Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-28 / 98. szám

A MEGYEI pART&IZOTTSAG ÉS A MEGYÉI T AN ÁCS L KP )'A \ 3 millió forint értékkel több cukrászsütemény — Milyen a jó háziasszony? — Több félkész árut, friss gyümölccsel fagylaltot A kiscukrászdák dolgozóinak megbeszélése HÍREK Országos favágó-verseny a Komárom megyei Császáron Táncdalokkal is be lehet nevezni? (Fülöp György rajza) ■»-------------------------­A családi jellegű kiscukrászdák vezetői és cukrászai tanácskoztak a héten Kétegyházán. S nevükhöz illően, igen családiasán. Nem azért, mintha túlságosan nagy bé­kesség kísérte volna megbeszélé­süket — sőt némelykor nagyon is szenvedélyes volt az „édes em­berek” vitája —, hanem azért, ment mint a jó családban, nagyon gondosan, nagyon féltőén, s taka­rékosan beszéltek arról, hogyan lehetne még jobb készítményekkel, még finomabb süteményekkel el­látni a falvak lakóit. A földművesszövetkezetek kis- cukrászdáinak dolgozói gyűltek össze Kétegyházán, mintegy har­mincán. Mi volt a műk évben, s mit akarnak tenni ebben az év­ben — ez volt a vita témája. Men­jünk csak sorba, miről is beszél­tek: Rögtön megemlítjük, hogy 1961- ben 3 millió forint értékkel több készítményt bocsájtottak a falusi lakosság rendelkezésére, mint az előző évben. S ha már az adatok­nál tartunk, megilleti a nyeresé­geseket, hogy közülük a legjobbak neve is itt szerepeljen. Kevermes 49 ezer forint, Magyarbánhegyes 35,5 ezer forint, Endröd 20 ezer fo­rint nyereséggel zárt. Persze ne­künk fogyasztóknak minden nye­reség gyanús. Attól tartunk sok­Véletlen, de annál súlyosabb közlekedési baleset történt április 26-án, pénteken délután Szarvas és Békésszcntandrás között, a 40-es számú műút és a szarvasi HAKI-t összekötő úton. Janurik Mihály szarvasi lakos, háromgyermekes családapa motorkerékpárjával munkahelyére, a HAKI-ba igye­kezett. A Szarvasi Haltenyésztő Kísérleti Intézetből viszont Dorogi Lajos szarvasi lakos két társával Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, drága édes­apánk, apósunk és nagyapánk; Krnács Márton temetésén megjelentek, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, ezúton mond köszönetét a gyászoló család. 38895 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, elvtársaknak, akik fe­lejthetetlen, drága jó férjemnek, édesapámnak, fiamnak, testvérem- íek, elvtársunknak, Kocsis Józsefnek ravatalánál virágot, koszorút he- yeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, a végtisztességen meg­jelentek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család, Szakszervezetek Országos Tanácsa x szór, hogy rajtunk nyerészkedtek. Ez esetben nem keli gyanakodni, mert itt arról volt szó, amit Ju­hász elvtárs, a MÉSZÖV osztály- vezetője így fejezett ki: „olyanok­nak kell lennünk, mint a jó gaz- dasszony: kitűnő a főzt je s mégsem pazarol!” Aztán a többiek is el­mondották, hogy nem a sütemény mennyiségén és minőségén kell takarékoskodni, hanem a pazarlá­sokat kell megszűntetni. A kevermesi Diósi Gábor, a gyu­lavári Kelemen Gyula, a mezőbe- rényi Zsíros András, a kétegyházi kiscukrászda vezetője meg a töb biefc valamennyien beszéltek a félkész áruk készítéséről. Egyér­telmű volt a vélemény, hogy ez kell, mert ezzel megkönnyítik a háziasszonyok dolgát. De azt is elmondták, hogy növelni kellene itt a haszonkulcsot, mert a cuk­rászat jóval kevesebb hasznot könyvelhet el a félkész áru készí­tésével, mint a készárukéval. Már­pedig ez néhány cukrászdát visz- szatart ettől a nagyon is helyes gyakorlattól. Sokat beszéltek a résztvevők a fagylaltról. A lényeg az, hogy kora tavasztól késő őszig mindig tud­janak biztosítani fagylaltot a la­kosságnak. A MÉSZÖV képviselői javasolták, hogy rendszeresítsék a a Szarvasi ÖR.K1 tehergépkocsi­jával Szarvasra indult. Útközben a gépkocsi bal első kerekének köz­vetlen közelében a tengely eltört, a gépkocsi balra billent, 9 ezáltal az úttest bal oldala felé húzódott. Közben ott haladt el Janurik Mi­hály motorkerékpárjával. Az ösz- szeütközés elkerülhetetlen volt. Janurik Mihályt a gépkocsi mo­torkerékpárjával együtt elkapta és az erős ütés következtében Janurik Mihály a helyszínen meghalt. A jelenleg ismert tények szerint fe­lelősség nem terheli a gépkocsi- vezetőt. cukrászdák — faluhelyein ez na­gyon hasznos — a termoszban va­ló kiszolgálást, betétes rendszer­rel. Törték a fejüket a cukrászok azon, hogyan tudnák jobban el­látni Eleket és Lökösházát fagy­lalttal. Amíg a megfelelő géppar­kot nem tudják biztosítani, addig — ahogy megegyeztek — legjobb lenne, ha folyékony állapotban szállítanák ki azt, s ott helyben hűtenék, s készítenék el. A mi­nőségről szólva szinte mindenki támogatta azt a javaslatot, hogy a fagylalt-velőhöz a nyáron adjanak megfelelő mennyiségben friss gyü­mölcsöt is. Reméljük, megyénk községeiben találkozni fogunk ez­zel a nyáron. Nem kimondottam szakkérdés a következő probléma: valaki talá­lóan elmondotta, hogy most már jól állnak a cukrászdák, mert van előállító, van eladó, van vevő — de nincs áruszállító! Tehát nincs, aki a cukrászkészítményeket elvi­gye azokra a helyekre, ahol még nincs kiscukrászda. Márpedig ezt sürgősen meg kell oldania a ME- SZÖV-nek. Horváth elvtárs, a MÉSZÖV cukrász-előadója a feladatok fő­zött nagyon fontosnak tartotta, hogy a Választék bővítése mellett gondoskodjanak az üzletek a moz­gó-árusításról, készítsenek a jövő­ben habrudat, habcsókot, piskótát, biztosítsák mindenütt a hűsítő kait és ne feledkezzenek él még a névnapi tortákról sem. És azt se feledje el egy kiscukrászda sem, hogy a megye lakosságának több­ségét nekik kell ellátniuk „alko­holmentes” készítményekkel. Varga Tibor műsora Április 28-án este 7 órakor: CSAKDASKIRALYNÜ Csortos- és szelvénybérlet. Április 28-án 19.30-kor Orosházán: TAVASZ — MEGYEI fodrászversenyt rendez április 28-án, ma délután 3 órakor Békéscsabán, az iparos székházban a Békés megyei Fod­rász Ktsz. A versenyen férfi és női fodrászok vesznek részt. A legjob­bak bejutnak az észak-magyaror­szági területi döntőbe. — MEGKEZDTÉK egy társas­ház építését Szarvason, s a jövő­ben tervezik egy újabb társasház építését is. A helyi építőipari ktsz ankétokat rendez a járás közsé­geiben az OTP-vel közösen. — SZERENCSÉTLENSÉG tör­tént csütörtökön este a nyugat- virginiai Clinchfield szénbányá­ban. Eddig nem tudták megállapí­tani, hogy robbanás volt-e vagy földomlás, amely 21 embert teme­tett el. A bányákba mentőcsapa­tok szálltak le. hogy az eltűnteket megkeressék. — A RAJZMŰVÉSZET meste­rei címmel kiállítást rendez ápri­lis 28-tól Orosházán, a Képzőmű­vészeti Alap Kiadó Vállalata és a Szántó Kovács Múzeum. A kiállí­tást ma délelőtt 11 órakor nyitják meg. — ÖT NÖVÉNYTERMESZTÉSI brigád nevezett be a füzesgyar­mati Vörös Csillag Termelőszövet­kezetben a Szocialista brigád cím eléréséért folyó versenybe. — A SZOT elnökségének meg­hívására Budapestre érkezett Ber­nard Dombele, az Angolai Dolgo­zók Országos Szövetségének nem­zetközi titkára, aki részt vesz a május elsejei ünnepségeken és a magyar szakszervezetek XX. kong­resszusán. — MOSZKVÁBAN a délnyugati városrész és a vnukovói repülőtér között felépül a Szovjetunió első egysínű magasvasút ja, amelyen 300 kilométeres maximális sebes­séggel haladó áramvonalas szerel, vények szállítják majd az utaso­kat. Hasonló függővasút építését tervezik Harkov, Krivojrog, Tas­kent és más városok számára. — MÁSODSZORRA kapálták meg a 15 hold korai káposztát a sarkadi Dózsa Termelőszövetke­zetben. A tsz kertészetében ötve- nen dolgoznak rendszeresen. A konyhakertészet egy évben egy­millió forint jövedelmet hoz, a virágkertészet pedig 250 ezer évi jövedelmet. — MÁJUSI karnevál címen mű­soros estet rendez április 30-án, kedden Békéscsabán, a fegyve­res erők klubja. A műsorban a Békés megyei Jókai Színház mű­vészei lépnek fél. Előadás után bált rendeznek. — TANÁCSTAGI FOGADÓ­ÓRÁK: Április 28-án, ma délután 5- től 7-ig Békéscsabán, a Dohá­nyos-féle tanya 1912/1 szám alatt fogadóórát tart Bencsik Pál ta­nácstag. Április 29-én, délután 3- tól este 7-ig a Tanya 2119/4 szám alatt Betkó Pál, délután 4-től, este 6- ig a Czuczor utca 35. szám alatt Gyebnár Mihály, ugyancsak dél­után 4-től 6-ig a Kazinczy utca 2. szám alatt Papp Imre tart fo­gadóórát. Április 30-án délután 4-töI 6-ig a Szegfű utca 71. szám alatt Iga Istvánná, délután 5-től 6-ig a Sallai út 54. szám alatt Szántó Mihály, délután 5-től 7-ig az Egység út 95. szám alatt Bohus Mártonná tanácstag tart fogadó­órát. — FILMFELVEVŐ berendezé­sékkel kutatták az óceán mélyén a Threshert. A filmfelvevő beren­dezéseket 2500 méter mélységbe bocsátották le abban a reményben, hogy az óceán mélyén készített felvételek segítségével megtalál­ják az elsüllyedt búvárhajót. Az elkészült '. fényképfelvételeket a haditengerészet vizsgálóbizottsá­gának rendelkezésére bocsátották. — KÉZIMUNKA-kiállítást ren­dez május 1-től 8-ig a szakkörön készült anyagokból Kamuton a községi nőtanács és a művelődési otthon vezetősége. A kiállítás ün­nepélyes megnyitóját május else­jén délután 2 órakor tartják. Hűvös éjszaka Napos, száraz idő, mérséklődő észak­keleti széllel. Erős éjszakai lehűlés. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 2—6 fok között. Nyugaton és északon a fagyzugokbítn gyenge talaj­menti fagy, a legmagasabb nappali hő­mérséklet: keleten 16—19, nyugaton 14—17 fok között. (MTI) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Háztartási porcelánvásár 30—SO százalékos átmeneti árcsökkentéssel A megye üveg-porcelánt árusító valamennyi állami és szövetkezeti szak- és félszakárudáiban, valamint a Körös Állami Áruházban 1963. április 29-től május 11-ig kaphatók: mély-, lapos-, csemegetányér fehér — mély-, lapos-, csemegetányér színes — kávés­bögrék, levescsészék. Most egészítse ki hiányzó háztartási felszerelését! __________________________________ 47696 H alálos közlekedési baleset Szarvas és Békésszentandrás között

Next

/
Thumbnails
Contents