Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-16 / 112. szám

1963. május 16. 6 Csütörtök SPORT SPOET SPORT Kézilabda NB II.: Szolnoki Honvéd — Bea. MÁV 18:13 (7s8) A megyei 11, osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában ál­talában az esélyes csapatok győztek. Kivétel a Békéscsabai Vörös Meteor- Vésztő mérkőzés eredménye volt, mivel az esélyes hazai csapat alulma­radt a lelkes vendégekkel szemben. Ezzel a vésztőiek a tavasz folyamán második győzelmüket aratták és még biztosíthatják bennmaradásukat. Kirívó sportszerűtlenség Dombegyházán most is előfordult. A hazai csa­pat játékosai kíméletlenül, durván játszottak. Ennek az lett az eredménye, hogy középfedezetüket ki kellett állítani, és így tíz emberrel vesztesként hagyták el a pályát. Ez feltétlen intőjel a dombegyházi csapat számára, hiszen a játéktér nem arra való, hogy az ellenfél játékosainak testi épsé­gét veszélyeztessük. Az Északi csoport eredményei: BÉKÉSCSABAI ELŐRE II.— GYOM A 3:3 (3:0) A2. Előre kezdte a játékot és terv­szerű támadásokkal közelítette meg az ellenfél kapuját, de a 22. percig a gyomai védelem hárítani tudott. Ek­kor az előretörő Géezi nagy lövése a hálóba került. Továbbra is támadás­ban maradtak a hazaiák és a 25. perc­ben Bohus átadását Sípos a kapuba helyezte. A második félidőbein a gyo­maiak léptek fel támadólag és Bene kétszer is eredményes volt. A 60. perc­ben tíz főre olvadt az Előre, mivel Szitát nrtánrúgáséirt kiállítatták. En­nek ellenére a hazaiak átvették a mérkőzés irányítását és a SO. perobem Sípos megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Jók: Hocz, Géezi, Farkas, Sípos, il­letve: Bene, Putnoki. DOBOZI FSK—GYULAI MEDOSZ H. 4:3 (3:1) Hazai roham oki Lai indult a mérkő­zés és a 8. percben Tripa megszerezte a vezetést. Továbbra Ss támadásban maradt a dobozi csapat és Tripa újból a hálóba talált. Ezután a vendégcsa­pat is magára talált, s még az első félidő befejezése előtt szépíteni tu­dott. A második félidőben igen kemény játék alakult ki, amelynek során több durva belemenés is akadt mindkét rész­ről. A 62. percben Tripa újból gólt szerzett. A gól után a gyulaiak táma­dásba mentek át, s a 70. percben szé­pítettek. A gólra heves rohamokkal válaszoltak a hazaiak és sikerült elő­nyüket növelni. A befejezés előtt még egyszer fellángoltak a vendégek és szépíteni tudtak; Jók: Zoltai, Tripa, Kiss, illetve: a jobbfedezet és a balösszekötő. KÖRÖST ARCS AI TSZSK— BÉKÉSI HSC 0:0 Köröstarcsa: Szabó — Budai, Török, Varga — Baksa, Bálint — Joó, Viaicze. Ábel, Hajdú, Ráta. Edző: Reszelő Zol­tán. Békés: Püski — Farkas, Paulcsik, Balogh — Pocsai, Sebestyén — He­gel y, Molnár, L. Szabó, Szikotra, Med- gyesi. Edző: Hrabovsziki János. Az első 15 perc tapogat ód zó játéka után a békésiek léptek fed támadólag, de akcióikat a 16-osnál még tudta ál­lítani a hazai védelem. Ez ellen a ven­dégek távoli lövésekkel próbálkoztak, de az igen jól védő hazai kapus