Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-10 / 58. szám

Pannó a Jókai Színház klubjában. (Ezüst György alkotása) ^VVWVWVWWWWNAAA/\AAAA/V\AA^VAAAAAAVVNA/NAAA/VAAAA/\/WNAAAA^VAAAAAAAA^AAAVWWWVWVVWWWVVWWVV Simonyi Imre: Önéletrajz helyett című kötete, mely néhány hónapja jelent meg a Szép- irodalmi Könyvkiadó gon­dozásában, nemcsak szokat­lanul friss hangú, életszagú verskötet, hanem egy kicsit a miénk, Békés megyeieké is. A szerző itt született, eszmélt, a tiszántúli táj és a tiszántúli emberek ihlették első vensedt. Elmondja, hogy neki akkor Kz volt hát „Magyarország”... S aki „védte” — a fasoriak: húsz utcakölyök... S as „ősellenség”: — Galbácskert és vidéke = nyomult a Körös bokrai között. (Gyulai képek Aztán effltoerifflt innen majd visszatért ismét, hogy újra útra keljen, s a felszabadu­lás előtti élet, s a háború embertelenségeinek láttán hazáján belül és túl meglel­je az igazi ellenséget, s tász­A vár) I igaztalan ellen. Mert szemé­lyében is fájón érezte a fél­reértést, a mellőzést, a hán­tást és személyében is vágy­va vágyja a gondtalan szép élet kiteljesülését, ügye egy £ az igaza einer => , ta hevületté izzón benne a hát azonos sorsú nepenek lobogás az emberiség testű igaz mellett, a gyilkos képű ügyével, nagyszerű küzdel­mével: Km a hazád. — Itt voltál éhes kenyérillatú szeretet híján. — Hát Itt vagy Illetékes, l&ogy asztal mellé telepedj .. • ... S csak itt ölelhet jó bizalma jeléül majd érvényesen a nép szelídülő hatalma, I a felszabadult értelem. — írja a kötet örömre és egyszerűségre című záró- versében. Simányi Imre költészete úgy kínálja ma­gát, mint a napfényben für­dő fa hamvas gyümölcse: megfelelsz vándor, akár nem, bennem a fa, a föld, s a levegőég minden íze, ereje, illata; jó orvos­ságnak és jó csemegének. (H. R.) Mindjárt itt leszek! — És belezöttyent a csuzdaba, az­tán kibukkant a bádogcső alsó végén, feketén, akár Lucifer és tán száz méterre a szállítóvágaton utolérte a fiát. — Te...! Mit csináltál ezzel a szerencsétlennel? Megkapta, amit megérdemelt! — csattogott a le­gény élesen. — Megmondta, hogy harmadik napja jár a raktáros nyakára sínszögért? Igen vagy nem? — Igen! — hőkölt meg a fia. — Akikor miért nem a raktárost kaptad el, ha ennyire meg akarsz bennünket tanítani a rendre, te!. ■. Hát csak ennyit ér néked az apád jó hírneve meg a becsülete? Legelső alkalommal, ahogy leszáüsz, neki- áttsz és szégyeníted magad?... Tetejében — igazság­talanul pocskolod meg az embereket? — egyre jobban átforrósodott a hangja és vadul rugdosott a szíve: — Tudod-e, hogy én ezért húsz évvel ezelőtt egy nagyszájú mérnököt majdnem agyonütöttem...?! — Te.- Apám! — sápadt el a fiú: — Én... azt tanultam az egyetemen: tekintélyt kell szerezni az embernek, különben... a fejére rezeinek. — Hogy az ember nem tárheti el, hogy visszafeleseljeneh. Színházi élet Békéscsabán a 10-es és a 20-as években Konc* István» ÁTHAJLÁSOK Szöszmötölsz: mondasz valamit, ha nem is figyelek oda. Addig duruzsolsz így, amíg egészen felszív a szoba szendergése. Valahova szú-percegés közé szorít a csend. Rezdiilnek tétova asszonyi mozdulataid. Miért szeretlek? — Senki sem szólhat bele így dolgaimba, mint te. Mert mint a mélyvízen a ferde fénynyaláb vagy mint a hóvirág szövetén a tinta: úgy ivódsz át sejtjeimen. Zsadányi Lajos: Takarj be Taíkaírj be kedveseim kékbögyű éggel ^ Takarj be szép hajad dús erdejével. Takarj be két karod karcsú ágával, Takarj be vérpiros pipacsvirággal Takarj be ringató mély tengerekkel... Takarj be végtelen nagy szerelemmel. Néhány évvel ezelőtt, ugyan­csak e lap hasábjain cikksoro­zat foglalkozott a századfordu­ló jelentősebb békéscsabai szín­házi eseményeivel. Azóta újabb időszak adatai kerültek feldol­gozásra, melyeknek néhány epi­zódját szeretnénk a ma olvasó­ja, — és talán egyben színház- látogatója elé tárni. A színházépület mai formá­ját az 1912/13-as nagy átépítés­kor kapta. 