Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-12 / 239. szám
II párt kongresszusi irányelveiből adódó szakszervezeti feladatokról tanácskoztak ••- Ülést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa — A Vatikánban megnyílt a katolikus egyház egyetemes zsinata A Szakszervezetek Megyei Tanácsa tegnap, csütörtökön ülést tartott Békéscsabán, az SZMT- székházban. Mitykó Mihály, az SZMT elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Kustra Sándor, a SZOT szervezési osztályának munkatársa javasolta, hogy a tanácsülés Kocsis József hosszabb tanulmányi elfoglaltsága miatt Lipták Pált válassza meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa veze_ tő titkárának. Az indítványt a tanács tagjai egyhangúlag elfogadták. A választás után Lipták elvtárs a SZOT szeptember 21—i teljes ülésének alapján beszámolójában ismertette' a párt kongresszusi irányelveiből adódó szakszervezeti feladatokat. Elmondotta, hogy a szakszervezetek sokat tehetnek az irányelvekben megjelölt feladatok végrehajtásáért, az emberek öntudatának fejlesztéséért. A szervezett munkások — mondotta — örömmel és lelkesedéssel fogadták és tették magukévá a párt kongresszusi irányelveit. Helyeslik azt a gazdaságpolitikát, amelyet az MSZMP folytat, s amelynek eredményeként befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése. A szakszervezetek sokat tehetnek a vezetési színvonal javításáért, a gazdaságos termelés megvalósításáért, a munka termelékenységének emeléséért. Egyik legfontosabb feladat: megtanítani az embereket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkodni. A szakszervezeti vezetőségek akkor dolgoznak jól, ha gyorsan reagálnak az élet minden rezdüléséMég tízezer hold vár szántásra a jövő tavasza vetés alá a békési járásban. Naponta mintegy 460— 500 holdat szántanak fel a gépállomások és a termelőszövetkezetek traktorosai. A 28 gépállomási Kongresszusi vállalás a gyomai állomáson Termelési tanácskozást tartottak és a VIII. pártkongresszus tiszteletére munkavállalásokat tettek a gyomai vasútállomás dolgozói és vezetői Négy szocialista brigád dolgozik az állomásfőnökség körzetében. A múlt hónapban a mellékvonalon a menetrendszerűségben 96 százalékot értek el, azaz egy százalékkal túlteljesítették a re, segítenek a feladatok sikeres megoldásában. A tapasztalatok szerint bizonyos fokú megnyugvás, elbizakodottság és kényelmesség észlelhető, hiányzik az egészséges türelmetlenség és kérlelhetetlenség a hibákkal szemben. A szakszervezetek küzdjenek az ilyen káros megnyilvánulások ellen, lépjenek fel határozottan az anyagpocsékolás ellen. Munkájuk közben törekedjenek a műszaki propaganda rendszeres terjesztésére és javítására. A beszámoló vitájában többen felszólaltak. Horváth Sándor, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára elmondotta, hogy az irányelvek igen helyesen fejezik ki a népgazdasági és az egyéni érdekazonosságot. A szakszervezetek fontos feladata, hogy a dolgozókkal megértessék az irányelveket, az abból adódó számtalan tennivalót. Sztankov(cs Gábor, a Békéscsabai Téglagyár szb-litkára a vezetési színvonal javításának fontosságáról, valamint a személyes sérelmek orvoslásáról, a társadalmi aktívák megbecsüléséről szólt. A szakszervezetek — mondotta hozzászólásában Zlaczki István, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottságának szervező titkára — a jövőben törődjenek többet az ifjúság szocialista szellemű nevelésével. Kiss Tiborné, a vésztői községi tanács dolgozója a tudatformálás fontosságáról beszélt. Különösei! vonatkozik ez a termelőszövetkezetekbe lépett parasztokra, akiknek gondolkodásmódja még sok kívánnivalót hagy maga után. lánctalpas traktor két műszakban dolgozik. A Hoffer-traktorok második műszakját is eredményesen szervezték. A termelőszövetkezetekből az őszi szántás-vetési időszakra 36 tsz-gazda ült traktorra, hogy a második műszak sikerét, az őszi szántás-vetési feladatokat a járás minél hamarább teljesítse. A járás közös gazdaságaiban 27 600 holdon kell befejezni az őszi vetést. Ebből a búza vetésterülete 21 200 hold, a többi takarmánytermő terület. Az őszi árpa vetéstervet 5200 holdon teljesítették. Elvetettek 11O0 hold takarmánykeveréket és 5000 hold búzát. A traktorosok jó talajmunkával és vetóselőkészítéssel különösen a kamuti, kevésbé kötöttebb és a bélmegyeri Aranykalász Tsz. kötöttebb földjein tűntek ki. A tudatformálás legeredményesebb módszere — a személyes elbeszélgetés és meggyőzés. Szólt a politikai és szakmai ismeretbővítés fontosságáról, amely nélkül ma* már a hivatali munkát sem lehet eredményesen ellátni. Az építőipari dolgozók munkájáról, kezdeményezéseiről beszélt felszólalásában Kiss János, az Építők Szakszervezete megyei bizottságának titkára. Elmondotta, hogy az első félévben a megye építő- és építőanyagiparában 28 kollektíva versenyzett a szocialista brigád címért. A kongresszusi irányelvek megjelenése után ez a szám harmincötre szaporodott. Szólt azokról a kedvező tapasztalatokról, mely szerint a szocialista címért versenyző brigádok tagjai mennyire tudnak hatni a többi munkásokra is. Kubtra élvtárs hozzászólásában a vezetés színvonalának, a szakszervezeti alapszervezetek munkájának javításáról szólt. A tapasztalatok szerint — mondotta — a szakszervezetek elhanyagolják az éjszakai műszakban dolgozókat, keveset segítenek gondjukon, bajukon. Javasolta, hogy az SZMT üléséhez hasonlóan a megyei bizottságok is rendezzenek tanácskozást a párt kongresszusi irányelveiről, majd pedig az üzemekben nagyaktívaértekezleteken ismertessék az ebből adódó szakszervezeti feladatokat. Üjhelyt Sándomé, a Textiles Szakszervezet megyei bizottságának titkára bejelentette a tanácskozáson, hogy két politikai iskolát szerveznek. Több hasznos tapasztalatot mondott él Samyai Ferenc, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára is hozzászólásában. A megye mezőgazdasági üzemeiben eddig már 112 gyűlést szerveztek az irányelvek ismertetésére. Elmondotta, hogy a termelőszövetkezetekben az ipari üzemekhez hasonlóan mintegy ötven kollektíva versenyez a szocialista brigád cím elnyeréséért. A termelőszövetkezetek még nagyon sok gonddal küszködnek. Ezért javasolta, hogy az üzemek elevenítsék fel a tsz-patronálási mozgalmat, hatékonyan segítsék a közös gazdaságok megszilárdítását. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának ülése hasznos volt, s a szakszervezetek a jövőben e megbeszélés eredményeként még jobban munkálkodhatnak majd a kongresszusi irányelvekben meghatározott feladatok végrehajtásáért. P. P. Vatikán. Anatőlij Kraszikov, a TASZSZ különtudósítója jelenti: Csütörtökön a vatikáni Szent Péter székesegyházban megnyílta katolikus egyház egyetemes zsinata. Az érdeklődés, amelyet ez az esemény egyházon kívüli körökben is kelt, egyebek között azzal magyarázható, hogy az egész történelem folyamán eddig mindöszsze húsz egyetemes zsinatot tartottak. A jelenlegi, a 92 évvel ezelőtt megtartott zsinathoz hasonlóan a Vatikánban gyűlt össze, ezért a második vatikáni zsinat elnevezést kapta. Több mint kétezerötszázan vesznek rajta részt, a világ legkülönbözőbb országainak katolikusait képviselve. A többség már megérkezett Rómába. Közöttük van Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Bulgária és Szovjet-Litvánia katolikusainak küldöttsége. A zsinaton sok kérdést vitatnak meg, ezek elsősorban az egyháza dogmával összefüggő és rituális problémák. De mellettük kétségtelenül szó esik majd a jelenlegi nemzetközi helyzettel összefüggő kérdésekről is. Éppen ez az, ami a Rómában összesereglett sok megfigyelő érdeklődését elevenen tartja. Ismeretes, hogy XXIII. János, a jelenlegi pápa többször állást foglalt már a béke mellett, az atomfegyverkézési hajsza ellen, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő rendezéséért. Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök, amikor a pápát 80. születésnapján üdvözölte, jó egészséget kívánt XXIII. Jánosnak és azt kívánta, hogy érjen el sikereket a világbéke megőrzésére irányuló nemes törekvéseiben. Vajon milyen álláspontra helyezkedik ezekben a kérdésekben a katolikus egyház vezetőinek legtekintélyesebb fóruma? A jóakaratot követik-e konkrét lépések a jobb megértés kialakításának, a hidegháború megszüntetésének irányában, hozzájárulnak-« az emberiség évszázados álmának megvalósulásához: az általános leszereléshez, a béke és testvériség kialakításához? Kétségtelen, hogy az e kérdésekre adandó válaszok lesznek a legfontosabbak az egyetemes zsinat eseményei közül. (MTI) hídépítés miatt 95 százalékra szóló vállalásukat. Munka és játék az óvodában (Képes riport a 6. oldalon.) Tsz-traktorosok a második műszak sikeréért