Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-21 / 67. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1963. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Ára 60 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 61 SZÁM Világ proletárjai» egyesüljetek I NÉPÚJSÁG 133 nap az emlékezés fényében | Új tanácsainkról | A vésztői példa | Lehúzott redőnyök | Enyhe idő Elértük a célt 1919-ben a háborútól megcsö- mörlött munkások, parasztok, katonák azért ragadtak fegyvert, hogy gyökerestől elpusztítsák azt a rendszert, amely felelős volt az esztelen mészárlásért, a nyomóiért, a szenvedésért. A Kommunisták Magyarországi Pártja, amely, mint a proletariátus szervezett forradalmi élcsapata képes volt arra, hogy vezesse ezt a harcot Megalakultak a munkás- és katonatanácsok, majd a polgári demokratikus forradalom győzelme után létrejöttek a tanácsok, amelyek mint hatalmi szervek a munkásság és parasztság forradalmi demokratikus diktatúráját valósították meg a reakciós államgépezettel szemben. Sőt, 1919 márciusában nyíltan szembefordultak a kormánnyal és március 21-én a Budapesti Munkástanács, valamint a Katonatanács kikiáltotta a proletariátus diktatúráját. A magyar nép ezzel biztosította függetlenségét, köztulajdonba vette a gyárakat, bankokat, bányákat. Nemzetiségre és nemre való tekintet nélkül politikai egyenlőséget biztosított minden dolgozó számára, egyszersmind megkezdte a szocialista társadalmi rend építését. A forradalom békés úton, fegyveres harc nélkül ment végbe, s a Tanácsköztársaság fennállása első napjától békére törekedett. Egy hónap sem telt el azonban a győzelem után, az imperialisták máris hatalmas túlerővel támadtak a fiatal proletárállamra. Ugyanakkor a magyar burzsoázia összefogott a külföldi reakcióval, hogy újból a nép verejtékén hízhasson. A nemzetközi proletariátus legöntudatosabb harcosai a forradalom védelmére siettek. Az egyenlőtlen harcban a Tanácsköztársaság elbukott, s a burzsoázia véres bosszút állt a dolgozókon. Az ellenforradalom féktelen terrorja miatt a kommunista párt illegalitásba kényszerült bátor, önfeláldozó tagjai nehéz harcot vívtak a fasiszta rendszer katasztrófa-politikája ellen és a munkásosztály felszabadításáért. Harcuk nem volt hiábavaló. 1945- ben megszületett a szabadságunk, ezt követően pedig éles politikai harcok árán győzedelmeskedett hazánkban a szocialista forradalom. S , az imperializmus 1956-ban már hiába tett kísérle+et a régi rend visszaállítására. És soíia semmiféle erő nem tartóztathatja fel a történelem előrehaladását, a szocializmus teljes győzelmét. Az azóta is elért eredményeink pártunk helyes politikáját tükrözik és méltán töltenek el bennünket bizalommal. Elmondhatjuk tehát, hogy népünk 1919-ben nem harcolt hiába, a harc a szocializmus ügyéért győzelemmel végződött. Elértük azt a célt, amelyért 44 évvel ezelőtt a magyar proletárok harcba Hiiiliik Az orosházi járás asszonyai is csatlakoztak az Országos főtanács felbírásához Szerdán, március 20-án, Orosházán, a Petőfi Művelődési Házban a járási nőtanács értekezletet tartott a baromfitenyésztés időszerű tennivalóiról. A tanácskozáson megjelentek a járás termelőszövetkezeteinek képviselői, közöttük több baromfigondozó, háztáji gazdaságot vezető asszony, földművesszövetkezeti felvásárló. Az egybegyűlteknek Héjjas Béla, a járási tanács főagronómusa számolt be a baromfitenyésztés eredményeiről, a baromfitartás ez évi lehetőségeiről. Ismertette többek között, hogy a járás 31 szövetkezetének többségében 76 nagyobb épületet készítettek törzsbaromfi és naposcsibe részére. Ezekben 103 ezer a férőhely. A szövetkezetek a múlt esztendőben például az 1961. évi 29 vagon baromfihús helyett 40 vagonnal szállítottak a népgazdaságnak. A beszámolót vita követte, amely során többen felszólaltak. A járásban eddig 19 152 libára kötöttek nevelési szerződést. Szó volt az 50 csirkés mozgalomról is. E mozgalmat az idén a járás községeiben tovább fejlesztik, s arra kérik a községi és a városi tanácsot, hogy tegye lehetővé a mellékutcák baromfival való legeltetését. A vita után az-értekezlet résztvevői egyöntetűen csatlakoztak az Országos Nőtanács, felhívásához, s vállalták, hogy. a baromfitenyésztést az orosházi járás egész területén tovább. fejlesztik. Túlteljesítette tervét az Endrődi Szabó Ktsz A napokban közgyűlést tartottak az Endrődi Szabó Ktsz-ben, ahol meghallgatták a vezetőség beszámolóját a múlt évi tevékeny, sógülkről. Az idei közgyűlés sokkal jobb hangulatban zajlott le, mint a tavalyi, amikor a szövetkezet kilátástalan helyzetéről szólt a beszámoló. Üj módszerekkel, a felsőbb szervek segítségévéi, a szövetkezet tagságának Összefogásával mégis sikerült kijutniuk a kátyúból, s az idén beszámoltak ar▼oit rol, hogy fáradozásuk nem hiábavaló. í í : • 1 A szövetkezet termelési terve hatmillió 270 ezer forint volt és ezt 107,2 százalékra teljesítették. Egymillió 318 ezer forinttal többet termeltek, mint 1961-ben. Javult az egy főne eső termelési érték is. 1961-ben. 110 200 forint, 1962-ben pedig már- 134 400 forint értékű árut termelt egy-egy dolgozó, . * Emelkedett a szövetkezet nyeresége is. A közgyűlés után 2S .kingben. napi keresetnek megfelelő összeget osztottak ki. Csiszár József 1941, Uhrin Nándor 1816, Tóth Mihályné 1344 forintot kapott. A többiek is alig maradtak él tőlük. Angol lap a „cső-ügyM-ről London A Daily Mail külpolitikai szer* kesztője írja: ' Anglia közölte az Egyesült Államokkal, hogy -nem hajlandó beszüntetni erőteljes mozgalmát, amelynek célja acélcsöveket eladni a Szovjetuniónak. Ez az ügy gyorsán fokozódó súrlódást idéz elő az angol és amerikai kereskedelmi . minisztériumok között. A vitát az pattanhatta ki, hogy Adenauer mesterkedése; megakadályozta 10- millió forint értékű nyugatnémet acélcső szállítását * Szovjetuniónak. A bosszús Ruhr- vidéki acélbárok most azt állítják," hogy Anglia igyekszik megkaparintani az üzletet, an^élyet ők elvesztettek, és hogy egy angol acélipari-küldöttség már Moszkvában van. Enroll angol kereskedelmi miniszter legutóbbi washingtoni látogatása során felvettetek a kommunista országokba irányuló stratégiai export; kérdését. Hangsúlyozták az -amerikaiak, hogy ha Anglia megszegi az export-tilalmat, úgy lehetelen lesz megakadályozni japán és német verseny-, társait. abban, hogy rendelésekre vadásszanak Moszkvában és Pe- Áz Egyesült, Államok hiv&talés álláspontja az, hogy minden olyan export, amely javíthatja áz életszínvonalat a kommunista országokban, szükségkép., pen árt a Nyugatnak. (MTI) A Békéscsabai Barneválban is jelentkezett a tavasz Sokat pótolnak a téli lemaradásból — Túlteljesítik a márciusi termelékenységi tervet — Százezerrel több tojás márciusban: Márciusban i Munkások, parasztok és színészek találkozója Orosházán A kedvezőtlen időjárás a Békéscsabai Baromfifeldolgozóban is aüa posan éreztette hatását. Mivel a gyár a mezőgazdasági termeléshez van kötve, annak függvényeként elmaradt a tervteljesítésben. A tavasz Slső jélei azonban érződtek a Barneválban is. Már februárban pótolták az elmaradás egy részét és jelenleg ott tartanak, hogy — habár a negyedéves tervet nem is tudják teljesíteni — időarányosan 72,1 %-ot értek el. Terveik szerint április végéig pótolják minden lemaradásukat. Eddig legkevésbé a tojástervet tudták teljesíteni. Az utóbbi hónapokban azonban ebben is nagy „ugrás” mutatkozik, a 8 millió 300 ezer dairab tojás he- í lyett százezerrel többet adnak át ; a kereskedelemnek, i m m A termelőszövetkezetekben lévő • takarmányhiány ellenére is lénye- • • gében teljesíteni tudják a csirke- ] feldolgozási tervet. Eddigi felmé • rések szerint a 30 vagon csirké- j nek a negyedév végére mindössze • három vagon híja lesz. C Az üzemben mindent megtesz- • nek az eredmények jó alakulása ? érdekében. Ezt mi sem bizonyítja • jobban, mint az, hogy márciusban : 112 százalékra teljesítették a tér- 5 melókenységi tervet. s Sikeres elsősegély n vú j tó - tan folyam Almáskamaráson Január 10-én az almáskamarási Vörös-kereszt szervezet elsősegély- nyúj'tó-tanfolyamot indított vöröskeresztes aktívák, s a termelő- szövetkezet tagjai részére, ötvennégyen iratkoztak be a tanfolyamra, de az előadásokat ennél többen hallgatták, mert időközben gyarapodott a résztvevők száma. Március 14-ig minden csütörtökön tanultak a tanfolyam hallgatói. Az előadásokat — melyeket dr. Déri Sándor, a kis község orvosa és felesége tartott — gyakorlati foglalkozások követték. Az alapismereteket mindenki lelkiismeretesen elsajátította. A megszerzett tudást a hallgatók akkor kamatoztatják majd, amikor a ta- ; vaszi, nyári, őszi mezőgazdasági : munkák idején a határban szűk- i ség lesz elsősegélynyújtásra. A í tsz minden munkacsapatában lesz í vöröskeresztes aktíva és baj ese- • tén azonnal tud segíteni. A Vöröskereszt szervezet a: meglévő kettő mellé ' még öt: egészségügyi állomást szervez a : faluban, a Széchenyi, Aulich, Kos- • suth, Rákóczi és Felszabadulás S utcáiban. Kisebb sérülésekkel így j nem kell az orvoshoz fordulni, az ; • egészségügyi állomáson gyors se-: gítséget adnak a sérült lakosok- í raak. . j.. í A közelmúltban Orosházára látogattak a csabai színészek. Romvári Gizi és Várnagy Kati a szentetomyai Petőfi Tsz gépműhelyében Sibló László esztergályos munkájában gyönyörködnek. (Képes riport a 6. oldalon.)