Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-11 / 108. szám
1963. május 11. 4 Szombat Ez is közvagyonvédelem levelet kapott szerkesztőségünk, amelyben örömmel tudatja Kohári János gépkocsivezető, hogy Békéscsabán, a Bajza utcai híd végre elkészült. Utána azonban nyomban hozzáteszi: ■„—a hídépítő vállalat felvonója, illetve anyagtovábbítója még most is ott hever, majdnem tönk- retéve, a híd mellett. Nem elég, hogy egész télen ott verte az eső, hó és a fagy. Jó, akkor kellétt. De most, mikor kész a híd, miért hever gazdátlanul? A gumik leeresztve a gyerekek játékául szolgálnak, mér több görgő is hiányzik. Hát ki a felelős ezért?’” Őszinte felháborodás csendül ki a keresetlen mondatokból. A levél írójának nem közvetlen feladata az efféle ellenőrzés. De mint a közvagyon egyik tulajdonosa, s ilyen módon önkéntes őrzője is, jogos bosszúsággal emeli fel szavát: ki az, aki gazdátlanság sorsára hagy súlyos értékeket!? papjainkban mind többen emelik fel óvó, tiltakozó vagy éppen megbélyegző szavukat olyanok ellen, akik apró figyelmetlenségből is herdálják a társadalmi tulajdont. Ez az egyre szélesebb méretűvé váló népi méltatlankodás alakit ki olyan légkört a legkisebb kollektívában is, amelyb«i szégyen a köztulajdon meg nem becsülése, a pazarlás, a különböző javak hanyag és felelőtlen kezelése. Nem véletlen, hogy megyénkben az utóbbi két év alatt csökkent a társadalmi tulajdon ellen súlyosan vétők száma. Míg 1961-ben 204 esetben vonták büntetőjogilag is felelősségre a közvagyon herdálóit, addig tavaly már csak 156 bírói ítélet hangzott el ilyen ügyekben. Ugyanakkor ezen belül az építőiparban 26-ról 32-re nőtt a tánsaÚj kőolaj területet fedeztek fel Szibériában A szovjet geológusok Nyu- gat-Szibériában felfedeztek egy másfél millió négyzetkilométer kiterjedésű kőolajterületet, a világ legnagyobb kőolajlelőhelyét. (MTI) dalmi tulajdon megkárosítói ellen lefolytatott bűnügyek száma. A fenti levél is arra utal, hogy bizony ezen a téren még ma sincs minden rendben. píegyénkben nagy építkezések vannak, s meg kell állapi tank nincs kellő ellenőrzés az építőanyagok megőrzésénél, fel- használásánál. A kár ugyan nehezen mutatható ki äyen esetekben, de mégis szembetűnő. Békéscsabán például az egyik híd újjáépítéséhez csaknem kétszer annyi anyagot szállítottak ki, mint amennyire szükség lett volna. Vajon ellenőrizte-e valaki, hogy az'ott maradt és még csak össze sem rakott fölösleges építőanyagok sorsa mi lesz hosszú hetekig? Senki, ott hevert az gazdátlanul. Sokáig még azt sem tudták megmondani kire vagy kikre tartozik az elszállításuk. Így aztán szállíthatta mindenki, aki akarta De így van ez csaknem valamennyi nagyobb építkezésnél. Nagystílűek vagyunk, mintha ingyen lehetne kapni a drága cementet, téglát vagy faanyagot, nem is beszélve a „kint felejtett” szerszámokról, munkagépekről. Igaz, egy anyagtovábbító monstrumot manapság senki sem visz el a lakására. Talán be sem férne a kiskapun. De ez azt jelenti, hogy akkor nyugodtan ott maradhat az a befejezett építkezésen ebek harmineadjára? Hiszen így hetekig mardossa az idő, rongálják a gyerekek. Ma még csak néhány görgő hiányzik róla, holnap azonban rozsdamarta alkatrészeivel mér meg sem indul. S akkor mi lesz?... Lehet, majd új gép szállítására nyújtanak be helyette igényt, mert „elromlott, hasznavehetetlenné vált” a régi. Az emberek alulról jövő bírálatát tolmácsolja a fenti levél. És azt követeli az illetékesektől: óvják meg a pusztulástól, az értékrongálástól a drága építőanyagokat, s ne hagyják sorsukra a munkagépeket. Ez is közvagyonvédelem, amiben pedig mindenki illetékes. Sőt. Ez jelenti a társadalmi tulajdon herdálásának megelőzését. Varga Dezső Tatán meggondolatlanság e sorok írójától, hogy az öregdiákok jelzőt adja azoknak, akik röl írni akar. Nem is pontos a kifejezés, de az áruház kirakatában látott tabló után ítélve, önkéntelenül is így jön a szó az ember szájára. Öregdiákok? Hát van közöttük fiatal is, idősebb is, ami az életkorukat illeti, de hivatásukra, úttörőmunkájukra nézve egyáltalán a legfiatalabbak közül valók. Sokfajta érdem van. Ezeket mind számításba kell venni. amikor valakit magasabb beosztásba helyeznek. De egyike a legnagyobb érdemnek a szaktechnikusi oklevél. Jogosan lehet rá büszke Varga Péter. o Bakó Ignáccal, a Békéscsabai Forgácsoló Szerszámgyár igazgatójával a megye ipari tanácskozásain túl minden számottevő műszaki ankóton vagy megbeszélésen találkoztam már. Mindig azt hittem, egyetemet végzett ember. Most tudtam meg, hogy csak előtte van a dolgoknak. De az egyetlen, aki a gépipari felsőfokú szaktechnikusi tanfolyamon Vörös Diplomával végzett. Hallatlan szorgalommal, akarással tanult. Ez adalék lesz egy kommunista gyárigazgató önéletrajzához. A 28 végzős öregdiák közül valamennyi valamelyik üzemünk műszaki vezetésében dolgozik. Bodor István, a forgácsoló főtechnológusa. (Egy híján valamennyi tárgyból 5-ösre vizsgázott.) Králik Mátyás, a téglagyár TMK vezetője. És mind valamennyien, akik szükségét érezték, hogy matematikai egyenletekkel, geometriai képletekkel, fizikai kísérletekkel egészítsék ki tudásukat — tiszteletet követelő cselekedetet hajtottak végre. Azok is, akik utánuk jönnek. o A múló idő nem hagy el bennünket ... Kiss Máté Hámori János elvtárssal, a Gépipari Tudományos Egyesület békéscsabai csoportjának egyik vezetőjével beszélgettem a gépipari felsőfokú szakteohnikusi tanfolyamról. Tőle tudtam meg egyet s mást és ezt véleményemmel ki- egészítve ennyit mondhatok: egy három évvel ezelőtt indult nagyszerű mozgalom felsőfokú képesítése. Közelebbről: a GTE Békéscsabán nemcsak hangzatos rendezvényekkel, kirakatokba teendő eredményekkel dicsekszik, hanem következetesen törekszik arra is, hogy rohamosan iparosodó megyénk műszaki vezetéséhez segítséget adjon. A KGM irányításával létrejött szaktechnikusi tanfolyam reprezentálja ezt. Kétéves, megfeszített tanulással érettségizett, vagy még azzal sem rendelkező, de nagy gyakorlattal bíró műszaki emberek a technikusinál nagyobb beosztásra alkalmas oklevelet szerezték, s hozzá a tudást is. Az első ilyen tanfolyam volt az országban, s ősszel tovább folytatódik. Varga Péter, a Bánya, és Építőanyagipari Vállalat géplakatosa volt két évvel ezelőtt. Akkor jelentkezett szaktechnikusi tanfolyamra. Hogy milyen meggondolásból? Több akart lenni. Bár közgazdasági technikumi érettségivel rendelkezik, ez nem volt elég. A szakma ismeretében akart több lenni. A telefonbeszélgetés rövidre