min­dent hárítani tudott. Az első félidő befejezése előtt a köröstarcsaiak tá­madtak, gólszerzési alkalmuk is nyílt, de Püski remekelt. A második félidő elején tovább ro­hamoztak a tarosai csatárok, de nem tudták a maguk javára eldönteni a mérkőzést. A hajrában hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben, de mindkét csatársor gólképtelen volt. Jók: Szabó, Budai, Hajdú, illetve: Püski, Balogh, Medgyesi. Az Északá csoport állása: késcsabai Vörös Meteor 4:2, Okány— Békéscsabai Közlekedés mérkőzés eredménye nem érkezett be. A Déli csoport eredményei: KEVERMES—KUNÁGOTA 3:1 (3:0) A hazai támadások az 5. percben gólt eredményeztek, Lakatos talált a hálóba. A vendégek sikertelenül kísér­leteztek és a 20. percben Bauer I nö­velte az előnyt. Szünet után a vendégcsapat nagy lelkesedéssel küzdött a kiegyenlítésért és Bedő révén szépíteni tudtak. A gól után Kotroczót kiállították, de tíz fő­vel is növelték a kevermesiek előnyü­ket Lakatos I révén. Jók: Gyura, Lakatos n, Tapasztó, illetve: Szilágyi, Pócsilk, Márkus I, Bedő. GYULAVÁRI—BOMBEGYHÄZ 5:3 (3:1) Dombegyház, 150 néző, Gyulavári: Horváth — K. Szabó, Lo­vász, Tulkán — Marosvölgyi, Borsi — Novák, Kun, Higyed, Püspöki, Irházi. Edző: Kubicza János. Dombegyház: Szabadai — Szűcs, Gerendeli, Mikó — Horváth, Cs. Kovács — Tapasztó, Dö­me II.. Judik, Papp, Döme I. Edző: Gereimdedi István. Az első negyedóra váltakozó táma­dásai után a 15. percben Püspöki meg­szerezte a vezetést. A gól letörte a hazaiakat és a vendégek Püski és Ir- házi révén újabb gólokat szereztek. Ezután a hazaiak is magukra találtak és a 35. percben Döme szépített. A második félidő elején a lelkes ha­zai csapat tovább támadott és Judik, valamint Cs. Kovács góljaival sikerült kiegyenlíteniük. A nagy iram kifárasz­totta a dombegyházi csapatot, s a jobb erőnléttel rendelkező vendégek táma­dásba mentek át. Ehhez hozzájárult az is, hogy a sokat szabálytalankodó hazai csapatból Gerendelit ki kellett állítani. A tíz főre csökkent dombegy­házi csapat most már nem tudott el­len tállni és Gyulavári újabb két gól­jával eldöntötte a mérkőzés sorsát. Jók: Irházi, illetve: Döme I. GERENDÁS—KASZAPER 5:0 (3:0) Gerendás: Lengyel — Priskin III., Priskin I., Krizsán — Skuliczki, Raffael — Gyulavári, Ráiik, Priskin H, Ko­vács, Spigut. Kaszaper: Szél — Pozsár, Krenák I, Krenák II — Zsámbóki, Va- laczkai — Korcsok, Tóth, Földessi, Csányi, Gonda. Már a 8. percben gólt ért el a hazai csapat Ráiik révén. Továbbra is a ven­dégek kapuja előtt folyt a játék és a 10. valamint a 15. percben Priskin II. újabb gólt ért el. A félidő végéig szin­te egy kapura folyt a játék, de a ven­dégcsapat védelme hárítani tudott. A második félidőben sem változott a játék képe és a 68. percben Kovács növelte az előnyt. A vendégek ellentá­madásai ezután sem vezettek ered­ményre, s a 78. percben Priskin H. beállította a végeredményt. Jók: Priskin I, Priskin II, Ráiik, il­letve. a közvetlen védelem, a kapussal az élen. További eredmények: Kondoros—Szarvas II. 3:2, Gyulai Kinizsi—Bánkút 5:3, Orosházi Kinizsi n.