Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-19 / 90. szám

1963. április 19. Péntek Emlékeztető évforduló 1/ arabély és pisztolytűz fogad- ^ ta 1943. április 19-én, hús­vét hétfőn a varsói gettóba nyo*- muló németeket. Elszánt emberek hiányos fegyverzettel, embersé­gükben testileg-lelkileg megtipor- tan kezdték meg kétségbeesett harcukat a nácikkal szemben. Fi­atal lányok, fiúk, húszévesek mondtak nemet az erőszaknak, a kegyetlenségnek. Ifiú életük fel­áldozásával tiltakoztak az ember­ség ocsmány megcsúfolása ellen. Tiltakoztak, hősi halálukkal hív­ták fel a figyelmet — az egész világ figyelmét — magukra, a gettókban sínylődök sorsára. A varsói gettó fegyveres felkelése szerves része volt a fasizmus elle­ni harcnak és fontos része annak a küzdelemnek, amit a lengyel nép folytatott a náci megszállók ellen. A németek szó szerint: tűz­zel és vassal pusztították az el­lenállókat, a várost. Egyik ház a másik után repült a levegőbe, tűzkígyók kúsztak be az ablako­kon szobákba, pincékbe, szinte nem maradt ép tégla a gettó kör­nyékén. A megdühödött zsoldosok tankokkal, ágyúkkal és repülőgé­pekkel támadtak a felkelők ellen. Végül ap ellenállás, amely a hi­vatalos német adatok szerint má­jus 16-ig tartott, mind kisebb és kisebb területre szorult. A gettó hősei, a felkelők csaknem vala­mennyien elpusztultak, de egyi­kük sem adta meg magát. Még folyt a harc, amikor a felkelés parancsnoka szózatot intézett az egész lengyel néphez: Ebben a harcban mindnyájan elpusztu­lunk, de meg nem adjuk magun­kat ... A harc a mi és a ti sza­badságtokért folyik ... Elpusz­tultak, de felkelésüknek nagy je­lentősége volt: leleplezte a har­madik birodalom hóhéri szándé­kait, az egész lengyel nép kiirtá­sának tervét, amely tervszerűen megkezdődött rögtön a Szovjet­unió ellen elkövetett agresszió után. C zinte már nem is emberi ** méretű elszántság és elke­seredés kellett ahhoz, hogy a jár­ni is alig tudó emberek fegyveres akcióra, szervezett ellenállásra buzdítsanak, sőt harcoljanak. Az elkeseredés gyökerei messzire és mélyre nyúlnak. A gettókban az emberek sorsa sokkal rosszabb volt, mint a börtönökben a közön­séges bűnözőké. Semmiféle tör­vény nem védte őket, minden, amit törvénynek neveztek elle­nükre szolgált. A megszállók megcsúfoltak, megbecstelenítettek mindent, ami emberi, ami szent. S az élet, az szent! És hovatovább „hőstetté” vált az erőszak, kínzás és a gyilkosság. Mindez tervszerű hadművelet volt...! Embert nem lehet büntetlenül „tervszerűen” gyalázni, méltóságában megalázni és irtani. Az ember, akkor is tilta­kozik ez éllen, ha azonnali halál­lal válaszolnak. Ezért csak a leg- hősíbb felkelésekhez mérhetjük a varsói felkelést, hiszen olyan vi­lág élő-árnyékai fogtak fegyvert, amely világ inkább már a halot­tak világa volt. A varsói gettóban az átlagos havi halandóság napi ötezer volt. A kiütéses tífusz ide­jén kilencezer. A sírásók nem győzik erővel és sírral, a halotta­kat már 5—600-as tömegsírokba földelik el, A gettók utcáin na­pokig hevernek a halottak és a haldoklók egymás mellett. Csontig soványodott emberek, öregek és fiatalok, csak önmaguk torzalak­jaiként éltek már. 1942 júniusáig ilyen módon folytatódott a halan­dóság a varsói gettóban. így „természetes” eszközökkel legyil­koltak a fenti dátumig mintegy 120 000 embert és aki még életben maradt valahogy, az is mind le­gyengült az éhségtől, a minden­napi megpróbáltatásoktól. A har­madik birodalom vezetőinek még ez a halálozási szám sem volt elég, már csak azért sem, mert határozatuk „a zsidókérdés végle­ges megoldásáról” szólt, a pusz­tulás tempója tehát számukra mindig lassú volt. A „kitelepítés” 1942. július 22-én kezdődött és tartott egészen szeptember 21-ig. Ez alatt az idő alatt a treblinkai haláltáborokban több mint 300 000 varsói zsidót gyilkoltak meg. IJehéz elhinni, hogy a husza- dik században hasonlóan bánhatnak, sőt százszor rosszab­bul emberekkel, mint hajdan — a már nem is embernek minősített — rabszolgával bántak, hiszen dolgoztattak velük úgy, hogy az éhezésük „enyhítésére” maguk a németek voltak kénytelenek in­tézkedni. „Intézkedésük” eredmé­nyeképpen például a lovak szá­mára előirányzott burgonyahéjat vitték a gettó-konyhára. Ez az ennivaló akkor csemegének szá­mított! Vagyis az emberek kínzá­sa nagy öszegekhez juttatta a ná­ci vállalkozókat, halálukig kizsák­mányolták a munkatáborokban dolgozókat. Ebből és a különböző értékek elkobzásából származó jö­vedelem évi nyolc-tízmillió volt. U egdöbbentőek azok az 1942- es, 1944-es évekből szárma­zó hitlerista okmányok, amelyek az elpusztított emberek személyi holmijaira vonatkoznak. Jellemző a nácik embertelenségére, hogy hivatalos reklamációkat írtak vissza a táborokba arról, hogy vé­resek voltak a birodalomba szál­lított holmik! Véresek ...! Arról senki sem írt akkoriban reklamá­ciót, hogy emberbőrből készítet­tek lámpaernyőket, hogy egyéb gaztetteikre már nincs is megfe­lelő kifejezés. Innét és a haláltá- boro'k rémségeiből, százezrek ha­láltusájából származott az az erő, amely nekiment a kegyetlen fene­vadnak, amely inkább áldozatul dobta magát, semhogy elviselje az ember elállatiasodását. Emlékművek figyelmeztetnek Európa városaiban, emlék­művek; figyelmeztető oszlopok, öklök, milliók öbölbe szorított ke­ze mered fel az ég felé, nem ki­sebb elszántsággal, mint húsz év­vel ezelőtt, amikor halálra szántan nyitott tüzet maroknyi ember a fasisztákra. A felkelés huszadik évfordulóján a lengyel nép és a kultúra, valamint a haladás min­den híve tisztelettel adózik az el­hunyt felkelők hősi emlékének. A Német Szövetségi Köztársaság kártérítést fizet a hitlerizmus ál­dozatainak, ám tévednek azok, akik úgy vélik, hogy milliók kín­ját, halálát pénzzel meg lehet vál­tani, ki lehet egyenlíteni. De fé­lő, hogy még sokan vannak ilye­nek! Kiss Dénes Ben Bella lett az FLN Politikai Bizottságának főtitkára Algír Az alégiai rádió és televízió szerda esti híreiben bejelentette, hogy az Algériai Nemzeti Felsza- badítási Front Politikai Bizottsá­ga Khider főtitkár lemondása után összeUlt. A bizottság Ben Bella miniszterelnökre bízta a fő­titkári tisztséget. Az FLN főtitkári tisztségének átvételével Ben Bella kezében összpontosul a párt és a kormány ■vezetése. A hírügynökségek jelentése sze­rint az FLN öttagú Politikai Bi­zottsága szerda délután zárt ülé­sen tanácskozott a bizottságon be­lül már hosszabb ideje megnyil­vánuló nézeteltérésekről. Khider, amint ezt a lemondását bejelentő rövid közleményben meg is hatá­rozta, állandóan szorgalmazta az FLN pártkongresszusa időpontjá­nak meghatározását. Sajtóértekez­letén nyíltan követelte, hogy a kongresszus még az ősz előtt az alkotmányozó nemzetgyűlés man­dátumának lejárta előtt üljön ösz- sze az új alkotmány megvitatásá­ra. Khider álláspontját osztotta Rabah Bitat helyettes miniszter- elnök, hangsúlyozva a párt döntő szerepét. Ben Bella miniszterel­nök, és hadügyminisztere Bume- dien álláspontja szerint a kor­mánynak az országépítő munká­ban akadálymentesen kell mű­ködnie és az FLN-nek nem a köz- igazgatási kérdésekkel kell foglal­koznia, hanem megfontoltan elő kell készítenie az ország átfogó, hosszabb távú politikáját. Khider lemondását a Politikai Bizottság négy másik tagja a leg-, megfelelőbb megoldásnak találta a válság kiküszöbölésére. Algériai politikai körökben valószínűnek tartják, hogy rövid időn belül sor kerül az FLN Politikai Bizottsá­gának kibővítésére, sőt előrelátha­tólag a kormány átalakítására is. (MTI) Szovjet—kínai kereskedelmi tárgyalások Moszkvában Moszkva (TASZSZ) Csütörtökön találkozott egymás­sal a Patolicsev külkereskedelmi miniszter vezetése alatt álló szov­jet és a Li Csiang kínai külkeres­kedelmi miniszterhelyettes ve­zette kínai kereskedelmi küldött­ség. A tárgyalások során a felek a barátság és a kölcsönös megér­tés szellemében megvitatták a két ország 1963. évi árucseréjének kérdéseit. Patolicsev ebédet adott a kínai küldöttség tiszteletére. Az. ebéd meleg, baráti hangulatban folyt le. (MTI) Csőmbe Angolába síbolta ki a katangai vagyon egy részét New York (MTI) A kongói kormány megbízottai rábukkantak a katangai bankiból eltűnt állami vagyon egy részén-e — közli a New York Times csü­Emléktábla a Gestapo egykori épülete helyén ■i Növekszik a bűncselekmények száma az Egyesült Államokban New York (TASZSZ) Az amerikai igazságügyminisz­térium szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint az Egyesült Államokban állandóan növekszik a bűncselekmények száma. A múlt évben az Egyesült Államok­ban 47 személyt Ítéltek halálra különböző bűncselekményekért, kezdve a fegyveres rablótámadás­tól a gyilkosságig. Ezenkívül 1962. december 31-én az ország börtöneiben 267 halára ítélt fogoly ült. (MTI) Bécs: a koncentrációs táborok volt foglyainak osztrák szövet­sége, emléktáblát helyezett el azon a helyen, ahol a második világháború előtt a Gestapo székhaza volt. (MTI Külföldi Képszolgálat) törtöki száma. Januárban, amikor az ENSZ leszámolt a katangai „függetlenséggel”, a katangai sza- kadárok által vezetett elisabeth- ville-i pénzintézetben összesen 116 dollárt és 25 centet találtak. A leopoldville-i hatóságok most megállapították, hogy a kicsempé­szett összegből 4 690 000 amerikai dollár értékű katangai frankot Csőmbe észak-rhodesiai bankhá­zakban helyezett el. Az összeg visszakerül kongói tulajdonba. A New York Times értesülései sze­rint 1 200 000 amerikai dollár ér­tékű 300 millió katangai frankot azonban Csombenak sikerült el­rejtenie. Ez a pénz a portugál fennhatóság alatt álló. Angolába került, s felhasználásáról Csőmbe szabadon intézkedik. Tekintettel arra, hogy a katangai frank április végén érvényét veszti, s csak ed­dig a határidőig váltjaik át 1:1 arányban kongói pénzre. Csőmbe lemondhat erről az összegről. Jellemző viszont, hogy a központi kongói kormány, a már megszo­kott udvariassági gesztussal, fel­ajánlotta a katangai szakadárok vezetőjének: tárgyaljon Leopold- vilde-el a pénz visszaszármaztatá­sáról. Lehet, hogy Csőmbe, mint már annyiszor, ezúttal is jól jár. A New York Times hozzáfűzi, hogy a tartományi vezető és cin­kosai kemény valutában nagy ér­tékeket helyeztek el svájci bank­házaknál. (AP) Konzultáció Szükséges és előnyös Az iparban dolgozók körében napjaink legdivatosabb beszédté­mája az ipari üzemek összevoná­sa. Valljuk be őszintén, hogy e beszélgetéseken bizony nem min­dig a helyeslés dominál. Ha csak vázlatosan is, nézzük meg, mi tette szükségessé az ipari üzemek összevonását és miért előnyös az. A modern termelés történeté­nek vizsgálatakor feltétlen sze­münkbe ötlifc az, hogy minél fej­lettebb, magasabb szántű a ter­melés, annál jobban a nagy egysé­gek a leggazdaságosabbak és a termelés mind nagyobb hányadát adják. Ha csak a felszabadulás előtti helyzethez viszonyítjuk, ez a folyamat nálunk is jól megfi­gyelhető. A felszabadulás előtt az iparban foglalkoztatottak 55,4 szá­zaléka dolgozott a gyáriparban, míg 44,6 százaléka a kisiparban dolgozott. 1958-ra már lényeges el­tolódás következett be. A gyár­ipari munkások aránya 79,1 szá­zalékra emelkedett, a kisiparban foglalkoztatottaké pedig 20,1 szá­zalékra csökkent. Szükséges meg­említeni, hogy ez a kisipar lénye­gesen különbözik a felszabadu­lás előttitől, mert túlnyomó több­ségükben már szövetkezetekbe tömörült kisiparosokról van szó. Ez a tény jelentős koncentráció­ról tanúskodik. Az átszervezés ellenzőinél a konzervatív szemlélet is hozzájá­rul álláspontjuk merevségéhez. Fel kell ismernünk, hogy az irá­nyítás, a szervezeti felépítés az mindig az adott helyzet, a köve­telmények függvénye. Ami pár év­vel ezelőtt megfelelt, az nem biz­tos, hogy ma is jó vagy az is el­képzelhető, hogy a most kialakí­tott, kialakítandó szervezeti ke­retek és irányítási formák 5—10 év múlva elavulnak, vagy jelentős módosításokra szorulnak. Az a lé­nyeg, hogy az élet-támasztotta nagyobb követelményeknek az irányítás jobban megfeleljen. Ha csak a felszabadulás óta eltelt időre tekintünk vissza, akkor is láthatjuk, hogy az államosításokat követően erős centralizálás, majd pedig jelentős decentralizálás kö­vetkezett be. Ez • szükséges volt, mert az ipar zavarmentes terme­lését csak így érhettük el. A de­centralizálás pedig azért kellett, mert a szocializmushoz hű, de a vezetésben tapasztalatlan emberek ezrei kerültek a vállalatok leg­fontosabb posztjaira. Ilyen eset­ben feltétlen helyes volt a kisebb egységek kialakítása, mert köny- nyebben át tudták tekinteni és könnyebben el tudták sajátítaná a szakmai vezetés művészetét. Ma már az iparhoz értő, a szocializ­mushoz hű vezetők nagy tapasz­talatokkal rendelkeznek, képesek arra. hogy a megnövekedett fel­adatokat is sikerrel megoldják. A vitatkozók általában azzal ér­velnek, micsoda koncentráció ez, hiszen a telephelyek száma ma­rad a régi, csak formai dolog az egész. Tudnunk kell, hogy az üze­mek összevonásával a termelés nagyobb fokú koncentrációja fe­lé csak az első lépéseket tettük /

Next

/
Thumbnails
Contents