Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-17 / 243. szám
HH5S. október 17. 6 Szerda Olvasóinké a szó Az összefogásról Hideg leves az „utcáról" „Szeptemberben, pontosabban 28- án délután fél 2 lehetett, amikor a békéscsabai Kossuth étterembe mentünk ebédelni — írja a békéscsabai városi bíróság bárom dolgozója. — Már vagy húsz perce ültünk az asztalnál, azonban az ebédet nem hozták, sőt pincért sem láttunk. A vezetőtől érdeklődtünk, érdemes-e várni, kapunk-e ebédet, mire ő türelmünket kérte és közölte velünk, hogy nincs leves, most főzik. A friss leves reményében ismét leültünk, és nem kis csodálkozásunkra, néhány perc múlva egy tál levest tettek asztalunkra. Már dicsérni akartuk az étterem szakácsát a gyors munkáért, amikor a leves gőzölgése helyett a fagyott zsírt láttuk tányérunk szélén. A felszolgálótól megkérdeztük honnan hozták a levest, hiszen néhány perccel ezelőtt kezdték főzni. A válasz furcsa volt, de határozott: az utcáról kérem. Felelni már nem tudtunk, részben mert otthagyott bennünket, részben pedig torkunkra fagyasztotta válasza a szót. Mégiscsak furcsa, hogy becsületesen kifizettük a naponkénti ebéd árát, s ilyen levest, hozzá ilyen választ kaptunk.” Emlékművet avattak Biharugrán Biharugra felszabadulásának 18. évfordulójára emlékeztek a község dolgozói. Emlékművet avattak az ünnep alkalmával. Erről az ünnepségről ír Kovács Béla, biharugrai olvasónk: „Méltóképp ünnepelte meg Biharugra lakossága a község felszabadulásának 18. évfordulóját. Az Alkotmány téri parkban emlékművet avattak, amely emlékeztet a háború borzalmaira. A park ifjú, lelkes gazdái, az úttörők az ünneplő tömeggel együtt állták körül az emlékművet, s zárták szívükbe a névtelen hősök emlékét. Az ünnepséget azzal folytatták, hogy este tábortűz köré gyűjtötték a község apraját-nagyját, ahol vidáman dalolgattak, s tették felejthetetlenné ezt a napot.” Tíz nap kedves emlékei Kicsikről, gyermekotthon úttörőiről írnak a remetei gyermekotthon úttörő-vezetői: „Nagy, barna szeme csillog, amikor beszél. Most negyedikes. A kislány barna, fekete iskolaköpenyén vörös nyakkendő. A többiek élvezettel hallgatják, a kisebbek közelebb húzódnak. Mindent el akar mondani. Elvisz bennünket a kis tisztásra, körülsétáljuk a sátortábort, s ott vagyunk a reggeli zászlófelvonáson. Este körülüljük a tábortüzet, mesélünk, táncolunk, énekelünk. Másnap Visegrád, Esztergom utcáin sétálva örülünk a nyárnak, pajtásainknak. Az itt töltött tíz nap minden perce kedves emlék lett. Kár, hogy vége. Ezzel a leveliéi nemcsak a kis Harmadzy Éva, hanem a tizenhat otthonos úttörő köszönetét tolmácsoljuk a kötegyáni, a sarkadkeresztúri, az okányi, a geszti, a mezőgyáni, a körösnagyharsányi és a sarkadi I-es, Il-es számú általános iskola úttörőcsapatainak, akik lehetővé tették számunkra a börzsönyi táborozást.” Egyéves a Menyecske-kórus A község kulturális életéről, rendezvényekről ír Andos Mihályné, nagybánhegyesi olvasónk. Megírja, hogy nem volt igazuk a kétkedőknek, akik nem bíztak az új művelődési otthon kihasználásában és felesleges rossznak mondták azt. „Most a kultúrétetünkben bekövetkezett változás adott tollat a kezembe — írja többek között. — A Jókai Színházzal szerződést kötöttünk, s mintegy 200 bérletülik van. A MOKÉP hetenként hat előadást tart, s egyéves a Menyecske-kórusunk, amelynek eddig előadott számai november 1-től magyar, szlovák nótákkal bővülnek. Ebben a hónapban a rádiótól is ellátogatnak hozzánk, hogy magnetofonszalagra vegyék a kórus dalait. Október 26-án pedig a Duna Művészegyüttes műsorában gyönyörködhetnek a község dolgozói. De nemcsak a vendégek kész előadásaira várunk, hanem helyi színjátszó- I csoportokat, is alakítunk. Közös erővel és akarattal magunk emeljük megfelelő színvonalra községünk kultúréletét” Az éjjeliőr Érdekes tartalmú levelet irt Hanyecz Sándor, békési olvasónk. Vidéken járva, véletlenül találkozott Endrődön egy idősebb emberrel, beszédbe elegyedtek, s fokról