. Közben egy intermezzo: a szökés ideje — alig néhány nap — alatt a betöré­sek sorozatát követi el. Ismét Aszód következik. Itt kerül össze a hűséges jó baráttal, Varró Tibi­vel. Az apa a rövid szabadlábonlét időszakában igyekszik elhelyezni a gyereket. Jóskának azonban nem ízlik a munka. Munkahelyeit állandóan változtatja Az apa úgy érzi — s ezt a tárgyaláson is hangoztatja —, szülői kötelezett­ségének eleget tett azzal, hogy fiát elhelyezte. Kénytelen vagyok ismét az apát megcáfolni. Nekem az a véleményem, hogy a puszta elhelyezés nem elég, ha ez nem párosul a munkára való nevelés­sel és azzal, hogy gyermekeinkkel őszintén, minden kendőzés nélkül beszéljünk a munkával járó gon­dokról, a felmerülő nehéz problé­mákról. Ezt ez az apa, aki pedig munkahelyén embereikkel foglal­kozott, nemegyszer nehéz prob­lémákkal küzdött meg sikerrel, gyermekénél elmulasztotta. Cso­dálható ezek után, ha az egyéb­ként is ingatag jellemű fiú a mun­kát elkerülte, sőt munkahelyeiről nemegyszer bűncselekmény árán szabadult meg? Ennek egy kirívó példáját is el­mondom: Jóska, minit kifutó, 1000 forintot kap a boltvezetőtől, hogy a pénzt postára adja. Megbíznak benne, hiszen ismerték az apját. Jóska azonban a pénzt zsebre vágja, a Balaton mellé utazik és a „zsák­mányt” két este eltékozolja. Jós­ka 17 éves akkor. A büntető bíró­ság elnéző vele szemben: ponto­san akkora pénzbüntetésre ítéli, amennyit elsikkasztott. A hiány­zó ezret viszont a szőlők térítik meg. A szülők örülnék, hogy fiúk a dolgot könnyen megúszta és utána — még inkább magára hagyják, nem emelnék gátat kimaradozásai élé. Nem kérdezik meg, hol járt és mit csinált? Az az érzésem, be­letörődtek már abba, hogy úgysem lehet rajta segíteni. S Jóska az életet egyre inkább a visszájáról nézi. Még nem huligán, de a hu­ligánszellem egyre inkább megfer­tőzi. Már nem érez erkölcsi kor­látokat. Már érzéketlen az élet pozitív jelenségei iránt, megvetés­sel nézi a fiatalok százezreinek erőfeszítéseit, becsületes munká­ját Az élet értelmét a fékezhetet­lenségben látja. A számára csupán anyagiakat nyújtó családi környe­zet sivárrá válik s ezt a sivársá­got a bűnnel igyekszik ellensú­lyozni. Elszakad a családi kör­nyezetitől, a munkától, a becsü­lettől. S a szülők tehetetlensége és közönyössége csak bátorítja a fiút. Egyre inkább kialakul bennem az a meggyőződés, hogy a szülők menekültek ettől a fiútói Szinte csak addig voltak nyugodtak, amíg nem hallottak róla. Most már bizonyosan ők is érzik, hogy a felelősségnek azért az elhárítá­sáért, a „semmiről nem tudni” ké­nyelméért, drága árat kell fizet­niük. (Folytatjuk) Nincs minden rendben a „zöld arany“ földjén II Kettős-Körös szőkén, szelí­den balag medrében. Köröstarcsá- nál karcsú híd íveli át, amely előtt rezgő nyárfák szegélyezik az utat. Egyiken gólyafészek, csak pár méternyi magasságban, de senkinek sem jut eszébe, hogy há­borgassák a méltóságteljesen áll­dogáló gólyapárt. Néhány száz métert haladva az út bal oldalán nagyobb tanyának tűnő épület látszik. Senki nem mondaná meg, hogy a világszerte híres kosárfonó iparunk alapanyagát, a „zöld ara­nyat”, közönséges nevén a fűz­favesszőt termelik itt. Néhány lé­pés és szinte ameddig a szem el­lát, szelíden, zöldessárgán hajla­dozó, kecses fiatal fűzvesszőket ringat a júniusi szellő. Hazánk legnagyobb fűztelepén vagyunk, 270 katasztrális holdon termelik és készítik elő gondos munkával a fűzvesszőt, hogy aztán külföldi útra indítva, jelentős szabad va­lutát biztosítsanak államunknak. Fábián János, az Erdőkémiai Vállalat köröstarcsai fűztelepének vezetője kalauzol végig a telepen. Hangja tele van lelkesedéssel. Tíz évvel ezelőtt ezt a területet sem­mire sem tudták használni, aztán megpróbálkoztak a fűzzel. Ma el­ső osztályú exportárut termelnek itt és 160 ember talál megélhetést a telepen. Sajnos, munkakörülmé­nyeik egyáltalán nem állanak arányban az általuk végzett érté­kes munkával. Hihetetlenül pri­mitív, saját maguk által eszká- bált, a naptól is csak félig-meddig védett „munkatermekben” hán­tolják a lányok-asszonyok a fűz­vessző héját. Az őskori kunyhó­kat az így lehúzott fűzhéjakkal fedték be, de olyan szorgalmasan dolgoznak bennük, mint a legmo­dernebb pavilonokban. Persze, ha esik az eső, áll a munka, hú­zódik, ki hova tud. A legügyesebb vesszőhúzók 80—100 forintot is megkeresnek naponta. Hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel dol­goznak, egynóhányan megérdem­lik, hogy megemlítsük nevüket: Szabó Róza és Mária, Maczkó Ilo­na és Júlia, Thurzó Erzsébet, Szász Eszter, valamennyien meste­rei ennek a munkának. fl Udvarolt két téglarakásra rakodócsúszda van fektetve, rajta négy ütött-kopott mosdótál. Ez a telep „fürdője”, amelynek láttán keserűn forog szánkban a sokat hangoztatott jelszó: .. legfőbb érték az ember ... ” Arról pedig már külön szégyen írni, hogy ami­kor eljön a dél, a dolgozók ebéd­jüket is a vesszőhúzó bakon kény­telenek elfogyasztani, mert nem­hogy ebédlő, de még csak egyetlen asztal, szék vagy pad sincs az egész telepen. Igaz, az épületeket „csak” 1958-ban emelték ... De hát hol a szakszervezeti bizott­ság? Ki képviseli itt a dolgozók érdekeit? Senki. Szakszervezet csak a napokban alakult, a köz­pontnak pedig így is jó. Hát hogy­ne, a termelés így is folyik, még­hozzá nem is rosszul. I laikus ember nem hinné, I hogy a fűzvesszőnek is van ellen­sége. Méghozzá igen veszedelmes: i a fűzormányos, amely belerág a ! vesszőbe és azon a helyen törik az egyébként hajlékony fűz. A kártevő ellen kombinatív védeke­zési mód-zert — permetezést-pn rozást — alkalmazlak, nagyon jó eredménnyel: míg 1961-ben 400 szál vesszőt megvizsgálva 268 fűzormányos lárvát találtak, 1962- ben már csak 8-at Ha ezt a nagyszerű eredményt országos szinten tartani lehetne, hatalmas összeget jelentene a népgazda­ságnak. Ebben az évben 83 vagon zöld­vesszőt termeltek a telepen. Gon­doljuk csak el, ennek a hatalmas mennyiségnek minden egyes vesz- szője hányszor kézbe kerül! Vá­gás, behordás, hajtatás, héjazás, szárítás, kötözés stb. Olyan mun­katerület ez, amelynek minden folyamatát csak kézzel lehet elvé­gezni. És milyen gondossággal! A szárításkor például állandóan lesni kell az égboltot, mert, ha eső éri a száraz vesszőket, meg- nedvesednek és fuccs az export­nak. Májusban pedig hamar meg­csordul az ég. A válogatást végző asszonyok olyan lelkiismeretesen vizsgálnak át minden egyes szálat, mint jó orvos a beteget. A legki­sebb hiba vagy folt észlelése ese­tén már teszi is félre a vesszőt: nem mehet exportra, nem szé­gyen ítheti a telep hírnevét. A válogatók közül Szász Eszter a telep létesítése óta itt dolgozik. Nagy gonddal végzi munkáját az 53 éves Balogh Erzsébet és Varga Sándomé is. Átlagos keresetük 800—1000 forint körül mozog. Kár, hogy a telep vezetője nagyon túlterhelt ember, aki a bérszámfejtéstől kezdve az összes munkafolyamatok irányításáig szinte mindent maga csinál. Ha belegondolok, hogy jelenleg is legalább 60 munkafolyamat kü­lönböző normái alapján kell a ke­reseteket megállapítani, egy ki­csit sem irigylem a helyzetét. Mindössze két brigádvezető és egy kisegítő adminisztrátor van mellette, pedig, ha csak a szemé­lyi problémákat, a munkaerő biz­tosítását vesszük alapul, az is egy teljes embert kívánna. A telepvezető azért nem panasz­kodik, mert úgy véli, panasszal a terv még nem lesz teljesítve. Azt azért látom, hogy a fűzvessző kö­tözésére az ő újításával készült kötőgép semmibevevését még most is sajnálja, hiszen a gépet kezelő munkások szerint is telje­sen balesetmentes és minőségi munkát végez. És mégis csak a köröstarcsai telepen használják. Ki tudja miért? .., Amikor magunk mögött hagy­juk a telepet, az egyik szemünk nevet, a másik pedig sír. Nevet az egyik, mert a nehéz, becsüle­tes, minőségi munkával elkészí­tett fűzvesszők mázsájáért 30 dol­lár szabad valutát kap államunk, öregbítve a magyar áru jó hírne­vét, sír a másik, mert a sokat hangoztatott szociális-kulturális juttatásokból az itt dolgozóknak semmi, de semmi nem jut. Az itt uralkodó áldatlan állapotokat a Köröstarcsai Községi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága is sérelmezte i és észrevételezte már az illetéke- I seknél. Helyesen címezték a borí­tékot is: Erdőkémiai Vállalat, Bu­dapest, V., Veres Pálné u. 17. Sen­ki sem hiszi, hogy nem kapták eg ... O. Kovács István

Next

/
Thumbnails
Contents