Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-22 / 117. szám

1963. május 22. 2 Szerda Katonai puccskísérlet Törökországban A kormány ura a helyzetnek Ankara A nyugati hírügynökségek je­lentése szerint keddre virradó éj­szaka katonai puccskísérlet tör. lent Törökországban. A szokásoktól eltérően hétfőin este az ankarai rádió nem fejezte be adását, hanem — magyar idő szerint röviddel éjfél után — köz­leményben jelentette be, hogy Tálát Aydemir ezredes, a tavaly februári puccskísérlet vezetője át­vette a hatalmat. Aydemir elren­delte a szenátus, a parlament és a politikai pártok feloszlatását. Egy órával később újabb közleményt olvasták be az ankarai rádióban, ez viszont a kormány nevében azt közölte a lakossággal, hogy a puccsot leverték és vezetői ellen letartóztatásd parancsot adtak ki. Nem sokkal később ismét a pucs- csisták felhívását sugározta a rá­dió. A rákövetkező órákban megsza­kadt a távbeszélő összeköttetés Ankara és Isztambul között. A későbbi jelentések elmond­ják, hogy Tálát Aydemir ezredes — aki valaha a katonai akadémia parancsnoka volt és akinek a ta­valyi puccskísérlet után kegyel­met adtak — egy csoport kato­nával és katonaiskolással kísérle­tet tett a kormány megdöntésére. Harcok kezdődtek, melyek során a rádióállomás háromszor cserélt gazdát. Isztambulban is kísérletet tettek a rádióállomás elfoglalásá­ra, ezt a kísérletet azonban ha­mar meghiúsították a kormány­csapatok. Harcok voltak a parlament és a hadügyminisztérium épületének közelében is és puccsista katona­ság vette körül az elnöki palotát. A kormány felhívására kívülről csapatok érkeztek a városba és megkezdték a fellázadt erők visz- szaszorítását. Aydemir és támogatói a kato­naiskola épületébe vonultak visz- sza, innen folytatták harcukat. Hajnalban Cevdet Sunay tábor­nok, a török haderő vezérkari fő­nöke megadásra szólította fel a felkelőket. Közölte velük, ha fél­órán belül nem teszik le a fegy­vert, bombáztatni fogja a katóna­Goldberger Ionosnak, a KISZÖV elnökének nyilatkozata «Folytatót az 1. oldalról. fokozása valamennyi szövetkezet­ben. Csak így lelhet elérni a tö­kéletesebb, korszerű technológia kialakítását. Sok helyütt nagyará­nyú a kézi munka, annak ellenére, hogy kis célgépek beállításával gépesíteni lehetne a munkafolya­matokat. De mindehhez — hang­súlyozom — a műszaki apparátus biztosítása szükséges. — Mit tettek eddig a helyi ipar. politikai terv teljesítése érde­kében? — Mindenki előtt ismeretes, hogy a helyi iparpolitikai tervek teljesítése komoly erőfeszítést kí­ván valamennyi szövetkezettől. A lakossági igény kielégítésére eb­ben az évben 33 millió forinttal többet kell termelnünk, mint ta­valy. Év végéire biztosítanunk kell, hogy a megye valamennyi községében tevékenykedjenek a szolgáltató ipar egységei. Ezért az 1965-re betervezett hálózatfejlesz­tést ez év végéig valamennyi szö­vetkezetben meg kell valósítani. Olyan községekben, minit példá­ul Mezőkovácsháza, de máshol is, önálló szövetkezeteket akarunk létrehozni. Mezőkovácsházán egy vasipari szövetkezet létrehozása nagyon fontos lenne. De ezzel együtt természetesen növelnünk kell az árutermelést is, amit első. sorban a termelékenység emelé­séve] alkarunk elérni. — Elégedett-e a KISZÖV a szolgáltatás etikájával? — Egyáltalán nem. A lakossági szolgáltatás érdekében sokkal töb­bet kell tenni szövetkezeteániknek. Fontos, hogy kevesebb legyen a reklamáció, olcsóbban vállaljanak és ne legyen a vásárlóknak minő­ségi kifogásuk. Előfordul, hogy egyesek csak egyszer készíttetnek ruhát, például a békéscsabai vagy a tótkomlós! szabó ktsz-nél, mert nincsenek megelégedve az elkészí­tett öltönnyel s ezért másodszor nem keresik fel a szövetkezetei. Különösen Békéscsabán és Tót­komlóson sokat ígérgetnek a meg. rendelőknek. Előfordul olyan eset, hogy dátum szerint megmondják mikor kell próbára menni, s mi­kor elmegy a rendelő, még nem készítették el a ruhákat próbára. Csak két nap múlva vagy még en­nél is hosszabb idő után jár siker­rel A szolgáltatás etikájához tar­tozik még az is, hogy megbízható árak legyenek. Nemegyszer elő­fordult, hogy