Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
5963. április 17. 4 Szerda Gondolatok, célok és lehetőségek r ----------- w r ' Hl/HHifeutá Válás olasz módra Marcello Mastroianni, a híres olasz filmszínész a főszereplője ennek a filmnek, mely szatirikus eszközökkel bírálja a ma olasz társadalmának az „édes életbe” züllő rétegeit. (Bemutatja az orosházi Béke mozi, április 17-én.) Húsvéti leselkedés A mikor leírjuk vagy kimond** juk azt a megállapítást, hogy országunkban a tanulás népmozgalommá lett, a mindenki előtt nyilvánvaló bizonyosságú tény magában rejti az örök fejlődés, bonyolódót» és meg nem állás magjait: a feladatokat. Népmozgalom — micsoda nagy szó és micsoda remek érzés megformálni gondolatainkban azt, amit e szó jelent, összeszedni, csoportosítani saját tapasztalatainkból a példákat és megalkotni — ha csak körvonaladban is, de lenyűgöz» kontúrokat látva — azt a nemes, eredendően mai emberi törekvést, hogy többet tudjunk, szélesebb horizontú kört lássunk a világból és tisztábban ítélhessük a XX. század e forrongó évelnek ezernyi eseményét. Nem akarok nagy szavakat idesorakoztatni, ezért szerényen, miként döntő többségükben szerények azok is, akiket említeni kívánok, megjegyzem: századunk hatodik évtizedének országunkban nagyszerűen felszökő törekvését, a több tudás vágyát elsősorban a jő iskola, a jó pedagógus hinti el a ma gyermekének tudatában, és ezt segíteni, óvni és megbecsülni az egész társadalom tiszteletet érdemlő feladata. Tanulunk, mert tudni aka- * runic. Tanul a gyermek, mert kötelessége. Tanul a felnőtt, mert pótolni akar, tanul majd az egész ország és amikor már mindenki tanul, és senki sem kívánkozik megelégedni azzal, amit a világ megismeréséből birtokol: akkor sem nyugszunk meg, mert az új ismeretek még újjabbakról lebbentik fel az ismeretlenség fátylát és máris újabb folyamat, újabb megismerés veszi kezdetét. Statisztikai adatot ismerek, mely szerint tavaly az általános iskolai oktatásra kötelezett gyermekek 98,8 százaléka iratkozott be és arról is hallottam, hogy 72 ezren jelentkeztek középiskolába, s 62 ezret tudtunk felvenni ezek közül, de jövőre már 72 ezer új középiskolásnak teremtünk tanulási lehetőséget, iskolai férőhelyet. Igaz ugyan, hogy átmenetileg zsúfoltság lesz néhány iskolánkban, de átmenetij eg talán nem kell-e vállalnunk ezt? De igen, vállalnunk kell és még a váltott tanítás árán is minden arra érdemes ipari Ktsz technikusa érdekes munkával tölti szabad idejét. A különböző színárnyalatú jávor-, dió-, körte-, ében- és kőrisfából készült fumírlemez-hulladékból otthonában egész ládára való vár a fiatalember „kétélű bicskájára”. A préselt lemezdarabdkból parányi — kétszer két milliméteres — kockáikat farag ezerszám az ifjú művész, s ezekből igen mutatós, művészi mozaikokat rak össze. Annak ellenére, hogy a famo- zaik-készítés igen hosszadalmas munka és a békéscsabai fiatalember nemrégen foglalkozik ezzel a kihalt művészettel, mégis elkészített már ’két kisebb képet, s most dolgozik harmadik munkáján, A ÁPRILIS 17. Békéscsabai Brigád: A lia-láMiajó. Békéscsabai Szabadság: Oldás és kötés. Békéscsabai Terv: Pillantás a hidrái. Gyulai Erkel: A hét dada. Orosházi Béke: Válás olasz módra. Szarvasi Táncsics: Egy csepp méz. jelentkezőnek biztosítanunk kell a középfokú tanulást. A feladatok, melyekről a szinte hihetetlen arányban kibontakozó tanulási kedv megállapításakor tettem említést, nem kicsinyek. És a cél első állomása, ahová ezek megvalósításával jutunk majd él: a kötelező középiskolai oktatás lesz. A eáiis, megvalósítható elgon- dolás, milliók helyesük. Számok — melyek tudvalévőén szintén makacs dolgok — bizonyítják: az elmúlt tanévben az általános iskolát végzett gyermekek közül mindössze 15 059 nem tanult tovább, az összlétszám tíz százaléka. Most még a továbbtanulóknak csupán egy része, kb. a fele jutott középiskolába, de a többi sem hagyta abba nyolc általánossal, hanem szakmunkástanulónak állt, gép- és gyorsíró iskolába jelentkezett vagy továbbképző iskolába jár, míg teljesen ki nem alakul további sorsa, hogy középiskolába megy-e, vagy szakmunkástanulónak, esetleg befejezi iskoláit. A távlati terv, hogy ifjúságunk 80 százaléka középiskolát végezzen: teljesíthető, kézenfekvő. A megvalósulás útjai ismertek, de maga a megvalósítás mái- nem olyan egyszerű, és önmagától megoldódó. Az elgondolások egyike az, hogy iparitanuló-isko- Jáinkat szakközépiskolává fejlesztjük és a tanulmányi idő ezekben háromról négy évre növekszik. Az itt érettségiző fiatalok középfokú általános végzettséggel rendelkező szakmunkások lesznek. Jövőre már 24 ilyen szakközépiskolai osztály kezdi meg a tanulást az iparitanuló-iskoláinfc- ban. A fejlődés megfontolt menetéből adódik, hogy a régi 3 éves ipari tanuló, és ez a négyéves szakközépiskolai képzés sokáig párhuzamosan zajlik majd. Van olyan elgondolás is, hogy a jelenlegi gyors- és gépíró iskolákat is középfokú általános képzettséggel rendelkező ügyintézők képzésére teszik alkalmassá, szervezik át. A tervek érdekesek és nagyon hasznosnak látszanak. Megvalósításukhoz azonban elsősorban pedagógusokra lesz szükség, mégpedig sok pedagógusra. Ezzel kapcsolatban szabad legyen egy érdekes javaslatot megemlíteni. A javaslat egy sajtótákészülő mozaik a Vajdahunyad várat ábrázolja, s nem kevesebb, mint 140 ezer parányi iürnír-koc- kát igényéL jókoztatón hangzott el, és az ott jelenlévő miniszterhelyettes is helyeselte. Aktuális lenne — hangzott a javaslat —, ha középiskoláink, de az általános iskolák is gyakorlati foglalkozások vezetésére szakmailag és általános képzettség szempontjából alkalmas szakmunkásokat keresnének, akik mentesítenék a pedagógusokat a gyakorlati foglalkozások vezetésétől és az így felszabadult munkaidejüket szaktárgyaik alaposabb és több órában történő tanítására fordíthatnák. Valóban: hány olyan kiváló szakmunkást ismerünk, aki ipari sérülés vagy más okok miatt szakmájában nem dolgozhat és hiába kiváló ismerője annak, tudása nem gyümölcsözik. Iskoláinkban viszont nagyszerű lehetőséget találnának mindezekre. || ’ már itt tartunk, nem árt ** néhány szót szólni a gimnáziumi munkaoktatásról. Célja, hogy a gimnáziumba bevezessük a munkát, mint nevelési tényezőt, nagyon üdvös, és kívánatos volt. A munkaofctatás tömegnyi pozitív eredménye mellett azonban sok helyen negatívum is kísértett, elsősorban olyan iskolákban, amelyek környezetében sem ipari, sem megfelelő mezőgazda- sági, vagy kereskedelmi bázis nincs és ennek ellenére mégis megszervezték”. Világos, hogy ezekben az iskolákban nem teljesedhetett ki a cél: a munka megismertetése és megszerettetése, annál inkább mechanikussá, megfcghatatlanná degradálódott az egész. Az új gimnáziumi tanterv már segít a problémán és az egységes gimnáziumi oktatás keretében különböző tagozatokkal bővített tanterv-variációkat dolgoztak ki. Az egyik variáció azokat az oktatási-nevelési feladatokat határozza meg, ahol a lehetőségek minden erőszakolás nélkül biztosítják a gimnáziumi munkaoktatást (öt nap tanulás, egy nap gyakorlat), a másik variáció pedig azokat, ahol nem lehet hasznosan megoldani a gyakorlati foglalkozásokat. Ilyen iskoláikban termelés elméletével ismerkednek majd a tanulók, és esetenként, a helyi 'körülményektől függően vesznek részt gyakorlati munkában. I átható tehát, hogy az új gim“ náziumi tanterv messzemenően elősegíti, hogy a nem is távoli cél: a kötelező középiskolai oktatás mielőbb valóság legyen és a többet tudás vágyára épülő — nem egy külföldi országban csodálatot keltő — népmozgalmunk újabb, szép eredményét gyümölcsözze általa. Akárki akármit mond: húsvétra visszavonhatatlanul megjött a tavasz. Mégpedig micsoda tavasz! A hosszú tél után még szebb, még vidámabb és még jobban várt, a legszebb tavasz évek óta. Gondoltam, jólesik egy kis séta nekem is meg kíváncsi voltam a kisgyerekekre, nagy gyerekekre, hogy s mint locsolkodnak ezen a kedves ünnepnapon? Rengeteg kis- és nagy gyerekkel találkoztam, és a sok-sok epizód közül kiemelek most kettőt. Azt mondja egy nagy gyerek a másik nagy gyereknek: — Te, a Sósberekiéknél remek pálinka van! — Honnan tudod? — Kövesfalvi Pityu mondta az előbb, itt a Cukoryéknél. Te ismered a Sósberekit? — Hogyne. Köszönő viszonyban vagyunk. Én köszönök, ő nem fogadja. — Hogy-hogy nem fogadja? Hát 'ki az a Sósbereki? — Nézd; hogy kicsoda, azt én nem tudom de hogy az előléptetése óta megsüketült, az tény. — Akkor meglocsoljuk a nejét! — És megisszuk az összes pálinkáját. Az anyja köcsögit! És elindultak, a különleges bősz. szú által vezérelve, a vasút irányába. Ügy látszik, azok a Sós- berekiék arra laknak. Mért én is ismerek egy Sósberekit, aki sohasem fogadja. Csak az a bérházakban lakik. Apropó, bérházak! Az egyik szép, sárga ház előtt kisgyerekekkel vetett össze a húsvéti nyuszi. Persze, hallgatóztam. Az egyik hosszúnadrágos állt a Fórum közepén, és széles taglejtésekkel szónokolt. — Öt, kilenc, tizenegy, tizenkettő, tizenhat. Elképedtem. Ezek lottóznak, ahelyett, hogy ... Hamair kiderült, hogy mekkorát tévedtem. Ezek a számok ajtókat jelölnek, fenn a lépcsőházban. — Mindenütt három forintot adtak. Csak az ötösben adtak egyet. Dühös moraj. Aztán egy nyápic hang: — Mennyi gubád van már? — Száznegyven. Volt, ahol egy tízest kaptam! És mutatta a tízest a Fórumon szónokló kisgyerek. Nyíltan kijelentem: egy kicsit elszomorodtam. Hát ezeknek a gyerekeknek a húsvéti locsolás csak pénzszerzési alkalom? És ahogy csinálták? Becsengettek mindenhová, ha ismerős lakott ott, ha nem, még olyat is láttam, ahol a papát locsolták meg, mert a lányok éppen elszaladtak valahová. Nyilván, nem a locsolás volt a lényeg, hanem a forint. Vajon tudták ezt a fiús mamák, papák? Vagy még biztatták is a gyerekeiket erre az ízléstelen húsvéti „házalásra?” Mert nagyon sok kisgyerek így locsolkodott hétfőn... Csak az vígasztalt, hogy tavasz van, és süt a nap. De szépen is süt! Mégpedig ingyen. — ser — műsora Április 17-én, este 7 órakor: TAVASZ Vörösmarty- és ifjúsági bérlet. Április 17-én 19.30-kor Szeghalmon: CSACSIFOGAT Sass Ervin mfáv A békéscsabai Dózsa György úti szárazkapu- bejárat korhadt deszkapadlója nyikorog lábam alatt. — Erre tessék — invitál barátságosan Perese László, majd helyet mutat benn a szobában a széken. Nehezen indul a beszélgetés, negyvenhárom év emlékét próbáljuk egy rövid félórában összefoglalni, egy munkásélet hétköznapjait feleleveníteni. Percze László 1920-ban Debrecenben szerzett fürdő- mesteri oklevelet. 1933- ban került Békéscsabára, s attól kezdve ő is vigyázott, hogy a vendégek meg legyenek elégedve. Harminc nyarat töltött itt a strandon, melyek úgy szaladtak el egymás után, hogy szinte most maga is csodálkozik. — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fürdőmester legyen? — Ahhoz? Szeretni kell ezt a munkát, udvariasnak és ébernek kell lenni. Vigyázni kell, nehogy a fürdőzők közül valaki a vízben maradjon. — Haláleset sók volt? — Ha vezetnének statisztikát, mi biztosan jó helyen szerepelnénk, mert a 30 év alatt — amit itt töltöttem Csabán — csak két haláleset fordult elő a strandon, de szinte naponta kellett egy-egy gyereket kihúzni a vízből. Sokszor vigyázatlanok a gyerekek, de még a felnőttek is. Meglátják a vizet és forró testtel ugranak a hidegbe, nem gondolnak arra, hogy önmaguknak okoznak bajt. — Hány embert ismer a városban? — Ha név szerint nem is mindenkit, de a város háromnegyed részét biztosan ismerem. Percze László régi aktákat és papírokat tereget ki az asztalon, mutatja, hogy mi mindent meg kellett tanulni ahhoz, ha valaki úszó- és fürdőmester akart lenni. Szenvedélyesen szerelte munkáját és most nehezen tudja elképzelni, hogy ez a nyár nélküle múljon el a strandon. — Most mint nyugdíjas, megpróbálok azért valami elfoglaltságot még találni, jó lenne segíteni. Annyi községben és városban épül strand, hogy ezekhez új szakemberek kellenek. Szívesen átadnám tapasztalatomat. Öt idekötötte már a város. Két fia is itt érettségizett, s itt dolgozik. Felesége tavaly ment nyugdíjba és a két nyugdíjas majd itthon tölti a napokat, de azért biztosan sűrűn elballagnak az épülő új fürdőhöz, ami hangos lesz a nyáron a jókedvtől, és ők is derűvel gondolnak arra, hogy ebben még az ő munkájuk is benne van. (d. i.) Parányi furnír-kockákból művészi mozaik Báli Péter, a Békéscsabai Fa-
