Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-29 / 279. szám

IKK, wwember 89. 6 Csütörtök Tájékoztató a légoltalmi kiképzésről A megyénkben folyó légoltal­mi kiképzésről és az eddigi ta­pasztalatokról tájékoztatott ben­nünket Ti már Ernő őrnagy elv­­társ, a megyei Légoltalmi Pa­rancsnokságon. — Hogyan fogadta a lakos­ság a légoltalmi kiképzést? — Korábban sokan nem értet­ték meg, hogy miért szükséges a foglalkozásokon résztvenni — mondotta Tímár elvtárs. — Az előadások azonban igen érdekesek és azt tapasztaltuk, hogy sokakat érdekelnek, s ezért szívesen el is járnak a foglalkozásokra. Többek között igen hasznos egészségügyi előadásokat is tartunk, melyeknek a mai életben is hasznát veszik. Az emberek ezekből az előadá­sokból megismerik az elsősegély­nyújtás főbb tennivalóit, az égé­si sebek kezelési módját és más ehhez hasonló dolgokat. Ezenkí­vül egész sor olyan témáról halla­nak, mely kevésbé ismert az em­berek előtt. — Jelenleg milyen kiképzés folyik a megyében? — A kiképzés folyamatos. A megyét felosztottuk és így három év alatt minden járásban és vá­rosban megtartjuk a betervezett előadásokat. Jelenleg a mezőko­vácsházi, sarkadi és békési járás-Tizenhét örökös Mindenki úgy tudta, hogy N. teljesen magános, hozzátartozók nélküli ember volt. ügy is halt meg, olyan elhagyottan, gondozat­lanul, hogy csak napok múlva vet­ték észre elhunytét. Akkor is csak azért, mert a szomszédoknak fel­tűnt, hogy már régen nem látták az örök szomorúságba hajlott em­bert, aki ha olykor-olykor szóba is elegyedett valakivel, soha nem em­lítette, hogy bárki hozzátartozója ia volna. Ügy is könyvelték el, hogy a kis kétszobás ház az állam­ra száll örökségül, amikor ... Tudom, hogy hihetetlennek tű­nik, de tizenhét örökös jelentke­zett eddig. Tizenhét olyan ember, akik az örökhagyóra rá se néztek elhagyatottságában, egy pohár vi­zet nem nyújtottak feléje betegsé­gében, és talán ainnak is részesei voltak részvétlenségükkel, hogy emberhez nem méltó módon köl­tözött el az élők világából. A soha szeretetet nem övezett ember örökségén sincs áldás. Most gyűlölködve, acsarkodva beszélnek egymással és egymásról, ügyvé­dekhez szaladgálnak, azt igyekez­nek bizonygatni, melyikük a köze­lebbi hozzátartozója az elhunyt­nak. A koncszagra tehát előjöttek a „kedves”, eddig nem létezőnek tudott rokonok, mint éji vad a zsákmányra. Sajnos, nincs törvényünk rá, hogy az ilyen rokonok ne örököl­hessenek. A jogi-emberek majd tisztázni fogják, kinek mekkora rész jár az örökségből és a jog törvényei alapján ki is adják azt számukra. Ezzel a hivatalos rész el is lesz intézve. De a társadalom erkölcsi ítélete nem maradhat el, hiszen csak a megvetés lehet az osztályrésze minden olyan ember­nek, aki hozzátartozóját magára hagyja bajában, elesettségében, de rögtön megjelenik, hacsak egy görbe szeget is lehet jussolm. O. K. L ban folyik az oktatás. A lakosság közül 14 éves kortól egészein 60 éves korig mindenki részt kell, hogy vegyen ezeken a foglalkozá­sokon. A megjelenés az elmúlt évben nem volt kielégítő. Bár a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek többsége megértette a légoltalmi kiképzés jelentőségét és igen sokan vannak, akik rend­szeresen jelennek meg az előadá­sokon, azért igen szükséges, hogy nagyobb gondot fordítsunk a fel­világosító és nevélőmunkára. Az idén lényegesen javult a helyzet, mert bár még csak az el­ső két foglalkozást tartottuk meg, az a tapasztalatunk, hogy ahol ilyen előadásokat szervezünk, a lakosság 75 százaléka megjelenik a foglalkozásokon. Az eredmény a kellően előkései-, tett munkának köszönhető. Már a nyáron megkezdtük az oktatás szervezését. Járási koordinációs értekezleteket tartottunk a légé parancsnokok (járási tanácselnö­kök) vezetésével a különböző vál­lalatok, szervek és tömegszerveze­tek vezetőinek, ahol megbeszél­tük a légoltalmi kiképzés fontos­ságát és ismertettük, hogy hol tartunk előadásokat. Egy-egy já­rást