a vevő nem annyit fizet az elkészült ruháért, mint amennyiben a rendelésnél meg­egyezték, esetenként 2—300 forint­tal több a számla végösszege. Cso­dálkozunk ezek után, hogy még egyszer nem keresik fel a szövet­kezetét? De hasonló tapasztalaitok van­nak az építőipar területén is. Ki­csit még drágán dolgozunk. És ami a legbosszantóbb: a számla végösszege mindig magasabb a kalkulációnál, pedig a megrende­lő nem kért pótmunkát. Ha már itt tartunk, elmondom azt is, hogy az építőiparban sok baj van a határidő be nem tartásával A Békési Építőipari Ktsz Békés­csabán vállalt magános részére családi ház építését, s már négy ízben határidő-hosszabbítást kért. Túl rossz propaganda ez a béké­si építőknek. A szövetkezeti ipar jó munká­jának megvannak az előfeltételei, de a vezetőiknek, a műszakiaknak több felelősséggel keli irányítani a termelést és akkor a lakosság elé­gedett lesz munkánkkal. Kiss Máté Az É. M. 44. Állami Építőipari Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUN­KÁSOKAT. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Ta­nácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. »6 iskola épületét. Nem sokkal ké­sőbb lök-hajtásos vadászgépek röp­cédulákat szórtak le a városra, a röpcédulák felszólították a har­coló katonaiskolásokat, térjenek vissza szállásukra. Az ultimátumnak a puccsisták egy része nem tett eleget, hanem lövöldözni kezdett a repülőgépek­re. Ekkor bombázógépek jelentek meg és a katonaiskola közelében több bombát ledobtak. Az ultimátum elhangzása után rövid idővel Gürsel elnök nyilat­kozatban közölte a török lakos­sággal, hogy puccskísérlet történt, de a zendülést leverték. Gürsel nyilatkozata után Inönü miniszterelnök újból felszólította a katonaiskolásokat, kerüljék él a vérontást és adják meg magukat a kormánycsapatoknak. Kedden reggel az ankarai rádió hivatalos közleményben jelentette be, hogy a felkelők letették a fegyvert és a puccs irányítóját, Tálát Aydemirt reggel hat árakor letartóztatták. Az isztambuli rádió ismertette az 1. hadsereg parancsnokának köz­leményét, amely szerint katonái támogatják a kormányt. Reggel kilenc órai adásában az ankarai rádió bejelentette, hogy az élet visszatért a régi kerékvá­gásba. Mindazonátal további in­tézkedésig kijárási tilalom van. Az isztambuli lapok már hirt is adtak a lázadás leveréséről és beszámol­tak a harcokról. Az AFP magyar idő szerint dél­előtt negyed tízkor adott gyors- jelentésében elmondja, hogy a harcokban heten haltak meg, a se­besültek szánta 23. A TASZSZ kairói tudósítója alapján közli, jóllehet, a török kormány nyugalomra intette a la­kosságot, a török fővárosban a helyzet zavaros. (MTI) Indiai hadifoglyok szabadonbocsátása Bang-Hágó A Kínai Népköztársaság határ­őrsége közel 500 indiai hadifog­lyot bocsátott szabadon, akiket a tavaly lezajlott határvillongások során fogtak él. (MTI) 1963. május 22. Richard Wagner — 150 évvel ezelöttßl813. má­jus 22-én született Richard Wagner német zeneszerző, a ze­neiráma történetének legkivá­lóbb alakja. Művei a német kul­túrában gyökereznek, bár a pol­gári társadalom erősen befolyá­solta nézeteit. Az 1848-as forra­dalom hatására írta Siegfried című drámáját. A drezdai fel­kelésben való részvétele miatt Svájcba menekült, majd 1849- ben Münchenbe tért vissza, 1872-ben pedig Bayreuthban te­lepedett le. Fő művei: Rienzi (1842), A bolygó hollandi (1843), Tannhäuser (1845), Lohengrin (1847). A Niebelungok gyűrűje (1852—1874), Tristan és Izolda (1859). Parsifal (1882). Megírta önéletrajzát is. Bayreuth 1876- tól kezdve az ő emlékére ün­nepi játékok szírihelyé. — 115 évvel ezelőtt, 1848-ban e napon született Fritz Uhde német festő, egy ideig Munkácsy tanítványa, a plein air festé­szet (a szabad természet fényeihez igazodó művészeti irány­zat) úttörője. A vallásos festészet megújítójának tekintjük, mert a bibliai jeleneteket kora környezetébe, munkások, sze­gény emberek soraiba helyezte. Hegyi beszéd című képét a Szépművészeti Múzeumban őrzik. * * * Érdekes találmányok és felfedezések. — 135 évvel ezelőtt, 1828-ban született Albrecht Graefe né­met szemorvos, aki a zöldhályog és a szürkehályog eltávolítá­sának új módszerét vezette be. <5 alkalmazta először Helm­holtz szemtükrét. Haláltánc Végképpen temetik Dulles doktrínáit. És e nagy temetésen a Rockefeller-féle „veszettek" járják a haláltáncot. Igaz, hogy ez a haláltánc maszkírozza ma­gát. Hol amerikai életforma, hol nyugati demokrácia, hol pedig szabad vállalkozás a neve. Egy bizonyos, ököljognak nem neve­zik, holott ez lenne az igazi el­nevezése. Tessék csak megfigyelni, mit értenek szabad vállalkozáson a birminghami fajirtók! E szabad vállalkozás néger áldozatai sú­lyos lőtt és szúrt sebekkel ke­rültek kórházba. De a feltűnően szaporodó antiszemita akciók hívei sem tétlenkednek. Ök vi­szont a zsidókat részeltetik szemléltető oktatásban, milyen is az amerikai életforma. De azért a nyugati demokrá­cia él és virul. Georg Wallace alabamai kormányzó például egy szabad demokrata vértezetében szidalmazhatja Kennedyt, mert az elnök nem tapsol a déli fehér demokratáknak, amikor ezek lincselik az antidemokratikus négereket, akik épp oly egyen­jogúságot követelnek maguknak, aminőt a barbár Kuba biztosí­tott a maga fekete bőrű fiainak. Bizony, miközben egyre va- datíbul tombol Rockefellerék ha­láltánca, az „Amerika évszázada koncepció” a politikai mélyvi­zek roncsa lett. A zsidókat, né­gereket és a kis népeket fenye­gető veszettek éppen azt teme­tik el, amit a NewYork-i szabad­ságszobor egyre kényszeredet­tebben hirdet: a szabadságot Lincoln földjén ... Aber Aba. A leszerelés és a béke tavaszi hadjárata A Béke-világtanács 19G3. már­cius 2—4. között a svédországi Malmőben megtartott értekezle­tén határozatot hozott a májusi le­szerelési és békehónap megrende­zéséről. Felhívással fordult az egész nemzetközi békemozgalom­hoz, a világ valamennyi népéhez, hogy május és június hónapban fokozottabb tevékenységet fejtsen ki az általános és teljes leszerelés, a békés egymás mellett éles meg­erősítéséért. Az ülésen két fontos okmányt fogadtak el: felhívást Európa népeihez és a tizennyolc­hatalmi leszerelési bizottsághoz, valamint határozatot a leszerelés­ért és a békéért indítandó tavaszi hadjáratról. A felhívás — amely lényegében az 1962. július 8—14-i moszkvai leszerelési és Béke-világkongresz- szus határozatának megtestesülése és dokumentálása, — világszerte óriási visszhangra talált. Nem kétséges, hogy a világ békemoz­galma ilyen nagyméretű fel­éledése, terebél yesedése, nem csupán a népek spontán és őszinte békeakaratából fakad, mozgató rugói a veszedelmes ne­gatív tényezőkben is keresendők. Aggodalmat keltenék például a Bonn—Párizs—Madrid-tengely lét­rehozására törekvő lépések vagy a francia—nyugatnémet paktum katonai cikkelyei, amelyek lehető­vé teszik, hogy a Bundeswehr nukleáris fegyverekhez jusson. Az embermilliők nem tévesztik szem elől azt sem, hogy a több oldalú NATO-atomerök megalakítása a Polaris-rakéták elterjedését ered­ményezi az egész világon. Az is köztudott tény, hogy az amerikai katonai beavatkozás Dél-Vietnam­ban, a Kuba szabadságát fenyege­tő veszély, a népi, nemzeti moz­galmak elnyomására irányuló kí­sérletek nem az egyetemes béke biztosítását célozzák. S amint újra és újra éledeznek e veszedelmes negativ gócok, an­nál hatványozottabban és erőtel­jesebben jut kifejezésire a dolgozó milliók szilárd és őszinte békevá­gya. S tegyük mindjárt hozzá: e törekvés nem egyszerű óhaj csu­pán, és különösen nem valamiféle elérhetetlen hiú ábránd, de cél­tudatos és erős, a háborús gyúj- togatókat megfélemlítő és háttér­be szorító békeharc, hatalmas és demonstratív erkölcsi erő! Nem véletlen hát, hogy az em­lített határozatok és felhívások mozgósító ereje nyomán a lesze­relés és a béke világméretű tava­szi hadjárata minden eddiginél nagyobb tömegeket mozgatott meg. Ennek jegyében zajlottak le többek között a már hagyományos angliai és nyugat-németországi húsvéti gyalogos békemenetek, nagygyűlések, tüntetések és a bé­kemozgalom egyéb rendezvényei­nek sokaságai világszerte, olyan országokban is, ahol az efféle te­vékenység, megnyilvánulás a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents