Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-24 / 301. szám
Z PAPERNU: Jevtusenko és költötáisai Jevgenyij Vinokurov: Majakovszkij arról ábrándozott, hogy minél „több” jó és „különböző“ költő legyen. E két igény összefügg egymással. A tehetséges költők sohasem ismétlik egymást. Jevgenyij Vinokurov a fiatalok közt már -idősnek számít. Nem újonc a költészetben. Egészen fiatalon ott harcolt a Nagy Honvédő Háború arcvonalain. Első verseit is a fronton Irta. Akkoriban nem strófákban, hanem a bejárt utak kilométereiben mérte dalait. Versei egyszerűek, visszafogott hangúak, ritmikusak voltak, akár a katona léptei. A viszontagságos éveik élményei örök időkre bevésődtek leikébe. Jevgenyij Vinokurov . az utóbbi években megjelent gyűjteményes kiadásaiban — „Kékség”, „Emberi arculat” s kiváltképp a nemrég kiadott „A szó” című kötetbal — életteli sokhaingú és sokszínű világ tárul fel előttünk. Vinokurov — ellensége a dekorativ költóiességnek, éberen, szinte gyanakodva figyel minden díszt és aranyozást, nem szívleli az élvont dolgokat. Még a Mars-lakókkal való találkozásról szóló fantasztikus költeményében is így beszél az ottani nőkről: „Ránk néznek, aztán hirtelen aszszonyosan a zsebkendőjükbe kaccantanak”. Számára az igazi szépség egyenlő a hétköznapisággal. Ezzel magyarázható, hegy tolla alól még egy másik bolygó emberei is ennyire földien ható tulajdonságokkal felruházva kerülnek ki. A költő attól tart, hogy túlságosan irodalmi lesz. Ezért közvetlen, egyszerű módon akar beszélni. Sőt, egyeseknek úgy tűnik, hogy szinte túlontúl is higgadt a hangja. Ám ez korántsem a közönnyel magyarázható, hanem a visszafogottság eredményei, a szónoklástól való viszolygása diktálja így. Különféle költeményeinek alapgondolata az igaz ember, kinek szava súlyos, akár a tette, szépsége pedig eggyé olvadt a munkával és az igazsággal. Jevgenyij Jevtusenko a ma legnépszerűbb fiatal költője. A hír, a dicsőség, mint tudjuk, szeszélyes valami. Mégis érdekes feltenni a kérdést: miért mosolyog rá éppen erre a költőre? Jevtusenko átmeneti korszakban vált költővé. Lejárt a személyi kultusz ideje. A szovjet emberek visszaállították az élő lenini tanításokat. Éles harcot indítottak a dogmatikusok, a hivatalnoki élik ék éllen, akiknek szemében a forradalom paragrafusokból, utasításokból, irányelvekből áll. Jevtusenko bátran éa elfogulatlanul nézi a világot Úgy tűnik neki, hogy a tavasz, a jégzajlás, az áradás nem csupán „idény”, hanem valami egész esztendőn át tartó jelenség. A költő és hőse számára a forradalom: mindig fiatal, üde, lendületes. Nem egykedvű strázsák őrizte dogma, hanem éltető, alkotásra lelkesítő forrás. E tekintben jellemző Jevtusenko A forradalom mozartjai című költeménye, amelyet 1961 „ végén írt, amikor Kubában tartózkodott. Valahányszor a kubai utcák, a kisebbnagyobb gyűlések harsogó zajosságáról beszél, az obrerosokat (munkásokat) és a campesinosokat (parasztokat) a forradalom megvalósítóinak, „mozartjainak” ne. ve». Őszinte lelkesedés cseng ki szavaiból, amidőn a „a komor, megvesztegethetetlen, legfedségesebb zenéről — a forradalom zenéjéről” beszél. A költő jelentős szavakat mond: „Ha valaki hamisan játszik, nem a zene az oka”. Jevtusenko költészete bizonyítóka annak, hogy a mai fiatalság mily őszintén és alkotóian viszonyuk Október halhatatlan hagyományaihoz. Jevtusenko jelentős hazafias témákat bont ki, amelyek sok embert foglalkoztatnak. Az Alma című legutóbbi kötetében azt írja, hogy a hazafiasság nem kívülről jövő ösztökélés, hanem személyes, önként vállalt ügy, rokona a tehetségnek, a költői elhivatottságnak. Jevtusenko számos költeménye szól az egyéni életről, a barátságról, az otthonról, a szerelemről. A költő szeme éles, körültekintő. Hűt egy gyárról Ér, nemcsak a gépekről szól, hanem arról a tavaszt lehelő virágos ágacskáról is, amely egy kefires üvegbe állítva ott pompázik egy munkásleány munkapadja mellett. A szerelemről Jevtusenko bátran, sőt néha talán túlontúl is bátran ír. Természetesen nem a szókimondás a baj, hanem az, hogy olykor nem eléggé tapintatos. A kritikusok szemére vetették a költőnek, hogy „modoros”. Ennek bizony van némi alapja Am legsikerültebb versednek hangjában nyoma sincs nagyképűsködésnek, őszinték és eredetiek. Jevtusenko — Majakovszkij költői stílusának hívei közé tartozik. Ez azonban Rozsgyesztvenszkijre és sok más fiatal költőre is vonatkozik. Mindannyian elvetették a szigorúan vett versmértéket. Jevtusenko stílusa, eltérően például Vinokurovétól —, szabadon csapong, nem ismeri a hagyományos fonnák béklyóit, rímei meglepőek. Róbert Razsgyesztvenszkíj „Szerelmem” című költeményével jelentkezett az irodalomban. Benne határozottan kifejezésre jutott művészetének fő témája: kigúnyolása annak a sekélyes, elkényelmes'kedett, nyárspolgári, kisszerű világnak, amelyben az örömök netovábbja a töltött palacsinta, „a söröcske meg a borocska”. írásaiban megfigyelhető, mily bátran lendül át a lírai vallomásokról a szatírára, a telibe találó, maró gúnyú tréfára. Rozsgyasztvenszkij sikerült verseket ír a minden rendű-rangú nyárs'polgárok ellen. Az efféle „emberkékkel” élesen szembe állítja a jövendő építőit, a levegőeget ostromló szputnyikok ma még névtelen megalkotóit, a rideg — Igén meri akkor még nem gondoltam... Tétovázva elhallgatott. — Mit nem gondoltál? —■ Hogy milyen bűnt követek el vele. ** — Bűnt? ——— Azt. Isten nem tűri sokáig, hogy valaki elforduljon tőle... — Ezt honnan veszed? — Ö mondta! Különös fény táncolt a szemében. Alvajáróként, a fogai közt szűrte a szavakat^ tekintete pedig kifejezéstelenül révedt valahová a hátam mögé. — Megőrültél? — ragadtam meg a karjait. — Mi történt veled? — Az éjjel beszéltem Istennel —; és földöntúli mosoly ült könnyáztaita arcára. Megrendültén néztem. Mennyit vívódhatott, amíg idáig jutott... — Ez képtelenség! — jajdúlt fel bennem a végső kétségbeesés. — Hidd el, mi csak együtt lehetünk boldogok! — Együtt?... — és megint valahová messzire nézett. — Persze ... Csak nem a Földön ... — Hát hol? — szorítottam magamhoz. — Hol akarsz boldog lenni?! Fölfelé intett jobbjával. — Ott. Jézus mindannyiunkat vár. Az első mesterséges hold már ott rótta köreit az űrben, és fáradhatatlanul sugározta ujjongó jeleit az ^emberiségnek. De akkor, Zsuzsiék szobájában, visszafelé rohantak a kakukkos óra mutatói, s régmúlt századok avítt csendje telepedett ránk. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. — Jól van — lihegtem kétségbeesetten —, válaszd csak őket!... Ott a helyed köztük! Az ajtócsapásra fölriadt. — Várj!,.. Maradj!... Hová mégy?! —— kiáltott utánam, én azonban még az utcán is úgy éreztem, hogy rámszakad a glóriás szentekkel teletűzdelt magasság. * |yj ásnap késő délutánig kószáltam a parkban. Zsuzsit csak messziről láttam, amint bőrkabátban és fekete lakkcsizmájában, lehorgasztott fejjel baktatott szülei után, a „szent-esti” ájtatosságra. Este nyolc órakor gyújtottuk meg a gyertyákat a karácsonyfán, s néhány perc múlva megkopogtatták az ablakot. Szomszédunk dörmögő hangja szólt be: — Szabados Zsuzsi a vízbe ölte magát. * Ifarácsony reggelére beállt a jég az ördög-patak ^ vizén. köbe is életet lehelő, bátor- • kezű szobrászokat, a min- ! denféle közönségességet os. 5 tarozó tehetséges színmű- ! vészeket. Legjobb alkotásai. ! ban megtalálta saját stílű- ■ sát, saját hangját. Ennek fő j jellemzője, hogy az őszinte • vallomásokból —< váratlanul ! — vidám csipkelődésbe csap ! át: kigúnyoi mindent, ami j akadályozza az új típusú > embert abban, hogy meg- • szabaduljon a múlt „anya- : jegyeitől”. Andrei Voznyeszenszfcü szín. s tén fiatal költő, még har- : mine éves sincs. Mozaik : és Parabola című két kis : verseskötete 1960-ban jelent j meg. Mesterek című első : költeményét 1959 elején kö. : zölték. Ez avval keltette fel j az olvasók figyelmét, hogy : érzékletesen, térbelileg ha- ! tett, akár egy szobormű. • Voznyeszenszkijt gyermek- ! kora óta vonzotta a festé- j szét és az építészet. E szén- • vedélye nem múlt el nyom- 5 talanul. Nemhiába hasonlít. ! ja még költeményeit is sok- ! kupolás, ősrégi székesegy- s házhoz. A kommunizmus, az : eljövendő új, boldog világ • témája Voznyeszenszkij ver- ■ selben elsősorban a művé- ■ szét, az alkotás prizmáján ■ keresztül bomlik ki. Száza- ■ dunkban, az uránium és az " űrrepülőterek korában hal- « látszanak olyan hangok, ■ hogy a művészet, úgy ahogy ■ van, elavult’ meg hogy a E „lírikusoknak” eiőbb-utóbb : át kell adniuk helyüket a ; „fizikusoknak”. Voznye- ! szenszkij vitába száll a két- • ködőkkel. Az embernek, a jj népnek igenis szüksége van ■ a művészetre. Este az épít- S kezesen című költeményé- : ben arról beszél, a tájgában j mint hallgatnak verseket a ; munkások a kemény mun- » kában eltelt nap után. A : költő olyan művészetről ! ábrándozik .amely eljön a ! munka embereihez és élet- ; szükségletté válik, akár a víz, a kenyér, a só. * Voznyeszenszkij szeret j bűvészkedni a szavakkal. : Szereti a bonyolult megöl- ; dósokat, a szójátékokat és I a csengő-bongó rímeket. ; Hellyel-közzel annyira be- ' lefeledkezik a „hang-játék- ; ba”, hogy ezt a mondáéivá- . ló is megsínyli. Ha lehet § így kifejezni, a hangok ■ már-már eltakarják a sza- i vakat. Egyes kritikusok ■ formalizmusban marasztal- ; ják el a költőt. Csakhogy 5 a szavakkal való játék ; — nem Voznyeszenszkij ; „irányvonala”, inkább szén- * vedély, amolyan „gyermek- j betegség”, amelyet idővel • különösebb komplikációk ; nélkül kihever. * Íme néhány olyan költő, [ akinek a verseit szívesen ■ olvassák és szavalják, de ■ ott van még közöttük Bella ■ Ahmadulina, Borisz Szlue- ! kij, Szemjon Kirszanov, > Vlagyimir Szolouhin és so- ■ kan mások. Nem ők a leg- S fiatalabbak: az újságok és • folyóiratok hasábjain, sza- S valóesteken és szakmai vi- : tákon már újabb nevek is • felbukkantak. Ez utóbbi- ! ak csak nemrégiben halad- E tak túl a második x-en. ; Ám azok, akikről fentebb E szó esett, különösképp : fémjelzik a mai fiatal szov- 5 jet költésze'et. Minden eme ! „különbözőség” ellenére kö. : zel állnak egymáshoz az I élet érzékletes ábrázolásé- E ban, •« RITM US A sofőrök félnek az öngyilkosoktól. ■ ■ Elnéztem a borbélyt, ahogyan a pengét táncoltatta a szíjon, s azt gondoltam: a ritmus rendezi ezt a világot. ■ ■ Mint lecke feladva a ritmus J • m Felhúzva a föld, akár az óra, rugószakadásig. ■ ■ ■ ■ A nappalt törvény váltja az éjszakával, Az utcán lüktet a jelzőlámpa. Ütemre jár a kanál az Ázsiai-múzeum őre teáspoharában. A hold igazítja a tenger apálya-dagálya lassú táncüteméit. Mellényeden ritmus diktálja a gombot. Súlyzó-nehéz mellén az asszony ütemre rengeti gyermekét. A csdllag-mindenség ütemére pulzál, ami él. ■ ■ De ki tudja, mi juthat egyszer az ember eszébe? Kati Zsuzsii fordítása. Jevgenyij Jevtusenko: Fejüket rázva mondanak... Fejüket rázva mondanak higgadt szavakat: „Csillapodj le... Rossz tanácsadó a harag!” Én szelíd voltam. De nem sokáig, mert e vad élet összezúzott, fogaimat kiverte. Akár egy (»tóba kutyakölyök, úgy éltem: ütöttek, s én még odatoltam a képem. De azután, mivel haragos szívre vágytam, a béketürés farkát egy csapással levágtam! S elmondom, ml gyújtott még nagyobb haragra. Mikor gyűlés előtt suttogták: „Hagyja abba! Maga még fiatal — a legfőbb kötelesség: írni, írni. Csak írjon hát, ne kötekedjék!” De szándékomból én nem engedek egy jottát. Tudom: haragudni a hazugokra — jóság! Kommunista vagyok minden ízemben, A kommunizmus, az irányít engem, hogy haragudjam arra, ami útját állja s utamról el nem térít jóakarók tanácsa. Nincs bennem félelem, csak elszánt és makacs hit, 5 érdekes élni, ha az ember haragszik. Képes Géza fordítása. * 6 ■ • ■ Bella Ahmadulina: Ez a szeptember Ez a szeptember csúful rászedett, ez az együgyű, gyermeteg ravaszság. Szerencsés fogást csinált: kivetett hálójában vergődünk, kis halacskák Nincsen miért találkoznunk: elég bonyolultak úgyis a szövevények. Elhaladsz előttem■ s amerre mégy, \ ősz fejedhez narancs növények érnek. ■ ■ Ördög vigye a jövő hónapot — az október küszöbén azt kívánom. Adj szabadságot nekem végre, hogy lehessen győznöm, győznöm s bosszút állnom. E szeptemberi derű színeket lobbant a szemben, cirmos tarkaságot, s mint rajzórákon> buzgón levelet . körmölök neked, s válást kunyerálok. Hogy gőgös voltam, bánom már nagyon. Ügy elvenném hideg élét a szónak. Legyen benned irántam irgalom. Olyan nagyon remélem, hogy te jó vagy. Lator László fordítása. « laaaasaaaaaaai
