Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-09 / 288. szám
MZ. december 9. 5 ▼•«ára*» i párEsnanka társadalmasításának tapasztalataikéi Látogatás a tartalékos tisztek módszertani foglalkozásán J6 néhány éve annak, hogy a párt hadat'üzent a személyi kultusznak és szívós küzdelmet folytat e káros gyakorlat minden maradványa ellen. Hogy a személyi kultusz milyen bénító hatással volt a pártra, az egyén és az egész társadalmunk fejlődésére, igazán esak akkor érti meg az ember, amikor közvetlen közelről , tapasztalja, hogyan szabadul fel évről évre mind több és több, azelőtt tétlenségre kárhoztatott erő. Itt van például a pártmunka társadalmasításának folyamata. Munkastílusunk új, nagyszerű vonása ez, mely igen jó hatással van a társadalmi életre. Mint ismeretes, az év folyamán társadalmi munkatársakkal kibővítették a párt végrehajtó bizottságok mellett .működő osztályokat és alosztályokat szerveztek. Az első pillanatban talán e szervezeti intézkedésben nem látni különösebbet. De ha közelebbről tanulmányozzuk az elmúlt hónapokban pártmunkásokkal erősödött osztályok és a létrehozott alosztályok tevékenységét, mindjárt észrevenni, milyen jelentőségű a munkában ez az új vonás... Erről a kérdésről beszélgettünk a minap Szarvason Dandé Mihály elvtárssal, a járási tanács titkárával. Igen érdekes tapasztalatokat mondott el. ö ugyanis egy ilyen társadalmi munkacsoport, az ottani' járási párt végrehajtó bizottság mellett működő adminisztratív alosztály vezetője. A tanácsi szervek mellett hatáskörükbe 'tartozik a járásbíróság, az ügyészség, a rendőrség körzetében működő párt-aláps-zervezetek segítése, ellenőrzése. Alosztályuk jelenleg három pártmunkással dolgozik, a párt végrehajtó bizottság munkatérve alapján. Alig másfél hónapja végzik ezt a feladatukat. Éz idő alatt többek között segítséget'nyújtottak a bíróságnak és az ügyészségnek. Az ottani párt-alapszervezetek tapasztalatait 'felhasználva, személyesen is tanulmányozták az említett szervek munkastílusát. Elsősorban a népi ülnököket keresték fel. Érdeklődtek, hogy az ülnökök mennyire tudnak részeseivé válni a bírói igazságszolgáltatásnak, hogyan élnek jogkörükkel, s milyen segítséget kapnak feladatuk ellátásához. Sok jó tapasztalatot szereztek. Dandé elvtárs jog-végzett ember, ahogy a beszélgetés során tapasztaltam, azok közé tartozik, akik jogvégzettségüket szilárd alapra, -természetes jogérzetükre és meleg emberi szívük érzéseire építhették fel. Ez. az adottság hozzájárul ahhoz, hogy eredményesen dolgozhatnak együtt azokkal, akik munkáját a pártbi-----------———————— • II Cscngrád menyei Tanácsi Tervező Vállaial azonnali belépéssel mélyépítő technikusokat keres. SZEGED, Tábor utca 2. Telefon: 15—34. 81028 ; zottság részéről kívánják elősegíteni. Amikor például tanulmányozták az ÖRKI társadalmi bíróságának tevékenységét és azt, hogy milyen támogatást' kapnak a járásbíróságtól és az ügyészségtől, észrevételeikkel, javaslataikkal jó szolgálatot tettek e szerveknek, s az ott működő párt-alapszervezeteknek. S nem utolsósorbán a párt végrehajtó bizottság munkájához is hatékonyan hozzájárultak. Dandé elvtárs, az alosztály vezetője nem tagja a járási pártbizottságnak. Amikor megbízták ezzel a pártmunlkával, igen elgondolkodott azon,' hogy vajon eleget tud-e tenni a feladatnak. Azóta azonban, hogy az alosztállyal szorosan bekapcsolódtak a járási párt végrehajtó bizottság munkájának vérkeringésébe, mindjobban tapasztalják,, hogy ez a munkájuk sokoldalúan hasznos. Nem| csak a hatáskörükbe utalt alapszervezeteknek jelent