Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-08 / 56. szám
SMS. március S. 5 Péntek Vágyak és valóság Változott a világ. Változtak benne a mai nap ünnepeltjei: asszonyaink és leányaink.. Hogy mennyit? Ötvenhárom éve ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Annak a megmozdulásnak az ünnepét, amikor először emelték fel szervezetten szavukat a nők az igazságtalanság ellen, a békés, boldogabb élet és az egyenjogúság mellett. Vajon milyen volt az életük, milyen vágyak fűtötték őket a legszebb korban, amikor úgy érzi az ember, hogy övé a világ, hiszen tele van életerővel, melyet úgy hívnak: ifjúság. S hogy élnek ma és milyen álmai, vágyai vannak a mai fiatal lánynak, a jövő asszonyának, dolgozó nőnek? Hét évig munka nélkül, dinlomával Az első világháborúban ki&urny volt, s a Tanácsköztársaság idején sem értette még mi, miért van, de amikor 16 évessé cseperedett, már érezte, tudta mi az üldöztetés, hogyan aláztak meg embereket azok, akik uralmon voltak. Édesapja a Tanácsköztársaságban betöltött funkciójáért rendőri felügyelet alatt volt, s az ezzel járó megpróbáltatást érezte az egész család, ő is. Bár nap mint nap küzdöttek a megélhetésért, ő tanulhatott. S hogy milyen volt az ifjúsága, erről beszél röviden Majthényi Dá- nielné, a Békéscsabai Közgazdasági Technikum Diákotthonának ve. zetője. Csendesen peregnek az emlékezés gyöngyszemei. Gyöngyszemek, mert az elmúlt ifjúság éveiből merülnek fel, de sötétek, mert a kor nyomot hagyott rajtuk. — Petróleumlámpa mellett tanultam éjszakákon át, mert napijai a szabad időmben a gyengén tanuló diákokkal foglalkoztam. Ez volt a fő jövedelem, ami segítette a továbbtanulást. Végre eljött a nagy nap, megkaptam a tanári diplomát Nagy volt az öröm a családban. Állás, fizetés, jövedelem, s jobb lét. így gondoltuk és a valóság? ... Diplomával a kezemben hét évig munka nélkül voltam. Szórakozás? Színház? Sport? A magamfajta lánynak szinte ismeretlen volt. Néha egy- egy bál, semmi több. Hát ez volt az ifjúságom — fejezi be mosolyogva, s a gyöngyszemek eltűnnek az emlékezés tárházában. Ifjúkori vágya, ha késve is, teljesült. Taníthatott. S bár már elérte a nyugdíjkorhatárt, nem hagyta abba. Most derűs, szép az élete. A félig teljesült régi álmok Tanítani, fiatalokat nevelni, ez volt a legforróbban óhajtott vágya Hrabovszki PáJnénak is. Amikor ő 16 éves volt, már a második világháború vihara közelgőt*. Tanulás helyett 16 évére a megélhetés gondja / nehezedett. Egyedüli kenyérkereső volt a családban. Elrepültek az álmok, messze vitte őket a háború szele, s ő, hogy meneküljön a gondoktól, hamarosan férjhez ment. — Azt hittem könnyebb lesz — mondja elgondolkozva. — Tévedtem. Férjem katona lett, s bár volt szakmám — varrónőnek tanultam — mégsem dolgozhattam abban. Ahová férjemet helyezték, oda mentem és amilyen munkát kaptam, olyat vállaltam. Élni kellett. Ifjúkori álmaimat a lányaimban látom megvalósulni. A nagyobbik már érettségizett, a kisebb most tanul. Öfk már nem tudják mi az, forrón óhajtani egy új ruhát és tudni, hogy ez a kívánság megvalósíthatatlan. Nekik már az új bútoruk is megvan. A háború viharában sodródott ide-oda az ő élete is, mint számtalan más asszonyé. Ez megviselte, de nem törte meg. Az új életben ő is új erőt merített. Tizenegy éve a Körös Állami Áruház dolgozója. Vágya, hogy taníthasson, csak részben teljesült. Mint kiváló kereskedelmi szakmunkás neveli a fiatalokat, az ipari tanulókat a szakma szerete- tére. Aki még varrónő sem lehetett líjóságának legszebb évében érte a nagy történelmi esemény: a felszabadulás. Fekete Sándomé pici korától nevelőszülőknél élt. Nem voltak rossz emberek, de Igen-igen szegények, s így korán megismerkedett a nehéz mezőgazdasági munkával. Uradalmakba