Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-21 / 298. szám
Karácsony előtt a csabai antikváriumban Hfagy a karácsonyi forgalom a békéscsabai antikvár könyvesboltban is, akárcsak a Radnóti Miklós könyvkereskedésben. Az antikvárium 1957-ben létesült és a Szent István téren működött. Az Mén, szeptember végén helyezték át mostani helyére, a Tanácsköztársaság útja 8. szám alá. Soós Károly boltvezető hangoztatja, hogy a „csere” hasznos volt, mivel a járókelőiknek most jobban „kézreesiik”, s a forgalom is 25—30 százalékkal nagyobb. Ugrásszerűen emelkedett az egyéni vásárlók száma. A vevőkör másik tetemes ré- 9Bét a járási, városi, községi könyvtárak, a Megyei Könyvtár, szakszervezeti, üzemi könyvtárak alkotják. Szeretnek ide járni, hiszen dúskálhatnak a klasszikus és új irodalmi anyagban, szakkönyvekben, s olcsón szerezhetik be. Éppen távozásunkkor nyitott be a sarkadi járási könyvtár vezetője, Képiró Sándor is, hogy munkatársával együtt 3000 forint értékű könyvanyagot válogasson ki könyvállományuk gyarapítására. MeSszi vidékekről látogatnak el a csabai antikváriumba. Császár Győző például Nagykamarásról utazott ide, hogy körülnézzen kissé. Tagja a művelődési otthon színjátszó csoportjának, s vállalta a karácsonyi műsor konferálását is. Most olyan könyvet keres, amelyben konferansziéjához valami jó, vidám szöveget lelhet. — Csak játszat nyugodtan nagymami! Kdted úgy sem volt villanyvonatod! — JOGI és családvédelmi tanácsadást tart december 29-én, szombaton délelőtt Békéscsabán, a városi nőtanács helyiségében, a nőtanács jogügyi bizottsága. — TÁRSASTÁNC-bemutatót tartott december 20-án Szarvason, a járási művelődési otthonban a békéscsabai Balassi művelődési otthon táncklubja. — IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI kérdések a Helsinki VIT-em címmel december 21-én, ma este 6 órakor a TIT-klubban előadást tart Andrássy Lajos, a Tisza táj szerkesztője. Az előadást a TIT Békés megyei írék Köre szervezi. — MEGKEZDŐDÖTT a jövő évi terv és költségvetés négynapos vitája a lengyel parlamentben. A vitára eddig csaknem 100 képviselő jelentette be magát. — TÖBB SZÁZ MILLIÓ forint értékű megtakarítást jelent az országnak az a széles körű munkamozgalom, mely a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézetben bontakozott ki. A kutatók négyszáz tudományos megbízatást teljesítettek az idén, és új módszereket dolgoztak ki a vízgazdálkodással kapcsolatban. Szovjet és hazai tapasztalatok alapján elkészítették az öntözőkutak tervezésének és építésének műszaki előírásait is. — MEGALAKULÁSÁNAK második évfordulója alkalmából, a függetlenségükért küzdő népek megsegítésére alakult magyar szolidaritási bizottság táviratban üdvözölte a Dél-Vietnami Nemzeti Feiszafoadítási Frontot. — AZ ELMÚLT ISKOLAI évben is megszervezték megyénkben az ifjú vöröskeresztesek tisztasági versenyét. A versenyben a mezőkovácsházi járás volt az első, ahol valamennyi iskola részt vett, és összesen 109 osztály kapta meg a Tiszta osztály címet. A megye iskolái közül 664 osztály kapta meg ezt a megtisztelő kitüntetést. — NEOFASISZTA csoport támadt Rómában az Unita szerkesztősége dien. Az útjukat átló nyomdászokkal és újságírókkal verekedést provokáltak, amelynek a rendőrség közbelépése vetett véget. Az összetűzés alkalmával hárman könnyebb sérülést szenvedtek. Hideg idő Felhős idő, kisebb havazásokkal. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A hőmérséklet tovább csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6—mínusz 10 fok között, északon mínusz tíz fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—mínusz négy fok között. Kaposvári Lászlóné, as ünnepek előtti vásárlás legkeresettebb műveiből, az ifjúsáfd könyvekből, ajánl az egyik vevőnek. Bő a választék: jut belőle óvodás és iskolás korúnak egyaránt. X Képünkön a boltvezető, .szakmájának régi szeretetévei mutatja meg a két érdeklődőnek a korszerűen berendezett antikvárium kincseit. X Akár egész zenekarokat is elláthat a bolt kottaanyaggal. Szekerka János tánczenész, harmonika és hegedű-kották közül válogathat. Tragikus légi szerencsétlenség Varsóban Varsó (PAP) Szerdán este 19.30 órakor a varsói repülőtér közelében tragikus légi szerencsétlenség történt — jelenti a PAP. A lengyel légiforgalmi vállalat, a „LET” egyik Viscount 804-es típusú utasszálító repülőgépe, amely brüsszeli és berlini útjáról tért vissza Lengyélor. szágba, leszállás közben lezuhant és teljesen összezúzódott. A gép minden utasa és személyzetének minden tagja meghalt. A szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására-bizottságot alakítottak. A repülőgépnek 29 utasa és 5 főnyi személyzete volt. (MTI) Békési Építőipari Kisipari Termelőszövetkezet, Békés Sok szeretettel köszönti fz 1963-as új esztendőben is kedves megrendelőit és kéri, hogy bizalommal keressék fel az új évben is kőműves, ács, asztalos, szobafestő és címfestő részlegeit, ahol mindenkor figyelmes elintézést és minőségi munkát kapnak. Családi lakóházak építését az új esztendőben is soron kívül vállaljuk a lakosság részére! Kedves megrendelőinknek és összes ügyfeleinknek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a Békési Építőipari Ktsz vezetősége 699 Két szerző, három kiadó’ egy mű Két világhírű francia író, Louis Aragon és André Maurois évek óta dolgozik azon a közös nagy művön, amely előreláthatólag a világ egyik legnagyobb könyvsikere lesz. A két óriás című történelmi műben Aragon a Szovjetunió, Maurois pedig az Egyesült Államok történelmét írja meg 1917-től 1960-ig. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁt Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Telefon: 10—21 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Felelős nyomdavezető: Kendra Györg;, Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Olvasóink figyelmébe: December 22.-i szombati számunkban ingyen falinaptárt mellékelünk! HÍREK