—Nagyszénás 4:1, Gádoros—Mezőhe­gyesi MEDOSZ II. 2:1. II Déli csoport állása: 1. Kondoros 17 13 3 1 52:15 29 2. Gerendás 15 10 3 2 44:22 23 3. Gyulavári 18 11 1 6 46:46 23 4. Gádoros 16 9 3 4 31:23 21 5. Gyulai K. 17 8 2 7 50:34 18 6. Kunágota 15 7 2 6 35:29 16 7. Ke vermes 15 6 1 8 27:49 13 8. Nagyszénás 15 4 2 9 13:21 10 9. Bánkút 18 3 4 11 31:47 10 19. Dombegyház 15 3 2 10 21:34 8 11. Kaszaper x 15 2 1 12 22:52 3 x = 2 büntetőpont levonva. Pólyásünnepség a csabai fegyveres erők klubjában Tíz új ember, hét hölgy és három férfiú „somkozott” fel az anyakönyvvezető előtt — pólyában. A kihallgatás tárgya: névkérés és névadás. Igaz, a feljebbvaló anyakönyvvezető nehezen értette meg a „jelentés-tételt”, mert vegyült abba egy kis oáá is, de oda se neki, a névadó szülők kezeskedtek a pályásokért. Fogadalmat tettek, hogy emberek lesznek az emberkék. Ezt kérte tőlük az anyakönyv­vezető a Magyar Népköztársaság nevében, s ugyanezt, szülőktől és névadó szülőktől a fegyveres testületek képviselője is. A nagyszerű névadó-ünnepségen ismerkedtek meg szülök, pá­lyások, sok derű (no meg egy kis sivalkodás) közepette. A hivatalos aktus után mi is ellestünk néhány pillanatot a nagy találkozóból. 1. Gyoma 17 14 1 2 77:21 29 2. Mezőberény 18 9 7 2 52:18 25 3. Doboz 17 9 5 3 56:30 23 4. Békési HSC 18 9 4 5 35:12 22 5. Bcsabai VM 18 10 2 6 61:29 22 6. Szeghalom 18 9 3 6 40:26 21 7. Okány 16 5 4 7 24:32 14 8. Telekgerendás 18 6 2 10 24:53 14 9. Köröstarcsa 18 5 4 9 20:51 14 10. Bcs. Közlekedés 16 3 3 10 21:49 9 11. örménykút 18 3 3 12 15:63 9 12. Vésztő x 18 2 4 12 19:60 6 x = 2 büntetőpont levonva. További eredmények: Telekgerendás—örménykút 3:0, Me- aőberény—Szeghalom 2:0, Vésztő—Bé­— Tessék, anyuka, megkaptuk a nevet... oáá, Tibor vagyok ... Karányi Tiborék visszakapják a névadó szülőktől „jogos tulaj­donukat”, s legnagyobb kincsüket. Három a kislány — három a lányos apa. Még mondja valaki, hogy a férjek mind csak fiút akarnak... Nem erre vallanak a boldog apai arcok! Sorban, Nagy Károly: Katikával, Bánszki János: Erikával, Hidvégi Pál: Tündével. vt Fotó; Kocziszky László Vésztő békéscsabai győzelme volt a megyei II osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi szenzációja Szolnok, vezette: Keszthelyi II. Szolnok: Sándor — Molnár, Komá­romi, Csanka, Micskó, Márton, Wei- ninger. Csere: Kern, Lovászi, Fóti, Fagyas. Edző: Horváth János. Békés­csaba: Rácz — Veres, Eperjesi, Ba­logh, Giczey, Zsilák, Varga. Csere: Benkő, Szabó, Rozsos. Edző: Homoki Károly. Ügy hírlett, hogy a szolnoki csapat — amely az őszi osztályozókon került be az NB Il-be —, gyenge játékerőt képvisel. Eddigi eredményei legalább­is ezt bizonyították. A csabai játéko­sok jó része ebben a hitben élt és amikor az első félidő 20. percében már több góllal vezettek, biztosak vol­tak nagy gólarányú győzelmükben. Az elbizakodottság ezúttal is megbosszulta magát. Szünet után érthetetlenül visz- szaesett, elemi hibákat követett el, és ennek következtében egyre idege­sebbé vált a csabai csapat, úgy, hogy a honvédek teljesen megérdemelt győ­zelmet arattak. A csabai csapatot ilyen gyengén, ötlettelenül és elbiza­kodva még soha sem láttuk játszani. Góldobók: Komáromi (6), Csanka (5), Molnár, Micskó, Weininger (2—2>, Lovászi, illetve: Eperjesi (3), Veres, Giczey, Zsilák, Varga (2—2), Balogh, Szabó. Jók: Sándor, Komáromi, Micskó, il­letve: Rácz. Járási négytusa-döntő Orosházán Az Orosházi Járási Üttörő Elnökség május 14-én a tanyai, május 16-án az osztott iskolák úttörő négytusa-csa- patai részére rendezi meg a járási döntőt Orosházán, a Kinizsi sporttele­pen. Az idén a tavasz beköszöntésétől május 3-ig az úttörőcsapatok legjobb­jai öt körzetre osztva a magasugrás­ból, távol ugrásból, 60 m-es síkfutás­ból és kislabdadobásból álló négytusa- versenyeken vettek részt. Az elődön­tőnek számító vetélkedő hat legmaga­sabb pontszámot elért leány- és fiú­csapata vesz részt a járási döntőn. Leánycsapatok: Orosháza I, Orosháza n, Nagyszé­nás, Tótkomlós magyar tannyelvű, Csorvás, Gerendás. Fiúcsapatok: Orosháza I, Orosháza H, Orosháza in, Nagyszénás, Tótkomlós magyar tan­nyelvű, Rákóczitelep. A körzeti versenyek során néhány jó egyéni eredmény született: Lányoknál, 60 m: Nyíregyházki Ida (Tótkomlós), Gyömöri Mária (Tótkom­lós), Vági Györgyi (Oh. HL) 9 mp. Távolugrás: Árvái Erzsébet (Oroshá­za H.) 418 cm. Magasugrás: Árvái Erzsébet (Oh; II. ) 125 cm. Kis labda: Török Magdolna (Tótkom­lós) 48,5 mi Fiúk, 60 m: Madarász János (Oh; III. ), Kabódi Sándor (Oh. n.) 7.9 mp. Távolugrás: Kabódi Sándor (Oh. II.); G. Kovács Zoltán (Oh. I.) 532 cm; Magasugrás: Albert György, G. Ko­vács Zoltán, Baja Sándor (Oh. L), Ka­bódi Sándor (Oh. 33.) 150 cm. Kislab- da: Borbély István (Tótkomlós) 71 m. Korongsport Békés megye korongsport kedvelői megtartották az idei első, szezonnyitó versenyüket, amely — kisebb rende­zési hibáktól eltekintve —, igen szín­vonalas volt és jő eredmények szület­tek. Az orosházi versenyzők különö­sen jól szerepeltek, annál is inkább, mivel pályával még nem rendelkeznek és az előkelő második helyen végez­tek csapatban. Reméljük, hogy hama­rosan megkezdik Orosházán is a pá­lya építését. EREDMÉNYEK: Csapat: 1. Békéscsaba 100:62 találat; 2. Orosháza 100:56, 3. Újkígyós 100:46 találati Egyéni: 1. Kociha Mátyás (Bcs.) 25:18 találat, 2. Kerepeczki László (Bcs.) 25:17, 3. Gyucha Mihály (Bcs.) 25:16 találat No, de ennyi ember előtt? Csak nem máris szerelem? Vagy talán már a menyasszonyi csók? Mit szól ehhez majd a nagymama meg a nagypapa. Nem lesz még túl korai? — Ugyan bácsi, hát mi egyneműek va­gyunk... Csak most is­merkedtünk meg, aztán lepertuztunk — s ilyen­kor jár a pertupuszi is... Hiszen ezt maguk is tud­ják, felnőtt bácsik meg nénik...?!

Next

/
Thumbnails
Contents