Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-13 / 36. szám

1963. február IS.

2

Szerda

Ä Márvány utcai csata

A szovjet hadsereg oldalán sok száz magyar katona harcolt Budapest felszabadításáért. Közöttük volt egy kötegyáni fiatal: Csíkos Dániel elvtárs is. Tevékenyen részt vett a budai, dunántúli és ausztriai tisztogató hadműveletekben. Érdemei elismeréséül 1947 tavaszán Budapesten Szviridov altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Emlékérmével tüntették ki. Csíkos elvtárs jelenleg néphadseregünk tisztje. Nemrég felkerestük őt. Kérésünkre felidézte az 1944-es budai harcok egyik epizódját.

„A napra pontosan emlékszem: 1944. február 8-a volt, este 9 óra. Opálos köd terpeszkedett a romos bérházakra, síkossá tette a macs- kaköves utcákat, behatolt a kabátunk alá, ezüstösre dermesztette a sapka alól kilógó hajunkat Az egyik kisebbfajta budai utcában, a Márvány utca 9. számú házban készültünk ekkor az újabb éjszakai házfoglalásra. Általában éjszaka tettük egy-két házzal odébb székhelyünket Óvakodni kellett az emberveszteségtől.

Rajunk parancsnoka, akit csak „szakállas zászlósnak” hívtunk, hisz nem ismertük valódi nevét, agyorvhaj togatott térképeit halászott elő zsebéből és közölte, hogy készüljünk fel, mert ha a felderítők a Márvány utca 7. számú házból jó helyzetről hoznak hírt, azonnal á/tmegyümk és ott töltjük az éjszakát A jó helyzet az* jelentette, hogy tiszta a levegő előttünk, a nácik elkotródtak.

Kilenc óra múlhatott tíz perced, amikor meghozták a hírt: csak a lakók találhatók a pincében, indulhatunk. Libasorban, csendben léptünk ki a szabadba, s megkerültük a háztömböt. A házban nyolc-tíz lépés után, egy pinceszerű szobában találtuk magunkat. A lámpák fénye egy szekrényt asztalt, tűzhelyet, kiságyat, s egy másik szobába vezető ajtót világított meg. Munkáscsalád otthona — így mérte a szemünk az eléggé kopott berendezést a két helyiség egyszerűségét

Nehezen jött álom a szemünkre az állandó fegyverropogásban. Néhányan elaludtak, de többen ébren bámultunk a sötétbe. Voltaik, akik halkan beszélgettek. A holnapi támadás jelentette a témát. A felderítők szerint a nácik befészkelték magukat a Márvány utca 5-be, lehetnek vagy húszán, tüzelnek, mint az eszeveszettek. Félnek is meg ijeszteni is akarnak ...

A konyha sarkában többen tárgyaltak: a „szakállas zászlós” és a szovjet katonák. Mi, akik ébren voltunk, a parancsnokunkat figyeltük. Őszinte csodálattal viseltettünk mindig iránta. Nem tudom világéletében csendes, hidegvérű, vakmerő ember volt-e, de amíg együtt csatáztunk Budán, két hónapon át a Kékgolyó utcában, a Németvölgyi úton, a Pozsonyi úton, Feri Oszkár utcán, a Böszörményi utcai laktanyánál, nem hallottunk tőle egy panaszos szót sem. Szerettük őt Az igazi nevét azt hiszem nem tudta senki. Nem volt szokás nálunk a vezetéknév közlése, így aztán alig tudtunk többet egymástól, hogy ez Jóska, az Laci, amaz Sanyi. Nekünk ez elég volt..

Hajnali négy óra tájban valaki megrázta a vállam. Hirtelen ugrani akartam, de egy kéz visszanyomott

— Ébredj, ne ugrálj... Megbeszélés... — ismertem meg a parancsnok hangját. Sorra felkeltette a többieket is. A szobában még sötét volt, kívülről beszűrődött a géppuska zaja Fojtott hangon kezdett beszélni:

— Barátaim! — mindig így szólított bennünket. — A következő feladatunk van. A szomszédban,

35 méterre innen befészkelték magukat a fasiszták. Ezt a falat — mutatott a németek felőli falra — a szovjetek segítségével kirobbantjuk, s délelőtt 9 órakor kezd- I jük a támadást. A derékszíjra 3 j kukorioagránátot szereljenek fel,j élesítsék be valamennyit. Min-1 den fegyverbe a maximális lőszert biztosítsák betárolva. Valamennyi mozgó célra tűzetni kell!

Felemelt hangon fejezte be: — | Mindenki önállóan cselekszik! Támadásra parancsot senki nem kap!

Gyorsan telt el * hátralévő idő. Az új ütközet valamennyiünknek megpezsdítettfe a vérét. Lassan kivilágosodott, 6 a tenyérnyi ablakon keresztül látni lehetett az eget. A lövöldözés újult erővel kezdődött, alábbhagyott, majd újra süvöltöttek, vijjogtak a golyók, robbanások hangja reszketette meg a levegőt... Reggeliztünk, pucoltuk a fegyvereket, s közben a szovjet tűzszerészeket figyeltük. Beidegződött mozdulatokkal bontották belülről félkörben a falat, a törmelékből lépcsőt készítettek a könnyebb kiugrásra, a robbanás után nyíló résen. Kilenc óra előtt néhány p>erccel már mindannyian talpon voltunk, sisakban, teljes fegyverzetben. A konyhában várakoztunk. Idegtépő percek következtek. A szovjet katonák már behelyezték a szoba megbontott falába a trikettöt.

Nyolc óra 59 perc 50 másod- perc... 51, 53, 57, 59... Robbanás! A fal kidőlt, s a következő pillanat- ban egymás után tűntek el az emberek a hatalmas porfelhőben. Hátulról indultam, golyószáró előreszegezve, ujjam a ravaszon. Tíz-tizenkét lépést tehettem, amikor kiértem a porfelhőből. Egy embert láttam, rám szegezte a pisztolyát. Ösztönszerűen lőttem. Előre bukott. Elértem a Márvány utca 5. ajtajához. Az ajtó nyílásán egy kéz emelkedett, pisztollyal Német! Megsebesült, de még volt ereje. Fordulásból a pillanat tizedrésze alatt a golyószóró tuséjával fejbecsaptam. Elfeküdt. Abban a pillanatban valaki, mint egy megszállott, berohant mellettem a szobába és lőtt, sorozat... A fasiszták a nyitott ablakon ugráltak ki Laci kettőt szitává ámított ugrása közben. Rohant az ablakhoz, géppisztolya okádta a tüzet. — Gyere vissza!!! — ordítottam torkom szakadtából. Csak lőtt... — Gyere!!!

— Jaj! — félordított, s széttárt karokkal végigzuhant a padlón. Agyonlőtték a németek a Már. vány utca 3-ból. Hátrapillantottam. Hol vannak a többiek? őrjítő, csak tán nem?! Hullottak a golyók. Egyedül lennék?! Ha ezt megtudják a németek! Nem, mégsem voltam egyedül. Egyszer- csak megszólalt a fülem mellett egy géppuska. Lénárd Sanyi!

A németeknél Mhagyott egy géppuska, csendesült az őrjítő ropogás. Az utca felőli ablakon kipillantottam: jönnek a szovjetek, rohannak. Alig telt bele tíz másodperc, már mellettünk voltak. A párbaj alábbhagyott, a németek iszkoltak.

A szovjet katonák intettek:

győztünk. Miénk a fasiszták utolsó Márvány utcai mentsvára is.

Kitámolyogtunk a szobából, vissza a napsütésre. Vakított a fény, a kék égbolt, a hómaradványok égették a szemünket... Alig tettünk meg húsz lépést, hirtelen földbe gyökeredzett a lábunk. Éreztük, hogy kivert a veríték, borsódzott a hátunk: ott, előttünk, széttárt karokkal, eltorzult arcokkal, egymás hegyén-hátán halottam feküdtek a magyar katonatársak. A náci lekaszálta őket, mind a tizenhetet... Nem tudom meddig álltunk ott. Levettük a sapkánkat, lehajtottuk a fejünket, sírtunk mind a ketten... Ez volt az ára a Márvány utca 5-nek!”

*

A Márvány utca 5. számú ház helyén Budán, a második ötéves terv során egy napfényes, tágas, világos, gyönyörű kórházat építenek. Az alapokat már lerakták.

Pallag Róbert

1963. február 13., szerda.

— 80 évvel ezelőtt, 1883. február 13-án halt meg Richard Wagner, a zenedráma történetének egyik legkiválóbb egyénisége. Müvei a német kultúrában gyökereznek, bár a polgári hatás erősen befolyásolta nézeteit. 184S-ban, a forradalmak hatására írta Siegfried című drámáját. A drezdai felkelésben való részvétele miatt Svájcba menekült, majd visz- szatérve 1812-ben Bayreuthban telepedett le. Emlékére ez a város 1876- tól ünnepi játékok színhelye.

Első ismert müve a Rienzi (1842). Ezt követték reform-operái: a Bolygó Hollandi (1843), a nagyszerű Tannhäuser, a Lohengrin és a Nie- belung gyűrűje című tetralógia. A wagneri müvek jellegzetessége a daliám és harmónia megújítása, az ária és a recitativo közti különbség eltörlésével, az ún. vezérmotívum alkalmazása, mellyel a szerző a cselekmények logikai hátterére és a hősei jellemére utalt.

*

— Budapest, 1945. február 13-án szabadult fel. E napok irodalmi feldolgozását adja Illés Béla: A vígszínházi csata című műve

R chard Wagner

A tábornok mosolya

A színhely London, 1962. Meg. érkezett az angol fővárosba De Gaulle, a tábornok-elnök és féle. sége. Fogadásán jelen volt az angol királynő, Fülöp herceg, Macmillan miniszterelnök és a baráti szónoklatok a két ország közötti ragyogó viszonyt éltették. Maga De Gaulle legkedvesebb mosolya kíséretében fogadta az üdvözlést és biztosította vendéglátóit őszin. te, igazi érzelmeiről. A francia és az angol vezető politikusok

közötti együttműködés szinte tökéletesnek látszott.

Azóta alig egy esztendő telt el, de bizony a degaullei mosoly alaposan megfagyott. A brüsszeli tárgyalásokon a francia delegáció megvétózta Anglia Közö6 Piaci tagságát és a tábornok azóta is mindent elkövet, hogy Angliát gazdaságilag és politikailag is kiszorítsa az európai kontinensről. Londonban pedig

már ilyen hangok hallatszanak: Elegünk volt De Gaulle-ból vagy: Tűrhetetlen a francia elnök magatartása Íme: egy tiszavirág életű barátság története. Az azonos jellegű francia—angol politikai vonalvezetésből már csak egy momentum maradt meg: teljesen egyöntetűen mindegyik a másikat vádolja a nyugati egység megbontásával.

KKREGENY

Zavarba hozta ez a fájdalmasan nevetséges helyzet: a kulá- kok is azt kívánják, amit ő. Danit távol tartani Kláritól. Féltették a földjüket, féltették a fiatal Kustánt, hogy az ő pártjukról átevez az innenső partra. Cinkosságra biztatták s tudta, hogy Kulcsár Bertalan jószán- dékoskodása nem egyéb cukrozott patkányméregnél. Türelmesen, ráérősen mondta a kulák szemébe:

— Mit fáj az magának, ha Kincsest hírbe hozzák? Mondok valamit: hagyjon engem békén. Ha meg annyira a bögyükben van a dolog, szóljanak annak, akire egyenesen tartozik.

Kulcsár is kezdett türelmetlenkedni, idegesen pislogott, fln- torgatta vörhenyes bajuszát.

— Nem beszélsz a szívedből. Ha éppenséggel tudni akarod, hát megmondom: azért fordultam hozzád, mert tudom, hogy

szerelmes vagy abba lányba.

Hálás lehetnél, amiért veled érzek. Szét kell őket választanod. Mert, ha ezek összeházasodnak, megkeseredik a víz a kútjuk- ban. Erre esküszöm!

A tüzes szavak vastag pálinkaszagot hoztak magukkal Kulcsár tátogó szájából. Anti hátat fordított a kuláknak, ostorával a tinók felé legyintett. Az eke megindult. A legény a válla fölött szólt vissza;

— A miaga esküje annyit ér, mint ördög nyakán a feszület. Na, Isten megáldja...

Kulcsár dühösen rángatta hasán a katonazubbonyt. Arca föi- puffadt a haragtól.

— Én szóltam! — kiáltotta az egyenletesen haladó eke után. — Ha mégis baj lesz, jusson eszedbe a szavam!

Anti lehorgasztott fejjel lépkedett a barázdában. „A baj csak az enyém lehet, senki másé...” — gondolta szomorúan.

Ilyen lakodalom még nem volt a faluban. De ilyen esküvő sem, hogy a fiatal pár csak a községházáig menjen, a templomnak meg úgy hátat fordítson, mintha soha sem hallott volna a házasság szentségéről. Kincses József merészen dacolt a közfelfogással, úgy vélte, hogy a kommunista igazodjon a saját törvényeihez. Klári ugyancsak tagja volt a pártnak, rendjén- valónak találta hát, ha beéri a polgári esküvővel. Dani se nagyon kívánta, hogy az a pap szentelje meg a karikagyűrűt, aki egy jó vasárnapi ebédért hajlandó volt őt perbe fogni a szószékről.

A meghívottak sorra kimentették magukat, csupán a két tanú jött el. Ezek nagy igyekezettel tettették a vidámságot, telezabálták magukat, gyorsan berúgtak és mire besötétedett, hült helyük maradt.

Halottat sem lehetett volna különbül virrasztani, mint ahogy hármasban kuksoltak a lakodalmi szobában. A középső mestergerendáról emyős petróleumlámpa függött alá, céltalanul sugárzott a fehér falakra, melyeken itt-ott néhány megbar- nult fénykép szomorkodott. A vadonatúj vászonterítővei borított asztal roskadozott a sok ételtől. Középütt, a porcelán tálban teljesen kihűlt a csigale-