Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-14 / 266. szám
W62. november 14. 7 Szerda SPORT SPORT SPORT Nem várt Kellemes meglepetés a gyomai lányok győzelme Hosszú évek óta nem rendeztek olyan nagy sikerű kézilabda-tornát, mint amilyen az idei November 7 Kupa volt. legjobb megyei csapataink mellett a Testnevelési Főiskola férfi- és tiőí csapata emelte a színvonalat. A pompás időben, a nagyszámú közönség érdekes, változatos tizenhárom mérkőzést szurkolhatott végig. A játék minden szépségét a TF férficsapata mutatta be, az izgalomról pedig a Gyomai Gimnázium 16—17 éves lányai gondoskodtak. A férfiaknál a TF együttese a tavalyinál jóval könnyebben szerezte meg a kupát. A Gyomai Gimnázium lányai nem ijedtek meg nagynevű ellenfeleiktől, legyőzték a Ruha gyárt, és a döntőben óriási izgalmak közepette, teljesen megérdemelten győzték le NB n-es ellenfelüket. A November 7 Kupa érdekes tanulságokat hozott. A közönség érdeklődése, valamint az a lelkes szurkolás, amely a gyomai csapatot győzelemre vitte, azt bizonyítja, sok ilyen tornát kell rendezni. Klubcsapataink találkozása az ismeretlen ellenfelekkel sokkal nagyobb vonzóerőt ad, mint például a gyenge színvonalú, vitákkal tarkított Hódmezővásárhely, vagy Szeged elleni válogatott mérkőzés. Játékosaink sokat tanulhattak a TF ragyogó labdakezelésű férficsapatától. Békéscsabán még olyan nagyszerű, és korszerűen védő kapust, mint a TF-es Lele Mihály, nem láttunk. A csatár elé történő kilépései, szögelzárásai élményszámba mentek. A TF (a Bp. X. osztály 4, helyezett csapata) játékát látva, bárki rájöhetett arra, miért nem sikerül megyei bajnokcsapatainknak felkerülni az NB n-be. Remélj ük* a testnevelők eredményes, és szemre is szép játékát jó néhány csapatunk követni fogja a jövőben. A gyomai lányok óriási sikere pedig azt bizonyította: jó atlétikai felkészültséggel, töretlen küzdőszellemmel még a nagyobb tudású ellenfelet is térdre lehet kényszeríteni. Végső győzelmük amennyire meglepő, annyira megérdemelt volt. Néhány csapatunk egészen más felfogásban játszott, mint a gyomaiak. A Bcs. Dimitrov, a Bcs. Ruhagyár és a Bcs. Sportiskola lányai bármennyire is a megerőltető szezon levezetésének szánták ezt a tornát, csalódást okoztak. Érthetetlen voSt a nézők számára, hogy megyénk egyetlen NB Il-es férficsapatát, miért nem nevezte a Bcs. MÁVBoeskai a kupára. A csapat távolmaDe leggyakrabban katonai sapkát, barna inget és ugyanolyan színű bricsesznadrágot lehetett látni. A tüntetők — sörtől és pálinkától alaposan felhevülve — torkuk szakadtából üvöltötték a fasiszta dalokat. Csaknem mindegyikük gumibottal, korbáccsal, vagy vasrúddal hadonászott. A kocsmákból és mulatókból a bürgerek, szatócsok, diákok és fezőrök újabb csoportjai rohantak az utcára — a szesztől kipirult arccal, a kezükben fiaskókkal, botokkal — s csatlakoztak a tömeghez, amely egyre szaporodott. A tüntetés hamarosan elárasztotta az utcákat. A tüntetők ordítozásába rendőrsípok hangja és a továbbhaladással hasztalanul próbálkozó autók tülkölése vegyült. A tömeget két férfi vezette. Az egyik már hajlott korú volt: kimérten, de büszke katonás testtartással lépdelt, ami arról tanúskodott, hogy hivatásos katonaember lehetett valamikor. A másik egy harminc év körüli, hegyes orrú. keskeny ajkú férfi volt. Izzadt hajának a vége elől a homlokába lógott, s időnkint eltakarta lázasan csillogó fekete szemét. Az öreg Erich Ludendorf tábornok volt, a fiatalabb pedig egy Gefreite: Adolf Schick lgr über — Hitler. — így kezdődött a müncheni fasiszták „sörös puccsa”, amelynek államcsíny volt a célja A puccsisták között volt egy huszonöt évnél alig idősebb, véradása volt a nagyszerűen sikerült torna egyedüli komoly szépséghibája. EREDMÉNYEK: NŐK: TFSE—Bcs. Sportiskola 8:0 (3:0), vezette: Németh. Bcs. Ruhagyár—Békés 1:0 (0:0), vezette: Medovarszki. Gyoma —Bcs. Ruhagyár 5:1 (3:1), vezette: Kiszely. TFSE—Bcs. Pamutszövő 8:3 (3:1), vezette: Kocsis. Bcs. Pamutszövő —Bcs. Sportiskola 8:2 (3:0), vezette: Varga. Békés—Gyoma 4:3 (1:1), vezette: Márton. Döntő: Gyomai Gimnázium— TFSE 5:4 (2:2), vezette: Giczey II. Gd.: Kefeki (3), Szarka, Búza, illetve Hóbei (21), Babos, Horváth. FÉRFIAK: Szarvas—Szeghalom 12:6 (2:4), vezette: Kocsis. TFSE—Bcs. Dimitrov 9:7 (3:3), vezette: Németh. Szarvas— Bcs. Dimitrov 8:3 (2:4). vezette: Medovarszki. TFSE—Szarvas 10:6 (5:3), . vezette: Machalek. Bcs. Dimitrov—Szeghalom 10:5 (4:2), vezette: Márton. TFSE—Szeghalom 18:1 (7:0), vezette: Giczei II. Az 1962. évi Békés megyei November 7 Kézilabda Kupát a Gyomai Gimnázium női és a TFSE férfi-csapata nyerte. Sportszerüségi verseny is volt Mezőhegyesen a röplabda november 7 kupa versenyen A Békés megyei Röplabda Szövetség Mezőhegyesen rendezte meg a November 7 Kupa küzdelmeit. A versenyen tizenhárom csapat indult és igen színvonalas mérkőzéseket láthattak a nézők. A nagyszerűen megrendezett versenyen — mely rendezés elsősorban a Mezőhegyest MEDOSZ és a Mezőhegyest Vörös Meteor röplabda-szakosztályainak érdeme — női csoportban a Gyomai MEDOSZ, a íérfiák csoportjában pedig a Mezőhegyest MEDOSZ lett az első. Szépséghibája volt a versenynek, hogy a Gyulai Vörös Lobogó . férficsapata nem vett részt végig a tornán, s így a versenybíróság — mivel minden mérkőzést nem játszotta,le —, az utolsó helyre javasolta. A csoportgyőztesek elnyerték a serleget, a második és a harmadik helyezettek érmet, míg á negyedik helyezettek oklevelet kaptak. A verseny során nemcsak az eredményességet, hanem a sportszerűséget is értékelte a versenybíróság. Az értékelés szerint a legsportszerűbben szereplő csapat a Mezőhegyes férfi- és a Gyomai MEDOSZ női csapata volt. EREDMÉNYEK Férfi: Gyulai Vörös Lobogó—Mezőhegyes 1:2, "Bcs. Vasas— Bcs. Vízmű 2:0. Mezőhegyes—Mezökovácsháza 2:0. Mezőhegyes—Bcs. Vasas 2:0. Mezökovácsháza —Bcs. Vízmű 2:1, Bcs. Vasas—Mezőkovácsháza 2:1, Bcs. Vízmű—Mezőhegyes 0:2, Mezökovácsháza—Gyulai Vörös Lobogó 0:2, Bcs. Vasas-Gyulai Vörös hajú, zömök, kissé hajlott há_ tű, húsos larkójú fiatalember is. Az volt a szokása, hegy folyton előrenyú jtotta az állát, s közben apró, mélyen bentülő szemeivel hunyorgatott. Amikor az utcán ment. erősen lóbálta súlyos, hosz. szú kezét, amelyről az a benyomása támadt az embernek, hogy leér a térdéig. Az egész külseje egy nadrágba és bakancsba bújtatott fiatal gorillára emlékeztetett A többieket túlordítva üvöltözött, s elsőnek verte be egy jókora kővel az egyik zsidó üzlet kirakatát, amikor a puccsisták elérték a Feidhermhalle-t. Heinz Upitznak hívták a fiút. A „sörös puccs” abban az évben csúfosan megbukott. Hitlert és néhány más fasisztát még börtönbe is csuktak. A „megszállott Adolf” ott írta meg íörmedvényét, a „Mein Kampfot”. A nácik a sikertelenség ellenére nem keseredtek el, nem adták fel a reményt. S azok között, akiket azon a napon Hitler megjegyzett magának, és kiválasztott, ott volt a gorilla külsejű Upitz is. Heinz Upitzra a második alkalommal a harminchármas esztendő februárjának és márciusának napjaiban figyelt fel a Führer, amikor a hitleristák megrendezték a Reichstag provokációs felgyújtását, s ennek ürügyén a kommunisták és a haladó gondolkodású emberek válogatás nélküli lemészárlását. rös Lobogó 2:0. Gyulai Vörös Lobogó— Bcs. Vízmű 2:0. Nők: Gyomai Gimnázium—Szeghalom 0:2; Gyomai MEDOSZ—Bcs. Gimnázium 2:0, Mezőhegyes—Szeghalom 0:2, Gyomai MEDOSZ—Elek 2:0, Mezőkovácsháza—Gyomai Gimnázium 2:1, Bcs. Gimnázium—Elek 2:1, Szeghalom— Mezökovácsháza 0:2, Gyomai Gimnázium-Mezőhegyes 0:2. I. H. helyért: Gyomai MEDOSZ—Mezökovácsháza 2:0. III. IV. helyért: Gyomai Gimnázium—Szeghalom 0:2. Jogtanácsosunk válaszol B. L. kérdezi Okánybói: Ki a felelős olyan személy károkozásáért. akinek belátási kéoessépe hiányzik, vagy korlátozott? Olvasónk által feltett kérdésre a Ptk. 352. paragrafusa adja meg a választ, mely se érint akinek belátási képesség-e hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. Helyette gondozója felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ha a károkozónak nincs gondozója, vagy a gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, kivételesen a károkozót is kötelezni lehet a kár részben vagy egészen való megtérítésére, feltéve, hogy az eset körülményei és a felek anyagi viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik. A károkozó belátási képességének hiányára vagy fogyatékosságára nem hivatkozhat, ha ezt az állapotát maga idézte elő. Ha a kárt belátási képességgel rendelkező olyan kiskorú okozta, akinek felügyeletre köteles gondozója íe van és bizonyítják, hogy az kötelességeit felróhatóan m égsz eg-Nem sikerült as első lépés — Vereséggel kezdtek az ökölvívók az osztályozón — A Békéscsabai Építők ökölvívói a területi csapatbajnokság megnyerése után, vasárnap osztályozó mérkőzésen játszottak. Első ellenfelük a Diósgyőri VTK csapata volt. A Békéscsabán lejátszott találkozón a vendégek győztek 15:5 arányban. A diósgyőriek technikailag, de főleg erőnlétben voltak jobbak, bár ilyen arányú győzelmükhöz nagymértékben hozzájárult Tóth Vörös vezető bírók gyenge működése is. A Békéscsabai Építők ökölvívói közül két—két pontot Zsiga és Némethi szereztek, míg Stánl döntetlen eredményt ért el. Az ökölvívó-csapat további mérkőzéseken még kivívhatja az NB II-be Upitz nem ült ölbe tett kézzel abban az időben. Egyike volt azoknak, akik Ernst Thälmann után szaglásztak, s elfogták a német munkásvezért. Harmadik alkalommal az 1934- es júniusi események előestéjén gondoltak ismét Upitzra. Hitler azokban a napokban fejezte be a? új Szent Bertalan éjszaka előkészületeit: a saját pártjában levő ellenzékkel való leszámolást. Az opponenseik hangadója, Rohm, a rohamosztagosok főnöke volt. Heinz Upitzot behivatták, körüludvarolták, s az akció egyik felelősségteljes feladatával bízták meg. A „hosszú kések éjszakája” — vagy ahogy Hitler hívei nevezték még azt az éjszakát: „Rohm megtisztítása” — után maga Heinrich Himmler is igen dicsérően, szinte magasztalva beszélt Upitzról. Ekkor kezdődött el Heinz Upitz tulajdonképpeni karrierje. Egy ideig az APA-ban dolgozott, aztán a hitlerista katonai felderítő és kémelhárító szervezet egyik hivatalához .nevezték ki. Ez a hivatal a' belső kémelhárítással foglalkozott, csak az ország területén belül. A háború kitörésétől kezdve azonban a Németország által megszállt államok területére is kiterjesztette tevékenységét. Heinz Upitz nem mindennapi képességeket árult el a provokátorok és kémügynökök kinevelésében. (Folytatjuk) szerepléshez való jogot, amennyiben csoportjában a második lesz. A következő ellenfele a Budapesti Vörös Meteor és a Tapolcai