Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-12 / 213. szám
1908. szeptember 12. 6 Szerda Felkészült a kereskedelem a szezonra — Az ÁKF ellenőrzése nyomán — Ä megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség augusztus utolsó napjaiban ellenőrzést tartott a kereskedelem több területén. Általános tapasztalatként állapította meg, hogy nemcsak a papírt és írószert árusító egységek, hanem a ruházati boltok is elfogadhatóan készültek fel az őszi szezonra. Ez azt is jelenti, hogy több fontos eszközben jóval kevesebb a hiány, mint az elmúlt év őszén. A ruházati boltokban szintén kielégítő a választék. Hiányosnak állapította meg azonban az ÁKF a gerendási, a szeghalmi, a körösladányi és a kétsopronyi földművesszövetkezet boltjainak felkészülését. Az említett helyeken egyrészt a helytelen pénzgazdálkodás, másrészt a kisebb-nagyobb mulasztások miatt alakult rosszul az áruválaszték, illetve a felkészülés. így történhetett meg, hogy a szülők kérésére az említett községek boltjaiban nem tudtak kiszolgálni gyermek svájcinadrágot, különböző nagyságú gyermekcipőket, svájcisapkát, zoknit, inget, pulóvert és 25—35 forintos táskát. A hiánycikkek beszerzésére a helyszínen adott utasítást az Állami Kereskedelmi Felügyelőség. És nemcsak a boltok vezetőit, hanem az illetékes állami és szövetkezeti egységek felsőbb vezetőit is felhívták a fogyatékosságok megszüntetésére. Nahát..,! Egy .kle félreértésre adhat okot a mezöberényi földiművesszövetkezet cukrászdájában látható felírás. Ha úgy értelmeznénk, ahogy írva vagyon, akkor a szülőknek húsz óra után haza kall menni, hiszen a felhívás szerint nekik ilyenkor otthon van a helyük. A 16 éven aluliak viszont maradjanak nyugodtan. Na meg a helyesírás. . J — kis — Tejet állítanak elő káposztalevélből, borsóhüvelyből és más növényekből London (MTI) A garstoni Kutatóintézetben káposztalevélből, borsóhüvelyből és más növényekből tejet állítanak elő, s még az idén megnyitják a mesterséges tej kísérleti gyártására berendezett üzemet, s ha majd a kísérlet beválik, hozzálátnak a növényi tej nagybani előállításához. A mesterséges tejet vagy folyékony, vagy pedig por-alaikban hoznák forgalomba és remélik, hogy e növényi tej a tehéntejjel árban íé versenyezhet majd. Inkurrencia-ajánlat! Állami vállalatok, ktsz-ek, gépállomások, termelőszövetkezetek figyelmébe! A Mezőhegyesi Cukorgyár eladásra felsorolt elfekvő készletét; felkínálja az alant SKODA 1100, TAIRA B. 57, valamint ]EEP-gépkoc$ikhoz szükséges új és használt különféle alkatrészek 80 db „ORKÁN*’ rendszerű háti, kézi porozógép, I db 25 tonnás szekérhídmérleg és egyéb különféle anyagok, melyek a helyszínen bármikor megtekinthetők. Érdeklődni lehet a Mezőhegyesi Cukorgyár központi irodáján. Telefon: Mezőhegyes 3 vagy 4. Ügyintéző: Szántó. Elfekvő készletünkről az érdeklődőknek készséggel adunk felvilágosítást, esetleg kimutatást 494 Az ellenőrzés során más tapasztalatok is felszínre kerültek. Többek között olyanok, amelyek elsősorban az iparra vonatkoznak. Mint a korábbi években, bizonyos tekintetben jelenleg is megállapítható: a kereskedelem esetenként azért nem tudja több áruféleségből az igényeket minden tekintetben kielégíteni, mert az iparban nem, vagy elenyészően kicsi arányban gyártanak néhány fontos gyermekruházati cikket. Ezzel magyarázható, hogy hiány van sötétkék szövetből készült hosszú fiúnadrágból, lányka iskolakötényből, sötétkék rakott szövet szoknyából, fehér blúzból, gyermek tornacipőből, és 31—34-es bőrtalpú cipőből. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a rossz fazon miatt a szülők nem szívesen vásárolják gyermekeiknek a gumitalpú félcipőket. Egy másik, ehhez hasonló gond: mindinkább visszatérő panaszként lehet hallani, hogy a gyermekingeket sötét anyagból állítja elő a bajai ruhagyár, a Budapesti Kötöttárugyárban pedig a 6205-ös cikkszámmal ellátott fehér nylon ingeknek az ujját szabják rövidre. Mindkét esetben egymást érik a reklamálások. A papír- és írószerboltokban átmenetiek a hiánycikkek. Előfordul, hogy nincs elegendő 52 centiméteres és egyéb méretű fa fejesvonalzó, 19 forintos légzáras tolltartó, kivágóminta, 14 forintos csuklós műanyag tolltartó, 90—170 forintos műbőr-táska. Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség ennek ellenére összességében jónak értékelte a kereskedelem felkészülését, azonban jogosan tette meg elmarasztaló megjegyzéseit is. Balkus Imre Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk állandó murikára. Jelentkezni lehet Békéscsaba; Sztálin út 14; szám alatt fél 9—5-ig. 57fl Német fordítást és gépírást vállai Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1953 Keresünk sürgősen taáajvizmentes, 200 —250 q burgonya tárolására alkalmas pincét, vagy egyéb megfelelő helyiséget. Bérleti dij megegyezés szerint. Címeket: Üzemi Vendéglátó Vállalat, Békéscsaba, Gábor Áron u. 3. szám alá kérjük leadni, Telefon :13~37, 50703 A S. számú AKÖV gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező rakodógépkezelőket vesz fel. Jelentkezés: Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 77. Személyzeti osztály. 50759 HÍREK A kubai intervenció múzsája. (Szegő Gizi rajza) — SZÄZTIZENEGY termelőszövetkezeti egészségügyi felelős kapott megfelelő kiképzést az elmúlt oktatási évben a Vöröskereszt által szervezett bentlakásos iskolán. Az idén is szerveznek hasonló tanfolyamot a megyében. — AZ 1962-ES GAZDASÁGI évben 13 ezer 493 dolgozót szerződtettek megyénk állami gazdaságai. A dolgozók többsége állandó munkás. — HATEZER sertést hizlalnak fel a jövő gazdasági évben a gyulai termelőszövetkezetek állattenyésztő telepein. — A BÉKÉSSZENTANDRÁSI községi tanács munkáját és a szarvasi járás állattenyésztésének helyzetét tárgyalja szeptember 14-én Szarvason a járási tanács végrehajtó bizottsága. A Békéscsabai Ptayolait Vállalat felsőruha-vasalókat felvesz, 4g5 Keveset futott Slkoda-octavia Super eladó. Dr. Horváth, Orosháza, Kossuth u. 46. Telefon: 329. 50753 Kétszobás kertes családi ház beköltözhetően eladó. Békéscsaba VI„ Berzsenyi u, 63. 50754 Szürke kölyökkutya elveszett, Békéscsaba, Erkel u. 2. szám alól. Becsületes megtaláló jutalmat kap. 50756 Iskolás leányka napközi felügyeletét vállalom ebéddel, Békéscsaba, Dózsa u. 3. Tóthné. 1996 Szalagfűrészt és 7—12 lóerős stabil motort keresek megvételre. Cím: „Szalagfűrész 29673” jeligére az Orosházi Hirdetőbe kérek, 29673 Termelőszövetkezetek 1 Termelőszövetkezeti tagok 1 Érdemes babot termelni! A földművesszövetkezeti szervek felvásárló-telepei a bal» fel vásári ást és értékesítési szerződések kötését az alábbi feltételek mellett végzik: ÁRAK: speciál babok 440,— Ft egyszínű szokvány fehér bab 390,— Ft egyszínű színes bab 340,— Ft vegyes bab 240,— Ft q-ként. Az értékesítési szerződéssel lekötött babmennyiség átadása után a termelő q-ként 20,— Ft-os szerződéses felárat kap. A termelőszövetkezetek a fenti áron kívül, legalább 20 q bab szállítása esetén q-ként további 20,— Ft nagyüzemi felárat kapnak. MÉK 50758 — ZENÉS fejtörőt rendez sze tember 18-án, Szarvason a járási művelődési ház vezetősége. A művelődési házban minden ’léten rendeznek műsoros klubestetf amelynek keretében különböző szellemi vetélkedők zajlanak le. — ÚJ TAGOKAT vesz fel a Balassi táncegyüttes. A jelentkezés már megkezdődött. Minden hétfőn, szerdán, pénteken este 6 órától, vasárnap Etedig délelőtt 9 órától jelentkezhetnek a népi táncot kedvelő fiatalok. —■ TÁRSADALMI munkával 23 ezer forintot takarítottak meg az elmúlt évben Mezőgyán lakói a törpevízmű építésénél. —' ZENÉS klubestet rendez szeptember 13-án Békéscsabán a fegyveres erők klubja. Közreműködik a klub tánczenekara. — AZ ELMÚLT évi 214 színházi bérlettel szemben 400 bérletet adnak el Szarvason a Békés megyei Jókai Színház előadásaira. — MEGKEZDTÉK a répa szedését az örménykút! Egyetértés Termelőszövetkezet 300 holdas cukorrépa-tábláján. Nappali felmelegedés Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb az északi megyék néhány helyén átvonuló esők, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, később délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. műsora Szeptember 12-én este 8 óraikor Végegyházán Bartos—Baióti: MINDENT A MAMAÉRT BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96. 22—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3, Telefon: 16—21 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél