Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-10 / 237. szám

1962. október 10. 2 Szerda Gromiko találkozója ENSZ-küldöttségek vezetőivel New York (TASZSZ) Gromiko szovjet külügyminisz­ter hétfőn New Yorkban díszebé­det adott Irak, Madagaszkár, Me­­srikó, Szudán, Etiópia és Szaud- Arábia ENSZ-küldöttsége vezetői­nek tiszteletére. (MTI) Hruscsov üdvözlő távirata Uganda kormányához Moszkva (TASZSZ) Hruscsov szovjet miniszterelnök üdvözölte Uganda kormányát és népét abból az alkalomból, hogy kihirdették Uganda függetlensé­gét. Hruscsov üdvözlő táviratában, amelyet Milton Obote miniszter­­elnökhöz intézett, hangoztatja, hogy a szovjet kormány Ugandát független és szuverén államként ismeri el és kész véle diplomáciai kapcsolatot létesíteni. (MTI) A százezredik hajó Kairó (TASZSZ) A Szuezi-csatoma államosítása óta hétfőn a csatornába befutott a százezredik hajó. A norvég tank­hajó kapitányának és legénységé­nek a csatomaigazgatóság em­lék ajándéktárgyakat nyújtott át. (MTI) Az SZKP pártmunhás-küldöttsége „ a Kimet Demokratikus Köztársaságba érkezett Berlin (TASZSZ) Gyemicsevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága titkárának, a moszkvai városi pártbizottság el­ső titkárának vezetésével kedden szovjet pártmunkás-küldöttség ér­kezett Berlinbe. (MTI) Elutazott New Yorkba a külügyminiszter első helyettese Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese kedden elutazott New Yorkba, ahol Péter János külügyminiszter hazautazása után, az ENSZ-közgyűlés 17. ülésszakán a magyar küldöttséget vezeti majd. ;MTI) Nasszer Algériába látogat Algír (AFP) Nasszer elnök elfogadta azt az Algériába szóló meghívást, ame­lyet Khider, az FLN Politikai Bi­zottságának főtitkára tolmácsolt kairói útja alkalmából — jelentet­te az FLN sajtója. A látogatás időpontját még nem döntötték el. (MTI) Elutazott az NDK pedagógus-szakszervezetének küldöttsége A Német Demokratikus Köztár­saság pedagógus-szakszervezeté­nek delegációja, amely Johannes Leupoldtnak, az NDK közoktatás­­ügyi minisztériuma tudományos munkatársának vezetésével Ma­gyarországon tartózkodott, kedden elutazott Budapestről. A német vendégek oktatásügyi kérdésekről tárgyaltak a pedagó­gusok szakszervezete vezetőivel. Felkerestek fővárosi és vidéki is­kolákat. (MTI) Sziámi ikrek London (AP) London egyik külvárosi kórhá­zában mellkasuknál összenőtt szi­ámi ikrek születtek. Az újszülöt­teket az anyával együtt átszállí­tották a Chraing Cross kórházba. (MTI) Kubai ellenforradalmárok utcai verekedéssel igyekeztek megzavarni Dorticos ENSZ-lelszólalását New York (AP, Reuter) Dorticos kubai elnöknek az ENSZ közgyűlésében hétfőn tar­tott beszédét az Egyesült Államok­ban menedékre talált kubai ellen­­forradalmár elemek igyekeztek is­mételt közbekiáltásokkal megza várni. A teremőrök hosszas huza­vona után végül is eltávolították a hangoskodókat. Hírügynökségi jelentések szerint a rendbontók társai a beszéd ide­je alatt szervezett utcai tüntetés­re készültek. Mintegy 200 kubai ellenforradalmár gyűlt össze az ENSZ-saékház bejárata előtt, ahol a Kubával rokonszenvezők na­gyobb csoportja is várakozott. Adott jelre az ellenforradalmár banda kövekkel támadt erre a csoportra, amelynek tagjait meg­rohanták és ütlegelték. A rendőr­ség közbeavatkozására a vereke­dés véget ért, de az ellenforradal­már banditák a nyílt utcán ismét a Kubával rokonszenvezőkre tá­madtak, akikre ezúttal pirosfesté­­kes tojás-záport zúdítottak. * 6 A rendőrség végre erélyesebb fellépésre szánta el magát és vé­get vetett az elleníorradalmárok garázdálkodásának. Mint jelentik, 33 személyt a rendőrség őrizetbe vett. (MTI) Az olasz politikai helyzet — Az MTI római tudósítójának kommentárja — Róma (MTI) Luigi Caputo, az MTI római tudósítója írja: A jelenlegi olasz bélpolitikai helyzetet a Kereszténydemokrata Párt jobboldali csoportjainak of­­fenzívája jellemzi, amellyel meg­próbálják a kormányprogram vég­rehajtását elodázni és rábírni a szocialistákat arra, hogy eleve és véglegesen szakítsanak a kommu­nistákkal a községi tanácsokban és a szakszervezetekben. Ennék a kereszténydemokrata offenzívának a helyes megértésé­hez szem előtt kell tartani bizo­nyos mozzanatokat. Elsősorban tudni kell azt, hogy Olaszország nyolcezer községi közigazgatása közül körülbelül kétezer, vagyis egynegyede baloldali — kommu­nista és szocialista — többség ke­zében van. A tartományi tanácsok megvá­lasztása, vagyis az alkotmányban megjelölt tartományi autonómiák megteremtése feltétlenül lehetővé tenné a kommunistáknak és a szo­cialistáknak, hogy ezeken a terü­leteken a tartományi tanácsban is megszerezzék a többséget. A kereszténydemokrata vezetők * 6 most a kormányprogram erre vo­natkozó részének végrehajtását függővé teszik attól, hogy a szo­cialisták újabb kötelezettségeket vállaljanak. Azt mondják, hogy ők nem nyújtanak be és nem en­gedik azt sem, hogy a kormány benyújtson törvénytervezeteket a tartományok megalakításáról mindaddig, amíg a szocialisták bem biztosítják, hogy a tartomá­nyi tanácsok megválasztása után a tartományi kormányokban a szocialisták mindig a keresztény­­demokratákkal lépnek szövet­ségre és szakítanak a kommunis­tákkal. Könnyen érthető, hogy ha a szó. cialisták elfogadnák ezt a zsaroló feltételt, az olasz munkásosztály elvesztené valamennyi hatalmi pozícióját a községeikben, a me­gyékben és a tartományokban egyaránt, Éppen ezért Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára igen erélyesen nyil­vánított véleményt a kérdésben. Togliatti és a többi kommunista vezető több ízben bírálta az el­múlt hetekben a szocialisták ha­tározatlan magatartását. Most aztán napvilágot látott a megfelelő magyarázat. Stikker NATO-fötitkár ugyanis Oslóban több nemzetközi problémával fog­lalkozott egy sajtókonferencián és rátért Kennedy legutóbbi in­tézkedésére, a 150 ezer tartalékos behívására is. Stikker ezzel kap­csolatban leszögezte: az elnök he­lyesen járt el. Mert igaz, hogy válságnak nyoma sincs és külö­nösképpen helytelen lenne ezt az akciót Kuba elleni fenyegetésnek felfogni, de — és most jól figyel­jünk —» bármikor kitörhet a vál­ság, éleződhet a nemzetközi hely­zet, a kongresszus pedig — ennek a törvényhozó szervnek a jóváha­gyása kell a tartalékosok behívá­sához —• időközben szabadságra mehet és akkor az Egyesült Álla­mok a legnagyobb problémával találja magát szemben: itt a vál­ság,, de nem működik a jóváhagyó szerv. Hát ez ugyebár világos? Kenne­­dyt és a különböző kardcsörtető generálisokat a legbékésebb szán­dékok vezetik. Nem akarnak ök semmit Kubától, amit egyébként az elmúlt két esztendő krónikája is igazolt. A tartalékosok behívá­sa csak a kongresszusi tagok ra­vasz terveinek a meghiúsítását szolgálja. Most már hiába mennek szabadságra, hiába hagyják ma­gára a védtelen — amerikai had­ügyminisztériumot. Stikker úr hírmagyarázata két­ség kívül „vaslogikáról” tesz tanú­ságot. Ezen az alapon tovább ha­ladva már szinte látjuk a követ­kező hivatalos kommünikét: Ken­nedy, az amerikai haderők leg­főbb parancsnoka szabadságra ké­szül. Floridában már berendezték az elnök nyaralóját, az alelnök átvette a hivatalos ügyek intézé­sét és hát persze behívtak néhány százezer tartalékost. Utóvégre a felelős politikus kellemes üdülé­sét valahogy elő kell készíteni. (sümegi) Á törökországi helyzetről Ankara (BT A) A török képviselőház hétfőn zárt ülésen