Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-16 / 87. szám
1963. április 14. 6 Vasárnap CSALÁD-OTTHON A háziasszonyok segítője (Budapesti tudósítónktól) A háztartási munkának körülbelül a felét teszi ki a bevásárlás és a főzés, átlagosan naponta két órát (ezt mutatják legalábbis a felmérések és a piackutatás adatai). Ez önmagában is igen súlyos megterhelést jelent a háziasszonynak. Ha pedig valami előre nem látott esemény jön közbe, esetleg bezár az a bolt, ahol vásárolni szokott, csak újabb negyed- vagy félórák feláldozásával készülhet el a vacsora. Ebben segítenek a konzervek. Gulyásleves, húsleves, zöldségleves... Csak le kell emelni az éléskamra polcáról az olcsó, alumíniumfóliába csomagolt készítményt, vízbe önteni, 10 percig forralni és máris tálalhatja a háziasszony a párolgó levest. (Nem ismeretlen az Express-leves a mi megyénkben sem. 1962. évben több mint másfél millió tasak fogyott el belőle, az előző év kétszeresénél is több.) Persze, egy leves csak első fogásként jöhet számításba a családi vacsoránál és mit sem érne, ha a levest készen vásárolná a háziasszony, de a második fogást magának kellene megfőznie. Hogy erre ne legyen szükség, az étel- konzervek gondoskodnak. Nagy sikere van a sólet-babnak füstölt hússal, székelykáposztának és a többi, magyaros ízléssel elkészített ételkonzerv- nek. Előnyük, hogy a háziasszony 20 perc alatt már vacsorát tálalhat (körülbelül ennyi idő kell, hogy megmelegedjen a vízbe állított ételkonzerv). A másik nagy előny — és ez sem lebecsülendő —, hogy tartalékolható belőle otthon is, hiszen ezek hosszúhosszú hónapokig tárolhatók anélkül, hogy minőségük romlana. A háziasz- szony tehát ,,be van biztosítva” minden váratlan meglepetés ellen, ami időbeosztását megzavarná. Érdeklődtünk megyénk kereskedelmi szakembereinél és beszédes számokat kaptunk. Míg 1959-ben csak 217 mázsa volt a kereskedelmi értékesítés, ez alig néhány év alatt, 1962-re több mint tízszeresére emelkedett. Ez a szám azt mutatja, hogy a háziasszonyok ma már úgy tekintik az étel- konzervet, mint nélkülözhetetlen segítséget a mindennap ismétlődő háztartási, főzési munkában. Öt fehér blúz László és Éva a listavezető — Előnyomulóban az Andreák, Csillák és Brigitták serege FÓTI ML Minden idők legüdébb és legelegánsabb viselete a fehér blúz. Idén különösen nagy divat. Tavaszi kosztümökhöz sokféle változatban látható: színes hímzés és horgolás díszítéssel, azsúrozva, csipkeberakással és zsabó- val. Annyira fontos és általános ruhadarabbá lett az idei tavaszon, hogy még a délutániadé esti toalettekhez is betervezték a ruhatervezők. Rajzunkon öt megoldást mutatunk: Az első (bal felső) anyaga selyem- piké. Felhajtott ,,guliver” nyakkal, piészerű csukással. Azsúrozott díszítéssel. Második- (középső) modellünk is azsúrozott. Japánujjú. Magasra szaMit játsszunk? Csináld így, csináld úgy A vezető jól látható helyen áll. Ha azt mondja, hogy .,.csináld így”, utánozni kell a mozdulatait. Ha azt mondja, „csináld úgy”, akkor nem szabad ismételni. Aki mégis megtenné, kiáll a játékból: Az a győztes, aki utoljára marad. Ábécé A pajtások körbe ülnek. Az egyik pajtás vesz egy labdát, azt mondja, hogy „alma” és odadobja valakinek. Akinek dobta, annak az- ábc következő betűjével kell valami tárgyat, személyt, stb. mondani. Aki nem tudja, milyen betű következik vagy neip tud azzal a betűvel valamit mondani, kiáll a körből. Az a győztes, aki utolsónak marad. Ha az ábc végére értek, a következő menetben nem lehet azokat a szavakat ismételni, amit már az előzőben mondtak. bott gallérral és háromnegyedig érő kézelővel. Harmadiknak (jobb felső rajz) délelőtti vászon-blúzt rajzoltunk. Nyaka, ujja és a gombolás mellett tűzéssel. Dísze: piros horgolás. Négy (bal álsó) selyemblúz, letűzött madeira gallérral és zsabószerű beállításokkal. Végül a jobb alsó blúz anyaga ba- tiszt. Háromnegyedes ujjal, zsabóval. Beállított csipkedísszel. F. M. A nyelvészek kimutatták, hogy a divat, az ízlés változásait, a nevek népszerűségét sem hagyják érintetlenül. Hazánkban évente húsz-huszonöt új név keletkezik, s ugyanannyi elkopik, lekerül a napirendről. A modem kor erősen kikezdte a Józsefek, Jánosok, Máriák megdönthetetlennek vélt pozícióját, s tömegesen léptek elő az Andreák, Csillák, Brigitták, Gyöngyik. Bár az új, modem nevek még nem tudtak a népszerűségi lista legelejére kerülni, az élvonal hagyományos rendje máris megbomlott. A Józsefek az évtizedek óta féltve őrzött első helyükről a harmadikra szorultak, s átadták pozíciójukat a Lászlóknak. Az első helyet egyelőre szilárdan tartó Lászlót, István, József, János, Ferenc és-György követi a listán. A női nevek egykori királynője, a Mária — számszerűség dolgában — ugyancsak a harmadik helyre csúszott, s jelenleg Éva, Zsuzsanna, Mária, Katalin, Agnes, Judit a sorrend. Szorosan felnyomul mögéjük Ildikó, Andrea, Csilla, mintegy kilépve a ritka nevek sorából. A legritkább neveket pillanatnyilag a Dalmák, Friandafiliák, Tamado- lák — a férfiak közül pedig a Trisztánok, Vitoldok, Edgárok viselik. Tekintve, hogy az elnevezésekbe törvényes rendelkezések nem szólnak bele, csupán az anyakönyvvezetők meggyőző-készségének tulajdonítható, hogy a nevek sorába nem férkőznek be szélsőségesen különc, bizarr elnevezések. Bár nehezen, de sikerült lebeszélni szándékukról azokat a szülőket, akik a Kicsi, az Ajándék, a Hold, a Vájár, a Gagarin nevet akarták adni gyermeküknek. Mese egy kis nyusziról Hol volt, hol nem, volt egyszer egy nyuszi-család. Házuk egy nagy mező közepén állt. Volt is gondja nyuszi mamának. Négy kis tapsifülesének nagy fáradsággal és sok veszedelem között tudta csak megszerezni az ennivalót. Féltette is fiait, eleget figyelmeztette őket: —i Lapuljatok a fűben, meg ne moccanjatok, hosszú fületekkel se áruljátok el magatokat. A kis nyuszik nem is .mozdultak a mezei házikóból. Csak a legkisebb volt elégedetlen, mert bizony sovány koszton élt. Gondolkodóba esett, hogy világgá kellene menni. — Óh. be jó is lehet sárgarépát rágcsálni. Miért is lakunk itt a mezőn és miért éppen ebben a lyukban? — mondogatta magában. A finom falatok egyre vonzották és a köny- nyelmű kis nyuszi elfelejtette nyúlanyó intését. Elhatározta, hogy útnak indul és addig meg sem áll, amíg ahhoz a kerthez nem ér, ahol a finom káposzta és a sárgarépa terem. Amikor nem vették észre, óvatosan kidugta orrát, aztán elindult. Éppen az erdő széléhez ért. Egyszerre csak valami a fülénél fogva megragadta és a magasba emelte. Nagy fájdalmat érzett, mozdulni sem tudott. Egy róka fogta meg. — Jó falat lesz végre — gondolta a róka és rohant vele az erdő sűrűjébe, hogy mielőbb a föld alatti barlangjába érjen éhes fiaihoz, akik már várták a lakomát. Egyszer csak mi történt? Az erdő távolabbi részén éppen vadászok jártak, puskaropogás, nagy durranás hallatszott. A róka ijedtében a földre lapult, megfeledkezett a lakomáról. Nyuszit hirtelen kiejtette a szájából. Tapsifülesnek több se kellett. Futott, ahogy csak bírt. Egyre arra gondolt, csak mielőbb haza kerülne. Nyúl- anyót soha többé el nem hagyná. Amikor nyúlanyó és testvérei is hazajöttek, akik már össze-vissza keresték a kis tapsifülest, akkor aztán volt öröm, még bukfencezett is nagyokat. Hej de boldog is volt és megígérte, hogy soha többé nem hagyja el őket! Azóta mindig hallgat nyúlanyó szavára. Nem is indult többé vándorútra. Még ma is ott élnek együtt talán a nagy mező közepén. Antal Károly Cfaeieaa nates zLa fiók Meghívtam Lajost egy féldecire, mert fontos beszédem volt vele. A kocsmaajtó előtt udvariasan elő- re-tessékeltem: — Parancsolj, te vagy a vendég. — Kikérem magamnak — és úgy megsértődött, hogy azóta sem áll velem szóba. Azért-e, mert úgy gondolta, hogy ő fizeti a féldecit, s akkor ón vagyak a ven. dég vagy azért, mert ő a kocsmában egyáltalán nem érzi magát vendégnek. Ahogy ismerem, az utóbbi hihetőbb. Pestről érkezett egy úr a mi kis vidéki városunkba. Ismerősöknek meg ismeret, leneknek is azzal dicsekedett, hogy ő a televíziónál dolgozik. Egyszer aztán valaki megkérdezte tőle: — Melyiknél? A Kékesnél vagy a Munkácsynál? A békési étteremben sört rendeltem, de nem tudtam meginni, rossz íze volt. — Minek lehet az ilyen italt nevezni? — kérdeztem felháborodva. — Varjú-sörnek — mondták. — Kár meginni. «---» R égi munkatársammal találkoztam egy másik városban és búcsúzásnál megkért, adjam át üdvözletét az itthoniaknak. Nem tudtam kik legyenek azok, hát megkérdeztem: — Mégis, kiknek gondolod ? — Akik megmaradtak barátaimnak — mondta rezignáltam Nem adtam át üdvözletét senkinek. K. M. DCidifaélet Életkép Görögországból Pszihikóban (arisztokratikus villanegyed Athénban) elveszett egy kutya — írják a lapok. A munkanélküliek kávémérése felbolydult, mindenki a hirdetést böngészi. — Olvasd! — Olvasom... „A becsületes megtalálót méltón jutalmazzák...” — Mit jelent az, hogy „méltón’-»? — Ezertől 10 000-ig... — Komolyan? —- Mi az, hogy komolyan?... A kutya persze valami gazdag emberé, lehet az még amerikai is. Az ilyen kutyákra pedig annyit költenek, mint tíz magadfajtára. Kis időre elcsendesedtek. Hány hete ténferegnek már az utcán munkát keresve! A lapok apróhirdetései hajszolják őket ajtótól ajtóig, építkezésről építkezésre és így megy ez nap mint nap. — Nem lenne valami munka, uram? — Elkéstél, már felvettem mást. — Talán kellene még valaki? — Majd máskor, nem vesztettél semmit. — Ez a „majd máskor”, aki csak kitalálta... nincsen ott munka, hiába mész el legközelebb, már másodszor is úgy érzed, minden szem rád tapad, minden száj rólad beszél, minden ujj rád mutat, mindenki tudja, hogy lyukas a cipőd talpa. — Ott jön az a nyomorúságos... Az elveszett kutyáról szóló hír felgyújtotta képzeletüket... Hiszen még 10 000 is lehet. „Méltón megjutalmazzák”. Mennyi kenyeret, mennyi cipőt és mennyi gyereknadrágot lehet venni 10 000-ért. — Van valami ismertetői ele is a kutyának? — Van. — Olvasd! — Lapított orrúj daxir! — És tovább? — Nagy növésű! — Jó. Folytasd. — Neve: Mikasz. — Mikasz! Nagyszerű. Mi van még? — Nincs több. csak a telefonszám és „méltón megjutalmazzák”. Már döntöttek is, hisz úgysem veszítenek semmit. Gyűlölik már a kávéházi asztalokat, minden múló perc életüket és testüket emészti. Olykor a tiltakozás egy-egy hangja csap fel és csatlakozik a munkanélküli társak gondolataihoz, puszta markukban bizsereg a tetterő, nincs rettenetesebb kín a kényszerű tétlenségnél, mely elernyeszti a kezeket, megbénítja az idegeket... Valaki felkiált: — Gyerünk a kutya után!... Fizessenek az ördögök... — Ugyan, szégyen. Keressünk inkább munkát. Miasoda gyönyörű időket élünk! A Mikasz névre hallgató kutya, a boldog, a becézett, talán valamelyik mellékutcában vegyíti arisztokrata véífét az első útjába kerülő plebejus nőstényével; a nyomott orrú daxli nem törődik kutyavágyainak következményeivel. — Ö, drága kincsem! — lihegi majd úrnője. — Kincsem, bánatom, bolondos gyermekem, hová szöktél, itt hagytál engem, majd megőrültem! Gyere hozzám, hadd csókoljalak meg! És vacsorára rostélyost kap Mi- . kasz. És saját szolgája lesz és párnázott ágya. Ha majd megkerül — menekülésének örömére bankettet rendeznek. Mikasz pedig majd örömmel üdvözli megtalált paradicsomát: — Vau, vau, vau! Éljen a szabad világ! N. Papaperiklisz szatíráját Péter Zsuzsa fordította. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOQOOOOQOQOOOOOOOOO
