Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-14 / 266. szám
M62. november 14. 2 Szerda Az előrehaladás fontos feltétele minap az újságban olvastam megyénk ipari termeléséről. A vezércikk háromnegyed év tanulságát összegezte. A minisztériumi vállalatok. legnagyobbjaiban a termelés visszaesett, a termelékenységük 8,4 százalékkal csökkent. A megye szocialista ipara az év kilenc hónapjában egy százalékkal kevesebbet termelt, mint a múlt év hasonló időszakában. A lemaradás okai egyrészt objektívek voltak, másrészt gyakori volt a tervszerűtlenség. Baj volt a termelés ütemességével. Előfordultak munkaszervezési hibák. Egyes vezetők a régebbi eredmények láttán önelégültekké váltak. Gyengült a munkásokkal váló kapcsolat... A tanulságokat olvasva előszedtem az egyik jegyzettömbömet, melyben legutóbb a gyomai fürdő építésénél történt lemaradás körülményeit jegyeztem fel. A következmény ott is idő- és pénZki - esés. Forintok csúsztak ki a közösség zsebéből. Újra és újra boszszankodunk az ilyen és hasonló eseteken, mégis minduntalan előfordulnak. Vajon nem lehetne megszüntetni az efféle jelenségeket? De igen. Sajnos azonban kényelmességből, önféltésböl, s ki tudja még milyen meggondolásokból eredően nem mondjuk ki időben, amit ki kellene mondani, nem tesszük meg, amit meg kellene tenni. TVT em tudni, nap mint nap, hibák és mulasztások láttán, hány ezren és hányszor gondolnak arra, hogy miért pont ón szóljak? Miért ón legyek a rossz? Miért én vállaljak kockázatot? Miért ón ... ? Nem tudni, nap mint nap hányán gondolnak arra, hogy X. Y. miért okvetetlenkedik, miért szurkapiszkál? Vajon a vezetők nem azért vezetők, hogy tudják; mit, mikor és hogyan kell csinálni? Nem tudni hányán gondolkodnak így, de egy bizonyos, az, -hogy az említett és hasonló lemaradások, tervkiesések és egyéb nemzetgazdaságot érintő károk okai legtöbbször visszavezethetők a kritikai és önkritikái szellem gyengeségeihez, az adott munkaterületeken eluralkodott egészségtelen légkörhöz. Igaz, megzavarni a ..csendet”, rámutatni valakiknek vagy valakinek a hibáira, vállalni a kockázatot, szembenézni önhibáikkal nem könnyű dolog. A kritika legtöbbször fáj annak, aki kapja, s az önkritika sem születik mosolyogva. Beismerni a gyengeséget, a mulasztást akkor is kellemetlen, ha tisztában vagyunk e gyengeségekkel és mulasztásokkal Kockázatot vállalni az újért akkor is gyötrelemmel jár, ha ezerszer hiszünk igazunkban. De vajon mit adott még a természet az embernek ingyen? Mit lehet elvenni a természettől kockázat nélkül? Mit lehet kapni az élettől áldozat nélkül? A becsületes munka és benne a bátor, szenvedélyes kritikai szemlélet ma is nehézségekkel jár. De lehet dolgozni nyugodt lelkiismerettel, ha lenyeljük meggyőződésünket? Lehet úgy dolgozni, hogy elhallgatjuk véleményünket, feltörő gondolatainkat? Lehet becsülettel élni, alkotni, ha csak szűk kis körünkre, önmagunkra gondolunk? Nem! Így ma már nem lehet nyugodtan élni. kritika, önkritika hasznosságát nehéz valamihez szemléltetően hasonlítani. De talán a gépkocsivezetői munkában realizálődiik a legvilágosabban és leggyorsabban. Ott a mulasztásoknak pillanatok alatt keletkeznek súlyos következményei. Közismert dolog, hogy az a gépkocsivezető, aki többfelé figyel, és az összes tényezőket számbavéve alakítja ki a gépkocsi útját, nem okoz balesetet, zavartalanul halad eiőre, azok a gépkocsivezetők viszont, akiknek figyelmét elkerülik a jelzések, fontos tényezőket nem vesznek számításba, a gépkocsi útját nem igazítják kellő időben az újonnan kialakult helyzetekhez, a könyebbség kedvéért sokat kockáztatnak, mindig ráfizetnek. Igaz, az emberek tevékenységének irányítása, és az egymáshoz való viszony kialakítása bonyolultabb, mint egy gépkocsi vezetése. Ami azonban a kérdés lényegét illeti, mégis sok a hasonlóság. Emberi kapcsolatainkban állandóan szükség van egymás tevékenységének ellenőrzésére, kiigazítására, ugyanakkor saját magatartásunk felülvizsgálatára, az új, feltörő gondolatők, aLkotótettek szabad útjának biztosítására. Hogy ez a tevékenység mennyire fejlett az sokban azon múlik, mennyire segítik elő ennek a légkörnek kialakulását. Az adott területeken mindig a vezetők felelősek azért, hogy környezetükben milyen a kritikai szellem. Nemrég erről a kérdésről Cseszkó Sándor elvtárs. a mezőkovácsházi járási pártbizottság titkára a következőképpen vélekedett. A kritika hogyanját mindig a dologban érintett emberek természetének mélységes ismerete dönti él — mondotta. Azok, akik úgy teszik szóvá valakiknek vagy valakinek a hibáit, hogy nem ismerik a szóban forgó embereknek a természetét, lelkivilágát, az ilyen vezetők lelkiismeretlenül járnak el, megsértik munkatársaik önérzetét, környezetükben letörik az emberek élet- és munkakedvét. S ahol ez bekövetkezik, a követkéz meny a termelésben, a munká ban jelentkezik. A Béke-világtanács titkárságának ülése Berlin (MTI) A Béke-világtanács titkársága hétfőn Berlinben ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták azokat a lépéseket, amelyeket tenni kell a Béke-világtanács elnökségének stockholmi októberi ülésszakán a Kuba függetlenségének megőrzéséről, a leszerelésről és a német békeszerződésről hozott határozatok és ajánlások végrehajtása érdekében. A titkárság üléséről kiadott köz. lemény többek között ezeket mondja: „A Béke-világtanács titkársága azzal a kéréssel fordul az országos békebizottságokhoz és a békéért harcoló minden szervezethez, illetve mozgalomhoz, hogy szenteljenek igen nagy figyelmet a Béke-világtanács elnöke levelének. E levél felhívja a népeket, hogy fokozzák akcióikat mindad dig, amíg a világbéke fenntartásának feltételeként létre nem jönnék a Kuba szabad és független életéhez szükséges biztosítékok, és normális helyzet nem alakul ki a Karib-tenger térségében. A Béke-világtanács elnökének levele megállapítja, hogy az el következendő hetekben a népek békeakaratának elsősorban a genfi leszerelési értekezlet munkájára kell hatást gyakorolnia. Az atomnagyhatalmaknak megegyezésre kell jutnia, hogy így végleg abbahagyják az atomkísérleteket a lég körben, a magaslégkörben, a föld alatt és a víz alatt egyaránt. A járási pártbizottság tapasztalü vezetőjének igaza van, amikor a jó kritikai, önkritikái szellem kialakításában leglényegesebbnek az emberek mélységes ismeretét tartja. Nem vagyunk egyformák. Egyik ember érzékeny lelkű és tudatban, akaraterőben elég magas színvonalon áll ahhoz, hogy csupán a dolog természetét érintő „névtelen” bírálatból is megérti miről van szó. Felismeri benne önhibáját, kihámozza belőle saját teendőit és megfelelően cselekszik. Például amikor legutóbb az egyik járási pártértekezleten a megyei pártbizottság titkára szóvá tette, hogy a járás a jó eredmények mellett lemaradt a búzatermelésben, nem nevezte meg a felelős személyeket. De a gyűlésen és a tanácskozás utáni beszélgetéseken több elvtárs feltárta saját munkájának fogyatékosságait, anélkül, hogy erre személy szerint felszólították volna. Vannak, akik kevésbé reagálnak a kritikára, velük személyesen is szükséges beszélni ahhoz, hogy felfigyeljenek saját fogyatékosságaikra. Vannak olyanok is, akik csak rendkívül nehezen küzdenek meg gyengéikkel, önkritikái készségük nehézkes, náluk a mulasztásaikat kollektíva előtt is nem egyszer szóvá kell tenni. De még az ilyen esetekben is igen sok múlik a „hogyari’-on, az olyan aprónak látszó dolgokon, mint a hangnem és a szavak megválasztása. Tévedés ne essék, nem finomkodásról van szó, hanem elsősorban az őszinte hangiról, s a körültekintő igazságosságról. Az őszinte és indokolt türelmetlenség hangja mindig jó hatással van. Éppen az a baj, hogy az utóbbi időben egyes területeken sokan lemondtak az egészséges türelmetlenség hangjáról, nehogy szektásnak nézzék őket. Ez az elgondolás helytelen. Vajon nem használt volna az iparban vagy akár más területen, ahol az utóbbi időben lemaradások, gyengeségek mutatkoztak. az egészséges türelmetlenség? Nem használt volna az őszinte hang? Nem járt volna eredménnyel a becsületes harc? Feltétlen eredményekkel járt volna a bátor, szenvedélyes kritika és önkritika, melynek nyomán ma jó néhány millióval bizonyára gazdagabbak lehetnénk. Bőd a Zoltán Mértéktartás * -. A bonni parlamentben kiadták az új jelszót: „Masshalten!” vagyis magyarul, mértéktartás. Talán a mértéktelen katonai kiadásokra vagy a Spiegel-féle ügyekre gondoltak a nyugatnémet honatyák? Nem, a mértéktartást a munkások és alkalmazottak küldöttségeinek hirdetik, akik béremelést akarnak. Illetve nem mindenkinek. Mert egy foglalkozásra vonatkozólag mégiscsak megtörténik a hat