Békés Megyei Népújság, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-11 / 8. szám
1963. január 11. 5 Péntek Bartók Béla nevéhez méltóan... Kibontakozóban a dalkultúra Vésztőn — Kezdhetnénk azzal, hogy a Vésziének szeretnek énekelni. Ez szép és jó dolog, de nem kiváltságuk. A megye más községeiben is szeretnek nótázni, dalolni az emberek egymagukban vagy kórusban, ahogy éppen módjuk adódik rá. De éppen a „módról” van szó, arról, hogy nem elég nótás-, dalosikedvűnetk lenni. Módot, lehetőséget kell teremteni ahhoz, hogy az ének mind több ember örömét, kulturális épülését, gazdagodását jelentse. Ehhez azonban már szervezett forma szükséges. Vésztőn, a népművelés embered — nem mondunk nagyot, ha úgy fogalmazzuk, hogy szerelmesei — ezt a szervezettséget hozták létre például az iskolások körében. A vésztői 2. számú általános iskola, két esztendővel ezelőtt nevet választott magának: Bartók Béla nevét vette fed. Ehhez külső rend. ben, fegyelemben, úttörőmunkában, tanulmányi előmenetelben és R szovjet Irodalom friss hajtásait is bemutatja az Európa Könyvkiadó Az Európa Könyvkiadónál számos mai szovjet szerző műve lát napvilágot Kiadják többek között Jurij Bondarev: Kisinai kerület című könyvét, amely a háborúból visszatért, csak a harcoláshoz értő fiatalok útkeresését, erkölcsi problémáit boncolgatja. Nyikolaj Csukovszkijnak — a Balti égbolt írójának — új kötete két kisregényt foglal egybe. Az egyik Hercegzug, a másik Nehéz szer-elem címmel jelenik meg. A régi szerzők műved közül ismét megjelentetik Hf-Petrov: Tizenkét szék, Makarenko: Az új ember kovácsa és Polevoj: Egy igaz ember története c. munkáját. A- kiadó népszerű dobozos sorozatában Tizenegy orosz költő címmel jelenik meg gyűjtemény — amelyben Majakovszkijtól, Jeszenyintől Paszternákig, Nartinovig megtalálhatók a legnevesebb szovjet költők. (MTI) természetesen az ének-kultúrában is méltónak kell lenni. Kiss Jó- zsefné énektanárnő már öt évvel ezelőtt szervezett egy lánykórust, melynek kiművelését a névadás után még nagyobb lendülettel folytatta. A nagy hangerőt képviselő énekkar, vezetése aiaitt, a múlt esztendőben már ott tartott, hogy az iskolai hangjegyismeretet messze meghaladó kórusszámok előadására is vállalkoztak. Hallás útján tanulták meg, még. hozzá sokat vagy negyvenet Bartók vésztői gyűjtéseiből, valamint a szomszéd népek dalaiból és természetesen munkásmozgalmi és úttörő dalok is szerepelnek repertoárjukban. AZ igen eredményes kórus- szervezéshez és vezetéshez csali gratulálhatunk Kiss Józsefnének, azonban mégsem mulaszthatjuk el az aggodalmaskodó kérdést: — Ez a rengeteg énektanulás nem megy más tantárgyak rovására? Azt a megnyugtató választ kapjuk, hogy semmivel sem jelent a kórusfoglalkozás a gyermekeknek nagyobb „megterhelést”, mint akármelyik szakköri elfoglaltság. Az igaz, hogy úttörő kulturális szemlék közeledtekor erőteljesebben használják ki az időt. Nyomban egy másik kérdés: — Miért „csak” lánykórus? A fiúk nem szeretnek énekelni? — így egységesebb a hangsain és egyébként is a lányok dalosabbak — hangzik első fogalmazásban a fedelet. Második fogalmazásban már meggyőzőbb az érvelés. Eszerint az énekszakos tanárnő is ember; munka után háztartás vezetése, családi gondok. Egy. szemédyben egyszerre két nagy kórust vezetni nem lehet. így már elfogadható a dolog, különösen mikor azt is megtudjuk, hogy Kissné még egy iskolai kamarakórust is vezet, olyan eredményesen, hogy a megyei énekversenyen negyedikek lettek. És most következik az egésznek a cresscendója a művelődési otthonban felnőtt vegyeskórus működik, művészeti csoportként és — ennek a vezetője is Kiss Józsefné. Így már valóban nem juthat idő fiú-énekkar szervezésére és vezetésére. I felnőttek, míg a művelődési otthon új helyiségei teljesen fel nem épülnek, esténként iskolai tanteremben gyakorolnak. Múlt év februárja óta működnek. Eddig a következő számokat tanulták: Fri- ederich: Baráti kör, Bárdos: Tábortűznél, Tiszai dallamok, Csajkovszkij: Altató, Mihajlov: Doni fiúk, Muradelli: Ifjú békeharcosok dala, Asriel: Fénylő szivárvány, Bartók: vésztői népdalgyűjtés, Balatoni nóták című népdal- csokor. Az iskolai leánykórussal együtt már többször szerepeltek nyilvánosság előtt; például November 7-én, aztán a Bartók Béla emléktábla leleplezésen. Mindezt azért közöljük, mert megyejáró útjaink során nem egy községben voltunk, ahol éppen olyan dalos-, nótásked- vű a nép fiatalja és felnőttje, akár Vésztőn, s mind csak arra vár, hogy náluk is akadjon valaki, aki Kiss Józsefnéhez hasonlóan, egybegyűjti őket és türelmes szeretettel megtanítja valamennyinket a kottában heverő, gyönyörű kórusművek zengő tolmácsolására. Huszár Rezső FVl/MJffVfoPÄ Hátha mégis szerelem Több emlékezetes szovjet film alkotója: Rajzman rendezte ezt « megkapóan szép filmdrámát, melynek alapkonfliktusa egy megírt* dítóan kedves diákszerelemből és a felnőttek meg nem értő, maradi felfogásából tevődik össze. A női főszerepet Zsanna Prohoren- ko, a Ballada a katonáról című film hősnője játssza. (A gyulai Petőfi Mozi mutatja be január 10—13-ig.) Pedagógusok és a néphadsereg tiszteinek megbeszélése az ifjúság nevelésének kérdéseiről Békéscsabán, a fegyveres erők klubjában január 9-én délután, az iparitanuló-intézet, valamint több békéscsabai közép- és általános iskola igazgatója találkozott a helyőrség tisztjeivel, és megvitatták, hogyan erősíthetnék az iskolák és a néphadsereg kapcsolatait, különös tekintettel az ifjúság szocialista hazafiságra való nevelésére. A baráti megbeszélésen elsőnek Riskó András őrnagy vázolta a füléhez nyomta a kagylót. Berlinben van? — Igen, tábornok úr. — Hogy-hogy? Mi történt? — Feltétlenül találkoznunk kell. Méghozzá minél előbb. Nagyon sürgős az ügy! — Hol van maga pillanatnyilag? — A város kellős közepén, az Unter den Linden és a Friedrichstrasse kereszteződésénél. — Jól van. Várjon ott rám. — Értem, tábornok úr. — Megálljon csak! De hogyan ismerem én meg magát? — Ne nyugtalankodjék, én majd odamegyek önhöz. Aszker felakasztotta a helyére a kagylót, s kilépett a telefonfülkéből. Tovább ment a járdán, s a legközelebbi hírdetőoszlopnál megállt. A hírdetőoszílop egész alsó részét két hatalmas plakát fedte be. Az egyiken szürke háttérrel egy férfi fekete árnyéka vetődött. Az alak feltűrt gallérú felöltőt viselt, kalapja egészen a szemére volt húzva. A másik plakát egy fiatal lányt ábrázolt, amint ül valami telefonkapcsoló tábla előtt, s fején fülhallgató, s figyelmeztetően a szája elé téve az ujját szigorú tekintettel néz a járókelővel szembe. Mind a két plakát alatt ugyanaz az aláírás volt: „Pszt!” Éberségre intették a lakosságot. Néhány perc múlva egy személy gépkocsi fékezett a járdaszegély mellett. Tekintélyes külsejű, civilruhás férfi ült a volánnál. Aszker szemügyre vette az illetőt. Jól megnézte a drága, kitűnő formájú kalapját, ala_ posan, szinte lilára kiborotvált duzzadt arcát, vakító fehér, kikeményített inggallérját, vastag köves pecsétgyűrűjét. Siefert is hosszabban nézte a járdán álló, sárgásszínű szemüveget viselő férfit. A rövid kabát és a térd alatt pántolódó gólfnadrág hatásosan kiemelte erős, arányosan fejlett testét. Fején kissé félrecsapva kes- kenykarimájú zöld tiróli kalap volt, amely azt a benyomást keltette, mintha körülmetédték volna a szélét. Seifert lejjebb vitte a tekintetét, s a szürke-fekete mintás térdharismyán és a rikító sárga cipőn állapodott meg. „Papagáj — gondolta magában megvető, lekicsinylő ajkbigy- gyesztéssel a tábornok. — A csuda látott még ilyen Ízlést”. Találkozott a pillantásuk. Aszker közelebb indult, miközben kinyílt a gépkocsi ajtaja. A következő másodpercben már az SS-tábomok mellett ült Aszker. — Nos — szólalt meg Seifert, amikor a kocsi az út közepére fordult. — Nos, hallgatom önt, kedves... — Aupel — juttatta eszébe a nevét a tábornoknak. — Ja persze... kedves Aupel úr. Mi történt hogy ilyen váratlanul?^ Aszker kinyitotta az irattárcáját, elővette belőle a fésűdarabot, s úgy tartotta, hogy Siefert jól láthassa, anélkül, hogy levenné a szemét az útról. A tábornok a mellényzsebébe nyúlt, s elővette onnan a jeltárgy másik felét. — Rendben van — mondta, miután meggyőződött, hogy a két fésűdarab a törés mentén pontosan összeillik. — De miért utazott fel olyan messziről egyenesen Berlinbe!... — Nem volt más választás. — Mi történt? — Seifert hangjában bosszúság érződött. — Még a világ végére is elmennék, nemhogy idáig, Berlinig, ha ez megmentené a rejtekhelyét és az archívumokat. — Megmenteni a rejtekhelyei? Mit jelentsen ez? — Meglepő. — Aszker ingerült arcot vágott. — Ügy tesz, mintha nem tudná, hogy Karls- lustet bombázzák! — Csak nem? — Seifert teljes erejével Aszker felé fordult. — Mit mond? Bombázzák? — Igen, bombázzák — ismételte Aszker. — Az utóbbi három nap alatt három légitámadás volt! — De hiszen ez lehetetlen! Most Aszker csodálkozott .el. — Ön valóban nem tud erről? — kérdezte. (Folytatjuk) kapcsolat tavalyi eredményeit és kérte a jelenlévőket: mérjék fel, mit és hogyan lehetne még megvalósítani, hogyan lehetne tovább mélyíteni az iskolák és a katonák kapcsolatát. Az egész társadalom ügye — mondotta —, hogy a fiatalságot a szocialista hazafiság szellemében neveljük, s ennek a nevelésnek két nagy bázisa az iskola és a néphadsereg. A beszélgetés során a békéscsabai gimnázium igazgatója, Böőr Ferenc elmondotta, hogy a közép- iskolásokat nagyon érdekli, milyen a katonák élete, és különösen nagy sikerük volt már eddig is azoknak a harci játékoknak, amelyeken a néphadsereg katonái is részt vettek, együtt a diákokkal. A lényeg — mint mondotta — az, hogy minél több gyakorlati jellegű megmozdulást kell szervezni, ez felkelti a fiatalok érdeklődését, és szívesen vesznek részt ezekben. Érdekes gondolatokkal gazdagította a kapcsolat elmélyítésének módjait Kávást Ferenc és Tóth Júlia, a békéscsabai I. számú, és az V. számú általános iskola igazgatója is. Tóth Júlia szerint, ha katonáink ilyen vagy olyan formában bekapcsolódnak az úttörők életébe, az nagyon hasznos. Állítását példákkal illusztrálta. Az I. sz. általános iskola igazgatója javasolta: hasznos lenne, ha a néphadsereg katonái szakkörvezetői tisztet vállalnának az iskolában. A sok érdekes javaslatot Sági István százados és Csepeli Ferenc százados egészítette még ki, ismertetve azokat a lehetőségeket, amelyekkel iskoláink — a katonák támogatásával — gazdagíthatják nevelő munkájukat, kulturális és sportéletüket. A megbeszélésen részt vevők ezután elhatározták, hogy a teendők irányítására operatív bizottságot választanak, és már a közeljövőben kidolgozzák a néphadsereg és az iskolák ifjúságának kapcsolatát tovább erősítő elgondolásokat, tervezeteket. JANUAR 11. Békési Bástya: Esős vasárnap. Békéscsabai Brigád: Münchhausen báró. Békéscsabai Szabadság: Rendkívüli kiadás. Békéscsabai Terv: A francia nő és a szerelem. Gyomai Szabadság: Darázsfészek. Gyulai Erkel: Felmegyek a miniszterhez. Gyulai Petőfi: Hátha mégis szerelem. Mezőkovácsházi Vörös Október: Hófehérke és a 1 törpe. Orosházi Béke: Pinocchio. Orosházi Partizán- Kertes házak utcája. Sarkadi Petőfi: Iván gyermekkora. Szarvasi Táncsics: Csak ketten látszhatják. Szeghalmi Ady: Ne fogadj el édességet idegentől. A Croix öngólja A TASZSZ párizsi tudósítói foglalkoznak a Croix című francia katolikus újság szerdai számában vastag betűs címmel kiszedett hírrel, amely szerint Moszkva elismeri: „egy szovjet űrhajós nem tért vissza űrrepüléséről, egy másik a földre érés után meghalt”. Miről is van szó valójában? 1962 novemberé, ben a szovjet sajtó beszámolt két szovjet ejtőernyős, P. 1. Dolgov és E. N. Andrejev hőstettéről. A két szovjet hős ejtőernyős ugrást hajtott végre a sztratoszférából. Egyikük, Dolgov ezredes, tragikus baleset folytán életét vesztette, társa, Andrejev őrnagy azonban végrehajtotta feladatát és ismét készen áll az égbolt megostromlá- sára. Andrejev, a Szovjetunió hőse tiszta szívből kacagott, amikor megtudta, miként „temették el” őt lapjuk hasábjain a Croix két. balkezes toliforgatói. A polgári sajtó szovjetellenes szenzációkat hajhászva, megkísérli, hogy árnyékot vessen a Szovjetunió által a világűr meghódítása során elért nagy sikerekre. Ebből a célból mindent elkövet, még ha az a veszély is fe_ í nyegeti, hogy öngólt lő.
