Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-02 / 282. szám
körQgysíj KULTURÁLIS melléklet c4z áf oiláq húsé „Eribennem 5TeW meg hősét Az újnak készülő világ.” József Attila: „az ucca és a föld fia” vallott így magáról. Ma reá emlékezünk. Nehéz jellemezni első, negyedszázados, halomi jubileumán, hiszen el kellene hinni, hogy már 25 éve nincs. Hogyan fogadhassuk el a tényt, amikor élőnek érezzük> s ha valóban élhetne, aíkkor is még csak 57 éves volna?TM Furcsa, hogy nehéz jellemezni azt, aki egyetlen verskötetben mindenről vall, s megismerhető, — aiki annyira otthon van a versben, hogy tanulmányai, néprajzi, politikai, esztétikai vallomásai mintegy kommentárul szolgálnak, magyarázzák s összhangjuk révén persze mélyebben meg. értetik a korszakosán új költészetét. Induljunk ki a kötetből, s kövessük milyen életrajz, milyen költői profil rajzolódik ki olvastán előttünk. — Egy huncut franz-stadti srác, egy gyermekköltő nevetése melegít fel előbb, majd egy egyetemi hallgató okos arcéle világít reánk, mely mögött mindent tagadni kívánó, lázas tekintet is tüzel, s ez aroképsorozatotnem lezárja, s meg sem tagadja, hanem valósággal egységbe ötvözi a gondolko. dó férfi arca, melyről a kialakult világnézet biztonsága, s leghaladóbb filozófiai alapra támaszkodó vitapartner néz szembe a környező, s birtokba veendő világgal. . Ez az út fejleszti ki költői hangját, edzi férfivá költőként is. Így talál méltó elődök után, s csak azokat vallva magáénak, saját szólamára,nyelvére, melyet zendítve, mellyel élve félreismerhetetlenül a proletárköltő József Attila szól hazáról, családról, kenyérről, mozgalomról, szerelemről — ÉLETRŐL, EMBERRŐL. Nem volt könnyű útja. Küzdelem, társtalanság, együtt indult pályatársak elvesztése, sajtóperek kövezték ezt az utat, amelyben minden állomás jelentőssé vált, — legyen az Öcsöd vagy Párizs, Szeged, vagy Becs, Újpest, vagy Makó, mert a fogékony szellem mindenhonnan megtermékenyítve, új stigmákkal jelölve távozott. — Ezen az úton azt sikoltja „Tiszta szívvel”, hogy más kell, új kell, s nem is ő kiált: a „Föld dübörög” — megállíthatatlanul, feltartóztathatatlanul közeleg az idő, tnelyről a volt robotos apák nevében beszélni kell, bármi is az ára, s mert fájós ez a költészet, a költő csak azt mondhatja róla: „csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret”. Nem mozdul. Költői őr. ségállást vállal a nemzeti sorskérdésekben, az igazság végleges megfogalmazását kívánja, s ezt követeli költői pályatársaitól is abban a korban, melyben a fasizmus csizmái ütemesen, a nép s az egyes ember felett a Sors-motívum komorságával a közelgő tragédia jövetelét jósolják. \— „Az igazat mondd, ne csak a valódit” — így vallja Attila s keresi a megfellebbezhetetlen szavakat, melyeket sokszor csak a szív vagy a tudat legmélyéről emelhet ki. A pálya kezdetén álló költőnek a könyörtelen szókimondás mellett a misztikus fogalmazásmód is sajátja, 1924-ben Lenin-sdratóját is jelképrendszer fedi a cenzúra elől, de a marxista—leninista esztétikával vértezett József Attila már a költészet fegyverzetében a világosságot, a tudatos versépítészetet, a magas igényűén megszerkesztett harmóniáik bölcs szépségét értékeli. Otthon volt a Kommunisták Magyarországi Pártjában, s a politikai tevékenységből mindaddig részt is vállalt, amíg szűk látókörű irodalom-esztéták tagadni nem kezdték, hogy munkája a nagy proletárköltészet fájáról fakadt. El kellett vesztenie a párthoz való tartozás boldogító tudatát. Közösségi, társadalmi lény, valóban az újnak készülő világ hőse, annyira az, hogy példáját máig alig bírjuk követni. — Erről, az újnak készülő világról, melyet sürgetett — mindent tudott. Tudta, hogy „sarjaink bízóan csacsogva / jó gépen tovább szállamak / a mű vélhető csillagokba”. Tudta, hogy a felszabadult országban a „dolgozó nép okos gyülekezete” hányja-veti majd meg száz bajunk, hogy a „cukros ételekről” álmodó, limonádé-regények kábulatába fojtott, „kuncogó krajcárok’-kal kifizethető szövőlányok felébredtél öntudatos asszonysereg toborzása követi, s hogy a „Holt vidék” komor faluképébe az egészséges, jó ivóvízzel, kulturált élettel gazdagított paraszttársadalom épül be. Az életművet az idő méri. József Attila — 1937—1962 mégiscsak kurta V« százada alatt, mely őt élve is csak a hatodik évtized felé vezette volna — világirodalmi rangra emelkedett. Ez sem véletlen. Az ok, s az indok abban lehet, hogy ő a kor férfia. A század megfogalmazta kérdésekre oly komplex tökéllyel, s annyira a kor követelte hangon, s művészi színvonalon válaszolt, hogy ez egyetemes érdeklődésre számíthatott — s nemzetközileg érthető lett Alig van kultúmyelv, melyen meg nem szólalt, kultúmép, mely ne ismerné. A franciák (kik modernsége miatt nagyon hamar megszerették és sokat is tettek közismertté válásáért) hangoztatják: A magyar irodalomban három „A” van, Arany, Ady, Attila —, a Szovjetunióban most szerkeszti rangos költőbrigád az új József Attila kiadást A költők nem tévednek, mert „tudatos jövőbe” látnak. Puskin látta szobrát, Petőfi jövendő világhírét, s Attila is mindent beváltott, mit a mamának, népének, önmagának ígért, bár vetése késön ért be. Ma színházak, iskolák, szabadegyetem, olvasómozgalom viselik nevét. Ifjúságunk vele indul a tudásért folyó nehéz munkába, ferencvárosi szobra joggal az oktatásra induló József Attilát ábrázolja. E szoborra egy nép néz fel, régi barátok, volt ellenfelek egyként tanulnak tőle. Tőle, az ÉLŐTŐL, akiről 1942- ben már így írt Illyés Gyula: „Nem vagy—Oly képtelen, mintha azóta az egész világ megtébolyult volna — s csak ’Neked volna folyvást igazadé Igen. Igaza volt, van, s igazsága a 42-es téboly két évtizedes távlatba süllyedtével megsokszorozva érvényes. Szabad Olga Képek a Költő életéből József Attila 1935-ben (A kép két esztendővel tragikus halóin előtt készült.) Tóth Lajos: József Aliila emlékének A Dunánál látom a Költőt, ki a maga sorsára gondol, s történelmet olvas a népnek a tovatűnő hullámokból. A magyart látom, ki szívében hazája komor sorsát hordta, s m g mások megalázták maguk, ő nem lett hunyászkodó szolga. Ember volt, ki nem lelt nyugalmat, idegét a harc összetörte, kit nem restellt pénzért üldözni sok kufár, lélektelen törpe. Rád gondolok, kit a szenvedés udatoß, szilaj harcba sodort, mert forradalmár lelked mélyén ipelted a nemzeti nyomort. Te előre álmodtad a Kort, hol a szellem végtelenbe tör, hitted, hogy hazánkban új rendet kovácsol a proletár ököl, s szelíd, testvérharméniába vegyül a rét és a gyár dala, s munkáshatalmat hirdet büszkén az osztály ötágú csillaga. A paraszt arcán értelem ragyog, mint faluban a villanylámpák, s ha dereng a tanyai hajnal, ekéik már a közöst szántják. Ez az örökség, amit ránk hagytál, életünkbe^ már törvénnyé lett, s ha megtagadnánk, le nem mosná tenger megbánás a nagy vétket. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai sorozatban 1958-ban jelent meg az a könyv, amelyben sok-sók fényképfelvétel illusztrálja a. Költő életútját, hozza még közelebb a késői olvasóhoz, irodalombaráthoz, tisztelőhöz József Attilát. Ebből a szép kiállítású kötetből emeltük ki. az itt közölt négy felvételt. Az első, József Attila 1935-ös portréja, jól látszik rajta a Költő névaláírása is. A második viszont két esztendővel később — halála évében — hészült róla és a Magyarországon tartózkodó Thomas Mannról. Kedves, megkapó családi jelenetet örökít meg a harmadik felvétel; a Költő és nővére, József Jolán gramofon köré telepedve mosolygós, vidám hangulatban. Ritka érdekessége kép ez, kevés hasonló maradt fenn életéből. A negyedik felvételt 1942- ben készítették József Attila budapesti temetésén, a Kerepesi-temetőben. A sírnál a Vándor-kórus a Költő: Mondd mit érlel? című versét énekli. Ez már a proletár utóKor, mely megbecsüli híred, neved, verseidnek a nép adott Itt örök érvényű útlevelet. Vezess minket az idők árján, kerüljü^f el a vihart, a bajt, s hazánkban a hűség érlelje emberré s magya. i y a magyart.