megvitatta az országban ki­alakult kritikus helyzetet. Az új ságírókat nem engedték be az ülésre, sőt még a teremben tar­tózkodó szenátorokat is megkér ték, hogy hagyják el az üléstér met. A parlament épületét az ülés idején csendőrök és rendőrök őriz­ték. A kormány ígéretéhez híven tör. vényjavaslatot terjesztett a képv: selőház elé az elítélt volt török kormányfárfiak részleges amnesz­tiájáról. A törvényjavaslatnak ■megfelelően október 29-ig szaba­don bocsátják Menderesz körülbe­lül 280 munkatársát. A többi hosz szabb időre elítélt fogoly -bünteti sének időtartamát csökkentik. Ily módon nem egészen 100 ember Kampala (TASZSZ) Uganda kelet-afrikai ország, amelyet valaha Brit-Afrika gyön­gyének neveztek, október 9-én el­foglalja helyét a független afrikai államok családjában. Kampalá­­ban, Uganda legnagyobb városá­ban október 8-ról 9-re virradó éj­szaka ünnepélyes keretek között bevonják az angol lobogót és fel­húzzák a független Uganda há­romszínű zászlaját. Ez az aktus jelenti a csaknem 70 éves angol gyarmati uralom végét. Uganda területe 243 000 négyzet­­kilométer. Lakosságának száma 6 682 000, akiknek 99 százaléka afrikai, főképpen bantu néger. Uganda négy tartományra oszlik: Bugandára, keleti, nyugati és északi tartományra. Uganda terü­letén négy fél-autonóm afrikai ki­rályság helyezkedik el: Buganda, Toro, Ankole és Bunyoró. Az or­szág adminisztratív központja En­tebbe, amelynek 85C0 lakosa van. Uganda gazdaságilag gyengén fejlett agrárország. A mezőgazda­ság kávét, gyapotot, dohányt, teát. cukornádat, földimogyorót, olajos magvakat termeszt exportra. A belső szükséglet fedezésére batá­tát, maniókát, földimogyorót, kö­lest, kukoricát termesztenek. Szarvasmarha-tenyésztéssel is fog­lalkoznak. Külföldi, főként angol magán­­társaságok ellenőrzik a mezőgaz-UGANDA Afrika új független állama marad a börtönökben a Mende­­resz-per során elítéltek közül. Nyilvánvaló azonban, hogy vége van az Inönü hétfői rádióbeszéde után bekövetkezett ideiglenes nyu­galomnak. Az isztambuli egyetem jogi karának hallgatói nyilvános­ságra hoztak egy felhívást, amely­ben határozottan fellépnek az am­nesztia ellen. Az isztambuli diákok kedden gyűlést rendeznek az egye­tem parkjában Atatürk emlék­művénél, ahonnan elindultak 1960 áprilisában és májusában a Men­­deresz-rendsz^r ellen .tüntető fia­talok. Hétfőn az isztambuli műszaki egyetem diákja; koszorút helyez­tek arra a helyre, ahol az 1960 áp­rilisi diáktüntetés idején az első diák életét vesztette. (MTI) dasági termékeket feldolgozó vál­lalatokat. Az országnak gazdag ásványi lelőhelyei vannak, de az angol mo­nopóliumok kezén összpontosuló bányaipar elmaradott. A csaknem 70 esztendős gyar­mati uralom jogtalanságra és nyo­morra kárhoztatta az afrikaiak millióit. Az afrikaiak ugyanazért a munkáért az európai dolgozók keresetének mindössze 5—6 szá­zalékát kapják. A szakszerveze­tek, amelyek a munkásoknak mindössze 2 százalékát tömörítik, egyelőre még jelentéktelen szere­­jet játszanak. Buganda — amely a legnagyobb a négy királyság közül — őrzi ha­gyományos intézményeit; a királyt (kabaka), a helyi parlamentet (lu­­kiko) és a maga kormányát. Bu­­gandában nagyon erősek a szepa­ratista irányzatok. A parlament 1960 decemberében meghirdette Buganda függetlenségét. Határoza­tokat hoztak arról, hogy Bugandá­­nak a jövendő független Ugandán belül szövetségi státuszt biztosít­sanak. 1961 Végén olyan megállapodás született, mely szerint 1962. már­cius elsejétől Uganda belső önkor­mányzatot és 1962. október 9-én függetlenséget kap. A jelenlegi kormány miniszter­­elnöke Milton Obote, a Népi Kong­resszus Párt elnöke. (MTI) „Vaslogika"

Next

/
Thumbnails
Contents