több kisebb területre osztot­tunk, s ezek oktatási munkájáért egy-egy elvtársat tettünk felelős­sé. Az előadásokat pedagógusok, agronómusok, termelőszövetkezeti és vállalati főkönyvelők, tanácsi dolgozók, valamint néhány he­lyen községi párttitkárok is tart­ják. — Milyen tájékoztatást kapnak az előadók és mi­lyen előadásokat tartottak eddig? — Még az oktatás megkezdése előtt kétnapos kiképzésben része­sültek az előadók, s ezen tájékoz­tattuk őket a kiképzés feladatairól és ismertettük a tematikát. Ezen­kívül megfelelő irodalmat is biz­tosítottunk részükre, mélynek alapján megtarthatják előadásai­kat. Az idén már két foglalkozás zajlott le. Az első előadás ismer­tette a nagyhatású fegyveréket, a másodikon pedig ezek hatásáról és a különböző óvóhelyekről ad­tunk tájékoztatót. Jelenleg a három járás negyven községében folyik légoltalmi ki­képzés. Azt szeretnénk, ha ezeken minél nagyobb számban vennének részt a községek lakói, mert fel­tétlenül fontos, hogy mindenki ismerje a védekezés lehetőségeit. Szükséges azért, hogy az esetleges támadás idején tudja mi a teendő, bár ilyen veszély nincs, mégis jó, ha kellő félkészültséggel rendelke­zünk — fejezte be tájékoztatását Tímár elvtárs. K. J. Feltámadás Lev Tolsztoj világhírű regényét legutóbb a szovjet filmművészek vitték vászonra. Szereplői az adott kor és társadalom, a múlt század­végi cári Oroszországának bűneit, a saját bűneiket szenvedik, ho­lott eredendően tiszta szívűek és bűntelenek. A film, csak úgy, mint a regény, végigvezet Nyeheljudov és Kátya kálváriáján, mely az erkölcsi mélységből a megtisztuláshoz visz el. (A film első ré­szét november 29-töl december 1-ig mutatja be a csanádapácai Áp­rilis 4 mozi.) Orosházán 319-en tanulnak a dolgozók általános iskolájában Orosházán 319-en tanulnak a dolgozók általános iskolájában, zömmel a különböző termelőszö­­vetkezetök tagjai, közöttük is a legtöbb hallgató a Dózsa, a Petőfi és a Vörös Csillag Tsz-ből jelent­kezett. Különösen látogatott és hasznos munkát végez az a rákó­­czitelepi tanulócsoport amelybe a Vörös Csillag tagjai járnak. Ebből a szövetkezetből huszonkilencen tanulnak tovább, hogy befejezzék általános iskolai tanulmányukat. I 57 Vajon csak a saját bőrük menté­se késztette a „felső oppozíció” képvisélőit a Führer elleni me­rényletre? S Upitz hirtelen új kö­vetkeztetésekre jutott. Nem, itt más okok is közrejátszottak. Azok, akiket pusztán személyes célok vezetnek, végeredményben más, jóval veszélytelenebb mód­szerrel is keresztülvihetik tervei­ket. Külföldre utaltathatják pél­dául a tőkéjüket: Spanyolország, ba, Portugáliába, Törökországba vagy valamelyik dél-amerikai köztársaságba, s aztán utána szökhetnek maguk is. A kutya sem keresné ott őket. De az összeesküvők nem ezt tették. Miért? Nyilvánvalóan azért, mert más elképzelések ve­zetik őket. Milyenek? önként adódott a következtetés: igyekez­nek megőrizni a nemzet legérté­kesebb kincsét, a hadsereg és az ipar vezető magját, hogy türe­lemmel és nyugodt, kitartó vára­kozással átmentsék a jövő számá­ra. Akkor pedig majd — tíz-tizen­öt év múlva, amikor a mostani háború már történelem lesz, amikor ismét teljes erővel ter­melnek az ország gyárai, felnő az új német nemzedék, s csiz­májukkal a földet dübörögtetve ismét menetelnek a Wehrmacht acélos divíziói — akkor majd meglátják, mitévők legyenek. A németek ismét folytatják a „be­szélgetést” az amerikaiakkal, az angolokkal, a franciákkal, s azokkal az átkozott oroszokkal! Ami pedig Hitlert illeti, neki — miután megtette a maga dolgát —- le kell tűnnie a történetem színpadáról. Eljön az idő, s új hitierek születnek. Kéméi lesz­nek, amint szükség lesz rájuk. Upitz szódavizet töltött egy pohárba, konyakot kevert hoz­zá, s felhajtotta. Az ital kelleme­sen felfrissítette. „Végeredmény­ben — gondolta magában, mi­közben kiivott még. egy pohár coctailt — mindenki aki átmen­ti magát a jövő számára, szol­gálatot tesz a nemzetnek. Mert Németországnak szüksége lesz még a tetterős, céltudatos em­berekre!” Miután mindezt eldöntötte magában, a tábornok hálát adott a gondviselésnek ezért a találkozásért, amely másfél év­vel ezelőtt Genfben történt. Kétségtelen, hogy ennék a ta­lálkozásnak hatása lesz az egész további életre. Szolgálati ügyek­ben járt akkor ott Genfben. Az egyik napon, alighogy befejezte reggeli fürdőjét és megborotvál-A rákóczitelepi iskola egyik peda­gógusa, Lengyel Pál vezeti ezt a tanfolyamot és Győré József igazgató, Szűcs Ferenc, Mucsi Ju­dit és Varga Lászlóné pedagógusok tartanak előadásokat az esti tago­zaton. A Petőfi Termelőszövetke­zetből harmincegyen járnak a dol­gozók általános iskolájába. A vá­rosban ezenkívül két tse-akadé­­mia működik és öt ezüstkalászos tanfolyam. kozott, esengett a telefonja. Va­laki találkozóra hívta. Upitz a jelekből ítélve azt gyanította, hogy értelmetlenség lenne megtagadni a randevút. S nem tévedett. Kiderült, hogy az illető, akivel találkozott, az egyik külföldi kémszervezet ma­gas rangú képviselője. Upitz a különböző iratokból már jól is­merte, nemegyszer látta a fény­képét, s azonnal felismerte. A vendég nem köntörfalazott, rögtön nyíltan a tárgyra tért. — Németország sorsa eldőlt. Sokáig nem tud ellenállni olyan államgigantok rohamainak mint Oroszország és Amerika. A ka­­tarsztrófa elkerülhetetlen. De mi lesz utána? Kielégíti-e Upitz tá­bornokot, ha az oroszok lesznek a háború utáni Németország gazdái? Hiszen akkor a kommu­nisták ülnék a nyeregbe. Nékik pedig az első dolguk lesz, hogy bitóra húzzák az olyanokat, mint Heinz Upitz. A kémügynök látta, hogy sza­vai nem maradnák hatástala­nok. Folytatta. — Upitz úrnak azonban nincs félnivalója. A nyugat megtesz minden erőfeszítést, hogy Né­metország az maradjon, ami volt, s olyan kormányzója le­gyen, amelyet a nyugat elfogad. Ám a dolognak mindez csak az egyik fele. A kémügynök elhallgatott. Upitz várta a folytatást, s mi­nél tovább tartott a csend, annál nagyobb volt a türelmetlensége. De beszédtársa nem sietett a folytatással. Végül hosszú kínos szünet NOVEMBER 29. Békési Bástya: piroebetűs hétközm»* pók. Békéscsabai Brigád: Fagyosszen­tiek. Békéscsabai Szabadság: Mala­chius csodái. Békéscsabai Terv: A lel­­kiismeret lázadása I. rész. Gyomai Szabadság: Utolsó vacsora. Gyulai Pe­tőfi: A francia nő és a szerelem. Me­­zőkovársházi Vörös Október: Az elcse­rélt randevú. Orosházi Partizán: Oam­­dide, avagy a XX. század optimizmu­sa. Sarkadi Petőfi: Hófehérke és a 7 törpe. Szarvasi Táncsics: Lopott bői* dogság. Szeghalmi Ady: Halál a körszigetem után ismét beszélgetni kezdték. Az ügy másik fele — mint ki­derült — a Szovjetunió elleni háború. Természetesen nem azonnal, de a háború feltétlenül szükséges. Előbb csak mint hi­degháború, vagyis az újságok és a rádió, gazdasági szankciók és a diplomáciai diverziók háború­ja. Aztán pedig, amikor már minden kész lesz, jöhet az igazi háború, amelynek eredménye* képpen a kommunizmusnak el kell tűnnie a föld színéről, s legfeljebb a történészek lomtá­rába vonulhat be. A kémügynök rátért a beszél­getés fő témájára. A Szovjetunió túlságosan nagy és hatalmas erejű ország ahhoz, hogy lebe­csüljük, mint ellenfelet. Német­ország így tett és most súlyos árat fizet érte. A németek hibá­ját még egyszer nem ismétlik meg. Éppen ezért az a kémszer­vezet, amelyet ő képvisel, sőt nemcsak ez, hanem több más is, a főerőket most az orosz profilra állítja át. De ez nem elégséges. Németország hamarosan kike­rül a háborúból. Katasztrofális lenne, ha titkosszolgálatának dokumentációi az oroszok kezé­re jutnának. Ezt nem szabad megengedni. A német titkos­­szolgálat teljes keleti kémháló­zatát meg kell őrizni és műkö­désben kell tartani. De az új vi­szonyok között természetesen új gazdái lesznek ennek az ügy­nökhálózatnak... — Maguk? — kérdezte hirte­len Upitz. .— Igen, mi. — A férfi fel­emelte mutatóujját. — Alá sze-

Next

/
Thumbnails
Contents