sikerült. Mégis annyit megtudtam tőle, hogy még fiatal, negyedévszázados ember. Nem lett kiváló a tanfolyamon, de közelebb állt a négyeshez, mint a hármashoz. Sokat tanult. Nehéz volt, mert közben vezetői abban bízva, hogy sikerrel leteszi a vizsgákat, „kiemelték”. Technikus volt a vállalatnál, majd az összevonás után a cserép- és téglaipari vállalat újítási felelőse lett. Újabb ősbemutató a Jókai Színházban Tavalyelőtt emlékezetes sikerrel játszotta a Jókai Színház Nyíri Tibor: Menyasszonytánc című színművét. Az író újabb darabjának, az Alacsony mennyezet című színműnek a bemutatására színházunk vállalkozott és ősbemutatóként 1963. május 14-én kerül színire. A darab próbái már hetekkel ezelőtt megkezdődtek, felvételeink néhány érdekes jelenetből nyújtanak ízelítőt. Miszlai István, a rendező instrukciókat ad Tóth Miklósnak, Körösztös Istvánnak, Szendrey Ilonának és Horváth Magdának. Sipos Gyula: (30.) A nagy éjszaka Nótaszó Most Kati nézi, hogy János öleli Keceli Feri vállát és amikor véget ér a nóta, már ismételték utolsó két sorát is, akkor föltartja kezét, hogy még egyszer és kezdi is már: — Két út van előttem... És még egyszer és újra még egyszer. De a nóta végén a hűség cseng ki szerető ellágyulással, találkozik a tekintetük, János mosolyog és variálja is: — Egyiktől búcsúzom piros pünkösd napján, A barnától, a csalfától halálóm óráján Milyen egyszerű ez így, dalolva, baráti karok között és a dívány sarkán ott ül az ő szép felesége, az előbb még valami kis nyugtalanság volt a szemében, de most mpsolyog hálásan és el. lágyulva és egyszerre lányos-fia. tai lesz ettől a mosolygástól. A dal véget ér. még nem kezdenek újat, nem tudják, jön-e a még egyszer, szinte áll a levegőben az utolsó hang, a pillanat, mely folytatását várja, egy darab örökkévalóság, mint a pom- péji katona mozdulata, a borostyánkőbe fagyott bogár szárny- rebbenése, mint amikor a film elakad, s a szereplőnek fennmarad a keze a levegőben, a kicsordult csepp nem hűlj. le, a mosoly megül az arcon és még a kiáltás is megáll félúton a száj és a fül között. Mintha ilyen pillanat jöt volna, hogy aztán annál elevenebben peregjen tovább a kép, a mozdulat, a hang, az áradó zsivaj gás. Egy pillanatra mindenki odanéz: Szenthe Tibor áll az ajtóban sápadtan, bizonytalanul, mögötte pedig kipirultan és kissé riadtan Szenthe Sárika. Jöttek ők ide máskor is, hiszen rokonok és még azóta is, hogy Kati gyanakszik, éppen emiatt nem szabad elmaradni, elkerüni a házat Éppen az adna tápot a pletykának, ha kerülnék egymást vagy haragot mutatnának. Most mégis váratlan volt megjelenésük. — Tibi! — indította el újra Keceli Feri egy kiáltással az álló képet, mely talán egy másodper, cig sem állott, mégis megdöbbentően érzékelhető volt. Mindenki érezte. Akik tudtak a pletykáról: azért, akik nem tud. tak, azokat a sápadt, magas férfi, a koma, az ivócimbora megjelenése hökkentette meg, s mögötte a szépasszony, akin minden férfi rajta felejtette kissé a szemét. Kati sikoltani szeretett volna, mikor meglátta őket az ajtóban. (Folytatjuk) Megkapó jelenei: Szendrey Ilona és Horváth Magda. A színmű egyik döntő pillanata — a próbateremben. (Tóth Miklós, Szendrey Ilona, Körösztös István és Horváth Magda.) (Fotó: Demény Gyula)
