Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-30 / 99. szám

1963. április 30. 7 Kedd SPORT SPORT SPORT NB III-as csapataink megerősítették A Bcs. Előre, Orosháza, Mezőhegyes idegenben döntetlent harcolt ki, Gyula biztosan győzött A vasárnap elért eredmények azt mutatják, hogy a megye NB III-as csa­patai feljövőben vannak. Ez annál is orv ende tesebb, mert a legutóbbi he­tekben már-már úgy tűnt, hogy baj lesz egy-két együttesünknél. Három csapatunk idegen környezetben — nehéz ellenfelekkel — döntetlen eredményt ért el, amiért dicséretet érdemelnek. Ügy látszik, hogy erőnléttel, közdeni akarással ezúttal nem volt baj. Minden pont, minden gól döntően számit a végső sorrend kialakulásánál. Éppen ezért a most elért jó eredményeket ne az elbizakodottság, hanem ellenkezőleg, a még nagyobb odaadással, szor­galommal végzett felkészülés kövesse. Gyula továbbra is tartja vezető helyét, otthonában biztosan győzött. A játék még nem volt kifogástalan, de állandó javulást mutat. A Békéscsabai Előre nagy akarással lépett Csongrádon a küzdőtérre. Ebben párosult egy kis szerencse is, hiszen a második percben egy váratlanul jött, kissé szerencsés góllal már l:0-ra vezetett. A csabai fiúk küzdeniaka­rásból ezúttal is jelesre vizsgáztak. Orosháza legtöbb szurkolója hitetlenül fogadta a Kinizsi Jászberényben elért döntetlen eredményét. A Kinizsinél különösen a védélem játszott ki­emelkedően. A Lehel kapkodó játéka nagy csalódást okozott. Mezőhegyes nagyszerű bravúrt hajtott végre Szegeden. A Mező he gy es i MEDOSZ úgy látszik, kilábalt a pillanatnyi hullámvölgyből és a most kihar­colt egyik pont sokat jelent a csapat helyezésének kialakulásánál. Hódmezővásárhelyen a Szarvasi SC csapata különösen a H. félidőben teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Bizony alaposabb játékkal Szarvas csapata is minden valószínűség szerint a tabellán jobb helyezésen is állha­tott volna. Ezt igazolta a vasárnapi játékuk is. kó, Sípos, Kerekes. Szita. Edző: Kere­Gyulai MEDOSZ — Kecskeméti TE 3:1 (1:0) Gyula, 2500 néző, vezette: Vörös. Gyula: Viöó — Ostgyám, Pásztor, Szi­lágyi — Gu-ti, Rajiki — Boruzs, Himmer n., Lovász, Himmer I., Petrovszki. Ed­ző: Vasvárt Péter. KTE: Vitkovics — Farkas, Fekete, Sufoajda — Szabó, Jó­nás H. — Lengyel, Vass, Kasza, Barta, Gárdái. Edző: Kósa Károly. Házai támadásokkal kezdődött a mérkőzés és az első MEDOSZ gól már a negyedik percben bent volt Vitkovics hálójában. Petrovszki elfutott a bal­szélein és lövésszerfi beadását a . jó ütemben érkező Hismmer H. a bal sa­rakba lőtte. Érdekes, hogy éppen eü- lenítézőjé történt, mint amit a gyors házai gól titán vártak a nézők. A KTE tömör védekezésből ügyesen szőtte tá­madásait és főleg Kasza és Gárdád ve­szélyeztetett. A 30. percben Kasza hagyta ki a mérkőzés legnagyobb hely­zetét. Eigy váratlan ellentámadásból Gárdái Pásztor mellett elgurított és Kasza jól ugrott M, már csak Vidóval állt szemben, elhúzta ajtapius mellett a. labdát, de még gondolkozott és ki­várt, közben a védőik tisztáztak. A fél­idő végéig váltakozó mezőnyjáték folyt és Szabó nagy lövése volt az esemény, melyet Vidd hárított. Szünet után nagy küzdelem alakult ki. A vendégek továbbra is szorosan őrizték a hazai támadósor tagjait és csak a 20. perctől kezdve tudott a MEDOSZ kibontakozni. A 25. percben Petrovszki éles beadását Himmer I. a késlekedő Vitkovics mellett a hálóba fejelte, 2:0. A gól után már nyugod- tabban játszott a MEDOSZ, bár a KTE nem adta fel a küzdelmet és tovább próbálkozott, főleg a bal oldalon. A gyulai támadások sorozata után a 35. percben a vendégek szögletre mentet­tek. A beívelt labdát Himmer It. a jobb felső sarokba fejelte, 3:0. A KTE, a gyulai védelem megingását kihasz­nálva, Kasza révén a 40. peroben szé­pített, 3:1. Jók: Vldó, Pásztor és Himimer IL, Il­letve Szabó, Jónás H., Kasza és Gár­Orosházi Kinizsi — Jászberényi Lehel 1:1 (1:0) Jászberény, 1200 néző, vezette: Tóth. Orosháza: Kiss — öuidás, Békési, Berke — Szűcs, Túri — Fusch, Beírta, Cziráki, Kollár, Szabó. Edző: Csonka Béla. J. Lehel: Sándor —Nagy I, Pán- csicis, Novák — Józsa, Sárközi — Sám- tha, Szántay, Nagy H., Lugosi, Fülöp. Edző: Koromipai István. A vendégek támadásaival kezdődött a mérkőzés, de öt perc leteltével a Lehel átvette a játék irányítását és mintegy 20 percig valóságos tűzijáté­kot rendezett a vendégek kapuja előtt, de az orosházi védelem Kiss kapussal az élein— habár sokszor csak szeren­csével — mindent hárított. Azután egy­két jelentéktelennek látszó orosházi támadás következett, Páncsics fölé­nyeskedve feleslegesen cselezett, elvé­tette a labdát, amely Kollár elé került, aki a kétségbeesetten kifutó kapus mellett az üres kapuba gurított., A vá­ratlanul kapott gól után sem lankadt a Lehel. Egymást követték a hazad tá­madások. Szünet után előbb váltakozó mezőny­játék folyt. A Leibei fokozta az iramot, de Szántay gólhelyzetben hibázott, majd az 52. peroben az orosházi véde­lem csak az utolsó pillanatban szabály­talanul tudta feltartóztatni a veszélyes támadást a 1'6-oson belül, de a játék­vezető tovább engedte a játékot. Az 59. percben Nagy n. közvetlen a gól­vonalról hibázott. A 65. percben Józsa a térdén megsérült és kiállt. A lecsök­kent Lehel tovább rohamozott, de az idegeskedő csatárai csak a befejezés előtt öt perccel tudtak Szántay góljá­val kiegyenlíteni. A játék-, illetve gól­helyzetek alapján a Lehel közelebb állt a győzelemhez. Jók: Az orosházi védelem nyújtott kimagasló teljesítményt, a hazaiak kö­zül senkit sem lehet kiemelni. Bcs. Elitre - Csongrádi Petőfi 1:1 (1:1) Csoingrád, 1500 néző, vezette: Csőik H. Előre: Krátlki — Vári, Popon, Frankó kés Imre. Petőfi: Kálmán — Borda, Mag on y, Bánfi — Vérségi, Szonda — Gál I.. Gát, Busa, Papcsik, Vikor, Ed­ző: Tóth István. Nagy lendülettel kezdett a Petőfi, de a csabaiak hamar megszerezték a lab­dát és máris futott a pályán az ellen­támadás. Szita, majd Kerekes a labda útja. Kálmán — feleslegesen — ki­futott a kapujából, a csabai fiú érte el a labdát.és a kapus mellett gyengén az üres kapura gurított. Magony két­ségbeesetten rohant be, elérte a labdát, ki akarta rúgni, azonban lövése a be­rohanó Síposról a hálóba pattant. A váratlanul jött csabai gól fokozta a játék iramát. Az Előre támadásai vol­tak veszélyesebbek, de a csatárok kés­lekedtek a kapura lövéssel. Azután Pe­tőfi kezdeményezett többet, néhány alkalommal Kiráfki csak bravúros vé­déssel tudott hárítani. Egymást követ­ték a veszélyes hazai próbálkozások, míg végül a 28. peroben góllá ériek. Szanda hosszú meredek keresztlabdá­jával — a csabai védélem késése köz- rejátszásáva! — Busa kiugrott és a ki­futó Krátki mellett élesen a bal sa­rokba lőtt. A kiegyenlítés után tovább rohamozott a Petőfi. A 33. percben Busa erős lövését csak a kapufa men­tette. A következő percben ment az első komolyabb lövés a csongrádi ka­pura. Néhány perc múlva Busa biztos gólhelyzetben hibázott, majd egy el­lentámadás során a 42. percben Sipos a H-es ponton jó helyzetben rontott. Szünet után teljesen visszaesett a já­ték. Kapkodás, tervszerűttenség ural­kodott a pályán. Egyik kapu sem ke­rült veszélybe. Jók: Raikonczás, Papol, Rieger, illet­ne: Bán fi, Gát, Papcsik. Hódmeziívásírhelyi MEDOSZ — Szarvasi SC 2:0 (2:0) Hódmezővásárhely, 2000 néző, vezet­te : Badacsonyi. H. MEDOSZ: Marton — Béni, Hoiu- bán, Bacsa — Alföldi, Szelezsán — Bo­ros, Risohák, Nagynémedi, Zsótér, Ge­ra. Szarvas: Hévízi — Cziglédszky, Cser mis. Rohony — Patkós, Gáspár — Antal, Járó, Szalontay, Ficzere, Bu- rázs. Gyenge színvonalú játékkal kezdő­dött a mérkőzés. A hazaiak támadtak többet és az első negyedórában két­szer is adódott gólhelyzet a szarvasi kapu előtt, de Nagynémedi, majd Zsó- tér veszélyes lövését nagyszerűen véd­te Hévízi. A hazai nyomás fokozódott. A 20. peroben Rischák szépen szöktet­te Zsótért, aki kiugrott a védők gyű­rűjéből és közelről a bal sarokba lőtt. Ezután élénkebb lett a játék. A 25. percben Holubán egy szerelésnél rosz- szufl lépett le, megsérült, kiállt. A tíz főre csökkent MEDOSZ továbbra is irányította a játékot. A támadások azonban nem voltak elég átütőek. A 30. percben Béni sérült meg, így már 9 főre apadt a hazai csapat. Gera ment hátra középfede zetnek, a csatárok is visszahúzódtak a védeJemhez. A fél­idő vége előtt egy hazai gyors táma­dásnál Gera előretört és a szarvasi ka­pu előtt körülbelül 30 méterről várat­lanul kapuira lőtt, a labda a meglepett kapus lába között gurult a hálóba. Az utolsó percekben Gera kétszeri figyel­meztetés után a kiállítás sorsára je- tott. A n. félidőiben tovább támadott a MEDOSZ. Nagynémedi azonban több esetben gólhelyzetben hibázott. Az utolsó harmadban feljött Szarvas, he­lyenként formás támadásokat indított a hazai kapu ellen és a hátralévő idő­ben teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult, de szépíteni nem tudott az eredményen. Jók: a hazai csapatból senkit sem le­het kiemelni, a vendégeik közül Cser- nus. Antal nyújtott jó teljesítményt. Szegedi — Mezőhegyes 1:1 (0:0) Szeged, 500 néző, vezette: Sándor. Szeged: Palotai — Seres, Molnár, Hegedűs — Veréb, László — Vörös, Sramlkó, Kalmár. Bláha, Somogyi. Ed­ző: Törköly György. Mezőhegyes: Sze­gedi — Páilhidai, Madácsd, Fekete — Zomborácz, Janovics — Rizeányi, Ko­vács, Molnár, Borsos, Keresztes. Edző: K. Szabó József. Egyenlő erők küzdelme mellett a mérkőzés egész ideje alatt mindkét kapu többször forgott veszélyben, de a védelmek remekeltek. Fordulás után a hazaiak ' támadtak többet és az 55. percben Blaha meg­szerezte a vezetést. A gól után rákap­csolt a MEDOSZ, e a 60. percben szög­letet ért el, a beívelt labdát Molnár röviden fejelte ki, a labda a 16-oson álló Zamborácz elé került, aki kapás­ból hatalmas góllal kiegyenlített.. Ez­után teljes erőbedobá&sal küzdöttek a csapatok a győztes gólért, de a védel­mek mindent hárítottak. Jók: Palotai, Molnár, Kalmár, So­mogyi, illetve: Szegedi, Madácsi. Zom­borácz és Molnár. További eredmények: Martfű—Cégied 4:2, Jászberényi Va­sas—Makó 1:0, Töröikszentmiikllós—Szol­nok 0:0. Békés, vezette: Torcsafalvi—Nádai. FŰSZERT: Montskó, Kalmámé — Nagy — Szabó, Kertészné. Csere: Me­zei, Vanyó. Békés: Mucsiné, Molnár- né — Bellus — Kulich, Varga. Csere: Hídvégi, Riglemé, Pataki, R. Nagy, Fábián. Két ellentétes félidőt hozott a talál­kozó'. Az első félidőben a FÜSZÉRT, szünet után a hazaiak játszottak job­ban. A magassági fölényükkel rendel­kező vendégek jó zónája ellen a hazai csapat az első félidőben nem találta meg az ellenszert, s támadásai nem A bajnokság tiltása: 1. Gyula 21 14 5 2 52:17 33 3. Szolnok 21 12 6 3 35:12 30 3. J. Lehel 21 9 4 8 39:27 22 4. Szeged 21 5 12 4 20:17 22 5. Békéscsaba 21 7 8 6 36:34 22 6. T. Vasas 21 10 2 9 23:33 22 7. Kecskemét. 21 10 1 10 26:24 21 8. H. MEDOSZ 21 9 3 9 38:39 21 9. J. Vasas 21 7 6 8 25:26 20 10. Mezőhegyes 21 7 6 8 31:33 20 U. Martfű 21 9 2 10 32:38 20 12. Orosháza 21 7 6 8 18:26 20 13. Cegléd 21 7 5 9 25:29 19 14. Csomgrád 21 7 4 10 30:33 18 15. Makó 21 4 9 8 24:35 17 16.. Szarvas 21 1 7 13 12:43 9 Az NB I. eredményei Szeged—Újpesti Dózsa 0:0, Ferenc­város—Győr 5:3, Komló—Vasas 1:0, MTK—Pécs 0:0, Szomüathely—Tatabá­nya 1:1, Dorog—Debrecen 5:1, Bp. Hon­véd—Salgótarján 1:0. AZ NB I. ALLASA: 1. Ferencváros 19 9 6 4 34:24 24 2. Ű. Dózsa 19 8 7 4 36:19 23 3. Bp. Honvéd 19 9 5 5 40:23 23 4. MTK 19 8 7 4 32:26 23 5. Dorog 19 7 8 4 29:20 22 6. Tatabánya 19 7 6 6 22:19 20 7. Győr 19 8 4 7 26:26 20 8. Szeged 19 7 6 6 12:21 20 9. Pécs 19 5 8 6 23:25 10 10. Vasas 19 5 7 7 20:26 17 11. Komló 19 5 7 7 20:26 17 12. Debrecen 19 4 8 7 21:36 16 13. Salgótarján 19 4 4 íi 18:28 12 14. Szombathely 19 3 5 11 14:33 11 A Totó 17. heti eredménye A totó 17. játékhetében 12 találatot négy fogadó ért el, nyereményük 80 185 forint. Tizenegy találatos szel­vény 176, tíztalálatos 2479 volt.' Az előbbire 1822, az utóbbira 172 forintot fizetnek. A totó e heti telitalálata: 1,1, x, 1, 2, 2, 1, 1, 1, x, 1, x. vezettek eredményre. Ezzel szemben a FÜSZÉRT magas középjátékosa ré­vén minden támadást kosárral feje­zett be. A második félidőben megváltozott a játék képe. A helyieknek sikerült ki­kapcsolni az ellenfél középjátékosát és gyors indításokkal megszerezni a kosarakat. A második félidőbeli dicsé­retes jó hajrá és lelkes játék azonban már kevésnek bizonyult az első félidő­ben szerzett nagy előny ledolgozására. Kosárdobók: Molnámé 16, Kulich 13. Hídvégi 10, Pataki, Varga 4—4, Bellus dal. — Rakonczás, Rieger — Farkas, Mity­Az NB II. állása KELETI CSOPORT: NYUGATI CSOPORT: 21 16 4 1 46:13 36 21 11 7 3 35:11 29 1. Diósgyőr 2. Ózd 3. Miskolc 4. Nyíregyháza 5. Láng 6. Ganz-MAVAG 7. Egyetértés 8. Borsodi B. 9. Szolnok 10. Kecskemét 11. Bp. Spart. 12. S2VSE 13. Bp. Előre 14. DEAC 15. Saig. KSE 16. Eger 21 13 7 1 38:13 33 21 13 5 • 37:14 31 21 10 6 5 33:19 26 21 10 6 5 33:29 26 21 10 6 5 30:27 26 21 8 6 7 34:27 22 21 9 4 8 30:26 22 21 8 5 8 25:27 21 21 8 3 10 19:24 19 21 5 7 9 23:24 17 21 7 3 11 24:36 17 21 5 7 9 20:36 17 21 7 2 12 27:34 16 21 6 4 11 24:33 16 21 4 6 11 19:35 14 21 6 1 14 18:31 13 1. Csepel 2. Szfehérvár 3. Dunaújváros 4. BVSC 5. Győri MÁV7 6. Oroszlány 7. Szállítók 8. Budafok 9. Mosonmagy. 10. B. Spartacus 11. PVSK 12. Z.-egerszeg 13. EVTK 14. K. Lombik 15. Cs. Autó 16. Kaposvár 21 9 9 3 42:23 27 21 11 5 5 32:31 27 21 7 10 4 29:22 24 21 8 8 5 37:29 24 21 9 5 7 25:19 23 21 8 6 7 27:29 22 21 6 8 7 28:28 20 21 6 8 7 22:28 20 21 6 7 8 26:30 19 21 5 7 9 26:39 17 21 4 8 9 19:24 16 21 5 2 14 16:44 12 21 5 1 15 19:34 11 21 1 7 13 15:40 9 Kosárlabda NB II.: Budapesti FÜSZÉRT—Békési V. M. 56:49 (31:14) Termelőszövetkezetekkel kedvező feltételek mellett kötünk sörárpa értékesítési szerződést. A szerződéssel lekötött és minőségileg megfelelő sörárpáért métermázsánként 200,— Ft alapárat, 50,— Ft minőségi felárat, 20,— Ft szerződéses felárat és legalább 150 q értékesítés esetén 28,— Ft nagyüzemi felárat, tehát összesen 298 forintot térítünk. Ezen felül az átadott sörárpa után q-ként 30 kg céltakarmány-juttatást biztosítunk hatósági áron. A megkötött szerződés alapján q-ként 80,— Ft elő­leget igényelhetnek, rövid lejáratú hitel formájában. Részletes felvilágosítást járási kirendeltségeink adnak, ahol a szerződés is megköthető. Békés megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat Békéscsaba, _______________________________________________________________________________________________________________ 18138

Next

/
Thumbnails
Contents