fokra jutottak el a mába, a rakéta-korszakba. Erről a beszélgetésről tájékoztat levelében: „Nem tudok ellenállni, hogy ne fogjak kezembe ceruzát, hogy ne írjam le azt a beszélgetést, amelyet október 10-én egy idősebb emberrel Endrődön folytattam. Nem ismerem nevét, csak annyit tudok róla, hogy endrődi lakos és a Gyomai Járműjavító Ktsz-ben dolgozik, mint éjjeliőr. A beszélgetés a motorkerékpárokról kezdődött, s a Vosztok űrhajókkal fejeződött be. Az autóbuszra vártunk és nagyon sok_ motorkerékpár haladt el mellettünk, az idős bácsi meg is jegyezte, hogy lassan már nálunk is annyi lesz az autó és a motorkerékpár, mint más nyugati országban. Persze, ha még nincs is annyi autónk, mint Amerikának, a holdra mégis mi fogunk előbb elmenni. Bár a „mi” ebben az esetben nem bennünket, magyarokat jelentett, nem is úgy értette, de egyszerűen megfogalmazott mondatában egyeknek tekintette a szocialista tábor embereit. Az erő, a szocialista tábor ereje, az egyet jelentés csendült ki szavaiból.” „Mostohagyerekek“ Még a mesében is sok lenne enynyi mostohagyermek egy helyen, pedig a valóságban így van. A békéscsabai 7-es számú általános iskola Lázár utcai épületében tanuló gyermekek a mostohák. Igen, azok, mert nem törődik velük a városi tanács. Az iskola udvara salakos. Az óraközi szünetben a gyermekek szeretnek játszani, futkározni, labdázni, de ha mindnyájan egyszerre lepik el az udvart, perceken belül egymást sem látják a felszálló portól. Az iskola pedagógusai már többször kérték, biztosítsa a tanács, hogy megfelelően locsolhassák az udvart, mert megengedhetetlen, hogy ennyi gyermek egészségét veszélyeztesse az udvaron való tartózkodás. — Ha más nem, legalább a locsolóautó jöjjön el mindennap — mondták, a tanács még júniusban próbált is ezen segíteni, mégpedig úgy, hogy az udvaron lévő kút vizét nyomatnák fel, s így minden reggel tanítás előtt rendbe lehetne hozni az udvart. Ám csak addig jutottak el, hogy felépült a gépház. A motort már nincs, aki beszerelje. Nemrég a városi közegészségügyi. főorvos is megállapította, hogy mi-' lyen egészségtelen körülmények között vannak a Lázár utcai iskolások, de változás nem történi azóta sem. A másik baj, hogy az iskola | előtt a járdát is felszedték, már hónapokkal ezelőtt, de az új járda lerakására nem került sor. Igaz, most még szép idő van, meg lehet közelíteni az iskolát, de ha beáll az esős idő, már aligha. A gyerekek és nevelők bokáig érő sárban taposva juthatnak el csak majd a tantermekig. Ezért mostoha a Lázár utcai 280 gyermek! Rójuk Végegyháza utcáit. S közben fürkésző szemekkel keressük, kutatjuk az újat, a változást. Mert ebben az alig néhány ezer lelket számláló községben is kellett, hogy történjen egy és más az utóbbi években. Történt is. S ezt elsősorban és mindenekelőtt az emberek gondolkodásában végbement változás bizonyítja a legszembetűnőbben, amikor a köz, a társadalom dolgairól érdeklődünk. „Sok minden megváltozott a mi kis községünkben. Hol van már az egykori sötét Végegyháza, a sártenger, ami egy-két utca kivételével ezt a községet uralta. Igaz, sokan vagyunk itt olyanok, akik nemcsak beszéltünk a gondokról, a bajokról, hanem tettünk is községünkért... Mert a miénknek éreztük. Hiszen itt élünk évtizedek óta. Villany világít most az utcákban, betonjárdán sietnek reggelenként gyermekeink az iskolába, s korszerű művelődési otthon várja esténként a termelőszövetkezet apraját és nagyját is — mindebben benne van a mi kezünk munkája...” Egy munkából hazatérő termelőszövetkezeti gazda szavait írtuk itt sorokba. Ö egy a sok közül. Azok közül, akik a községfejlesztésre befizetett forintjaik mellé, ha a köz úgy kívánta, odatették két kezük munkáját is. S magunk előtt látjuk a végegyházi Szabadság Tsz gazdáit, de a község valmennyi emberét, akik napokat dolgoztak az impozáns művelődési otthon építésénél. Fuvaroztak, földet lapátoltak, téglát, cserepet hordtak, sokszor félszáznál is többen. A végegyházi példa azonban csak egy a sok közül. Hiszen Múlt héten szombaton a csabai piac felé vitt az utam. Körüljártam egyszer, minden vásárlási szándék nélkül, csupán kíváncsiságból. Sok mindent láttam, jót is, alig van község, melynek utcáin ha végigmegyünk, ne látnánk társadalmi munkásokat. Sokszor túlságosan is természetesnek tűnik, hogy a községek, a városok lakosai a törpevízmű építésénél segédkeznek, máshol járdalapokat raknák le vagy éppen a művelődési ház, s más középület elkészítésén szorgoskodnak. Díjtalanul, anélkül, hogy valakinek eszébe is jutna pénzt kérni érte. A mindennapi élet ezernyi példája bizonyítja, hogy mások ma az emberek, mint akár néhány évvel ezelőtt. S erre valahol ott kell keresni a magyarázatot, hogy mindjobban értik és érzik: amiért számtalanszor társadalmi munkát vállalnak, mindaz a köz javát, saját és gyermekeik hasznát lesz hivatva szolgálni. Hogy amit létesítenek, az valóban az övéké, az egész község lakosságáé. S amikor a végegyházi példát idéztük és azt említettük, hogy valamennyi községben és városban megváltozott az emberek gondolkodása, hogy tudnak és akarnak tenni a szép és az új győzelméért, arra is gondoltunk: vajon megbecsülik-e mindenütt a közjóért fáradozni tudó és akaró embereket? Még nem mindenütt úgy, ahogyan kellene és amennyire megérdemelnék. Pedig sehol nem kell a vezetőknek a szomszéd községekbe, városokba elmenni olyan példákat látni, amely a társadalom összefogását bizonyítja. A legkisebb községben is ott vannak, ott szorgoskodnak azok a társadalmi munkások, akik az utcákban, a kerületekben saját elhatározásuk alapján fognak össze, hogy ma szebb legyen községük, mint tegnap volt. rosszat is. De hát azért piac á piac, hogy vegyes érzelmekkel jöjjön el onnan az ember. Hanem ami a Tanácsköztársaság útra néző sarkon fogadott, az már több volt annál, hogy csupán csak bosszantson. Az történt ugyanis, hogy belebotlottam egy nagy halom ócskaságba, nyugodtan mondhatom — szemétbe. Volt ott minden, a földre terített szakadozott ponyván: nagykabát, kiskabát, alsó- és felsőnemű, kötők és volt kötők — és valamennyi felettéb kétes tisztaságú. Azt már mondani sem kell, hogy a piaci por és a piszok itt talált a legjobb menedéket. Kérdem a „céget”: — Ha már ezt a sok rongyot a piacra hozza, nem lehetne normálisabb körülmények között tárolni? — Olcsón adjuk kérem, így is elmegy. Ez mind nagyon szép, ez az olcsóság azonban semmiképpen sem értendő és írandó életszínvonalunk javára. Ez csupán a „cégnek” jó keresete. Helyes lenne, ha a városi tanács egészségügyi osztálya és az illetékes szervek is belebotlanának ebbe az olcsó szemétbe. —kis— Gyulai Fa- és Fémbútoripari Ktsz keres azonnali belépésre, lehetőleg gyakorlattal rendelkező faipari technikust Fizetés megállapodás szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a Fa- és Fémbútoripari Ktsz központi irodáján, Gyula, Varsándi u. 7. Telefon: 1—55. 546 A Békéscsabai Sütőipari Vállalat és a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat értesíti kedves fogyasztóit. hogy sütőipari termékekből árubemutatót rendez 1962. október 18-, 19-, 20-án a békéscsabai 53. számú önkiszolgáló boltban. Tanácsköztársaság útja 9. A megnyitás ideje 1962. október 18-án, de. 10 órakor. 559 K. J. Békés megye kisiparosai a lakosság szolgálatában Bármilyen szolgáltatás, javítási, átalakítási munkák elvégzésére van szüksége, vegye igénybe a helyi kisiparosok munkáját! Forduljon bizalommal a járási KIOSZ munkaszervezési bizottságához. A kért szakembert Önhöz küldjük! Békéscsabai KIOSZ, tél.: 13—26. — Gyulai Járási KIOSZ, tel.: 158. — Orosházi Járási KIOSZ, tel.: 108, —- Szarvasi Járási KIOSZ, tel.: 270. — Gyomai Járási KIOSZ, tel.: 41. — Mezőkovácsházi Járási KIOSZ, tel.: 69. — Sarkadi Járási KIOSZ, tel.: 14. — Békési Járási KIOSZ, tel.: 63. — Szeghalmi Járási KIOSZ. Békés megye kisiparosai a lakosság minden igényét pontosan és szakszerűen elégítik ki. 557 Balkus Imre Egy rakás szemét — olcsón
