Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-24 / 46. szám

19G3. február 34. 4 Vasárnap Ú T K. O 2 8 Csorvástól — Pusztaföldvárig o A csorvási utat tavaly még büszke akácfák szegélyezték. Ma már csak megcsonkított, da­rabokra vágott tetemük sorja cso­mózik. Az út két oldalán, itt-ott emberek dolgoznak. Száz-kétszáz méterre egymástól, kilométeres kihagyás is van. S aztán egy ma­gányos, fekete, göndörhajú fiatal­ember. Barna sínadrág. Vastagon zsíro­zott, feszülő sibakancs. Fehér-fe­kete színű csíkozott gyapjúpuló­ver, izmos nyakát hanyagul ki­gombolt tiszta, barna ing övezi. Hajlong. Beleroppan a büszke szálfa, ahogy gyökéren vágja. Le­nyúl a tőhöz, kezével elkaparja a fagyott, fölcsákányozott földet. Ahogy a közelébe érünk, fölegye­nesedik, kutat a zsebében. Furcsa, hogy érdeklődünk a ki­léte felől: „azt hiszik, lopom a fát?” Megnyugtatjuk. De talán ez a nyugtatás az érkezőknek kelle­ne. A csudába is! Itt van egy fia­talember. Elegáns, látszik rajta, hogy városban nevelkedett, most meg itt vágja a fát. Furcsa. Me­gint nevet. Kacagása egészséges, tiszta: Egyetemista vagyok, vég­zős orvostanhallgató. Az apám­nak segítek. Sok a gond, készülőik a diplomára. Tudják milyen jó dolog tanulás előtt ez a kis hajlongás. Hanem egy cigarettával megdobhatnának, mert hajnal óta kint vagyok, az enyém elfogyott. Megkínálom. Nadrágjába törli a kezét, úgy nyúl a symphoniá- ért. „Ha megnövök, majd meg­szolgálom. Viszlát.’’ A kacagása még sokáig kísér. o Az égig meredeznek az Oros­házi Üveggyár hatalmas kémé­nyei. Az üveghuta épületeit dom­F elhívjuk a lakosság figyelmét, hogy szövetkezetünk a kerékpárok szakszerű javítását, karbantartását bevezette. Javító-szolgáltató műhelyünk­ben: Gyula. Szt. István u. 4. sz. alatti házban, a kerékpárjaví- táson kívül mindennemű vas­ipar körébe tartozó javítást is elfogadunk. A javítást minden esetben legrövidebb határidő­ben teljesítjük. Gyulai Vas-, Fém- és Gépipari Ktsz 64480 borművön is láttam. Ma már az életnagyság is hűséges képet mu­tat. Azt hallottam, hogy valaki megbírálta az épülőfélben lévő víztornyot, amikor még készült. Azt mondta, a tetejéig sem ér­nek, máris összedől. Most olyan masszívan áll, mint egy megdönt­hetetlen felkiáltójel. Egyébként is, valamennyi épület a tömör erősség mintaképe. Meglátogattam — félhivatalo­san — az ottani munkásszállás­ban élő egyik ismerősömet. Bete­geskedett, nem dolgozott. Csak járkált föl alá a patika-tiszta épületben. — Menni kéne. Az embert csak eszi a fene ebben a kócerájban és kint meg annyi a meló, hogy elmondani is sok lenne. Elmarad­tunk. Százmilliót kell ebbe az óriásba az idén belenyomni. Ed­dig ment a pénz, mert vagon­számra ömlesztettük az alapokba a cementet. Az apró-cseprő mun­ka meg most következik. „Tré” dolog. Meg kell húzni a szíjat. Én meg itt vagyak ... Segédmunkás az építkezésen. o A tél arasznyi jeget meg hót fagyasztott az útra. Most olvad. A négy kerék méterekre csapja a havat, s nagyot ugrik a kocsi, a vacak, rossz makadámútan. Sie­tünk. Van még 20 percünk, és Mezőkovácsházán kell lennünk. Nyög a kocsi, nem szereti a ro­hanást, de hát zavarjuk. Az egyik kis faluban lassítunk, s ahogy el­hagyjuk, megugrik a jószág. Szép­re termett hófehér libák totyog­nak az árokparton. Az egyik meg­billen, s már késő. Ha fékezünk, mi jutunk az árokba. Döccen, csattan a kocsi s a liba vergődik a sárban. Nem állunk meg, nincs rá idő. Az egyik kiskapu­ban öreg néni áll. Rémülten csali­ja össze a kezét. Most nemcsak arról az átokról van szó, amit nekünk szánt, hanem többről. Biz­tosan szeretettel ápol gáttá, nevel­te maglibának, hogy a nyár nyu- godtabb legyen. Mi csak úgy mondjuk, hogy egy dög maradt az úton, miért Megrendezik a fiatal értelmiségiek bálját A KISZ megyei bizottsága mel­lett működő Fiatal Értelmiségiek Tanácsa a közelmúltban úgy ha­tározott, hogy március 9-én, szombaton este nagyszabású bált rendez Békéscsabán. A bálon — melyet a Csaba Étterem összes termeiben tartanak meg — fiatal pedagógusok, orvosok, mérnökök, jogászok, színészek, ifjúsági veze­tők vesznek részt a megye min­den részéből. Az est műsorában budapesti művészek: Ákos Stefi, Majláth Jenő, Józsa János és Zoltán Pál lépnek fel a Balassi Művelődési Otthon tánczeneka­rának és Trucz József zenekará­nak kíséretében. A nyitótáncot a Balassi Művelődési Otthon tár­sastánc-klubjának tagjai táncol­ják. EN engedik ki a libákat, amikor nem szabad. Szegény néninek aznap viszont halottja volt. o A mezőkovácsházi étteremben szénporos, nyűttruhájú, hatalmas szál fiatalember tántorog. Asztal­tól asztalig megy. Ahogy issza a piros nagyfröccsöt, a lé lecsorog a szája gördül etében. Ténfarsg, összevissza beszél: Elvtárskáim, maguk honnan az isten csodájá­ból csöppentek ide?! Mit nézik a szerencsétlen fuvaros embert? Aztán eltántorog. A kártyázok a sarokban durván ellökik, mert beleszól, a talonba. „Na, jól van apuskám, adod te még lejjebb is!” A kocsma előtt fázósan, kezét a kendője alá dugja, toporog egy sovány kis asszonyka. o Asszonyok találkozója Békéscsabán Az elmúlt vasárnap kedves ünnepség színhelye volt Békés­csabán az Ifjúsági Ház. A tsz-ek munkaversenyében győztes Petőfi Termelőszövetkezet asszonyait lát­ták vendégül a nőtanács második j kerületi aktívái. A találkozón ad­ták át a jutalmakat és oklevele­ket a 200 munkaegységes mozga­lomban részvevőknek is és a ke­rület asszonyai uzsonnával ked­veskedtek a vendégeknek. Március a kulturális események hónapja lesz Orosházán és a járásban is A pusztaföldvári párttitkárral beszélgetünk. Sok a baj a falu­ban, de van valami érdekes nagy- nagy változás az emberekben. Gondok ezek, nem is falusiak, ha­nem országosak. Olyan gondok, melyek néha örömmel töltik el az embert. Megzavarnak bennünket. Eső­kabátos, derék szál idős ember lép a szobába. Szerény. Félénk. Nem akar leülni, állva beszél. — A fiam ügyében jöttem, Fá­bián elvtárs. — Hazajött? — Igen, vasárnap este. Jó len­ne, ha segítene. A gyerek azt mondja, nagy tanulság volt neki a börtön. Én már nem tudok mit kezdeni. Csak a párt segíthet A gyerek egyetemista volt. Ret­tenetes bűnt követett el. Meglop­ta a társait. Börtönben ült. A párttitkár elgondolkodik. — Küldje be hozzám azt a gye­reket. Kiss Máté A március Orosházán és a já­rásban a kulturális szemlék, meg­mozdulások ideje lesz. A tervek már elkészültek, és pontosan meghatározzák a különböző is­meretterjesztő előadások és más rendezvények részletes program­ját. A „Kulich Gyula” kulturális szemle keretében emlékeznek meg Justih Zsigmond születésé­nek centennáriumáról is, és ez al­kalommal több községi színját­szó csoport megállapodott abban, hogy produkcióikkal felkeresik egymást. így például a szentetor- nyai Petőfi Tsz kiszesei azt ter­vezik, hogy áprilisban Gádoroson vendégszerepeinek, és bemutat­ják Tabi László Esküvő című víg- játékát, míg a gádorosi pedagógus színjátszó csoport márciusban szerepel majd Szentetomyán Mo- liére: Botcsinálta doktor című da­rabjával. A Justh-centennárium jegyében mutatja be Orosházán és a járás több községében Bródy Sándor Dada című színművét az orosházi Petőfi Művelődési Ház színjátszó csoportja, a rákó- czitelepi Vörös Csillag Tsz KISZ­szervezetének színjátszói pedig Gergely Sándor Vitézek és hősök című darabját, melyet sokan már a Békés megyei Jókai Színház előadásából és a televízióból is is­mernek. Az egyfelvonásos dara­bokkal készülő csoportok szemlé­je Csorváson lesz, itt a tervek szerint 4 község ifjúsága találko­zik majd. A márciusi programhoz tartozik még — többek között — az Orosházán megrendezésre ke­rülő megyei képzőművészeti tár­lat és egy fotókiállítás, valamint Tótkomlóson a helyi és a gádoro­si képzőművészeti szakkör tagja­inak alkotásaiból összeállított ki­állítás, melyet a hónap második felében Gádoroson is bemutatnak. Végezetül szép eseménye lesz a márciusi kulturális megmozdulá­soknak az orosházi Erkel szimfo­nikus zenekar, a gimnázium ve­gyeskara, a művelődési ház mad­rigál-együttese és a Petőfi-ének- kar közös hangversenye március 2-án. A szimfonikus zenekar már­ciusban még Nagyszénáson és Kardoskúton is hangversenyt ad. HItHIGIVY mmíitSim re. Az asszony nem szólt, csak az embere felé mozdította fejét, hogy ő tudja. Kustán gyermeki örömmel mosolygott rá a fénylő késre. — Lina, hozd a vajlingot. Ber­ci, kerülj beljebb. Elébb iszunk egy kis pálinkát Ráérősen, csaknem lustálkod­va kászálódtak a konyhába, ahol fekete vasfazekakban lo­bogott a víz a téglából rakott tűzhelyen. Kustán Dániel ma- szatos pohárkákat válogatott ki az ablakmélyedés kacatjai kö­zül, s a törpe demizsonból tör­kölypálinkát csöpögtetett a ku­picákba. Kulcsár húsos, lilaeres arcán az látszott, mintha rosszul aludt volna. Vörhenyes bajusza ren­detlenül burjánzott duzzadt szá­ja körül. Titkon a körülöttük settenkedő asszonyra figyelt, szótlan maradt mindaddig, amíg Kustáoné ki nem ment a kony­hából. Kelletlenül nyúlt a kupicáért. — Te Dani. Amikor jöttem, rendőröket láttam a községháza előtt. Meg három idegen szeke­ret. Mit gondolsz, miért jöttek?... Kustán derűs közönnyel von­ta fel a vállát — ök tudják. De ha jöttek, hát akkor el is mennek. — A nyugalommal megáldott embe­rek ráérősségévei döntötte baju­sza alá a pálinkát, jókedvű bor­zongással krákogott. A poharat nem sietett letenni. Űjra töltött. — Nekem elég! — fogta le a karját Kulcsár. Alattomosan fürkészte barátja szelídségtől révedező, örökvidám arcát. Ma­ga is hinni kezdte már, hogy Kustán szemei mögött, az erős bikahomlok alatt történt valami félelmetes. Ügy unszolta, ahogy a betegeket szokás: — Kezdjük, Dani. A kést bízd rám... De Kustán nem bízta rá. Megmarkolta kimérten, vizsgá­lódó szeme sokáig, mosolyogva gyönyörködött a karcsú pengé­ben. — Hogy gondolod, Berci? Ti­zenhétéves koromtól nem volt olyan esztendő, hogy ne magam nyitottam volna utat a vérnek.« — Egykedvűen, határozatlan léptekkel indult ki a konyhából. A tornácon jókedvű szelídséggel szólt a feleségének: — Gyere, Lina. Szomjas vagyok, meleg vért akarok inni. Mintha vékony jégen jártak volna, némán, lassan közeledtek az ól felé. Kulcsár váltig azon töprengett szorongva, hogy mi­képpen csalja el a kést Kustán- tól. Az ól korlátjánál megálltak, rákönyököltek, nézték a disznót, amely rémületébe feledkezve ácsorgott a járó közepén. Kustán a reteszért nyúlt, vi­gyázató« mozdulattal nyitotta meg az ajtót, amikor az utcai kapu is megnyílt. Tisztán lehe­tett hallani a sarokvas nyöször­gését. Összenéztek. Léptek dob­banása gyűrűzött szét a fagyos földben. — Nézd már meg, ki a vendég — szólt a feleségének Kustán. Aztán a góré sarka mögül elő­bukkant három rendőr. Prémes sapkát, bundagalléros köpenyt viseltek, vállukon vadonatúj ka­rabély sárgállott. Nem néztek erre mindjárt. Kettő az udvaron maradt, egy bekémlelt a kony-

Next

/
Thumbnails
Contents