1912 szeptemberében fogtak hozzá a munkához és úgy tervezték, hogy a követke­ző évi tavaszi szezont már az átépített épületben tartják meg. A munkálatokat azonban előre nem látott nehézségek (pénz, időjárás) késleltették, s így csak 1913. november 8-án ke­rülhetett sor az ünnepéilyes megnyitóra. Igaz, hogy fokáig készült, sokba is került (203 0U0 korona) az épület, azonban a réginél sokKal szebb, tágasabb, moder­nebb színházépülethez jutott Békéscsaba, — amely úgy lát­szott, hosszabb ideig megfelel majd a követelményeknek. Az első igazgató az új szín­házban Miklósy Gábor volt, aki igyekezett ugyan a közönség kedvébe járni, a legnépszerűbb újdonságok bemutatásával a lá­togatottságot biztosítani, mégis a vártnál jóval gyengébben si­került a 3 hónapos szezon. Tá­vozása után 9 hónapig mozielő­adásokat tartottak az új terem­ben, ugyanis a Színügyi Bizott­ság (mely a színházi ügyeket hivatalból intézte Békéscsaba) az átépítési költségek részbeni fedezésére 10 évre, évenként 9 hónapi időtartamra bérbe adta a színháztermet. E nem éppen szerencsés, bár gazdasági szem­pontból indokolt lépés, vala­mint az I. világháború kitörése nagyban hátráltatta városunk színházi életének további fejlő­dését. A háború négy éve alatt Kiss Árpád, valamint Mezey Kálmán társulata játszott néhány hétig Csabán, több-kevesebb siker­rel. Emellett viszont, igaz, hogy csak ritkán, — komoly élményt jelentettek az aradi színtársu­lat 1—2 napos vendégjátékai. A Szinügyi Bizottságnak ugyanis sikerült megegyezésre jutnia Szendrey Mihály aradi igazgatóval, aki, tekintettel a két város közelségére, — vál­lalta, hogy havonként 2—?3 elő­adást tart a csabai színházban. Ezeket a kivétel nélkül magas színvonalú produkciókat meg­felelő pártolás fogadta. így az­után minden nagyobb probléma és nehézség nélkül sikerült ,.át­vészelni” e kritikus időszakot. A Tanácsköztársaság évében Özv. Krémer Sándorné (férje az elmúlt évi gyulai szezon alkal­mával meghalt, s ekkor vette át felesége a társulat vezetését?) együttese szerepel a csabai kö­S zönség előtt, — megfelelő láto­■ gatottság mellett. A helyi direktórium intézke­déseinek első színházi megnyil­vánulásaként bemutatták Gara­mi: Megváltás felé című darab­ját, melynek előadásaira a szer- • vezett munkások kedvezményes ■ jegyet kaphattak. Krémemé tá­■ vozásakor Csáky Antal, az ■ együttes fiatal tenoristája be­■ jelentette, hogy önálló társula­tot akar szervezni, s hogy meg­pályázza a csabai színház 3 évi bérletének elnyerését. A Színügyi Bizottság komoly feltételekhez kötötte a szerző­déskötést, azonban miután en­nek a fiatal színídirektor ele­get tett, megkapta a játszási jo­got. Mindenki várakozással te­kintett az elkövetkező évadok elé, hiszen Csáky mint színész is igen népszerű volt, társulatá­nak Összetétele, valamint a mű­sortervezet is jónak látszott. latot, eredményesnek mondható működése. Műsorpolitikáját — a kor ízlésének megfelelően, az operett túlsúlya jellemezte. Klasszikus prózai előadást leg­feljebb szezononként 1—2 Sha­kespeare esetleg Moliére bemu­tató jelentett. Mivel 1922-től Csáky igazgató Kecskemétre szerződött, a Szín­ügyi Bizottság új pályázatot írt ki — melynek eredményeként Kiss Árpád lett a csabai szín­ház új vezetője. Nem kevesebb, mint 8 évig (1922—1930) volt Kiss Árpád vá­rosunk színházának igazgatója. E szinte korszakot jelentő idő­szak mintegy 1000 előadása sok­sok sikert, bár jó néhány bu­kással végződött produkciót Is eredményezett. Az operett- dömping tovább tartott, külö­nösen sok Lehár, Kálmán és Zerkovitz mű szerepei* műso­ron. Az egyre nyomasztó gazdasá­gi válság természetesen kiha­tott a színházi életre is. így ’az­után az igazgatók minden esz­közzel igyekeztek a színházba becsalogatni a közönséget. En­nek a művészileg is hasznos változata neves vendégművé­szeik felléptetése voíbt, persze leg többször felemelt helyárak