Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-18 / 295. szám

1962. december 18. 5 Kedd „MINDEN PÁLYA DÍCSŐ...” Egy kis emlékezéssel ágya­zunk meg a csapongó beszélgetés­nek a sarka ói gimnázium igazga­tói szobájában Csausz Vilmos elv­társsal. Alma Materon ez az iskola, jó visszatérni néha, szót szaporítani mindennpi életéről, tablókat nézni és találgatni, hogy ki mire vitte az érettségi után. Tíz éve lesz mahol­Jakó Klárinak adjuk meg elő­ször a szót — Vegyészmérnök szeretnék lenni. A könnyűvegyészet érdekéi. Apu a cukorgyárban dolgozik, többször jártam bent. Ott is dol­goznak vegyészek. Ha végzek, ide a gyárba szeretnék visszajönni... — S ha nem sikerül az egye­tem? nap, hogy először léptek be kapu­ján diákjai és hat éve nemsoká­ra, hogy felhangzott az első bállá, gási dal. Akik innen keltek útra, mindenütt megállják helyüket, mert jó nevelés és alapos tudás kötődött meg bennük. Sok szülő­nek talán nem tetszett, hogy gyer­meke kommunista szellemű neve­lést kap. Már ők is rájöttek arra, hogy kár volt kételyeket dajkálni, az itteni tanári kar jól készíti fél tanítványait az élet megpróbálta­tásaira. Egy részük egyetemre ke­rült vagy főiskolára, más részük tehetséggel és eltökéltséggel szor­goskodik falusi iskolák katedrái­nál, gyárak, üzemek munkapadjai, nál, gyógyszertárakban, könyvtá­rakban, szövetkezetekben. Jövőre „új raj” indul útnak ... És ebben van valami felemelő: azok lesznek a maturandusok, akik már ízig-vérig a mi társadal­munk neveltjei, hiszen a felszaba­dulás évében születtek. íme, elér­tük ezt is. Szédüli csikó temperamentum­mal rajzanak be a szobába. Szé­pek, kedvesen komolykodók, el­pusztíthatatlan optimizmus és talpraesettség sugárzik arcukról, szemükből, mozdulataikból. Ko­szorúba fognak, aztán bemutat­koznak: Jakó Klára, Jéger Kata­lin, Papp Márta, Dézsi János, Ka. tona János, Czeglédi Károly. Ket­ten a béből, négyen az ából. Mindenki döntött már jövőjével kapcsolatban. Egy pillanatra megszorul a csend. De csak egy pillanatra. — Dolgozni fogok a gyárban — mondja és ez meggyőzően hangzik. Nem mumus számára a munka, mint ahogy a többieknek sem. Belekóstolt már három forró nyáron a KISZ-építőtáborában. Lám, ilyenkor derül ki, hogy mennyire jellemkohók, jövőt segí­tők ezek a tábori munkák. A szőkésbarna Jéger Kati kö­vetkezik. — Agráregyetemre készülök. összenézünk. Ez igen! Kati mér­nök akar lenni, A meglepetést kér­dés palástolja. — De miért? És Kati indokol: mert ő nem sze­reti az asztalhoz kötöttséget, iroda tájára nem szívesen megy. A sza­badban még a munkának is jobb íze van. Szeretne kutatással, ne­mesítéssel foglalkozni. Különben is a mezőgazdasági pályák egyre jobban divatba jönnek, s ez jó. A fehér köpeny már nem nagy sztár. Egyre veszt varázsából, csak a szülők rajonganak inkább meg­szerzéséért. Papp Márta fonja tovább a gon­dolatok füzérét. Ö tanítani sze­retne majd és nem máshol, csakis itt, ebben a gimnáziumban, mert „itt olyan jó a légkör, nagyon sze. retek itt lenni”. Öt is gyóntatom azzal a kérdéssel, amivel a többie­ket: és mi lesz, ha nem sikerül az egyetem? Dolgozni megy, de nem irodába, Isten rrvents! Anyu irodá­ban dolgozik, papírbarrikád van körülötte, „és én nem tudok sem­mi jót kinézni abból a nagy papír­halmazból”. Kórusban csendül a nevetés. Amikor elülnek rezgései, a fiúk állnak elő terveikkel. A