Honvéd legyőzésével erre lehetősége van. Bár a budapesti csapat imponáló fölénnyel 12:6 arányban győzött a Honvéd együttese ellen. Labdarúgó gyakorló okfatóképző tanfolyam Békéscsabán A Békés megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi labdarúgó gyakorló oktatóképző tanfolyamot rendez december elsejével. A tanfolyam áprilisban fejeződik be és kéthetenként 4—4 órás foglalkozáson tanulják meg a résztvevők a labdarúgás edzőinek tudnivalóit. A tanfolyamon részt vehet minden olyan 26 életévét betöltött, de 45 évnél nem idősebb sportszerető, egészség ;gyi szempontból oktató-nevelőmunkára alkalmas, VIII. általános iskolai végzettségű sportoló, aki legalább őt évig aktívan versenyze tt. A négyhónapes tanfolyam után elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni, amelynek sikeres letétele társadalmi gyakorló edzésr jogosít. te, a gondozó a károkozóvá! egyetemlegesen felelős. A. P. kérdezi Köröslarcsárói: Ki érdemtelen az öröklésre? A Ptk. 602. paragrafusa szerint érdemtelen az öröklésre, aki az örökhagyó életére tört; aki szándékos eljárásává! az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, vagy annak érvényesítését meghiúsította, illetőleg ezek valamelyikét megkísérelte: aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult, vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört. Az érdemtelenség nem vehető figyelembe, ha az érdemtelenségre vezető magatartást etr, örökhagyó, illetőleg az, aki ellen irányult, megbocsátotta. Az érdemtelenségre csak az hivatkozhat, aki az érdemtelen személy kiesése folytán maga örö köloe. vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől, vagy más tehertől mentesülne. V. I. olvasónk kérdezi Gyuláról: Jár-e szülési segély a termelő szövetkezetben dolgozó nőknek? A termelőszövetkezet nő tagjai részére terhességük 6. hónapjától kezdlve könnyebb munkát kell biztosítani, és őket a szülés előtt és I után 6—6 heti időtartamra minden munka alól fel kell menteni. A munka alóli felmentést a terhes nő kérésére a szülést követő 12 hét idejére kell megadni, ha orvosi vélemény szerint a szülés időpontjáig végzett munka a terhes nőre nem ártalmas. Azoknak a szülő nőknek részére, ikik a szülést megelőző két évben a termelőszövetkezeti közös munkában tagként rendszeresen részt vettek, a 12 heti szülési szabadság időtartamára — vasárnapira és ünnepnapra le — szülé=l segély címén naponta legalább 0.75 mimkaegy■éget kell jóváírni. A (2) bekezdés ükalmazása szempontjából a közös n unkában való rendszeres részvételnek kell tekinteni azt, ha a tag i szülést megelőző két évben legaább 80 munkaegységet. illetőleg kisgyermekes anya, a közgyűlés által megállapított munkaegységet teljesítette, a teljesített munkaegyégek számának megállapításánál fé] munkaegységet kell számításba venni minden olyan munkanap ítén. amely alatt a termelőszövetkezeti tag keresőképtelen betegsége, terhessége vagy szülése miatt özös munkát nem végzett; tanfórumon volt, vagy termelőszövetke■eti tagságának fenntartása mellett, < vezetőség engedélyével, ideigleíes munkaviszonyban állott. Medgyessgyhózi Vas- és Faipari Ktsz o lakosság szolgálatában Telefon: 6. Elektromos háztartási kisgépek javítását és szerelését úm. porszívó, csavarógép, kefélőgép, mosógép és hűtőszekrény — gyorsan és pontosan vállaljuk. Vállaljuk vaskerítés, vaskapuk és új kerti bútorok készítését. Állandó rádió és televízió szervizszolgálat! Rádióját és televízióját szakszerűen és határidőre javítjuk meg. Keresse fel bizalommal szövetkezetünket! 587