Békés Megyei Népújság, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-18 / 14. szám
Hifiid kereskedelmi küldöttség megyénkben 1965-re befejezik Füzesgyarmat — Mielőtt: Békés megyébe látogattunk volna, az Önök fővárosában a minisztériumi elvtársak arról tájékoztattak bennünket, hogy ebben a megyében élenjárnak az új kereskedelmi formák terjesztésében. Ügy hiszem, hogy a külföldi delegátusok mindegyike bizonyíthatja, hogy ez az előzetes híradás az Önök megyéjéről nem volt alaptalan. A legnagyobb elismerés hangján szólhatok arról, amit önöknél tapasztaltam. Tanulunk az önök eredményeiből. A külföldi delegátusok tegnap a megyéből távozva, Szeghalmon tekintették meg az üzleteket, ahová útjukra elkísérte dr. Kertész Márton, a megyei tanács vb elnökhelyettese és Steigerwald György, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője is. közművesítését 100 ezret a községi könyvtár fejlesztésére. Ebben az évben készül el a 150 ezer forintos költséggel épülő fürdő terve, melyhez a szükséges kút fúrását 1964-ben kezdik meg. A fürdő építéséhez a lakosság társadalmi munkával járul hozzá. 1965-re befejezik a fürdő építését is. Ismeretlen tettesek betörése Békésen és Tótkomlóson hírek December 8-a óta tart a New York4 nyomdászok sztrájkja A béremelésért és nagyobb fizetett szabadságért harcoló New York-i nyomdászok sztrájkja sok lap megjelenését megbénította. A képen; sztrájkőrség a „New York Herald Tribune” épülete előtt. (MTI Külföldi Képszolgálat) -»---------------B udapesten hétfőin és kedden tartották meg az országos belkereskedelmi tanácskozást, amelynek külföldi vendégei közül a csehszlovák, a szovjeit, a lengyel, a Német Demokratikus Köztársaság, a bolgár és a Román Népköztársaság delegációjának egy-egy tagja Komi ősi József elvtársnak, a Belkereskedelmi Minisztérium Technikai és Szervezési Főosztálya vezetőhelyettesének kíséretében szerdán és csütörtökön megyénkbe látogatott el. A külföldi kereskedelmi szakembereknek megmutatták megyénk új típusú üzlethálózatát, így az önkiválasztó és önkiszolgáló boltokat Az Orosz Szövetségi Köztársaság Belkereskedelmi Minisztériumának képviseletében nálunk járt Lászenkov Valerij Ivanovics elvtárs így beméit a látottakról: (Tudósítónktól) Az elmúlt négy évben igen sokat fejlődött Füzesgyarmat, s a községi tanács elkészítette a további évekre is a községfejlesztési tervet. 1983-ban főleg a lakosság ivóvízellátását akarják biztosítani. Két nyomásfokozót szerelnek fel, melynek segítségével a sárszigeti óvoda, a két iskola, valamint a szociális otthon kap megfelelő ivóvizet. A munkák elvégzésére 302 ezer forintot fordítanak. Ügy tervezik, hogy 1985 végére teljesen befejezik a község közművesítését. Ezenkívül minden utcába járdát építenek és bevezetik a villanyt is. 1965-ig igen jelentős összeget: 100 000 forintot fordítanak a sport, és ugyancsak Ismeretlen tettesek január 13- án az ablakon keresztül behatoltak a tótkomlósi gyógyfürdő pénzKözponti szolgáltató kombinátot létesítenek Mezőkovácsházán A Mezőkovácsházi Építőipari Ktsz a közelmúltban egyesült más szövetkezetekkel. Tervezik egy nagy központi szolgáltató kombinát építését a községben. Ebben a női és férfifodrászat, a rádió-, televízió- és villanyjavító-részleg, a cipőjavítás és egyéb szolgáltatás is kap helyet. A központi épületet még ebben az évben átadják rendeltetésének. Változatos e!6adasoI a TIT, a KPVDSZ és a Balassi művelődési otthon ismeretterjesztő programjában Január első feléhez hasonlóan a hónap második felében is változatos ismeretterjesztő előadások lesznek Békéscsabán. A TIT megyei klubjában 22-én az olasz, spanyol és francia barokkról, a Balassiban 17-én az iskoláról és a tanulásról (film: Én és a nagyapám), a Rózsa Ferenc Gimnázium fizikai és kémiai előadótermében 24-én a vízvizsgálatról lesz ismeretterjesztő előadás. Ugyancsak a TIT, a KPVDSZ és a Balassi művelődési otthon programjához kapcsolódóan január 27-én délelőtt 10 órakor a Szabadság Filmszínházban Guinea partjai és Kongó címmel filmet vetítenek. J tárába, majd a fürdő teraszáról a cukrászdába. Elloptak 500 forint készpénzt és kárt okoztak a süteményekben. Orosháza városijárási rendőrkapitánysága nyomozást rendelt el a tettesek felderítésére. Ugyancsak ismeretlen tettes betöréses lopásáról kaptunk hírt Békésről. Tizenkettedikén a földművesszövetkezet Táncsics utcai üzletébe ajtó kifeszítése útján hatolt be a betörő és 220 forint készpénzt, valamint 1500 forint értékű árut lopott el. Ebben az ügyben is nyomozást indított a békési járás rendőrkapitánysága. Karacsi A Reuter és az AP közlése szerint a pakisztáni kereskedelmi miniszter kijelentette, hazája szívesen kötne kereskedelmi megállapodást a Szovjetunióval. A miniszter rámutatott, ez „pa— KÖZÖLJÜK olvasóinkkal, hogy január 20-i, vasárnapi számunkban megkezdjük a Rajnai várkastély című tudományos-fantasztikus képregény közlését, melynek folytatásai csak vasárnapi számainkban jelennek meg. — 600 SZÍNHÁZBÉRLETET adtak el az idei évadra a szarvasi járásban a közönségszervezők. A Békés megyei Jókai Színház rend. szeresen tart előadásokat a járás községeiben. — A SZEGHALMI Vígh Maliid Általános Iskola oktató-nevelő munkáját tárgyalta legutóbbi ülésén Szeghalmon a községi tanács végrehajtó bizottsága. Az iskola munkájáról Miklósvári László igazgató számolt be. Többek között elmondotta, hogy megszervezték a dolgozók esti iskoláját is, melyen jelenleg hetvennégyen tanulnak. — CSAKNEM 40 millió forintot fizetett ki az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága az elmúlt évben a különböző károk fedezésére. Ebből az összegből két és fél millió decemberben került kifizetésre. — 1964-ben tervezik egy új fürdő építését Mezőkovácsházán. A fürdő építésére a közséJfej 1 esztési alapból biztosítják a szükséges összeget. — MINDEN héten csütörtök este tartják a foglalkozásokat Dombiratoson a nőtanács által rendezett kézimunka-tanfolyamon. A I tanfolyamra igen szép számmal jelentkeztek a lányok és asszonyok. ramcsoló szükségesség”, mert Pakisztán a gyér kereslet miatt nehezen tudja értékesíteni áruit az európai piacon, s kereskedelmét károsan befolyásolhatja az Európai Közös Piac gazdasági politikája. (MTI) — 15 341 HÍZOTT sertés átadását vállalták 1963-ban, a szeghalmi járás termelőszövetkezetei. Ebből az év első felében 7187 sertést adnak át az államnak. — BŐVÍTIK a villanyhálózatot az idén Mezőhegyesen, összesen 2350 folyóméter vezetéket szerelnek be az utcákba és lakóházakba. A villanyhálózat bővítésére a községfejlesztési alapból biztosítják az anyagiakat. — A SARKADI-VITA lényege és tanulságai címmel klubvitát rendez január 18-án, ma este < órakor Békéscsabán, a TIT Békés megyei írók Körei. A vitát Cserit Lajos vezeti. — GYERMEKEK részére mese- délutánt, diavetítést és fejtörő- versenyt rendez január 18-án, ma délután 5 órakor Békéscsabáit, a fegyveres erők klubja. A gyev- mekfoglalkozást Hódos Lajosné könyvtáros vezeti. — SÜTÖ-FŰZÖ tanfolyamét szervez a közeljövőben Csabacsó, dön a helyi nptanács vezetőséget Ezenkívül kézimunka-tanfolyamat is indít a nőtanács. Hideg idő A kemény hideg tovább tan. Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen hószáUingózás, mérsékelt, váj- tozó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 18—mínusz 23 fok között, délen és keleten helyenként mínusz 25 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8—mínusz 13 fok között. (MTI) műsora Január 18-án este 7 órakor: ÉDES FIAIM Katona- és szelvénybérlet. BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96* Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér % Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál v és a kézbesítőknél. I I indexszám: 25 051 DCörösi [lőrcjászíLtt Egyesületi élet a közgyűlés előtt A horgászé gyesületók legfőbb szerve a közgyűlés. A horgászoknak ezeken joguk és kötelességük kifejteni egyéni véleményeiket az egyesületi életről, a horgászatról, a vezetés munkájáról. Ez helyénvaló. Az eddigi tapasztalat szerint a horgászok többsége él ezzel a jogával. E sorok útján csupán néhány problémát hozunk fel, melyek az egyesületek közgyűlésének napirendjére kerülnek. Kétségtelenül a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a halszegénység megszűntetése, a halasi tás végrehajtásához szükséges társadalmi Hírek A Gyomai Horgász Egyesület a közelmúltban választmányi ülést tartott, amelyen az intéző bizottság horgászkörlevelében ismertetett új helyzetet tárgyalták. A választmányon elhangzott felszólalások arról tanúskodnak, hogy a gyomai horgászok megértették a közelmúltban létrejött halász- és horgász-megállapodás lényegét. Turkovies Károly titkár, a halasí- tási akciótól sok jót remél. Kérte, hogy a program megvalósításához mihelyt lehet, kezdjenek hozzá. Az ezzel járó minimális anyagi többletet a gyomai horgászok szívesein vállalják —■ ha szükség lesz rá —, mert a halasítási programot követő években minden bizonnyal javul a fogási eredmény. Az endrődi horgászok képviselője^ aki mint meghívott ugyancsak és anyagi közreműködés, az ivadékmentés, a halász—horgász-barátság, a társadalmi ellenőrzés megszervezése, a horgászati fegyelem, a horgásztanyák kihasználása, a tagdíj rendezések és más egyéb egyesületi gond. Helyes, hogy ezeket külön-külön vagy összességében napirendre tűzik az egyesületek. Az eredmények és a hibák részletes feltárásával nemcsak az egyesületi élet fejlődik, hanem a horgászgondok megoldásához is közelebb jut a horgásztársadalom. jelen volt a gyűlésen, szóvá tette a horgászfegyelem megvalósítását, hogy ezzel együtt alakuljon ki a halász—horgász-barátság. Örömét fejezte ki, hogy sajtónyilvánosságot kaptak a megyei lapban a körösi horgászok. Említette, hogy a rovatba ők is szívesen írnak horgásztapasztalataikról, egyesületi életükről. . Munkabizottság alakult a körösi halászat és horgászat körülményeinek vizsgálatára. A tizenkét- tagú bizottságban biológusok, halszakértők és horgászok tevékenykednek. • A Körösvidéki Horgászegyesületek Intéző Bizottsága legutóbbi ülésén elfogadta az 1963. évi munkatervet, s elhatározta, hogy újabb ülését áprilisban tartja. Csomagolóanyag VASHORDÖ ÖBLÖS ÜVEG NÁTRONZSÁK FALÁDA FAHORDÖ PAPÍRDOBOZ aLU..,"-T.|^Tr^rtrtp Felújított: állapotban raktárról szállít az egész országba: Görigyölegfelújitö Vállalat Budapest XIII., Dagály u. 3. Tel.: 200—285, 200—380, 200—705. 18 Pakisztán szívesen kötne kereskedelmi egyezményt a Szovjetunióval