Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-10 / 34. szám
H63. február ML 10 VasSraap SPORTSPORT MUKOBCSOLYÁZÓ ésJÉGTÁNC Budapest 1963 február 5=10 I Msa-AusmA %Sm Az 1968. február 5—10 között Budapesten megrendezett műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnotkságoai kontinensünk: 15 országának összesen 98 versenyzője vett részit. A férfi, a női és a páros műkorcsolyázó, valamint * jégtánc verseny számban rajthoz álló versenyzők számát, országonkénti bontásban a mellékelt térképen tüntetjük fel. S e G í T »» Mit szól a nagyszerű győzelemhez szakikám? t-t Milyen gyözselemhez... hukk... Zsetikém... hukk? Hát a Papp Lacijához. De ml ez « hukk és mi ez a labilis alapállás? s-4 Zsírva vigadok... hukk... Tudja mi a ...hukk... mi a kedvenc nótám... hukk... Ne is találgasson... hukk.* úgy se bökken rá... hukk... Az, hogy aszongya... hukk... Az egyik szemem zokog... hukk... a másik... hukk... röhög... Jó, mi?... hukk.~ met És melyik nevet, melyik sir? Amelyikkel a Népszabadságot olvasom... hukk... az nevet és amelyikkel a Népújságot... hukk... az sir. •-H Nem értem. Mutassa azt a két újságot. én Papp Lacit olvassa... hukk... el. =h Itt van ni, nézzük csak: „...a 9. menetben Papp erős jobb horgától felrepedt Aldridge szemhéjjá...” írja a Népszabi, a Népújság pedig... „a 13. menetben Papp jobb szemhéjjá felrepedt és megmérgesedve még hevesebben támadott...” Ahá, értem. Szóval az egyik szeme örül, mert nem Pappnak repedt, a másik sír, mert Pappnak repedt. •— Mi az Zsetikém, miért tőrölgeti a stemét? Rokonszenvez? rH A csudába, siratom a Magyar Távirati Iroda híradását. Mert lehet, hogy igaza van mind a két lapnak, de lehet, hogy mind a kettő falnak állítja az olvasót. De az is lehet, hogy a Népszabinak van igaza, viszont az sincs kizárva, hogy a Népújság híre a hű. Hű, az áldóját, ki tud itt eligazodni. s— oda. se neki Setikém, látja már nincs is hukk, fő az, hogy győztünk, akarom mondani győzött. De maga mit rakosgat egyik kezéből a másikba? Ni csak, egy Magyar Ifjúság és egy cetli. 6H Nem cetli az, hanem egy levél, méghozzá jól fogalmazott lévéL ^ Ki írta? == Én. Azt hiszi, most megint dicsekszem. Győződjön meg róla. Csak élőbb hallgassa meg az előzményeket. A Magyar Ifjúság február 2-i számában ezt olvastam: „... műkorcsolyázás csak a fővárosban találkaGI3e L eK tó. A vidék ebben a sportágban is mostohagyerek, megfelelő létesítmények híján. S ezek olyan gondok, amelyeket egyhamar nem is lehet megoldani. Valamit azonban kellene tenni...” és a többi és a többi. Így a Magyar Ifjúság.„ — S íme a maga válasza: „Tisztelt Magyar Ifjúsági A február másodi- ki számban megjelent cikk, amelyben a vidék műkorcsolya-sportág elmaradásáról írnak, nem felel meg a valóságnak. Megfelelő helyi ismeretek hiányában eltekintenék attól, hogy egyoldalúsággal vádoljam önöket. Pro és kontra. Tény, hogy nagyon sok sportág vidéken a mostohagyerek olykor keserű és panaszos kenyerét eszi, elsősorban a távolság, nem pedig a létesítmény miatt. Kivétel ez alól most a műkorcsolyázás. Mert csak jönne le Békés megyébe a cikk igen tisztelt szülője, elcsodálkozna azokon az Axel-Pavl- sen ugrásokon, amelyeket úton-útfé- len látna. Hiába, az Európa-bajnok- ság mindig szerez a sportágnak újabb híveket. Bár ezúttal az időjárás is jó szervezőnek bizonyult. Megy az ember az utcán, s a békés járókelő hirtelen tripla Rittberger- ugrást csinál, vagyis hátra kifelé ívből ugrik fel és három forgás után ugyanarra a lábra, ugyancsak hátra kifelé ívben érkezik vissza a jégre. Van, amikor esik. Az ugrás még nem eléggé kidolgozott. A fejtartás nem emelt, de annál természetesebb. A csípő egyenes, a karokat erőltetés nélkül, tetszetősen tartják. Az ujjak sajnos még ökölbe szorulnak. De ezt látni kell. Éppen ezért javaslom, hogy hagyják ott az EB-t és jöjjenek el Békés megye befagyott pályáira, győződjenek -meg arról, hogy a műkorcsolyázás vidéken is dívik. Az utánpótlás tehát biztosítva. Tisztelettel: Segít Elek> No, mit szól hozzá? Nem fél, hogy kiolvad, míg lejönnek? —t Mondja már, legfeljebb azt mondjuk mi is, amit általában ők szoktak mondani, ha vidékre mennek: A bemutató elmarad, legközelebbi időpont: majd ha fagy. EMLÉKEZIK az öreg Az első magyar parasztszínházra emlékezünk Gádoroson, az Arany János utca 44-ben. A színházat Justh Zsigmond író, a művészet szenvedélyes szerelmese alapította a múlt század alkonyán a Justh-majorban, mielőtt elment volna meghalná messzi idegenbe. A pusztai „játékszínnek” már romjai sincsenek meg, de emléke elevenen él a gádorosa öregek emlékezetében. Még él színészei közül a 89 éves Czombos Mihály. Mihály bácsinak galambősz már a haja, néha szaggat a dereka, de tavasz idején szőlőt metsz, napközben a ház körül tesz-vesz, sokat olvas még. Élete párja, akit a neves író „darázsderekú” Rebekának mintázott meg a Gányó Julcsa című regényében, két éve búcsúzott el tőle örökre. Azóta a jó öreg egyedül él takaros hajlékában. Elmentünk hozzá, s arra kértük, hogy elevenítse fél emlékeit a legendás színházról és alapítójáról. Mihály bácsi szívesen mesélt. , — Rendkívül népszerű ember volt Zsiga úr. Minden pénzét a színházra áldozta. A környék urai le is nézték ezért!... Kezdetben a virágházban, a melegházban volt a színpad. Előadás előtt kiraktuk a virágokat. Később a kastély melletti erdő szélén görög mintájú szabadtéri színházat építtetett. Még súgólyuk is volt, meg öltöző. Ha jól emlékszem, a szentetornyai Nagy Szabó Antal volt az építőmester. A színigárdát közülünk, parasztfiatalok közül szervezte. A tehetségesebbekből. Volt, aki énekelt, volt aki táncolt, s voüt, aki Zsiga úr színdarabjaiban játszott... Én szí- nészkedtem. A Siralomház című színművében főszereplő vois z í n é s z... tam. Személyesén írta le a szerepeket, azt meg kellett tanulni és fel kellett mondani néki. A felkészülés idején dupla bért kaptunk tőle! Egész ruhatárat rendezett be nekünk. — Mikor tartották az előadásokat? — Vasárnap délutánonként. A környék urasága, cselédsége mindig ingyen nézhette meg a műsorunkat. Egyszer Jászai Mari is megnézett bennünket, sőt járt itt egy indiai nagyúr is. A Zsiga úr barátja volt... A szünetben Rácz Pali cimbalmozott, Rétes Mari meg népdalokat, kuruc dalokat énekelt. Hej, de szép hangja volt, Istenem ... Egyszer táncversenyt is rendezett Zsiga úr. A legjobb Justh Zsigmond mellszobrát Nyári József pedagógus készíti. férfitáncos: Makura János fekete bárányt, a legjobb leánytáncos: Rétes Mari selyemkendőt kapott ajándékba. Én egy tajtékpipát nyertem... Czombos Mihály bácsi mesél. — Milyen színdarabokat játszottak a színházban? — Játszottuk a „Botcsinálta doktort”, a „Képzelt beteget” meg angol vígjátékokat. Zsiga úr nagyon szerette nevettetni a szegényembereket. Bált rendezett a kastélyban a cselédeknek. Kár, hogy korán meghalt. El akart vinni magával Franciahonba, mert nagyon szeretett. Tanított franciát»! is, még most is tudok egy mondatot. De nem engedtek a szüleim... Kint halt meg Cannesban, de hazahozták. Hallom, díszsírt kap a család az új temetőben, s odahelyezik Zsiga urat is. Szép, hogy ennyire becsülik. De megérdemli, mert nagyon jó ember volt. Az emléktisztelő gádorosiak a jövő szombaton, február 16-án, Justh Zsigmond születésének 100. évfordulóján nagyszabású ünnepséget rendeznek. A művelődési otthonban rendezendő emlókun- nepség elnökségében ott ül majd Czombos Mihály bácsi, az első magyar parasztszínház utolsó élő színésze is... Szöveg: Pallag Róbert Fotó: Kocziszky László Egy ember sétál az utcán... Egy ember sétál az irt. cán. Olvad a hó, sár, tócsa van. Nemigen kerülgeti azokat. Ha úgy lép, nem néz a nadrágjára meg a cipőre, szelíden kerülgeti az embereket, nem botlik bele senkibe sem. Tavalyi kabát van raj. te. Velúr kalapjának szélei meghajlottak, az évek nyomták agyon. Cipője modem vonalú, csauszául és sáros. Egy ember sétál az utcán. Mosolyog magába, befelé. A zöldségesbolt előtt két kisgyerek áll. Izgatott szemekkel "nevetnek vissza a rájuk mosolygó narancsokra. Szépek. Kicsattannak az egészségtől. Őket nézi most az ember, aki sétál. A gyerekek kotorásznák a zsebükben. Számolják, kitélik-e egy narancs. Huncut a pénz, hiányzik egy forint. A nyomott kalapú ember a zsebébe nyúl, odaadja nekik. Nem köszönik meg. Boldogan szaladnak a pult elé. A kirakat üvegén át nézi a vásárlókat, ott van a két csöppség. Megkapják a nara- csot és csatakiáltással szaladnak ki az utcára. Megtorpannak. Az egyik: „Várj, szedjük le a héját és girizdenként elosztjuk igazságosan. Jó lesz?” Amaz: „Jó, csak siess vele.” Méterről méterre kúszik előre a vas talpú kis szánkó. Hajlott hátú öregasszony húzza. A szánkón 50 kiló szén és két darab fa. Megy öt lépést a néni, aztán megáll, fúj egy kicsit nem csúszik a sáros hóban. Valaki rászól az öregasszonyra: „Menjen le az útra mama, mit lábat- lankodik itt.” A mama ránéz a , fiatalemberre, mondani akar valamit, de az nem méltatja a hallgatásra. Az ember odamegy hozzá, nem szól semmit, megfogja a kötél végét és húzza a szánt. A sarkon megérinti a ráncos kéz a kabátját: „Csak idáig fiam, ebbe az utcába befordulok.” Húzza még az ember néhány métert, aztán átadja egy diáknak: „Segíts.” A diák után ugrálva biceg, egy kicsit szalad a néni. Az áruház előtt az utca szélére, az úttest közelébe kell húzódnia. Itt tömeg van, a nyitásra várnak. Kikerüli a tömeget. Jön egy autóbusz, méterekre förcsköli a sa_ rat, az ember ugrana arrébb, hogy ne legyen sáros, de a sofőr lelassít, átmegy a túloldalra. Az ember hálásan pillantana a sofőrre, de már csak a busz végét látja, a megállóhoz gurult. A könyvesbolt előtt rá. pillant egy könyvre, azt nézi. Sokáig, elmerengve nézi, de nem lép be a boltba, most megjegyezte magának a címet, talán hallott róla: „Iván Gyenyiszovics egy napja.” A Tanácsköztársaság (volt Sztálin) úton sé_ tál. Tört arca van az embernek, de nem fáradt Ha közelebbről néznéd, látnád a gond rágta ráncokat, de a szemek gördületében a hajlatok nevetnék. Magabiztosan, derűsen ncz az ember a világba. Nemcsak tekintget, hanem néz jobbra-balra, megnyugodva egy-egy látványon. Nem siet. Amit megnéz, azt látni is akarja. A színház előtt többen is állnak. Nézi ő is a ké_ péket. Déry Mari nevet rá ezer arccal meg a többiek. Valaki beszélget valakivel a háta mögött: „Jó darab?” „Jól csinálják, de a darab nem ér egy fabatkát sem. Öcska limonádé.” A másik: „Hát igen, ezek az írók néha semmibe sem vesznek bennünket. Azt hiszik, mindent bevesz az ember gyomra.” Továbbindul, átmegy a téren, a lottózó előtt a belső zsebébe nyúl. A számokat nézi. Csóválja a fejét és visszarakja a szelvényt. Elkeveredik a Szent István téri megállónál, az autóbuszra várakozók között. K. M.