járt, rizstelepeken, cukorrépa- és kukoricaföldön dolgozott, pedig varrónő szeretett volna lenni. De, hogy szakmája legyen, a tanulásért fizetni kellett volna, és erre nem tellett. Az új társadalmi rend formálódásával egyidőben változott, formálódott az ő élete is. Tizenhat évesen találkozott a munkásmozgalommaj, s azóta ők ketten elválaszthatatlanok. S a vágya, hogy varrónő legyen, ha csak részben Is, de teljesült. A Békéscsabai Ruhagyárban dolgozik. Felcsillan a szeme, amikor új életéről, az utóbbi évek élményeiről beszél. — A legszebb az első üdülés volt Galyatetőn, ahol azelőtt soha sem jártam. Aztán már voltam Lillafüreden és a Balaton mellett Is. Kislányomnak már más lesz az élete, szebb mint a miénk, s ezért élni és dolgozni jő. Tanulás, sport, könyv, színház, országjáró túrák — Különösebb elképzelésem nincs a jövőt illetően — mondja Hartmann Gizella, másodéves technikumi hallgató. — Dolgozni szeretnék, s ezt az iskola biztosítja is. Aztán a szakmában továbbtanulni, hogy megáll jam a helyem a munkában. Gizi eleven, ízig-vérig mai lány, 16 éves. S mint a mai fiatalok általában, sokat olvas, sportol, de a táncra és szórakozásra is jut idő. Részt vett országjáró túrákon, üdült a Balaton mellett, volt színházban Budapesten és látta á Szegedi Szabadtéri Játékokat. Már most készül az életre, a munkára. Gyakorlati foglalkozásokon vesz részt a felvonógyárban, ahol tanulmányai elvégzése után dolgozni szeretne. Csak néhány sorsot ismertünk meg, s ez csepp a tengerben, de ez a néhány csepp megmutat egy egész korszakot, a nők öt évtized alatt kialakult, megváltozott életét. Kasnyik Judit 1963. március 8., péntek. — 105 évvel ezelőtt, 1858. március 8-án született Ruggiero Leoncavallo olasz zeneszerző, akit a Bajazzók (1892) című egy- felvonásos operájával a verizmus megalapítójának tekintünk. Ez a művészeti irányzat a kor hősöket ábrázoló művei helyett tárgyát a mindennapi életben keresi. Programját a híres Pro- lógjában fejti ki, melynek szövegét is Leoncavallo írta. Leoncavallo Ruggiero * — Március 8-a: nemzetközi nőnap. 1910-ben, a koppenhágai nemzetközi nőkongresszuson Clara Zetkin indítványára határozták el azt, hogy a nők első tömeg- megmozdulása emlékére, ezt a napot minden évben megünnep- lik. Ezen a napon ugyanis 1908-ban New Yorkban 40 ezer varrónő lépett sztrájkba és tüntetett az utcákon, tiltakozásul áz őket kizsákmányoló úgynevezett „izzasztó” rendszer ellen. A nők első szervezett megmozdulása sikerrel járt. Kulturális szemlére készülnek az endrődi szín játszók (Tudósítónktól) Az endrődi népművelési otthon egyik jól fűtött termében fiúk és lányok hajolnak a kezükben tar- tótt papírlapok fölé. Szerep-összeolvasás van. Érkezésünkre félbeszakítják a tanulást és Dr. Palotai Ferenc, a művészeti szakkör vezetője készséggel nyújt felvilágosítást szamunkra a színjátszó csoport munkájáról. — A március 16-i kulturális szemlére készülünk. Táncdalokkal, szavalatokkal és a fúvószenekar számaival fogunk színpadra lépni. Ezenkívül műsorra tűztük Gyárfás Miklós: Kényszerleszállás című nyolc tételes filozofikus bohózatát, amelyet éppen most próbálunk. A színdarab érdekessége, hogy eredetileg rádió hangjáték volt. A szerzővel személyesen beszél- ! tünk és az ő hozzájárulását követően, mi, a művészeti szakkör tagjai, dolgoztuk át a darabot színpadra. Véleményem szerint a legszellemesebb mai darabok egyike ez a mű, melyben a szerző humorosan tárja elénk a vallásból eredő hiszékenységet és annak velejáróját : a maradiságot. A főszerepeket Jakus Irma és Dinya Zoltán, az endrődi közönség előtt már jól ismert színjátszók fogják alakítani. A bemutató előadásra — melyet az endrődi közönség előtt — március 9-én szellemi vetélkedővel egybekötve fogunk