Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-04 / 283. szám
’ *962. deeember 4. 6 Kedd cAz ele ki jubileum Ünnep volt Eleken egy héttel mindazok, akik másfél évtizeden ezelőtt. Ünnepelt az egész falu — át kitartó hűséggel, segíteni akadallal, tánccal, vidámsággal. Nem- lássál egyengették az együttes út-Nyisator György, az együttes vezetője átveszi a Szocialista kul túráért kitüntetést. aetiségl együttesét köszöntötte, amely ritka szép állomáshoz érkezett el: tizenötévessé „serdült”. A jubileum hírére, s a rengeteg sdkeját. Ki-ki ajándékot, elismerő és buzdító szavakat hozott tarsolyában, mint az ilyenkor szokás, jubileum idején.., A kitüntetettek egy csoportja, rés szereplés derűs emlékeinek felidézésére eljöttek még azok is, akik más faluban, városban rak-Gáivüigyi Éva szaval. tak maguknak fészket. Együtt volt újra a nagy család, amely híressé tette ezt a kis viharsarki falut a Nagy Ferenc élvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője méltatta az ünnep jelentőségét, megemlékezett a kezdeti nehézségekről, sikerekről és az új célkitűzésekről. Gönnyed Antal, a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője a Szocialista kultúráért kitüntetést nyújtotta át az együttesnék, majd Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára ajándékokkal lepte meg a táncosok, színjátszók, énekesek legjobbjait, azokat, akik a több mint 300 előadás legnagyobb sikereit aratták. A bensőséges hangulatú ünnepséget jubileumi műsor követte. Másfél órán át táncos lábak dobbanásától, énekszótól, nevetéstől, tapstól volt hangos a művelődési ház nagyterme. Nagy sikert arattak az együttes legrégibb tagjai: Csáki Sándor és Csíki László, akik derűs epizódokra emlékeztek, a békési páros, méhkeréki tapsos, bihari frisses táncosai, a népdalAz együttes tagjai a műsort nézik. haza minden szegletében, Nógrádban, Szabolcsban, a Dunántúlon és * romániai nemzetiségiek között. A köszöntők sorában ott voltak énekesek, szavalok, színjátszók, zenészek egyaránt. P. R. Fotó: Kocziszky László Emberségből elégtelen A 99túlbuzgó99 Hodroga Péter kalauz A fiatalasszony csak a vonatinduláskor vette észre, hogy munkaköpenye zsebében felejtette a heti vasúti bérletjegyét pénztárcájával együtt. Az este tíz órakor végződő műszak után sietett az állomásra a Békéscsabai Ruhagyárból, ahol az egyik varrószalag ,kiváló” minősítésű oklevéllel kitüntetett dolgozója. Gyermekéhez igyekezett hazafelé, Csorvásra. A pénztárca és a hetijegy hiányának felfedezése — mondanunk sem kell, hiszen mással is megtörténhetett már hasonló — cseppet sem volt kellemes számára. De arra gondolt, talán a kalauz megérti a helyzetét. Fürjesen túl jött is a jegykezelő. Az aszszonyka szólt neki, majd arra kérte: jegyzőkönyvezze, s ő postán feladja az útiköltséget. Képzelhető megrökönyödése, amikor ehelyett emberinek aligha nevezhető hanggal támadt rá az. Valósággal ordított, úgy, hogy a fülke többi utasának figyelmét is magára vonta. Goromba tombolása után továbbment a kalauz, majd a telekgerendási megálló előtt visszatért, és durván rákiabált a fiatalasszonyra: — Na, leszállni!!! asszonyka védelmére álltak. Botytyán Júlia — szintén ruhagyári dolgozó — száz forintot vett elő, azzal, hogy ad kölcsön, fogja ki belőle Kissné útiköltségét a kalauz. Nem érdekel! — vágta vissza az nyersen és lekapta az utas kabátját, kendőjét a fogasról, ledobta a padra. Megragadta az asszonyka bal kezét, s erőszakkal ki akarta rángatni a kocsiból. Kissné azonban ellenállt, s ebben útitársai is segítették. A megálló vetett véget a minősíthetetlen jelenetnek. A többi utas magatartása, úgy látszik, kijózanította a magáról megfeledkezett jegykezelőt, mert utána kiállította az utánfizetési jegyet. Nem átallotta azonban még megfenyegetni Kiss Albertnál arra az esetre, ha máskor találkoznának. A minden ízében remegő asszonykának azt tanácsolták útitársai, sőt a csorvási vasutasok is, jelentse fel a hatáskörével visszaélő kalauzt, akiről kiderült, hogy Hodroga Péternek hívják. A munkás-fiatalasszony idegállapotát igen megviselte ez az inzultus, amelynek hatása alatt kellemetlen utazásának történetéről beszámolt a szerkesztőségben és a pártbizottságon is. Emberi becsületének megbántása késztette erre. — Lehet, hogy túlbuzgó volt ez a kalauz, de emberségből megbukott — mondott véleményt megsértőjéről. Az ilyen viselkedés erősen sérti a közmegbecsülésben del gozó és hivatásuk magaslatán álló kalauzok önérzetét is. Ez a magatartás nem egveztethető össze semmilyen igyekezettel sem. Ballabás László Befejezték a vízvezeték-hálózat bővítését Vésztőn (Tudósítónktól) Ebben az évben tovább bővítették Vésztőn a vízvezeték-hálózatot. A községfejlesztési alapból százezer forintot, állami költségvetésből pedig 200 ezret fordították erre. Összesen 1500 folyóméteres szakaszon vezették be a vizet. Az idén a Kossuth, a Békési, és a Lenin útcában rakták le a vízvezetéket öt kifolyóval és a szükséges tűzcsapokkal. A vizet bevezették az I. és a II. számú általános iskolába is. Kiss Albertné — történetünk szenvedő alanya — természetesen tiltakozott a barbár bánásmód ellen. Egész délután és este dolgozott a gyárban. Hová menjen éjnek idején fáradtan, ezen az előtte ismeretlen tanyavilágban nő és édesanya létére — hivatkozott. — Képes lenne leszállítani? — kérdezte. Kitüntették a hazánkban közlekedő NDK gyártmányú tehergépkocsik kiváló vezetőit Szombaton az 1-es számú Autójavító Váci-úti művelődési termében, az NDK budapesti nagykövetségének kereskedelempolitikai osztálya azokat a magyar gépkocsinösebb javítás nélkül több mint százezer kilométert tettek meg. A 105 gépkocsivezetőn kívül a vevőszolgálat, a karbantartó üzemek dolgozói közül húszam kaptak A visszatetsző modortól felháborodott utasok közül többen az vezetőket hívta meg, akik az NDK gyártmányú teherautókkal külöemléklapot és különböző értékes ajándéktárgyat. (MTI) — És Dietrich mR mondott neki? — Azt, hogy úgy kell cselekednie, ahogy a leLkiismerete parancsolja. — Helyes. Hiszen ez könnyen lehet provokáció is. — Ékre gondolt Dietrich is. — És Krebs telefonált már az Abwehmek? — Még nem. Azt mondta, hogy gondolkodik egy napot rajta. Különben, ki tudhatja, hogy valóban nem telefonált-e már? — Ki tudhatja! — ismételte elgondolkozva Schubert. Csak kis szünet után folytatta: — És ez a raktáros miféle ember? — Dietrich régóta foglalkozik vele. Jó a véleménye róla. Azt mondja: becsületes, egyenes, gyűlöli a nácikat... Még egy hír van. És Stalecker elmondta, hogy a „Nibelung”-mulatóból egy férfi a gyárig követte. — Hát ezek nem valami kellemes hírek — mondta Schubert gomdterhélten, miközben felállt. — Hol van most Krause? — Nem tudom. — Eüő kell kerítem. — Most? — Igen. — Nem kellene esetleg holnap, ra halasztani? Hiszen már beesteledett. — Nem, nem lehet elhalasztani. Most azonnal meg kell őt keresnünk — felelte Schubert. — A helyzet rendkívül aggasztó. — Akkor én indulok is. — Stalecker szintén felállt — Induljon, s adja át neki mindazt, amit most elmondott nekem. Mondja meg Krausenak, hogy minden eshetőségre, a legrosszabbra is számítva én két óra múlva a másik lakáson leszek. — Ott, a vasúti hídnál? — Igen. Vegye számításba, Otto: Krauset nagy veszély fenyegeti. Figyelmeztesse őt, hogy semmi szín alatt sem szabad találkoznia Wiesbachhal. Semmi körülmények között sem! — Értem. Akkor megyek. — Várjon csak. — Schubert megfogta Stalecker karját. — Erre az egészre adok magának egy órahosszat. Ide ne jöjjön már vissza. Telefonáljon majd. Tudja hogyan? Emlékszik még a telefonszámra? — Igen. — A telefon ebben a házban van.., Nekem átadják majd az üzenetet. Azt kell mondania: „Kurt egészséges”, s én tudni fogom belőle, hogy minden rendben van. Stalecker a kijárat felé indult. Az ajtóban még egyszer megállította Schubert. — Mindenképpen kockáztatnunk kell, Otto. Beszéljen Dietrichhel, s mondja meg neki, ha őneki nincs ellenvetése, szóljon Krebsnek, hogy egyelőre hallgasson a Gubeval való beszélgetésről. Ismétlem, ez kockázatos, de mégis meg kell tennünk. — Nekem is ez az érzésem. — Akkor hát megállapodtunk. — Schubert az órájára nézett. — Most nyolc óra lesz néhány perc múlva. Kilenckor várom a hívását. Kilenckor, ne később. Ha nem találja meg Krauset, akkor ne telefonáljon. Stalecker elment. Schubert gondterhelten járt fel-alá a szobában. Megértette: a Krebssel folytatott beszélgetés után a szovjet felderítő arra a kockázatra is vállalkozik, hogy találkozzék Wiesbachhal. A hegesztő pedig a fejlemények alapján meglehetősen gyanús. Mert ha a Gestapo emberei nem jártak a gyárban a hegesztőapparátokért, s a raktáros nem adott ki ilyen szerszámokat, akkor nem dolgozhatott azokkal Max Wiesbach sem ott a titkos rejtekhelyen. Mi az igazság ezek után abban a történetben, amelyet Georg Homannak mondott el?... Csak Stalecker sikerrel járna!
