Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-17 / 64. szám
1963. március 17. 10 Vasárnap SPORTSPORTSPORT Vetélkedő katonák A szorgalom, az akaraterő legyen a Néhány gondolat az iskolai testnevelésről I középiskolákban és az általános iskolákban a szülői értekezleteken gyakran panaszkodnak a szülők, hogy gyermekeik bizonyítványát a testnevelési osztályzat rontotta le. Sok szülő inkább felmenteti a testnevelés alól fiát vagy lányát, nehogy véletlenül is négyes osztályzat kerüljön a többi jó mellé. Természetesen ezek a »zülők jóval kevesebben vannak, mint azok, akik már régebben rájöttek arra, hogy az iskolai testnevelés milyen jó hatást gyakorol a gyermek egészségére, testi nevelésére. Nemrégiben elkészült az új tanterv, amely többek között megszabja az iskolai testnevelés irányát és tartalmát. Az új tanterv közelebb került az élethez, minden vonatkozásban és így a testnevelés mint tantárgy lényegesen többet ad majd a tanulóknak. Az új tanterv szerint is csak heti két óra testnevelést biztosítottak a tanulóknak, ami magában nem oldja meg a célt. Gyakorlatilag hetenként kétszer 35 perces időtartalmat jelent, ami 36 héten keresztül mindössze évi 42 óra testnevelési foglalkozást tesz ki. Negyvenkét óra egy évben nagyon kevés ahhoz, hogy megoldja bármilyen tanuló ez irányú szükségletét. Ezek szerint az új tantervben nem gondoltak arra, hogy a tanulók Vasárnapi sportműsor KARDVÍVÁS: Békéscsabán, a Balassi Művelődési Otthonban délelőtt 9 órakor országos 12. és III. osztályú kardverseny. ÖKÖLVÍVÁS: Békéscsabán, az Építők Trefort utcgü művelődési otthonában Szolnok megye, Budapest és Békés megye legjobb ifjúsági ökölvívóinak találkozója délelőtt 9 órától. labdarűGAS: Békéscsabán, a Kazinczy utcai sporttelepen Szegedi VSE—Bcs. Előre barátságos mérkőzés délután 3 órakor. Orosházán délelőtt 10 órakor Kinizsi II.—Kinizsi ifi, délután 2 órakor Kinizsi III.—Kaszaper barátságos mérkőzés. Mezőhegyesen délután 3 órakor Me- zőhegyesi Kinizsi—Orosházi Kinizsi barátságos mérkőzés. Békéscsabán délelőtt 9 órakor Bcs. Vasas—Csorvás barátságos mérkőzés a Kórház utcai pályán, ugyancsak 9 órakor a Kazinczy utcai sporttelepen Bcs. Közlekedés—Bcs. Vörös Meteor barátságos mérkőzés. Szarvason délután 3 órakor Szarvas —Békésszentandrás barátságos, előtte fél 2 órakor ifjúsági mérkőzés. Dobozon délután 3 órakor Doboz— Bcs. Honvéd barátságos mérkőzés. Mezőberényben délután 3 órakor Mezőberény—Békési Spartakusz barátságos mérkőzés. testi igényét kielégítsék? De gondoltak, csak más formában. Az új tanterv elkészítésével még nem oldódott meg az a probléma, amit az objektív nehézségek jelentenek, vagyis a tornatermek és a többi sportlétesítmények hiánya. Az órák számát emiatt nem tudták emelni, mivel a tornatermek így is zsúfoltak a testnevelési órákon. A heti két órán kívül délutánonként sportköri foglalkozásokat és játékdélutánokat állítottak be, amelyek összessége a testnevelési órákkal együtt bitzosítja a tanulók testi nevelését. A testnevelő tanárok szemléletével kapcsolatban is igen sok probléma merült fel, amióta a testnevelés tantárgy lett az iskolákban. A szülők sokat panaszkodtak, hogy gyermekeik nem tudják végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket egynéhány iskolában kívánnak tőlük. Sok helyen a testnevelők az előírt szinteket minden úton-módon megkövetelik a tanulóktól, és aki tudja, jó jegyet kap, aki pedig nem, azt egyszerűen „leosztályozzák”. Ez így a tanár részére nagyon egyszerű, nem kerül nagyobb fáradságába. Az ilyen testnevelő sokszor nem gondol arra, hogy nem minden fiatalnak egyforma a képessége. Egyiknek nagyobb tehetsége van a tornához, a másiknak az atlétikához, vagy éppen a kosárlabdához, de akármilyen szorgalmas, a súlygolyót nem tudja a kívánt távolságra lökni. Ezért természtesen nem érdemel rossz osztályzatot. Ha már a példáknál tartunk, meg kell említeni, hogy előfordulnak olyan esetek is, amikor a testnevelők fegyelmi okokból használják a rossz osztályzatokat. Ha a tanuló otthon felejti a tornafelszerelést vagy a tornateremben rendetlenkedik, engedély nélkül beszélget, nem figyel a tanárra, beírnak neki egy „egyest”. A gyerek ilyen igazságtalanság láttán, — mivel ez magatartásbeli hiányosság —, elkeseredik, elmegy a kedve a testneveA hosszú hónapok óta tartó téli álmát kialudta a szarvasi sakk-élet. Ennek oka: egyszerre kétfelől is kínálják „hellyel" a versenyzőket. Dauda Mihály, a József Attila Művelődési Ház igazgatója, valamint a nemrégen alakult Pedagógus Klub vezetősége is otthont nyújtott a sakkozóknak. Üj- ból életre kelt tehát Szarvason a sakk-élet, amelyet hűen fémjelez a községi csapatbajnokság. Ezen a bajnokságon nyolc csapat vett részt, ahol feltűnő volt a fiatalok élretörése. Sok régi rutinos versenyzőnek kellett igazán megküzdenie a pontért, esetleg a fél pontért. A fiatalok közül különösen kiemelkedett Ujj és Roszik (Felléstől, nem törődik a tantárggyal és ez év végén meg is látszik a bizonyítványán. A szülők egy része ezért ellenszenvesnek látja a testnevelést, ami teljes mértékben a tanár hibája. Azok a testnevelők, akik szívügyüknek tekintik az ifjúság nevelését, már régen megtalálták a helyes utat. Minden év elején felmérik, mit tud az osztályuk, ehhez viszonyítva megállapítják a különböző sportágak szintjeit, és az akarat, szorgalom dönt náluk. Ha azokban az iskolákban, ahol a már említett hibák megvannak, gyorsan és hathatósan megszűntetik, megváltozik nemcsak a tanulók, hanem a szülők viszonya is a testneveléshez. Néhány hete, az ország sportvezetői Tatán tanácskozáson vettek részt. Itt vita tárgyát képezte az iskolai testnevelés osztályozása. Megállapították, hogy sok helyen túlságosan mereven veszik a testnevelésben előírt szinteket. Megbeszélték, hogy a jövőben más elvek alapján kell osztályozni is. Nemcsak a végrehajást, hanem főként az akaraterőt, a szorgalmat és a hozzáállást kell értékelni. Minden testnevelő és szülő, tanuló is várja, hogy az új tanterv sok újat és főleg sok jót hozzon a tanuló ifjúság nevelésében. A testnevelés azzal, hogy közelebb kerül az élethez, közelebb kerül a tanuló ifjúság szívéhez is. A tananyagok nem kötik majd olyan mereven, mint eddig, hanem a tanulóknak választhatóságot biztosítanak. Az iskolai testnevelés az új tanterv alapján az alapvető sportágakat, tornát, atlétikát és főként a labdajátékokat igyekszik előtérbe helyezni, amelyeket