mel­lett. Kiss Árpád ,,érája” alatt is olyan elismert nagyságok ját­szottak csabai színpadon, mint Márkus Emília, Bajor Gizi, Fe- dák Sári, Odry Árpád vagy Ró­zsahegyi Kálmán. Ennek a pénzhajszának nega­tív és művészileg is káros ha­tást jelentő változata a gyakori „csak felnőtteknek” előadásra kerülő darabok, a délutáni és esti előadások mellett még éj­szakai előadások beiktatása is, — mindez természetesen a mű­vészi színvonal rovására. Ezek ellenére is nagyon so­kat köszönhetett Kiss Árpád­nak Békéscsaba színházlátogató közönsége, hiszen jóban-rossz- ban kitartott a város mellett, és igyekezett e 8 év alatt megfele­lő színházi kultúrát teremteni, — amely elképzelése, nyugod­tan állíthatjuk, sikerült is. Bé­késcsabát 1930-ban Székesfehér­várral váltotta fel. A 20-as évek második felében számos kisebb kamaraegyüttes alakult a fővárosban azzal a céllal, hogy a vidéki közönség is megismerkedhessen a klasz- szikus és modem darabok leg­jobbjaival. így évenként visz- szatéjrő vendég volt Békéscsa­bán is az Országos Kamaraszín­ház (Alapi Nándor vezetésével), ... AZT MÁR CSAK a bányászlegendabéli berg- mandli, ha tudná pontosan: a továbbiakban mi történ­hetett, mert a fiú szerencséjére abban az időben éppen senki sem járt arra a szállítóvágaton. Mindegy, akármi is történt: ez a vájár-apa és a mérnök-fiú legszentebb magánügye! Hanem... azt mesélik a jőlelkek, egy kurta óra múlva megállt megint a kas a VIII. szinten, Az új mérnökük szállt ki belőle és az édesapjáék ontja felé sietett. A vágaton megint a vézna csillés toppant vele szembe. Vibrált a kis ember szeme a megdöbbenéstől. „Jézuskám! Most... mi lesz...? Kikapott én miattam az apjától!... Most... mi lesz? Megesz!..." — Hol is hiányzik az a sínszeg? — kérdezte meghök­kentő szelíden az új mérnök és az overállja zsebéből előhúzott vagy hét szöget. A csillés áttetsző-vékony orcája egyszeriben boldoggá kerekedett. Micsoda ember is az öreg! Hogy meggyúrhatta a fiát!... Hát még a fia, hogy így és azonnal... engedett... ! EGYMÁS MELLÉ guggolnák a pocsolyában, hogy meg­erősítsék a meglazult síndarabot. Ahogy ott szöszmö- tölnek, össze-összekoccan a válluk a buzgó igyekvésben. Ilyenkor zavartan egymásra mosolyogtak, de nem mer szólni egyikük sem: „Hej, pajti, nincs itt a csavar­kulcs... A sínszeg leszedi így a körmünket...!" A csillés meg nem szólalna a világ minden kincséért sem. Hanem azt jól látja: a mérnök oldalát igencsak furkál- ja valami. Csobbanva hull az utolsó sínszeg a pocsolyá­ba, Krákog a mérnök: — Elvtárs... Ne haragudjék rám! El... elhamarkod- • tam a dolgot! Ha tud — bocsásson meg nékem... Minek ide további beszéd. A nyápic kis csillés boldo- j gan vágja a mérnök elé kinyitott tenyerét, az meg be- \ leüt. Nevetnék. Vastag, forró, dorozmás hang kondult meg a fejük : felett: — A mérnök úr után tálán londiner hordta a csavar- : kulcsot az egyetemen...?! AZT LÁTTÁK VOLNA, kedves olvasóim, milyen ; meleg-büszkén ragyogott az öreg vájár szeme, Hirzen i ni, nem elveszett ember a fia: hasznait neki a lecke. \ 1920—22 között három szezont tartott Csáky Antal Csabán, — Igen váltakozó sikerrel. Általá­ban 4—4 és tél hónapos szezo­nok voltak ezek, (ekkorra ugyanis már sikerült úgy mó­dosítani az 1913-ban megkötött szerződést, hogy csak az év 7 hónapjában tartható mozielő­adás a színházteremben —) amelyek kissé hosszúnak is bi­zonyultak egy ilyen kisváros­ban. Figyelembe véve, hogy kezdő igazgató vezette a tarsu­valamint az Országos Művész Színház (Szentiványl Béla igaz­gatásával), de megfordult kö­vünkben a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház kisegyüttese, valamint dr. Lányi Viktor veze­tésével az Országos Operastag- glone társulata Is, — így tehát vidéki viszonylatban Békéscsa­ba az ország korabeli kulturális életének egyik komoly bázisává vált. Papp János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents