Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-31 / 305. szám
IMS. december A. 4 Hétre fiz 1962-es esztendő három jelentős ipari beruházása Áprilisban átadták a Székesfehérvári Könnyűfémmű új présművét. Kétszázmillió forintos beruházással megkezdték az Alsozsolcai Épületelemgyár építését. <MTI-fotók) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy áruházunkat január 2-án éa 3-án leltározás miatt zárva tartjuk Koros Állami Áruház Békéscsaba 81236 A második ötéves terv egyik legnagyobb beruházása, a Rúnái Cement- és Mészmű, 1963. márciius 21-én megkezdi a próbaüzemeltetést. Megalakult a megye legnagyobb kisipari termelőszövetkezete A napokban megalakult a megye területileg legnagyobb kisipari termelőszövetkezete, ugyanis egyesültek a békéscsabai, békési, orosházi, tótikomlósi, gyulai és más községek fodrász szövetkezetei. A központosított szövetkezetek, néhány kisebb hely kivételével a megye valamennyi városában és községében működnek. Terveik szerint 1963-ban Szeghalmon, később máshol is szolgáltató kombinátokat építenek. Az új szövetkezet elnöke Perdi Béla, a volt békési szövetkezet elnöke lett. Upitz mélyen bent ülő apró szemében zavar látszott. — Hol hagyta Theddert? — kérdezte Seifert. Upitz némán állt a tábornok előtt. Csak a válla rándult meg idegesen egyszer-kétszer. — Itt van most Thedder? — Seifert kijött az asztal mögül. — Beszéljen, a krisztusát magának! — Igen. — Jól van. Akikor ő is vélünk jön. — De... — De? Mi ez a „de”, Upitz Gruppenführer? Hiszen maga úgy is készült rá, hogy megmutassa neki a rejtekhelyét! • A szovjet felderítők hármas célt szeretteik volna elérni a MŰNK OK Idős apiber kopogott be hozzám a napokban. Gyűrött, fáradt volt a? arca. Ruhája szegényes. Elmondta sorjában, hogy azért keresett, mert állás nélkül maradt. Fagyszabadságra küldték a vállalattól, s most nem találja meg a kenyérkereseti lehetőséget. Segítsünk. Telefonáltam egy-két ismerős igazgatónak. Harmadik vagy negyedik helyen azt a választ kaptam, hogy talánr talán január elején tudnak egy állást biztosítani. Mondtam neki, menjen el, hivatkozzon rám és ha minden jól megy, munkája is lesz. Néhány hónapig kihúzza ott. Befejeztük a beszélgetést, s lassan állt föl, megdörzsölte a kezét, — jó meleg van itt — mondta, s aztán nyugodtan, de nem megnyugodva elbúcsúzott. Csendesen csukta be az ajtót. Íme egy arc a sok közül. Munkásarc. S te még keresed a hősöket — mondom magamban — kutatod, hogy kik vannak a százalékok mögött. Mit írnál erről az emberről? Mit is? Egy ember kenyér nélkül maradt. Most elment munkát keresni, talált vagy talál majd, mint ahogy mindenki kenyeret talál. Mit írhatok? Még nem tudom. De azt tudom, hogy ezt a cserzett arcot, a nagy, mély gond-ráncokat nem szabad elfelejteni. A felrepedt tenyereket, az erős szorításokat. Munkások és nem gond nélkül. Eszembe jutott, hogy néhány hónapja megírtam egy vállalati igazgatóval lefolytakastélybeli telefonüggyel. Mindenekelőtt — s ez volt a legfontosabb —, el akartak rejteni Seifert szobájában egy hordozható hangfelvevő készüléket, amelyet ultraérzékeny mikrofonnal szereltek fel. A magnetofon műszereit egy kis dobozba szerelték, amely szivartartó kazettához hasonlított. A készülék konstrukciója olyan volt, hogy több órán át működhetett egyfolytában. Ljulko százados, miközben a szoba falán végighúzódó telefonvezetéket vizsgálta, észrevétlenül a falon függő Hitler-kép mögé csúsztatta a magnetofont. Aszkernek és társainak a to. vábbiakban alaposan szemügyre kellett venniük a kastély fekvését, környezetét, a szobák elhelyezkedését, milyen rendszerű zárak vannak' az ajtókon és az ablakokon, s végül ki kellett nyomozniuk azt is, van-e őrség a kastélyban? Mindez arra az esetre volt szükséges, ha netán meg kell ismerkedniük a dokumentumokkal, amelyeket magával hozott Seifert és Upitz. Ljulko százados, aki Seifert adjutánsának felügyelete alatt dolgozott a tábornok szobájában, az ajtózárakat nem tudta megnézni, de a kertre nyíló ablakokat sikerült alaposan megvizsgálnia. Az ablakokon vertikális rendszerű lécreteszek voltak. Meglehetősen régiek, több évtitott vitámat. Akkor kifakad»tam, mert a párt politikáját t saját elvei szerint magyarázva, nem gondolt az egyes emberek sorsára, mintha a népgazdaság érdeke nem volna azonos ezzel. Most látom, milyen kis igazságokból és végtelen egyszerű dolgokból alakul a mi ügyünk igazsága. Munkásokról írunk, beszélgetünk velük, lefényképezzük őket, de vissza tudja-e adni az író képzelete, a fényképező lencséje az öntudatos arcok mögött a gondokat, melyek még kísértenek bennünket, s bár ha egyre kevesebb lesz is, még van belőlük. Mii írjak én erről az emberről, akinek talán sikerült kenyeret szerezni. Ott van-e annak a vállalatnak százalékai mögött, ahonnan fagyszabadságra küldték? Ott van, de senki sem hibáztatható elküldéséért, vannak mutatók, amelyeket nem lehet megváltoztatni. Csak úgy sem lehet gondolkodni, mint ahogy az említett igazgató elintézte a munkások gondját. Igen, munkások, egyszerű emberek: ez a társadalom. Az arcok változnak, az író keresi, kutatja mögöttük az embert, s ha megtalálja, szerencséje van, ha nem, akkor banalitásokat ír.. És ezek a banalitások rosszabbak annál is, amit a semmi fogalmával tudnék jellemezni. Az öreg azt mondta: „Jó meleg van itt!” Most hogy elment, fázósan bújok a radiátor mellé. Lehetne melegebb is. Kiss Máté zedet kiszolgált tákolmányok, úgyhogy nem valami pontosan feküdtek bele a zárvályúkba. Ljulko úgy ítélte meg, hogy kívülről, a kert felől — a földszinten volt a szoba — elég könynyen kinyithatnák az ablakokat. A kastéllyal csak nagy vonalakban tudott megismerkedni Ljulko. Lent a földszinten volt a dolgozószoba, néhány vendégszoba, s minden valószínűség szerint az ebédlő meg a konyha. Az emeletein a hálószobák helyezkedtek el. Nappal csak két SS-katana őrizte az egész kastélyt. . Az egyik a főbejáratnál állt, a másik meg a hallban tartózkodott. pihent. Éjjelre természetesen megerősítették az őrséget. Még aznap, amikor már sötétedni kezdett, Ljulko két új telefonkészülékkel jelent meg a kastélyban. A számtartó azonnal hívta a tábornok adjutánsát. Az bevezette a szerelőt a > dolgozószobába. Seifert és Upitz valahol máshol járt, a szoba üres volt. Mielőtt megkezdte volna a ké-, szülékek kicserélését, Ljulko odahívta az adjutánst, ho>gy az is győződjön meg, milyen rosszul működik a két régi telefon. Az adjutáns a füléhez emelte a kagylót. Kegyetlen recsegést, ropogást hallott benne. A műszerész gondterhelt arcot mutatott. Valamit magyarázott — mintha magában méltatlankodna —, hogy nemcsak a készülékről van