megrendezni, a szerzőt, Gyárfás Miklóst is meghívjuk. Ezzel az a célunk, hogy az előadásban észlelt hiányosságokat, az ő észrevételei és javaslatai alapján, a seregszemléig még ki tudjuk javítani. A fiatalokban nagyon nagy a lendület, a lelkesedés. Annyira J sok a szerepekre való jelentkezés, hogy szinte problémát okoz min- [ denkinek feladatot adni — fejez- I te be dr. Palotai Ferenc. Sz. K. ■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■••■•••••••»•••I ■ 7C(írtí ni cs eríp virág. Gyulán a Komlópresszó előtt három, olyan 16—18 éves fiatalember, nekidöl- ve a lánckorlátnak, cigarettázva, érdeklődéssel figyelte a túloldalon vacsorázáshoz induló leányotthon lakóit és persze nem maradhatott el az ilyenkor szokásos megjegyzés sem. — Na... mit szólsz ahhoz a kis csibéhez? — mutat az egyik szőke hajú lányra az egyik fiú, lehet, ő a trió szólistája, mert leginkább ő viszi a társaságban a prímet. Nagy, magas legény, kissé hajlott orral, (ami miatt Nózi a neve), zöld, térden felül érő 16- denkabátban van, amitől aztán jól elüt világos vöröses haja. — Hát — feleli bizonytalan hangsúly- lyal — nem rossz anyag. Aztán mintha jóvá akarná tenni pillanatnyi megingását, lelkendezve teszi hozzá: — Micsóda kassa nőket szúrsz ki mindig magadnak! A hosszúnak jól esett az elismerés és messzi ívben elhajítva cigarettáját leereszkedően veregette meg a feltomyo- zott hajú Snuki vállát. — Na, majd neked is nézek valakit, jó? Snuki felhúzta a vállát és beleegyezésen bólintott. — Na, jöttök — szólt a harmadik, aki bokáig érő, hajtóka nélküli csöves nadrágjában és rövid, zsinóros kabátjában úgy nézett ki, mint aki minden ruhadarabjából kinőtt. Elindultak mind a hárman és a virágüzlet előtt tanakodva megálltak, nézegetve a kirakatban elhelyezett virágokat. — Te, Snuki, mennyi deltád van? — Egy tízesem. — Neked, Tom? — kérdezi Nózi a rövidkabátost. — Meg vagytok őrülve, legalább egy húszas egy cseréppel. — Adsz egy-egy tízest és fizetéskor megkapod — néz fel Snuki Nózira. — Mindig rámpucoltok — próbál védekezni a kérdés ellen. — Na és mikor nem kaptad még meg eddig amit kértünk. Egyszer van nők napja egy évben, mit szólna a mutter, ha nem vinnék neki valamit? Nózi belenyúl a zsebébe, előveszi a pénztárcáját és kivesz egy-egy tízest belőle. — Na, itt van, gyertek be és válasz- szunk valami szép virágot. Egy kis idő múlva mind a hárman kilépnek a virágüzlet ajtaján, kezükben ott pompázik három cserép virág. Béla Ottó Nemcsak szórakozás Békésen, a gimnázium fiú-diákotthonában érdekes „játék’* divatozik, és ez a játék nemcsak szórakozás, sokkal több annál. Tikász István tanár, a diákotthon nevelője dolgozta ki a játékszabályokat. Miről is van szó? Rendszeres, új és új feladatot megjelölő pályázatot játszanak a békési diákok. A feladatok általában az irodalom és a történelem tárgyköréből merítenek témát, és a rövid kis dolgozatokat — legtöbbször közösen — bírálják cl. A fordulók győztesei apró jutalmat is kapnak; egy tábla csokoládét, cukorkát. A pályázat-játékának jlvan sikere van, hogy a diákotthon .egtöbb lakója „játssza” és nem csekély izgalommal várják egy-egy forduló eredményét, és az új téma kiírását. Tikász István tanár azt mondja: „Nem nagy dolog az egész, csak egy itis ötlet arra, hogy a diákotthonokban, kollégiumokban hogyan lehet h szabad időt hasznos szórakozással is kitölteni.” Valóban nem több ennél, de ha meggondoljuk, hogy a fiatalok szocialista nevelése számtalan kis ötletet, megkapó elgondolást, Jó módszert kíván, akkor a békési „játék” bizonyára máshol is hasznosítható lenne. A pedagógus pedig, akinek ilyesmihez is van szíve és figyelme, nem munkálkodik hiába, mert a legnagyobb elismerést: diákjai ragaszkodását és szeretetét szerzi meg vele. (s—n)
