Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-17 / 113. szám
IMS. május 17. 4 Péntek Hogyan lett élüsem a Békéscsabai Pamutszövő? Az elmúlt év kiemelkedő munkája alapján, 1963. május elsején Élüaem-jelvény került a Békéscsabai Pamutszövő homlokzatára. Évekig olyan hír járt erről az üzemről, hogy korszerűtlen gépparkja és általában félévszázados, elavult, a mai viszonyok között nem gazdaságos épületei miatt ésszerűtlen itt a termelés, s jobb lenne, ha vagy teljesen újjáépítenék az üzemet, vagy átcsoportosítanák innen a dolgozókat máshova. A pamutszövő kollektívája azonban 1961-től szinte hónapról hónapra bizonyítja, hogy elhamarkodottak voltak ezek a nézetek. Tavaly pedig olyan eredményeket produkált, amelyet sokkalta jobb körülmények között termelő üzemeink sem tudtak elérni a megyében. Három műszak — egy akarat Hogyan lett élüzem a pamutszövő? Ennek legalábbis három fő összetevője van. Mindenekelőtt az, hogy az üzem párt- és szak- szervezete jó érzékkel, s a dolgo- acfe akaratával egyetértésben, helyes irányba fejlesztette tovább a szocialista munka versenyt. Két esztendővel ezelőtt mindössze egy brigád küzdött itt a Szocialista cím elnyeréséért. 1962 májusában kilenc brigád alakult meg, melyek előtt közös cél lebegett: elnyerni a Szocialista üzemrész címet. 172 szövőgép mintegy 106 munkása egységes kollektívává alakult ebben a nemes versenyben. A három műszak ugyan kü- lön-külön vállalásokat tett, mégis együttvéve ugyanazért a célért küzdöttek. S hogy elérjék a céljukat, nem sajnálták ehhez az üzemen kívüli fáradságot sem. Felváltva tapasztalatcserékre jártak más üzemekbe. Békéscsabán a ruhagyár, a kötöttárugyár kollektíváit látogatták meg. Budapesten, Szegeden pedig a testvér textilüzemeket Mindenünnen hoztak tarsolyukban jó módszereket, melyeket aztán apránként itthon is bevezettek. Mindez hozzá járult valamicskét az új miunka- erkölcs gyarapításához is, s ezzel a termelés előrelendítéséhez. Ösztönzően hatott a brigádokra, hogy az üzemvezetés mindig segítő szándékkal állt a hátuk mögött Elmondhatjuk, hogy a Békéscsabai Pamutszövőben megvalósult a szocialista munkaverseny rendszeres napi nyilvántartása, habár a brigádok, vagy jó egyéni teljesítmények népszerűsítésében még mindig van hiba. De napról napra ismerik a műszakok az előző napi termelés adatait, s így nyomban rá tudnak kapcsolni ott, ahol valami elmaradás mutatkozik. Mindenki tanul Az élüzem szint elérésének másik fő tényezője az a rendkívül széles méretű szakmai képzés, A kereskedelem és a vendéglátóipar felkészült a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóinak ellátására A Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóinak nem kell tartaniok attól, hogy éhen vagy szomjan maradnak, mert a kereskedelem és a vendéglátóipar megfelelően felkészült ellátásukra; nem lesz Egy hét múlva átadják Szarvason a megye első szövetkezeti javító kombinátját Május 25-én adják át Szarvason a vas- és fémipari ktsz-ben a megye első szövetkezeti javító kombinátját. A szövetkezet saját erejéből átalakított ízléses, modem kombinátban televíziót, rádiót, háztartási gépeket javítanak és ellátják a garanciális javításokat is. Ugyancsak Szarvason még ebben az évben átadják a hárommillió forintos költséggel épülő új autószervizt is. A szövetkezet a környéken Diesel-gépek villamosságának javítását is vállalja. Ugyancsak újszerű lesz a Diesel-por- lasztóbeállító-szolgáltatás is. Ebben segítséget kaptak, a Budapesti Mirköz Ktsz-től, ahonnan egy speciális porlasztóbeállító berendezést hoznak. hiány ételben és italban. A meleg, friss ételek kedvelőit a Mátyás- pince, a Balaton-étterem és a Vaj- dahunyad-étterem várja, amelyek, ben egyszerre 1900 vendég foglalhat helyet. Az éttermeket „szakosították”: az egyikben főleg ha. Iáit, a másikban roetonsültet a harmadikban pedig elsősorban bográcsguly ás-kü lön legességeket tálalnak majd. 400 vendéget befogadó söröző is nyílik. Ezenkívül három önkiszolgáló étterem és 11 büfé is a látogatók rendelkezésére áll. A vendéglátóipar hat, a csemege élelmiszerkereskedelmi vállalat pedig 5 fagylalt pavilont létesít. A Közért 10 gurulókocsiról árusít tejet és tejterméket, péksüteményt és édességet. Tra- fikárufchoz 14, könyvekhez pedig három helyen juthatnak hozzá a látogatók. A vásár területén a népművészeti és háziipari pavilonon kívül 12 magánkisiperos is árusít jellegzetes magyar emléktárgyakat, fafaragásokat, matyóbabákat, kerámiákat és mézeskalácsot (MTI) Elfekvő készletünkből eladó: lóvontatásű és gépi vontatásé porozógépek 10 000 forintért. Orkán típusú háti porozógépek 200 forintért, valamint 470 kilogramm rézgáüc. Porozógépek kijavított, használható állapotban vannak. 4000 db használt, jó minőségű 26.39/db 8000 db 80 százalékos 42.22/db répamagos zsák (135x72 cm). Ellenérték fedezetigazolással egyenlíthető lei. MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR 211 Funkció amely szintén megvalósult az üzemben. Három éve még agitálni kellett a szövőket, hogy menjenek iskolába. Most a dolgozók 70 százaléka szakmunkás-oklevéllel rendelkezik, elvégezte az egyéves szakmásító tanfolyamot. A művezetőkből — akiket korábban szintén nehéz volt „megmozdítani” — nyolcán textil technikumba járnak s 42 közül csupán négy (ötven éven felüli) nem vesz részt a művezető-továbbképző tanfolyamon. Ezt a Könnyűipari Minisztérium oktatási főosztálya szervezte. Két év alatt 65 nyolcadik általános iskolát elvégzett lányt és kilenc fiút neveltek ki ebben az üzemben szakmunkádnak. Az általános szakmai továbbképzés növeli a műszaki vezetőkkel szemben támasztott követelményeket is és biztosítja, hogy a jó műszaki intézkedések maradéktalanul megvalósuljanak. Egy újítás eredménye Nem utolsósorban járult hozzá a termelés fellendítéséhez az az újítás, melyet a Magyar Pamut- ipartól vett át az üzem. Az újítást: a bordaláda könnyítését gépről gépre vezették be, és általa nagyszerű eredményt értek el a szövőszékek fordulatszámának növelésében. Míg azelőtt percenként 181 volt a fordulatszám, jelenleg 199. Más szóval: míg 1961- ben naponta 66 millió vetés volt a gépek teljesítménye, addig 1962-ben 69 millió 700 ezerre emelkedett az átlag, 1963 első negyedévében pedig már 73 millió. Boncolgathatnánk tovább az élüzem szint elérésének összetevőit Az elemzés legmélyén ez a tanulság áll: a vezetés jól együttműködik a dolgozókkal. Megérteti velük a feladatokat, támaszkodik elgondolásaikra, s az így alakuló erős kollektíva képes arra, hogy egy régen „halálra” szánt üzemben is nagyszerű eredményeket érjenek eL v. d. Ismerősöm beszélte, aki éveken át egyik közintézményünk vezető beosztású dolgozója volt. Leírom panaszát, mert itt-ott tapasztalható még az észrevételeihez hasonló fals szemlélet és hátha ez a példa is segít az eloszlatásában. Szó szerint idézem szavait: , Ügy néznek rám sokan azok közül, akiknek korábban felettese voltam, mintha valamit vétettem volna ellenük ... Amikor vidékre jártam ellenőrizni, instrukciókat adni a feladatokhoz, megkülönböztetett szeretettel fogadtak. Szinte kínos volt sokszor, ahogyan körülvettek, lesték a szavaimat, s amilyen elismerő dicsérettel illettek — néha jogtalanul —, hogy terveik teljesítéséhez milyen nagymértékben hozzá járultak az én útmutatásaim. Akkor azt hittem; a szeretet nekem, az embernek szól, aki legjobb tudásom szerint igyekeztem segíteni. Igazságtalan lennék, ha egy kalap alá vonnám ezeket a kisebb vezető beosztású dolgozókat, mert volt köztük olyan, aki valóban a segítő szándékomért tisztelt, hiszen, ha a munka úgy kívánta, ott maradtam velük együtt a késő esti órákig is ... Sokan azonban képmutatóan a „felettes”-nek adresszálták megkülönböztetett tiszteletüket. A negédes szavak, az erőltetett kedvesség és túlzott udvariasság csak máz volt. Most döbbentem erre rá, hogy elhelyeztek a régi funkciómból, s máshová mentem dolgozni. Néha-néha találkozom az utcán a régi „kedveskedőkkel”. Hűvösen, ridegen köszönnek, s ha úgy adódik kényszeredetten váltanak szót velem, majd sietősen igyekeznek tovább. Csalódtam ezeknek az embereknek az őszinteségében, annál is inkább, mert akik feljebb voltak és vannak nálam, azok nem éreztetik velem, mintha „kisebb értékű” ember lennék az alacsonyabb beosztásban... De rádöbbentem a magam hibáira is a régi munkahelyemen. Bevallom, ha néha indokolatlanul is ért, de mindig jólesett az ajnározás, amit ezektől az emberektől kaptam, legyezgette a hiúságomat, élesztgette bennem az önteltséget. Elkanyarított kissé attól, hogy a szakmai dolgok mellett kiszállásaimon szemléleti kérdésekkel is foglalkozzak. Mert most már tudom, a „kedvesség”, csak a funkciónak szólt, pedig nem az teszi az embert... S elmondotta még: új munkahelyén, ahol tudják, hogy magasabb beosztásból került oda, őszinte és meleg fogadtatásban részesült a dolgozók és az ottani vezetők részéről egyaránt, s nagyon jól érzi magát a kollektívában. Észrevételeihez nem kívánunk különösebb kommentárt fűzni. Mindössze annyit, hogy mint Kádár elvtárs mondotta a szak- szervezeti kongresszuson: a mi társadalmunk, a munka társadalma, amelyben az egymás iránti megbecsülés mértékét egyedül a társadalom hasznára végzett munka befolyásolhatja. Aki nem ezen a szemüvegen át értékeli az embereket, annak hibás a szemlélete... V. D. Az időjárás és az ember Megkezdődött az első magyar Orvosmeteorológiai Konferencia Csütörtökön reggel a TIT Kossuth Klubjában megkezdődött az első magyar Orvosmeteorológiai Konferencia. A kétnapos tanácskozás rendezői elmondották hazánkban ez az első alkalom arra, hogy feltárhassák eredményeiket az érdeklődők előtt azok a külföldi, de elsősorban magyar szakemberek, akik az időjárásnak az ember életére gya. korolt hatásait kutatják. (MTI) Peter Hacks: Á muzikális kutya Egyik nap déltájban egy csú- — jelentette ki Titus bácsi, nya barna zongora tűnt szemé- az a Sawatzki kisasszony?” .Ki be Henriettének az ebédlőben. Soha azelőtt nem látta itt. Fedelén egy kackiás baiuszú, keménygalléros úr fényképe állt. „Vettem valamit” szólalt meg a szomszéd szobában Titus bácsi vidám hangon. „Látom — felelte Henriette, — de azt hiszem, az egyik lába rövidebb.” „Miket beszélsz, hogy Edisonnak rövidebb az egyik lába?” — fortyant fel a bácsi s besietett a szobába. „Nem, a zongorának” — helyesbített Henriette. „Semmiség — felelte Titus bácsi — viszont én a képről beszélek. Egész életemben az volt a vágyam, hogy legyen egy Edison képem. Végre szereztem egyet, de a tulajdonos nem akarta másképpen eladni, csak a zongorával együtt” „Igen, igen — mondta Henriette, — de mit kezdünk ezzel a buta zongorával?” „Megtanulsz zongorázni rajta” —• találta fel magát Titus bácsi. „De hisz nekem egyáltalán nincs hallásom?” — ellenkezett Henriette. „Minden ember muzikális hajlamú, mondja Sawatzki kisasszony” kérdezte Henriette bizalmatlanul. „A te zenetanámőd” — felelte Titus bácsi. Sawatzky kisasszony szobájában állt egy nagy fekete zongora. Mellette ült egy kis mopszli kutya és szomorú szemével kérdőn zöld színű tapétázott falnak, amelyen nyomott lila virágok tarkálltak. Mindenütt faragott virágtartók függtek, amelyekből különféle növények eresztették lefelé nagy leveleiket. Egyetlen tárgy tetszett Henriettének az egész szobában: a forgatható zongoraszék. „Ülj le a székre, de ne forogj rajta” — mondta Sawatzki kisasszony. — Megkezdjük a hallásellenőrző gyakorlatokat.” Felnyitotta a zongorát és lenyomott két billentyűt. Az egyik mély, dörmögő hangot adott, a másik nézett Henriettére. Aranyozott oroszlánmancsokkal díszített piros heverő támaszkodott a sötétmagasabbat és derűset. „Melyik hang volt a magasabb?” — kérdezte a kisasszony. „Egyelőre