segítséget, hanem seemély szerint nekik Is. Dandé elvtárs erről a következőket mondotta: „Ez a pártmegbizatás sok hasznos tapasztalatot hoz a tanács munkájához is.” Arra utalt, hogy az emberek mindennapi gondjaival a társadalmi élet szélesebb körében tud -foglalkozni. Többek között egy különváltan élő asszony esetét említette, aki nemrég fordult a párt járási bizottságához. Gyermektartási ügy, családjogi problémáról volt szó. A segítségnyújtás az adminisztratív osztályon keresztül indult el. Dandé elvtárs véleménye szerint pártmegfoizatása hasznos azért is, mert arra ösztönzi, hogy ne csak az állami és államigazgatási jogot, hanem a büntetőjogot és a polgári jogot is behatóan tanulmányozza. Hiszen csakis így tudhat az alosztály eredménnyel dolgozni. Ezeken túl gazdagítja az alosztály munkájában részt vevőket az a sokoldalú tapasztalat, melyet a párt végrehajtó bizottság mozgékony munkastílusából szereznek. Például a pártmunka társadalmasításának jó eredményeit látva, a tanács munkájában is egyre több hasonló vonást igyekeznek létrehozni. A birtokháborítási ügyek eldöntésében, melyekkel eddig a tanács vb-titkár egyedül foglalkozott, most már bevonják az érdekeltek körzetének tanácstagjait is, s a véleményüket meghallgatva születik a döntés. A szabálysértési ügyek intézését is társadalmasítással teszik jobbá. — A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a pártmunka társadalmasítása rendkívül hasznos — jegyezte meg Dandé elvtárs. Mint mondotta, ez az elgondolás vezeti, őket abban, hogy tovább szélesítsék munkacsoportjukat. Lehetséges, hogy az ügyészi munkaterületről pártonkívüli munkatárssal erősítik alosztályukat. Karácsonykor több felé fenyőfa ünnepségeket és bálokat rendeznek Békés megyében a művelődési otthonok a tanácsokkal, a társadalmi szervezetekkel, a vállalatokkal és a szülői munkaközösségekkel együttesen. Orosházán az új tanácsháza nagytermében — a parlament mintájára — óriási karácsonyfát díszítenek fel, s a műsoros ünnepségen Télapó közreműködésével több ezer gyermeket © Régen leszereltek már, talán el is felejtették a katonaéletet. Vagy mégsem? Nem. Az MHS megyei tartalékos tiszti tagozatának vezetősége tanfolyamot szervezett részükre. Civilben is továbbképzik magukat, ismerkednek a legújabb harcászati módszerekkel, hogy az itt tanultakat továbbadhassák társaiknak. o A napokban ellátogattunk Békéscsabán a fegyveres erők klubjába, ahol a kiképzést tartják, hogy megtudjuk, mit és hogyan tanulnak, milyen módszertani oktatásban vesznek részt a tartalékos tiszti foglalkozások vezetői. A megye minden részéből eljöttek erre a tanfolyamra. Ebben az évben két elméleti foglalkozás volt, a jövő év elején pedig gyakorlati lesz, frissítőül, hogy el ne felejtsék a régen és a most tanultakat. © Ezen a'foglalkozáson Molnár József alezredes, Kovács János alezredes, az MHS országos tartalékos tiszti tagozatának veajándékoznak meg. Nagy fenyőfát állítanak a sarkadi járási új művelődési házban is és karácsony első napján „fenyőbált” rendeznek. A művelődési- ház a termelőszövetkezetek segítségével — ha lesz hó — szánkókirándulásra is elviszi a fiatalokat. A téli kirándulásra három sarkadi termelőszövetkezet három csengős lovasszánt ajánlott fel a művelődési háznak. Popucza Péter kétegyházi tartalékos hadnagy az előadást hallgatja zetője és Horváth József százados a tagozat megyei irányítója is részt vett. Garamvölgyi Ottó őrnagy tartott előadást ez alkalommal. A kiképzés vezetői gondoskodtak szemléltető anyagokról, Bányai Gábor, a legjobbak egyike többszörösen kitüntetett tartalékos főhadnagy, a békési csoport vezetője. rajzokról is, hogy az előadás megértését könnyebbé tegyék. o Képeink a foglalkozásról és a részvevőkről készültek. K. J. Fotó: Kocziszky László Felhívás! Értesítjük a lakosságot, hogy a jármű és villamossági szaküzletünkben minden héten CSÜTÖRTÖKÖN javító szervizszolgálatot tar unk Rádió, televízió és mindennemű HÁZTARTÁSI kisgépek garanciális és nem garanciális javítását azonnalra és nagyobb hibával egy héten belüli elkészítésre vállaljuk. Vegye Igénybe szervizszolgálatunkat! Békési FSIdntOvesszcvef'ezet íüszpatásésa 631 A kiszlsták klubház« avató-ünnepségén, amikor már forrósodni kezdett a hangulat, az elnök elkérte a prímás hegedűjét, s ő prímelt a talpalávalót húzó zenekarnak. —- Nagyon sokoldalú tudású ember a mi elnökünk, — jegyezte meg elismerően több fiatal is. Akkor elengedtem ezt a megjegyzést a fülem mellett, de azóta duruzsol bennem: mi az a sokoldalúság, sünivel Bali István, a mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz elnöke rendelkezik? Nemrégiben aztán kutatni kezdtem. Kitűnt, hogy gyermekkora olyan volt, mint sok százezeré ebben az országban, vagyis nyomorgó. Apja cselédember volt Kisdombegyházán, s amikor az uraság megfelelőnek tartotta, hogy igába vonja, ő is béresnek állt. Hogy, hogy nem, a tanító felfigyelt a 16—17 éves Báli István zenei hallására és Portré egy tsz-elnökről tanítani kezdte hegedülni. Csakhogy a tanítónak sem valami bőséges volt a fizetése, ezért egy-egy óráért 50—80 fillért kért. — Hadd abba fiam a muzsikálást, nem bírunk mi hetenként négy óráért fizetni. Különben is úri passzió az — mondta az apja. Ekkorra a hangjegyek jó részét már megismerte, s aztán, amikor alkalom adódott rá, elkérte valakitől a hegedűt és játszott. Most is úgy hegedül, hogy nem vallana szégyent egy zenekarban sem. A háromezer holdas Jakabfi Tibor uraság traktorokat is tartott, s a minden iránt érdeklődő Ball István csakhamar kisegítő traktoros lett és nagyjából megismerkedett a gép működési elvével. Aztán, mikor katonának hívták, gépkocsivezetőd tanfolyamra jelentkezett. Jogosítványt ugyan nem kapott, de azóta ha csak alkalma van, gyakorolja a gépkocsivezetést is, sőt olyan gondolatokkal foglalkozik, tijOgy megszerzi a gépjárművezető-jogosítványt, hiszen a termelőszövetkezetnek személy. és tehergépkocsija is van, és sohasem lehet tudni, mikor lesz szükség pillanatnyi helyettesítésre. A traktorral való bánásmódot egy évig a Szovjetunióban hadifogolyként tökéletesítette, sőt egy ottani műhelyben a szerzést is elsajátította. Azok a fiatal traktorosok, akik mindezt nem tudják, csodálkoznak, amikor az elnök megmondja, hogy mi baja van a traktornak. A felszabadulás után sok alkalma volt Báli Istvánnak sokoldalúsásága fejlesztésére. Egyéves tanácsakadémiát végzett, s hat évig közsé. gi tanácselnök, aztán két évig községi párttitkár volt. Mindkét beosztásában sokat foglalkozott a termelőszövetkezetek gazdálkodásával, s az ő szavaival élve, sok minden ráragadt a mezőgazdasági szaktudományból. Négy évvel ezelőtt agronómus nélkül kezdte irányítani az 1300 holdas mezőkovácsházi Üj Alkotmány Termelőszövetkezetet, amely azóta hatezer holdra növekedett. Nem kell szégyenkeznie az eddigi eredményekért. Az elmúlt három évben átlag 41 forint értéket osztottak munkaegységenként, s az idén sem lesz kevesebb 40 forintnál. — ki — Boda Zoltán A szünetben a kiképzésen részt vevők egy csoportja Horváth József századossal a szemléltető rajz előtt. Karácsonyfa-ünnepségek, fenyőbálak, szánkókirándulások