Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-21 / 116. szám
063. május 21. 5 Kisdobos- és úttörőavatás Csorváson Élet-halál hare a fold Rókavadászat a mályvádi erdőkben Szombaton délután 3 órakor nagy esemény színhelye volt a csorvási általános iskola. Ekkor avattak fel 152 kisdobost és 51 úttörőt. A kedves ünnepségen Dihen Ferenc alezredes elvtárs köszöntötte az új kisdobosokat és úttörőket, majd a társadalmi szervek képviselői és a község legkiválóbb KISZ-tagjai kötötték fel a pajtások kék, illetve piros nyakkendőjét. Másnap a felavatott úttörők és pajtások részt vettek az orosházi ifjúsági találkozón, ahonnan gazdag tapasztalatokkal, jókedvűen tértek haza. A híradás, amely beszámol a csorvási iskolások e szép ünnepségéről, hosszú, sokszor fáradságos, úttörő-becsülettel végzett felkészülés eredménye. A csorvási kisdobosok és úttörők megérdemelten kapták meg szombaton nyakkendőjüket, hónapok óta rendszeresen látogatták az őrsi foglalkozásokat és rátermettségük, ről nemegyszer bizonyságot tettek. A 152 kisdobos felkészülését Fehér Ida tanítónő, az iskola II. b) osztályának vezetője irányította. A második félévben kezdték meg a tervszerű foglalkozásokat, de a kisdobosélet ismertetése már év elején sűrűn szóba került. A cél az volt, hogy jobb tanulásra serkent, sék a gyerekeket, és csak az lehetett kisdobosjelölt, aki meg is fogadta ezt a tanácsot. — Három második osztályunk van — mondotta Fehér Ida — ezekben az osztályokban 3 rajt, illetve 6 őrsöt szerveztünk. Hetenként egyszer jöttünk össze, megta. nultuk a kisdobosok 6 pontját, mesét olvastunk, diafilmeket vetítettünk, és nem ritkán kisebb túrákat is rendeztünk, ahol az őrsök vetélkedtek egymással. A 152 új kisdobos és 51 úttörő fogadalmát nagyon sokan hallgatták: szülők, pedagógusok, és az úttörőcsapat régi tagjai. Ha mind. azt, amit megfogadtak, meg is tartják, bizonyos, hogy a csorvási iskola úttörőcsapata megerősödik velük. Az ünnepség után a vidám kis sereg a művelődési otthonban az Állami Bábszínház előadásán vett részt, és jól szórakozott a „Furfangos fajankó” történetén. (s—n) Harmincöt érettségiző fiatal jelentkezett a termelőszövetkezetekbe Termelőszövetkezeteinknél gyakran gondot okoz az irodai munkára honnan szerezzenek jól képzett munkatársaikat. Nagyszerű le. hetőség kínálkozik most a felvételre, mert közgazdasági technikumban érettségiző fiatalok közül megyénkben harmincötén jelentkeztek termelőszövetkezetbe. Ezek a fiatalok beosztott könyvelői, anyagkönyvelői és statisztikai munkára szakképzettséget szereztek a technikumi óvök alatt. Két nap alatt négyszázan nézték meg Sarkadon Koszta Rozália festőművész kiállítását Koszta Rozália gyulai festőmü- vésznő gyűjteményes kiállítását — amit korábban Budapesten mutat, tak be a művészetpártoló közönségnek — jelenleg Sarkadon láthatják az érdeklődők. A nagyrészt útirajzokból készült művészi alkotások iránt nagy az érdeklődés Sarkadon s már a kiállítás első két napján négyszázan tekintették meg. — Szervusz papa! — mondotta a traktoros tört magyarsággal, majd átölelte Kovács Gábort. Gábor sehogy sem tudta felfogni a dolgot. Csak hosszas, kéz- zel-lábbal való mutogatás után értette meg, hogy Iván, a fiatal szovjet katona szabad idejében eljött segíteni. Végül is szót értettek. Iván maga mellé ültette az újdonsült gazdát és most már együtt szántották a földet Délben, amikor az asszony és a két gyerek újból a kiserdő szélére hozita az ebédet, megismétlődött a reggeli eset. Most már hamarább tisztázódott a szovjet katona és Kovács Gábor barátságának története. Katinak a könnyei is kicsordultak. Szerette volna megölelni, megcsókolni Ivánt, aki erősen szabadkozott á káposztás tészta felének élfogyasztásától. Végül is Gábor és Iván közösen ették meg a káposztás tésztát és a traktor ládájából előkerülő kolbászt. Estére végeztek a szántással. Harmadnapra a vetést is befejezték. Mikor a szántásnak, vetéá- nek végére értek. Kovács Gábor fellélegezve megszólalt: — Na, Iván öcsém, most pedig a jó munka áldomásaként inni és enni kell. Hogy szavát érthetővé tegye, szándékait kézzel is mutogatta. Iván hajlott az ivásra és elfogadta az új gazda meghívását. Az esti órák gyorsan teltek. Kait! az asztalra rakta a legszebb tányérait és poharait. Minden készen volt, a húslevest és a csirkesültet már másodszor- is melegíteni kellett, de Iván nem jött. — Vajon mi történhetett vele? Talán megbántottad? — kérdezte az asszony. — Ugyan, Kati, hogyan tudsz ilyesmire, gondolni. Csak másnap derült ki, hogy a vetés végeztével — alighogy elbúcsúztak egymástól, Iván szakaszát elvezényelték. A hír hallatáira Gábor sehogy sem tudott megnyugodni. — Mekkora segítséget adott és még egy pohár bort-sem ihattunk az egészségére — mondogatta félhangosan, úgy, hogy az asszony is megértette, mi fáj a férjének. — Mert te sohasem gondolsz előre. Nem kellett volna estig várni — tromfolt az asszony. A helyzet kezdett feszültté válni. Már csak egy szikra választott el a családi vihartól, amikor Gábor a nagyobbik üveg bort a hóna alá véve, elindult az ajtó irányába. — Az Istenért, hová mész? — kiáltott az asszony. — Elmegyek a városba, megkeresem Ivánt. Mcg villannak az ásók. A Fekete-Körösnek egy régi, erdővel benőtt holt ágába ereszkedünk le. A kotorék kijáratát több köbméternyi föld árulta el. de sikerült bejutnia a lyukba. Azután kiugrik a másik róka. Most Kovács István erdész fegyvere szólal meg. Dobi Ferenc erdész első lövését még elvitte a róka. A Fekete-Körös partján emberek állnak, méhányuk vállán puska, mások mellett pedig rövidlábú kutyák. Rókafogásra készülnek. Kovács János erdész a föld alatti élet-halál harc tompán kiszűrődő hangjait figyeli. A Körös-kanyarban húzódó mályvádi erdőkre szép, tavaszi reggel köszöntött. Az erdei avar pattog, ropog a szárazságtól, de alóla búvik a zöld. Az erdő virágai nagy foltokban virítanak, a napfény felé nyújtogatva kelyhü- ket Dobi Ferenc erdész vezetésével elindul a kis csapat. A kotorókot már felderítették, biztosra megyünk. , szedelmes ellenfél, különösen, ha a kölykeit védi és iitt a föld alatt most két rókacsalád védte életét. Közös kotorékot építettek. Az emberek ásóhoz nyúlnak és egymás után tárják fel a föld alatti járatokat, egyszer másfél, másszor két méter mélységben. Az első jel, hogy az öreg rókák is bent vannak a föld alatt, hamarosan megérkezett. A Zsuzsi, az egyik legöregebb rókafogó kutya megszaggatott, véres orral tért vissza a föld alól. Nemsokára sebzetten követte őt a másik is. A kölykeit védő anyaróka tépő fogai mély sebet ejtettek. Már a negyedik gödröt ássák az emberek, amikor az egyik kutya szájában szépen fejlett rókakö- lyökkel bújik elő a föld alól. Aztán visszamegy és hozza a többit. Nyolc róka fekszik rövidesen a lyuk előtt, amikor megjelenik az anyaróka. Dörren a fegyver. A kutyák rávetik magukat a sebesült rókára, Mire a városban állomásozó szovjet katonai pai’ancsnokság ügyeletes tisztjéhez eljutott, reggeledet!;. — Mi a kívánsága? — kérdezte Kovács Gábort az alezredes. — Ivánt keresem, aki a földemet felszántotta... — Na, de melyik Ivánt? Iván nevű katonánk több is van. — Hát, azt a derék, jószívű fiút, aki kérés nélkül is segített... — Legalább azt mondja meg, melyik alakulat, hányadik szakaszában szolgál, akit keres. — Ezt nem mondta. Én én sem kérdeztem. A szovjet alezredes átélve Kovács Gábor tépelődósét, újabb kérdéssel kísérletezett. — Iván családi nevét meg tudná-e mondani? Kovács Gábor azonban csak annyit tudott a traktorosról, hogy Ivánnak hívják, szép magas gyerek és hát... segített. Kovács Gábor sokáig azt hitte, hiába kereste Ivánt. Azt gondolta, soha nem fog vele találkozni. Tizennyolc év .óta valóban nem találkozott Ivánnal. Vagy talán mégis? Nem is egyszer, többször is érezte munkája közben, hogy találkozott Ivánnal, aki újra és újra eljött segíteni. Lónyai Sándor A Zsuzsi a föld alatti véres összecsapás után. A föld alatti rókavárnak hat kijárata volt. Az első szó persze a kutyáké, amelyek hamar eltűnnek a föld alatti lyukakban. A róka, ott lenn, nagyon veA halálosan megsebzett róka még most is nekiugrik a támadó kutyáknak. Hatalmas fogakkal felfegyverzett szája az egyik kutya torka felé kap. Amikor egy vadászcsizma a nyakára tapos. Az erdei szárnyasok réme üveges szemmel fekszik a földön. Koliárik János Fotó: Takács ZóLtánné