a fiatalok tetszés szerint, illetve képességüknek megfelelően saját maguk választhatnak. Tehát nagyobb távlatok nyílnak meg a tanulók képesség-fejlesztésében, amely minden bizonnyal nagy előrehaladást jelent majd az iskolai testnevelésben. sőfokú Mg. Technikum), valamint Palicska (ÖRKI) teljesítménye. A csapatbajnokságot egyébként a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum nyerte 18,5 ponttal. Második a Háziipari Szövetke- zet és az ÖRKI I. csapata lett 17—17 ponttal. A további sorrend: 4. Ruházati Ktsz, 14 p., 5. Vajda Péter Gimn. I. 13 p., 6. Vajda Péter Gimnázium II. 11 p., 7. Fmsz 10 p., 8. ÖRKI II. 9,5 pont. Az első táblán legjobb eredményt a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum versenyzője, Ujj és a Ruházati Ktsz sakkozója, Osgyán érte el. Mindketten hét játszmából 4,5—-4,5 pontot szereztek. AZ egymás közötti mérkőzésükön Élénk sakk-élet Szarvason Nyolc város katona fiataljai vettek részt azon a színvonalas „Ki mit tud?” vetélkedőn, melyet a múlt vasáman rendeztek a békéscsabai Jókai Színházban. Képednk a műsor egy-egy pillanatát villantják fed. X Baloldalt: Bede Ferenc őrvezető (Orosháza) „Pásztor-botoló” tánca. X A vetélkedő legszínvonalasabb műsorát a mezőtúriak „univerzális brigádja” mutatta be. Koppéi Károly honvéd, Bordás József honvéd és Gödöllői Lajos tizedes e pillanatban — zeneihumorista« A közönség apraja-nagyja mindvégig érdeklődéssel figyelte a műsort és rengeteget tapsolt. Fotó: Kocziszky László Korda György Békéscsabán vendégszerepel Nagy sikerű műsoros esteken szerepelt az elmúlt évben Békéscsabán Korda György táncdalénekes. A békéscsabai közönség hamar megszerette a fiatal művészt. Most a Balassi Bálint Művelődési Ház meghívására március 17-én, ma este 6 órakor önálló műsort ad Békéscsabán. Korda György műsorszámait a művelődési ház tánczenekara kiséri Dénes Mihály vezetésével. EXPRESSZ LEVES Gyorsan tálalható, ízletes1. Osgyán győzött, s így a nem hivatalos számítás szerint 6 tekinthető egyéni bajnoknak. A második táblán a már említett fiatal Roszik szerepelt a legjobban, aki hét játszmából 5,5 pontot szerzett. Hasonló jó eredményt ért el Tóth József, az ÖRKI sakkozója, aki négy játszmából 4 pontot gyűjtött össze. Említést érdemel még Biró és Darida, akik hét játszmából 5,5 pontot szereztek. Egyedüli bravúrt ért el Palicska 100 százalékos eredményével. A községi spartakiád versenyen, amely párhuzamosan folyt a községi csapatbajnoksággal, a Háziipari Szövetkezet csapata szerezte meg az első helyet, a már kétszeres bajnok ÖRKI csapata előtt. Harmadik a Ruházati Ktsz, míg negyedik a Földmüvesszö- vetkezet lett. E két verseny mellett a gimnázium sakkozói lelkesen készültek a megyei középiskolás bajnokságra, amelyet március végén rendeznek meg Békéscsabán. Felkészülésüket jól szolgálta, hogy a községi csapatbajnokságon két csapattal is szerepeltek. Eredményük, tekintettel arra, hogy felnőtt versenyzőkkel mérkőztek, jónak mondhatók. A csapat oktatását és felkészítését Csabai Pál, a szövetség elnöke irányítja. MINDEN MINŐSÉGBEN MINDEN ALKALOMRA MINDEN SZÍNBEN MINDIG DIVATOS A kendő Tisztaselyem: 112,— Ft Nylon 92,------132,— Ft-ig M uszlin 80,— Ft 1787