kis Czeg­lédi, az osztály KISZ-titkára, akit világéletében a fizika érdekelt a legjobban, elektrotechnikumba megy. A halk Katona Jancsi a gépállomásra szerződik az érett­ségi után. A nyáron már ott dol­gozott apja mellett, segédkombáj. nosként 2800-at keresett két hó­nap alatt. Persze tanulni fog to­vábbra is. A gépállomáson lehető­séget biztosítanak erre. Dézsi Jancsi — ugyan ki ne is­merné itt? —, kutató vegyészmér­nök szeretne lenni. Ezért Veszp­rémbe szeretne menni. Különösen a műanyaggyártás izgatja a fan­táziáját. Vallatom őket: mindenki to­vábbtanul? — Nem, van aki azonnal az érettségi után dolgozni akar. A bi. harugrai Fricz Éva is, a sarkadi Klapka Rozi is. Nem ezért érettségiznek, mert úgy tartja a kedvük, hanem azért, hogy tökéletesebb munkát végez­hessenek, műveltek legyenek. — És orvosnak vagy más ér­telmiséginek ? Ezt a kérdést azért adtam fel, mert régebben nagyon divatos döntés volt az „orvosnak me­gyek”. Csend van. Beszédes csend. — Lehet, hogy még meggondol­ja valaki magát és erre a pályára megy. Valahogy nem rajongunk érte... — mondják, s válaszuk­ban benne van az, amit ugyan nem harsognak, de éreznek: nem­csak az értelmiségi pályákon lehet szépet és maradandót alkotni. Most már egyre többen a gyakor­lati foglalkozások félé orientálód­nak. S ez egy kicsit a helyes ne­velés, reális életfelfogás kikristá­lyosodása már. Ez az „új raj” azt hirdeti, amit Kölcsey írt le hajdanán gyöngy­­betűivel: „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül a fény!” Paliag Róbert arány Az orosz nyelvtudás hazánkban is egyre nagyobb jelentősóggel bír. Ennek oka nyilvánvaló: mind több azoknak a száma, akik eredetiben szeretnék olvasná a szovjet sajtót, szépirodalmat, politikai, tudományos és műszaki mű­veket, folyóiratokat. Mindezt a Szov­jetuniónak a világban elfoglalt helye, rohamosan növekvő politikai, társadal­mi, tudományos és kulturális szerepe indokolja. Az emberek tudásra és mű­velődésre szomjazó része mindig von­zódik az új, friss, előremutató dolgok­hoz, eseményekhez és • szereti, ha minderről eredetiben olvashat irodal­mat. Az orosz nyelvtanulás vágyát a felnőttek körében fokozza az is, hogy évről évre növekszik a Szovjetunióba látogatók száma, egyre többen tesz­nek szert ismerősökre, jó barátokra, hazánkba is ellátogatnak a szovjet em­berek, barátságok kötődnek, s ezek­nek természetes veléjárója a levelezés. Ehhez azonban meg kell tanulni oro­szul íxyii és olvasni. Ahol van isko­lás a családban, ott esetleg megoldód­hat félig-meddig a levelezés mikéntje, attól függően, hogy milyen fokon ta­nulja a diák az oroszt, s mennyire van kedve, türelme az íródeák szere­pét betölteni. Legtökéletesebb megol­dás azonban mindenképpen az, ha a felnőtt megtanulja a nyelvet. Így köz­­vetlenebbül fogalmazhatja gondolata­it, s a szovjet ismerősökkel, barátok­kal való újabb találkozás esetén pe­dig elmaradhat már a néma jelekkel való társalgás. A Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság Békés megyei elnöksége Békés­csabán, saját székhazában évek óta tart orosz nyelvtanfolyamot kezdők­és haladók részére. Többször kérte a járásokat is, hogy ahol csak mód és lehetőség van rá, szervezzék meg'eze­ket a tanfolyamokat. Az eddigi ta­pasztalat szerint azonban a megye­­székhely, Békéscsaba kivételével, az állami kulturális szervek keveset