Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-11 / 238. szám

Utó. október ti. 4 Csütörtök Cukorgyártás Mezőhegyesen ELNÉZÉST... Egyforintos becsületsértő... Nálunk és talán az egész vilá­gon kész kis irodalma van a bor­ravalónak, a szatírával, kritiká­val oly sokat ostorozott sajátos ajándékozásnak. Van, ki meg­szokásból adja, s — mert ugye emberek vagyunk — van aki el­fogadja megszokásból. De, hogy nem mindig lehet a megszokás­ra fogni a dolgokat, arra az a „borravaló-irodalmat” gazdagító történet is példa, aminek becsü­letsértési ügy lett a vége. A történet az éttermi asztalnál kezdődött, s rövid úton — az ut­cán végződött... Egy vendég fizetett, a pincér számolt, az elfogyasztott menü ára az asztalra került, és ekkor lobbant az első vitatüzet nyitó szikra. — Huszonhéthúsz... plusz egy forint magának... — hangzott a vendég hangja, amikor a pénzt ■ az asztalra számolta. Nehézke- ; sen, az erősen illuminált „csuk- i lós” hanglejtéssel beszélt. — Kérem, borravalót nem fo- ; gadunk el — volt a pincér vála- ; sza, mikor a felkínált pénzdara- : bot visszatolta vendége elé. — Mit, hogy?... Micsoda ez a l hang?!... Még, hogy nem fogad l el borravalót... — méltatlanko- ! dott megszaporázva a hukkolást : a vendég. — Talán kevés?... ! Szemtelenség... érti, főár?! Meg- ■ sértett! — És valóban megsértő- jj dött. Ezen pedig csak a legrövi- * debb úton lehetett segíteni — ; kitenni az utcára. Mert az egy- * forintos valóban sértésre adott : okot, méghozzá egy munkáját S nagyszerűen ellátó dolgozót, a S pincért sértették meg vele — ! megszokásból... — We. — • Olyan most a gyár, mint egy hairagvó óriás. Lüktet^ fújtat, fül­siketítőén sistereg. Az étvágya meg rettentő. Vagonszám nyeli a cukorrépát, újabb és újabb ada­got kíván. Dohognak a gépek, s a nyersanyag járja a maga megszo­kott útját mindaddig, míg édes kristályokká le nem csapódik. Valamikor munkások sokasága | letelik, hogy hozzáférjenek igazi értékéhez: a cukorhoz. S ezt a munkát is minden idényben újabb berendezések könnyítik. Szeptem­ber 26-án helyezték üzembe a gyárban a 24 óra alatt 150 vagon teljesítményű J-diffúziót, amellyel már jóval gyorsabban halad a nyersszeletből a nyerslé előállítá­sa. Régóta vágytak már ilyen Vízágyúval ürítik a vagonokat. Gábor Antal gépkezelő a vízsugár irányításával egyedül annyi va­gont kirak, mint egy tucat mun­kás. Újítási díj megállapítása 25 000 forint felett Az újításokról szóló 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet 11. §. (6) bekezdése szerint a vállalat fe. lettes szervének hozzájárulása kell abban az esetben, ha az újítási díj a 25 000 forintot meg­haladja. Kérdés: ha az újítási díj megállapításakor vita keletkezik, lehet-e bírósághoz fordulni a 25 000 forintot meghaladó összeg megállapítása céljából. Egy vállalat a bírósághoz for­dult az újítási javaslat újítási jel­legének megállapítása iránt. Az újítók ugyanebben a perben az újítási díj összegének megállapí tását és megfizetését kérték. A bíróság a javaslat újítási jel legét megállapította, a díj ösz­­szegét illetően azonban, álláspont­ja szerint, az újítási rendelet ren­delkezése szerbit a bíróságnak nincs hatásköre a 25 000 forintot meghaladó újítási díj megállapí­tására. A Legfelsőbb Bíróság rámuta­tott, hogy az elsőfokú bíróság té­vedett, amikor az újítási rendelet említett rendelkezéseinek ilyen értelmet tulajdonított. A felettes szerv ugyanis a 25 000 forintot meghaladó díjazású újításoknál az újító és a vállalat között létrejött szerződést vagy engedélyezi, vagy sem, esetleg a szerződésben fog­lalt összegnél alacsonyabbban ál­lapítja meg az újítási díjat. A két utóbbi esetben, ha az újítást megvalósítják, az újítók a bíróság« tói kérhetik a díj megállapítását, amennyiben nem tudnak meg­egyezni és választott bizottság döntésének sem kívánják alávetni magukat. előtt kapta személyesen Hein­rich Himmler SS-Reichsführer kezeiből. — Minek a jutalmául? — kér­deztem. Breier ravaszkásan, fölényesen elmosolyodott. — Tudod, ok van rá elég sok. De a legfőbb: az árcbivakció! Vállat vontam. Nem tudtam, miről van szó. Aztán ő megma­gyarázta: a Szovjetunió nyugati vidékein, csakúgy, mint Lengyel­­országban, Csehszlovákiában és a Wehrmacht által megszállt töb­bi országban sok osztályt, kiren­deltséget létesített a Gestapo, az Abwehr és az SD. A megszál­lás ideje alatt elég tekintélyes mennyiségű irat halmozódott fel ezekben. Ezeknek az archiv­­anyagoknak óriási az értékük. Amikor megkezdődött a vissza­vonulás nyugat felé, szigorú uta. sítás érkezett, hogy szállítsák az összes ilyen iratokat a birodalom területére, és helyezzék el a spe­ciálisan erre a célra berendezett re j fekhelyeken. — És ezt a műveletet irányí­tottad te? — Nem az egészet... — Breier zavarba jött. — Szóval én egy nagy archivszállítmányt hoztam Oroszország több városából. — No és a karod? — firtattam tovább. — Mi köze ennek a ka­rodhoz? Breier nem válaszolt. Későre járt, jóval elmúlt már éjfél, de mi még mindig ittunk. Nem kérdeztem többet Breiert a megsebesült kezéről, mert őszin­tén szólva teljesen érdektelen volt számomra. Ittam és kitűnő­en éreztem magam. Azt hittem, hogy Breier sem gondol egyébre, csak az ivásra. De tévedtem. Az ital végleg levette a lábáról. Egy­szer csak hozzám hajolt — majd­nem, hogy rám dőlt, — átfogta a vállamat és suttogva mondta: — Akár hiszed, akár nem, majdnem odavesztem... Kép­zeld el, körös-körül víz, érzem, hogy fuldoklók, merülök él, és semmit sem tudok tenni, hogy megmeneküljék a pusztulás, tói... • — De mégis egyben vagy és kutya bajod — mondtam. Breier bólintott, teletöltötte a poharát és kiitta. — Persze, hogy egyben va­gyok — felelte. — De igen drá­gán fizettem meg érte. Képzeld el: ott vagy a földalatti rejtekhe­lyen, ahová ezeket a bizonyos archivanyagokat szállítottuk. Rakjuk sorba egymás tetejére a teljesen körülforrasztott jókora vasládákat. Már a munka végén tartunk. Aztán újabb szállít­mányt hoznak. De azt még át kell rakni vasládákba, mert csak egyszerű deszkaládákban, meg papírba csomagolva jött... És egyszer csak hirtelen kiáltozáso­kat hallunk, és éktelen zúgást, morajlást. A jó öreg Eloa meg­tréfált bennünket: öttörte a rej­tekhelyét nyugatról határoló acélfalat és féktelen robajjal zúdult a ládarakásra. Ekkor or­dítottam fel én is. Magamon kí­vül voltam a félelemtől. Még most is, ha csak visszagondolok Mihályné és Bencsik Jánosné „terelgette” a cukrot, mái kelle­mes hűvös fogadott bennünket. A rázó ritmikus mozgására csak úgy ömlött a garatokba a cukor. Egy emelettel lejjebb pedig a pa­pírzsákokba. A mérlegelés után gyorsan teltek édes teherrel a kis­kocsik. Néhány perc után máris megörökíthettük: a hosszú szállí­tószalagon hogyan vándorol a cu­kor a raktárba. Mutatóba íme egy-két zsák, teli kristálycukorral. Made in Mezőhegyes... P. P. (Foto: Kocziszky László) A világ lakosságának több mint egyharmada éhezik Ecsédi István technikus és Csete János segédkezelő a J-diffúzió kapcsolótáblájáról a berendezést vezérli. víBSzta le a vagonokból a répát. Ez volt az egyik legnehezebb munka, amelynél a villanyéi nem­csak meghúzta az emberek vállát, de tenyerüket is feltörte. Most az Elfa-berendezés, közismerten a okos gépre a mezőhegy esdek. Most nemcsak hogy megvan, de dolgo­zik is. Az akkori műszak: Ecsédi István technikus, Csete János se­gédkezelő és Kovács János segítő elégedetten nyilatkozott róla. Ebben a gyárrészben a hőség csakhamar verítéket csal az em­ber arcára. Bizony alaposan meg kell izzadni a cukorért. A cukor­osztályozó rázónál, ahol Balázsik A cukorral teli zsákokat szállító­­szalag továbbítja a raktárba. kisvasúti és a nagyvasúti vízágyú villa nélkül is úgy dolgozik, hogy öröm nézni Egy nagy vasúti ko­csit, amelyet két munkás 40 perc alatt rakna ki, a vízágyú 3—5 perc alatt kitakarít. Az egész répának 80—82 százalékát már így rakják ki a Mezőhégyesi Cukorgyárban. A répa a vízsugár szárnyán el­indul útjára a föld alatti úszta tó­ban, majd onnan a mosóba. A ré­pavágó állomáson éles kések sze-Október 9-én, kedden műszaki és társadalmi bizottság ellenőrzése után átvették a battonyai törpe­­vízmüvet. A mű átadásával az építkezés első üteme fejeződött be. Eddig több mint négymillió forint beruházást fordítottak az építkezésre, mely községfejlesztési alapból történik. A lakosság 50 ezer forint értékű társadalmi munkával segített. Mintegy tíz ki­lométer hosszú nyomócső-hálózat beépítése történt meg, melyen 23 közkifolyó-utat helyeztek el. Átvezetésre három gyaloghíd Londoniban nepirég zapott le az éleim iszertudományi és technológiai nemzetközi kongresszus ülése. A megnyitó ülésen dir. Norman Wright — az ENSZ élelmiszerügyi és me­zőgazdasági szervezetének (FAO) al­­elnötke a negyven országból össze­gyűlt 1400 delegátus előtt kifej­tette, hogy a világon jelenleg 300— 500 millió ember a szó legszorosabb értelmében éhezik, vagyis nem vese magához elegendő kalóriát. Ebbe a számba nem értendők bele azok, akik helytelenül táplálkoznak. Dr. Wright kifejtette, hogy az ENSZ statisztikai becslése szerint a vl'ág lakossága 1980-ra eléri a négy milliárdöt, a század végére pedig hat milliéndra növekszik. E gyor­san szaporodó népesség élelmiszer­ellátása igen súlyos probléma. 1980-ig a világ gabonatermelését 30—50 százalékkal, az állattenyész­tést pedig száz százalékkai kellene emelni ahhoz, hogy mindenkinek jusson élelem. A nemzetközi kongresszuson a Szovjetunió, az Egyesült Államok, épült a száraz-ér felett, s elkészült egy kútakna és víztároló. A következő években a vízmü­vet tovább építik. Egy víztorony és újabb mélyfúrású kút építésé­hez fognak hozzá és tovább bő­vítik a hálózatot. A tervezett össz­­beruházás mintegy 14 millió fo­rintra szól. A vízmű a teljes kiépített álla­potában kielégíti a lakosság, a he­lyiipar és a mezőgazdaság vízigé­nyét is. Jelenleg négyezer ember vízszükségletét biztosítja. Nyugat-Németország, ' Spanyolor­szág, Anglia, Finnország, Lengyel­­ország és Magyarország is képvi­seltette magát. I ló 1 Mi meg iszogattunk. Javasol­tam a cimborának, hogy kerít­sünk magunknak valami nőt, és álljunk mi is a táncolok közé. Szótlanul mutatott a bal karjára. Akkor vettem észre, hogy az a karja élettelenül lóg a teste mel. lett. — Megsebesültem, — magya­rázta. — Erősen megsebesültem. Egyszóval nincs táncolni való kedvem. Én kíváncsian, kérdően néz­tem rá, de ő semmi többet nem mondott. Különben csakhamar beszédes lett. A kocsmárosnak kiváló rumja volt, és finom bencés li­kőrje, úgyhogy jócskán beittunk. És Breier dicsekedni kezdett a dolgaival. Mellére bökött az új­já val, oda, ahol a friss külsejű „Vaskereszt’’ fityegett, és kije­len tettej hogy három nappal ez-Kedden műszakilag átvették a battonyai törpevízművet

Next

/
Thumbnails
Contents