százalékos fizetésemelés, már január elsejétől. Igaz, ez az intézkedés mindössze 521 személyt érint, ugyanis éppen ennyi képviselője van a bonni Bundestagnak.... A nyugatnémet parlamentben helyet foglalók eddig sem nélkülöztek. Járandóságuk havi 1270 márka volt, legalább duplája az átlagkeresetnek, ehhez jött 600 márka költségtérítés, 500 márka jelenléti díj, megfizették számukra útiköltségüket lakóhelyükről Bonnba és viszont, valamint szabadjegyet élveznek minden közlekedési eszközre, s ingyenes a postájuk is. Ráadásul a képviselőség rendszerint nem főfoglalkozásuk, legtöbbjük földbirtokos, vállalkozó, jól menő ügyvédi irodával rendelkezik, stb. Valóban indokolt tehát, hogy a „mértéktartás” jegyében ennek a rétegnek adjanak sürgős fizetésemelést. Jellemző a nyugatnémet közhangulatra, hogy két kereszténydemokrata képviselő, Katzer és Schmücker azt javasolta: mondjanak le a honatyák önként a hat százalékról. A két kevéssé ismert nevű politikus ugyanis a kereszténydemokrata párt „munkáscsoportjait” szervezi, s igen kellemetlen helyzetben van a képviselők képmutatása láttán. Ajánlatukat meg sem vitatták, s amint a Stem megjegyezte: „a kereszténydemokrata képviselők elnöke, von Brentano, aki a felsorolt jövedelmi források mellett miniszteri nyugdíjban részesül, valamint ügyvédi irodája van — szükségtelennek tartotta a fizetésemelést visszautasítani”. így aztán a bonni szociálpolitika nagyobb dicsőségére, újévtől jelentős fizetésemelésre kerül sor — a parlamentben, faképzelhetjük mi lenne, ha nem prédikálnának mértéktartást... R. Ne féljen Strauss úr, aki nem tetszik ezentúl, azt egyszerűen kinyírom!!! (Enörödi István rajz») A maharadzsák végnapjai Azok a történetek, amelyek India mesés gazdagságáról szóltak, még ha olykor meseszerűnek tűntek is az emberek szemében, nem voltak eltúlzottak. Csakhogy nem a nép, az ország lakossága ,.fürdőit” aranyban, ezüstben, hanem az a párszáz maharadzsa, nazim meg egyéb című-rangú nagyúr, akiknek vagyonánál talán csak a hatalmuk volt nagyobb. Kincsek a konzervdobozban A hatalmasok közt is az első hely illeti meg a világ leggazdagabb emberét, a hyderabadi nazimot. A 80. esztendőhöz közeledő mohamedán uralkodó helyezkedett szembe a legmerevebben a független India törekvéseivel. Modern fegyverekkel felszerelt hadserege ellen Nehru csapatokat volt kénytelen küldeni. A fegyverletétel után a nazim véglegesen visszavonult 300 szobás palotájába, ahová idegenek csak a legritkább esetben nyernek bebocsátást. A hyderabadi öregember egyébként a légcsekélyebb hátrányt sem szenvedi veresége miatt. Évi ötmillió frank jövedelmet húz a központi kormánytól, amiért uralkodói jogairól lemondott. Emellett mintegy másfél millió kisember fizet bért földjeinek használatáért, övé a parti jali gyémántmező is. Mindezek ellenére a helyi lapokban közzététetett egy nyilatkozatot, miszerint semmi anyagi felelősséget nem vállal fiaiért. A hyderabadi nazim minden tekintetben különc. Viseltes kabátban, rongyos papucsban járkál kastélyában és kézzel sodort cigarettákat szív. Magánvagyonát még senki sem tudta felbecsülni, mert kincseinek legnagyobb részét ócska cipőkben és rozsdás konzervdobozokban őrzi a palota különféle rejtett zugaiban. Több ízben előfordult már, hogy svájci ékszerszakértőik megpróbálták lajstromozni értékeit, de amikor a nazim megtudta, hogy csak az összeírás egy évig tartana, azzal küldte el őket: „Ilyen hosszú ideig nem tudom önöket fizetni”. Nem is csoda, hiszen — ami felesleges pénze van — az kell az ezerfőnyi személyzet költségeinek fedezésére és a háromszázas létszámú hárem is nem kevés számú rúpiát emészt fel. „A fények és millió elefántok ura" A mysorei maharadzsa teljes mértékben ellentéte, a jogaihoz és kiváltságaihoz konokul ragaszkodó különcnek. „A fények és millió elefántok nagy ura” ma az egyetlen az ötszáznál is több hajdani indiai uralkodó közül, aki kormányzóként áll India szolgálatában. Megbízatását azért kapta — s éppen régi birodalmában, amely akikora, mint Hollandia és Belgium együttvéve —, mert már a gyarmati időkben is messzemenően támogatta politikai és gazdasági téren egyaránt Nehru és pártja törekvéseit. De a rendkívül progresszív gondolkodású férfi — akinek egyébként óriási könyvtára, hatalmas hanglemezgyűjteménye s csupán egyetlen felesége van
