Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-16 / 139. szám
1963. Június 16. 10 Vasárnap SPORTSPORTSPORT Gondolatok az utánpótlásról az általános iskolai kézilabda-bajnokság után l> efejeződött a békéscsabai u általános iskolások kézilabda-bajnoksága. A lányoknál a III-as számú iskola nyert jobb gólaránnyal a VII-es és V-ös számú iskola előtt, míg a további helyeken a IV-es, az I-es és a VIII-as sz. iskola végzett A fiúknál a VII-es számú iskola győzött a VI-os, az I-es, a IV-es, a IX-es és az V-ös számú iskola előtt. Sajnos a bajnokságot az idén sem tudták úgy megrendezni* hogy a fordulókat szombat-vasárnaponként, a megyei I. osztályú mérkőzések előtt játsszák le. A tanulók nagy elfoglaltságára hivatkozva a rendezőknek meg kellett maradni a fárasztóbb, cso- portbeosztásos villámtoma-rend- szernél. A bajnokság végső sorrendje reális, bár több csapat, ha körmérkőzésre került volna sor, jobb helyen végzett volna. Sajnos nem volt valamA sportszerű a döntők légköre. Csák (VII-es sz. iskola) és Kubik (IV-es sz. iskola) a végleges kiállítás sorsára jutott, míg az V-ös sz. iskola leányai közül is többet — feleselés miatt — ki kellett állítani időlegesen. A bajnokság, amely végeredM ményben az utánpótlás nagy seregszemléje volt, több elgondolkoztató tapasztalatot hozott. Elsősorban feltűnt, hogy milyen kevés tehetséges játékost láttunk. Pedig az elmúlt években olyan játékosok szerepeltek az egyes csapatokban, akik ősszel már megállták helyüket a megyei I. osztályban is. A fiúk közül többen kitűntek: Várai, Csák, Kubik, Jenei, Bohus. A lányok közül alig- alig lehet valakit kiemelni, talán csak Vaszkót és Bélánkét. Az említettek nevei viszont ismertek már a megyei-városi bajnokság jegyzőkönyveiből, hiszen igazolt játékosok. De a többiek? Nos, ők csak „beugró” kézilabdázók. Atléták, tornászok, úszók, labdarúgók, vívók és főként teniszezők. Kétségtelen, hogy a 13—14 éves gyerekeknek minden sportághoz van kedvük, s ha valaki kicsit is ügyes, felfigyelnek rá a különböző sportágak edzői. És aztán hívó szóval, szép felszereléssel vagy a szülők „megagitálásával” a gyerekek szakosztályokhoz kerülnek. Igen ám, de a 13—14 éves 1 serdülőt más is érdekli és sokszor gyorsan „átvált” más sportágra. Erre a középiskolás testnevelés hatása vagy pedig a kemény munka megunása, egykét gyengébb eredmény, vagy baráti köre készteti. Például a tavalyi úttörő kézilabda-válogatott leánytagjai közül csak Bankó és Kocsis játszik csapatban, mert Mosonyi, Keller, Kulcsár, Hra- bovszki, Babinszki, Opauszki, Kesjár, Mázán, Bencsik, Korcsok, Danczig más sportágat választott. De sajnos közülük ma már (15 éves korban) egyikük sem jár rendszeresen az atlétikai, torna, tenisz-edzésekre. S ebben 90 száSenkit sem akartunk ezzel megsérteni. De az az érzésünk, nincs megoldva nálunk megfelelően az utánpótlás helyes foglalkoztatása. Reméljük, az új sportiskolái ” rendszer (ahogy a fővárosban már megvalósították) már 12 —13 éves korban biztosítani fogja az általános iskolás tanuló sportbeli fejlődését. A szakedzője kezében ugyanis hamar kitűnik, hogy a kisdiáknak melyik sportághoz van nagyobb tehetsége, szorgalma, kitartása. És mire majd betölti 15, lő. évét, a sokoldalúság elvét figyelembe véve, a számára legmegfelelőbb sportágban fejlesztheti képességét. Akkor majd megközelítőleg sem fognak eltűnni annyian, megunva egy olyan sportág edzéseit, azok közül, akik 13—14 éves korukban ezért vagy azért, tanácstalanságból, vagy mások miatt nem választottak kedvüknek, tehetségüknek legmegfelelőbb sportágat. É s akkor nem kell ma jd ke- seregnünk az általános iskolás-bajnokság alacsony színvonala és a jó egyéni teljesítmények hiánya miatt. zalékig ők a hibásak! Vagy esetleg mások is? — CH — ÉM. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz KŐMŰVES, ÄCS, VÍZVEZETEKSZERELŐ, KÖZPON- TIFÜTÉS-SZERELÖ, BÁDOGOS, LEMEZLAKATOS, HEGESZTENI TUDÓ LAKATOSOKAT, FESTŐ, PARKETTÁS, VILLANYSZERELŐ, ÉPÜLETASZTALOS, ÉPÜLET- LAKATOS, SZERELŐIPARI SEGÉDMUNKÁST, ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKÁS KUBIKOSBRIGADőKAT ÉS VILLANYHEGESZTŐKET. Vidéki dolgozók részére munkásszállást, üzemi étkezést, munkaruhát biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Bocskai 10—12. Munkaerőgazdálkodás. 40934 Róják a kilométereket A Békéscsabai Előre Sportkör kerékpáros szakosztályának tagjairól nem mondhatjuk ugyan el, hogy országosan ismerik őket, azt azonban igen, hogy több vidéki bajnokságon értékes helyezéseket értek el már eddig. A hosszúra nyúlt tél miatt az idén csak később kezdhették meg a szabadban való edzést, de jelenleg is annál szorgalmasabban készülnek a nyári versenyekre. Képünkön együtt a boly, s együtt is érkeznek a célba egy kiadós edzés után. A Ferencváros NB I-es labdarúgó-csapata BÉKÉSCSABÁN Ö A budapesti Ferencváros NB I-es labdarúgó csapa tát edzó mérkőzésre hívta meg Békéscsabára a BékéscsaMindetn valószínűség szerint a® NB I-es csapat teljes gárdával érkezik, hiszen este innen már Salgótarjánba bai VTSK. A fővárosi csapat szakvezetőivel való megegyezés szerint a csapat június 19-én, szerdán délben érkezik autóbusszal Békéscsabára. Rövid városnézés után délután fél 6 órakor a VTSK Kórház utcai sporttelepén barátságos edzőmérkőzést játszik a Békéscsabai VTSK csapatával. utaznak a vasárnapi bajnoki mérkőzésre. Ezek szerint a csabai közönség AczéJ — Novák, Mátrai, Dalnoki — Vilezsál, Orosz — Fenyvesi II., Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. összeállításban láthatja a Ferencváros csapatát.; Tartalékként jön a csapattal Géczá, Havasi, Szántai és Kökény^ Közületek munkaerőigénye Gyakorlattal rendelkező vízvezetékszerelő szakmunkást és lakatos szakmunkást felvételre keresünk. Bérezés a megfelelő kulcsszám szerint. Jelentkezés a városi kórház gazdasági hivatalában, Békéscsaba. 281 Férfi segédmunkásokat parképítéshez felvesz a Kertészeti Vállalat, Békéscsaba, Szent István tér 3, 280 A Gyomai Sütőipari Vállalat szarvasi üzemébe sütő szakmunkásokat keres felvételre azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Gyoma, Táncsics út 35. sz. alatt. Útiköltséget felvétel esetén térítünk, 299 A békéscsabai Május 1 Tsz felvesz kp. fizetéssel adminisztrációban jártas, gyakorlott gyors-gépírót. 596 Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Körös Állami Áruház, FIGYELEM! Földművesszövetkezetek Értesítjük a T. vevőinket, hogy a félévi leltárunkat 1963. július hó 1-tól július hó 6-ig tartjuk, amikor is az árukiadás szünetel. Ezen idő alatt csak rendelesóket veszünk tel. Kiszállítás július hó 9-én kezdődik. Dél-Magyarországi Cinőnagykereskedeimí Vállalat békéscsabai lerakata. 282 Felvétek hirdetményi A .GYULAI KERTÉSZETI TECH- NIKUM levelező tagozatára jelentkezhetnek mindazok a Békés megyében lakó, 18—40 éves dolgozók, akik kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek és az általános iskola vm. osztályát elvégezték. Jelentkezési határidő: AUGUSZTUS 15. Érdeklődésre bővebb felvilágosítást és jelentkezési lapot az iskola ad: Gyulai Ady Endre u; 19. Telefon: 49. 28394 Az Aszfaltútépítő Vállalat keszthelyi és békéscsabai munkahelyeire azonnali hatállyal felvesz segédmunkásokat, kubikosokat, kövezőket és kőműveseket. Szállás, étkezés és különéüésd pótlék, négyhetes hazautazási költségtérítés biztosítva. Jelentkezés sürgősen Békéscsaba, Lenin út 5/a., személyesen vagy írásban, esetleg 28—06 telefonon. Felvételikor utazási költséget megtérítjük. 60527 #*Vn?£eni! Rendkívüli lottó- jutalomsorsolás június hónapban Ezen, a júniusban beérkezett lottószelvények vesznek részt A rendkívüli jutalomsorsoláson négymillió forint értékben sorsolnak nagy értékű nyereménytárgyakat. FŐNYEREMÉNYEK: Víkendlakás Balatonalmádiban, Renault személygépkocsival, campingfelszereléssel és gumicsónakkal Víkendlakás oldalkocsis motorkerékpárral campingfelsze- reléssel és 5000 forintos sportruházati utalvánnyal. További tizenhárom víkendlakás. Négy Moszkvics személygépkocsi, campingfelszereléssel. Ezenkívül motorkerékpárok, hűtőszekrényeks tv-készülé- kek, stb. Biztosítsa Ön is részvételét a sorsoláson. 256