tet­tek ennek érdekében. Míg a francia, angol, német, sőt a spanyol nyelvtan­­folyamok szervezésében nem ismertek fáradtságot, addig az orosz nyelvtan­­folyamok kívül esnek szervezési am­bíciójuk határvonalán. Az oka ennek igen egyszerű: az előbbiek tanításá­nak, mondhatni évszázados hagyomá­nya, gyakorlata van. Könnyebben akad rá oktató és a megszokás is ilyen irányban hat. Az utóbbi viszont nyelvtanításunk programjában még aránylag új, és noha az igényeket és a követelményeket tekintve világ­nyelvként jelentkezik, megyénkben még nem mindenütt vannak tudatá­ban tanítása jelefttőségének, méghozzá nem a közönség körében, hiszen ép­pen soraiból igénylik és követelik mind többen — a már említett okok miatt — az orosz nyelv tanítását, ha­nem a tanfolyamok szervezői körében. Az MSZBT egyrészt nem lehet min­denütt ott a megyében mint szerve­ző, másrészt, mivel társadalmi szerv, anyagilag nincs módjában az egész megyére kiterjedően megteremteni az orosz nyelvtanfolyamok alapjait. A helyi kulturális szervek azonban min­denütt megtalálhatják a módját an­nak, hogy kezdőknek és idővel hala­dóknak is orosz nyelvtanfolyamokat szervezzenek, hasonlóképpen, mint ahogy lehetséges volt az angol, né­met stb. esetében. Ilyen értelmű munkájukkal nagy és maradandó se­gítséget nyújtanának a magyar—szov­jet barátságot ápoló minden ember­nek. Fenyőfaünnepség Orosházán Az orosházi tanács művelődés­­j ügyi osztálya, a járási- és városi KISZ-bizottság és az úttörőelnök­­! ség december 23-án és 24-én a ta- I nácsteremben nagy fenyőfaünnep­­j séget rendez az ott felállított ha­­' talmas karácsonyfa körül, jól ta­nuló, szorgalmas iskolásoknak, az úttörőmunkában jeleskedő pajtá­soknak, kisdobosoknak. A 900 .meghívott gyermeket kétnapos program várja. Az első napon, dél­után három órától este hétig kar­nevállal egybekötött fogadás lesz, a második napon pedig délelőtt a kisdobosok és általában a meghí­vott alsó tagozatosok részére báb­játékkal és gyermekfilmek vetíté­sével egybekötött vidám délelőttöt tartanak, délután a felső tagozatú­­ak részére lesz vidám vetélkedő és minden jó. kiírn i DECEMBER 18. Békési Bástya: Darázsfészek. Békés­et.abai Brigád: A forrongó város. Bé­késcsabai Szabadság: Négy lépés a fel­legekben. Békéscsabai Terv: Meglepe­tés a cirkuszban. Gyomai Szabadság: Eltűnt egy asszony. Gyulai Erkel: Diá­kok voltunk. Gyulai Petőfi: A 30. szü­letésnap. Mezőkovácsházi Vörös Októ­ber: Igazság a hazugságról. Orosházi Béke: Monte Christo grófja I—II. rész. Orosházi Partizán: Monte Christo gróf ja I—II. rész. i A Földről jött ember Az űrrakéta startra készen áll a pályán. Újságírók, fotóriporterek lepik el a kilövőállomás környékét. Közeledik a döntő pillanat, de addig nem adják meg a jelet az indulásra, amíg Jozef kárpitos meg nem ragasztja a kabin berendezésében az ő hanyag munkája következtében keletkezett hibát. A televíziós képernyőn megjele­nik egy arc, és sürgeti Jozefet: siessen már! — Repülök — feleli Jozef, aztán lehuppan az egyik felső fekhelyről, egyenesen rá * rakéta kapcsolótáblájára... Néhány pillanat múlva már valóban re­pül, szédítő sebességgel, bele a világűrbe... — így kezdődik ennek az érdekfeszítően izgalmas, és jó kedvű csehszlovák filmnek a története, melyet 1962. december 20-tól 22-ig a gyulai Petőfi mozi mutat be. I RÁDIÓ- ÉS TV-FIGYELÖ 1 Vidékiek Dévényi Róbert: Vidékiek című uáromfelvonásos drámája, melyet a Veszprémi Petőfi Színházból köz. vetített december 12-én a televí­zió, lényegében arról szól, hogy Csépán Imre tanár, zsebében a írissen szerzett tanári oklevéllel, egy vidéki városkába megy peda­gógusnak. Teszi ezt fiatalságából és világnézetéből fakadó határta­lan optimizmussal, tudva azt, hogy mennyire szükség van vidéken hi­vatásuknak élni akaró nevelőkre. Ügy véli, ennek mindenki csak örül hiszen a köznek akar hasz­nálni. Azonban mekkora a csaló­dása, mikor Pattonyán (nem Bat­­tonyán) ahelyett, hogy örömmel fogadnák és segítenék, valósággal kinevetik „ostoba cseréjéért”. En­nek ellenére sem kedvetlenedik el, sőt amikor környezetével ala­posabban megismerkedik, és mind tisztábban látja, hogy nem meg­hátrálni hanem küzdeni kell iga­záért, s azt is látja, hogy ebben a becsületes helytállásban kire szá­míthat, kire nem, összefog az elő­rejutni akarókkal az önzés, a kis­­királyoskodás makacs képviselői ellen. Az 1956-os ellenforradalom kitörésével záródó drámában a szerző „csak” elhatárolja a fronto­kat, de nem ad választ a kibonta­kozásnak, a hibák gyökeres meg­oldásának hogyanjára. Teszi ezt tudatosan hiszen a válasz a nézők » által is élt jelenünk maga; a sze­mélyi kultusz felszámolása és mindaz, ami friss levegőjű vilá­gunkban és a kongresszusi irány­elvekben a mánkat és a holnapun­kat tükrözi. A fiatal tanár szerepében Buss Gyula keresetlen eszközökkel, mé­gis hatásosan állította elénk a be­hütetes meggyőződéséért szenve­délyesen küzdő embert. Méltó partnere volt ebben Bicskey Ká­roly, Térés tanár szerepében. Pil­lanatig sem éreztük, hogy színész produkálja magát. Érte aggódtunk, vele éltünk, a pedagógussal, a kom­munistával, a férjjel, akinek há­rom nagy érzelmében: a gyerme­kek, a nevelés iránti szere te tébe, a szocializmusért való rajongásá­ba és a családi otthon utáni sóvár­gásába tapostak bele a kiskirá­­lyoskodás, az önzés, a szűklátókö­rűség sáros bakancsával olyan fi­gurák, mint Vaád Géza, a „kom­munista iskolaigazgató”, aki min­dennek való volt, csak éppen kom. munista iskolaigazgatónak nem. Kenderest Tibor döbbenetes erő­vel (és, itt ez a két szó egyáltalán nem közhely) jelenítette meg rend­szerünknek ezt az átmeneti em­bertípusát, aki hibátlanul biflázza ugyan az elméletet, de nem érti, nem érzi, csak eszközként alkal­mazza a maga egyéni pozícióhar­cában, poziciótartásában lefelé ta­posó, felfelé hajlongó törtetésében. A többi szereplő is a helyén volt, talán az egy Fogarassy Mária ki­vételével. Babuka szerepében' — véleményünk szerint — amolyan „műkedvelői légkört” lopott a színpadra. Bencze Zsuzsa rendezé­se, Gergely István díszletei kifo­gástalanok voltak. A TV azzal, hogy kamerájával a veszprémi színházba látogatott, nyílván de­monstrálni akarta, hogy a kultú­ra terjesztése dolgában nem ismer megkülönböztetést földrajzilag sem. Reméljük, hogy ennek to­vábbi bizonyítása közben kamerá­jával célba veszi a Békéscsabai Jó­kai Színházat is, mely az utóbbi időben elért művészi színvonalá­val méltó lenne erre. Az előadás­nak némi Békés megyei vonatko­zása is volt. Buss Gyula, Kürtös István, Kutas József, Basa György és Czeglédi Sándor a csabai Jókai Színház színpadán is sok tapsot arattak már. H. R. Huszár Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents