Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-27 / 226. szám
1962. szeptember 27. 5 Csütörtök SPORTSPORTSPORT Az esélyes csapatok győztek a megyei II. osztályban GYULAI KINIZSI—SZARVAS II. 8:1 (3:1) Gyuäa, 300 néző, vezette: Molnár. Kezdés után Szarvas lépett fel támadólag és egymás után vezették támaecs. építők II.—vésztői fsk 6:0 (1:0) Békéscsaba, 1000 néző. Közebes színvonalú mérkőzésen jobb csatárjátékkal győzött az Építők. Az első félidőben Kerekes lőtt a hálóa játékot és sikerült she egyenlítés, majd később a vezetést is megszerezték. A vendégek kapushibából egyenlítettek. Gi.: Nagy 2, illetve Szatmári és Nagy 1-1. Nagy fölénnyel győzöíí az NB l-es csapat Orosházi Spartakusz - Csongrád megye válogatói! 15:1 Szombaton az Orosházi Spartakusz barátságos mérkőzésen találkozott Csongrád megye válogatottjával. Nívós küzdelemben az első osztályú orosházi birkózók fölényesen nyertek, hiszen a szomszéd megyeiek csupán egy pontot tudtak szerezni. / EREDMÉNYEK: (Élöl a Csongrád megyeiek) Török—Radics, pontozással győz Radies. Keresztúri—Bírki, a rutinos szegedi birkózó többet kezdeményezett, de Birki ellenakciókkal felülkerekedett. Pontozással győzött Birki. Budai- Farkas, a verseny egyik legszebb mérkőzésén a kitűnő Farkas győzött kétvállal. Süli—Balia E. döntetlen. Cseh— Szakács, nívós küzdelemben győz kétvállal Szakács. Czékus—Gonda, győz kétvállal Gonda. Gergely—Fábián, pontozással győz Fábián. Nehézsúlyban ellenfél nélkül győz Bugyenszki. dásaikat, de a csatárok a lövésekkel adósak maradtak. Majd feljött a Kinizsi, és a 9. percben Bus góljával megszerezte a • vezetést. Ezután kiegyensúlyozottabb lett a játék. A 17 i percben Lakita jobbra küldött meredek labdájára Bus rá futott, és egyből Kondacs kapujába lőtt- A 38. percben egy szarvasi támadásnál az ötösön Tolevet felvágták és a megítélt 11-est Kerekes értékesítette. Kezdésből egy szép támadást vezetett a Kinizsi, a 16-osról küldött Lakita lövését Kondács kiütötte, amit Szabó n. könnyen tett a hálóba, 3:1. Szünet után a Kinizsi állandó fölényben játszott, Horváth, Lakita, Szabó I., majd Szabó n. két góljával Síire alakult a végeredmény, Jók: Merza, Bus, Lakita, Szaibó TI., flietve: Kerekes, Kasnyik és Paraszt, KEVERMES—KASZAPER 3:1 (2:0) Kevermes, 100 néző, vezette: Simon. A hazai csapat mindjárt az első percben Lakatos révén megszerezte a vezetést. Továbbra is Kevermes irányította a játékot. A 19. percben egy kapu előtti kavarodásnál Krenák ki akarta rúgni a labdát, mely azonban az egyik kaszaperi játékosról a hálóba pattant. Szünet után, az 58. percben Engelhardt szépített az eredményen. A 63. percben Lakatos fordulósból hatalmas gólt lőtt. A mérkőzés hátralévő részében is a hazai csapat támadott, de gól már nem esett. Jók: Gyura, Bauer I., Lakatos, illetve: Nagy, Krenák, Engelhardt. ba i A második félidőben a vésztői csapat is vezetett néhány támadást, de gólt a tehetetlen csatársora miatt nem tudott elérni. A mérkőzés befejezése előtt 20 perccel az Építők rákapcsolt, és Galovich 2, Doima, Popol 2 góljával, megérdemelten győzött. Jók: Vári, Doma, illetve: az ellenfél kapusa. -GYŰL A VARI—BÁNKŰT 4:0 (2:0) Gyulavári, 100' néző, vezette: Kun Zs, A feljövőben lévő gyulavári csapat szép játékkal örvendeztette meg a nézőket. A végig igen élvezetes és változatos, erős iramú mérkőzésen megérdemelten nyert. Gl.: Csordás 2, Eiházi, HigyecU Jók: Higyed, Arató (a mezőny legjobbja), Szerb, illetve: Mizere, Botás. KONDOROS! TSZ SK—MEZÖHEGYESI MEDOSZ II. 2:2 (2:2) Lendületes, jó iramú mérkőzést láthatott a kisszámú közönség. Ágfalvi juttatta vezetéshez Kondorost, mire a mezőhegyesiek két góllal válaszoltak, majd Tinka szabálytalan szerelése miatt megítélt büntetőt Sál értékesítette. Apáti jól vezette a sportszerű mérkőzést. Jók: Vasas, Kosa. Sárosi. Sál. illetve a mezőhegyesi védelem és Kovács. OKÄNY—DOBOZ 2:2 CXkány, 200 néző, vezette: Medovarszki. Hazai rohamok vezették be a mérkőzést, de ezeket rendre elrontották a csatárok, s három biztos gólhelyzetet hagytak ki. A vendégek ezzel szemben egyetlen gólhelyzetüket is kihasználták, ezzel a vezetést is megszerezték. A hazaiak irányították továbbra is ÜNNEPSÉGEK a fegyveres erők napja alkalmából Ä fegyveres erők napja alkalmából Békéscsabán nagyszabású ünnepségeket és sportversenyeket, valamint műsoros esteket rendeznek. A díszünnepség színhelye a fegyveres erők klubja lesz, ahol szeptember 29-én este 7 órakor ünnepi gyűlést rendeznek, melyen részt vesznek a honvédség, rendőrség, munkásőrség képviselői. Ünnepi beszédet mond Hidas Mihály rendöralezredes. Utána fővárosi művészek felléptévé! műsoros estet tartanak. Többek között Halász Tivadar, Darázs Léna, Pándi Eszter, Katona Agnes, Lakos Mária és Külkei Lajos ad műsort. Az előadás után disznótoros vacsora és reggelig tartó bál. Vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik a 400x100 méteres, valamint 400x400 méteres fegyveres váltó-járőrverseny. A városi tanács előtt futnak be a versenyzők, ahol Barna Pál, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa a győztes csapatnak átadja az MSZMP vándorseriegét. Ugyanitt délelőtt a debreceni honvéd helyőrség fúvószenekara ad térzenét. Délután 3 órakor a ligeti szabadtéri színpadon a 3010 magasabb egység legjobb művészeti csoportjai tartanak bemutatót Békéscsaba város lakóinak. Rossz idő esetén a fegyveres erők klubja színháztermében tartják meg a műsort. " ' ‘ “* # Rádió- és televízió műsor PÉNTEK, 1962. SZEPTEMBER 28. KOSSUTH RADIO: 8.10 Napirenden. 8.15 Reggeli hangverseny. 9.00 Csudakutya. 9.08 Iskolai kórusok énekelnek. 9.20 Tánczene. 10.10 Mesemondó kis ta-SZEPTEMBER 27. Békési Bástya: A kétéltű ember. Békéscsabai Brigád: Halál a Cukor-szigeten. Békéscsabai Szabadság: Pirosbetűs hétköznapok. B-csabai Terv: Húsz évre egymástól. Gyomai Szabadság: Az elveszett paradicsom. Gyulai Petőfi: Randevú Koppenhágában. Mezőkovácsliázi Vörös Október: Apát keresünk, Orosházi Béke: Túl fiatal a szerelemre. Orosházi Partizán: Legenda a vonaton. Sarkadi Petőfi: Két szoba, összkomfort. Szarvasi Táncsics: Kísértetkastély Spessartban, Szeghalmi Ady: A kápó. risznya. 10.30 Kamarazene. 10.59 Lottó eredmények. 11.00 A Fehér Rózsa. 12.15 Mindenki kedvére! 14.00 Szabadegyetem. 14.20 Kórusok, hangszerszólók. 14.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.10 „Ábécédé . . 15.30 Mit olvassunk? 15.45 Szív küldi. 16.20 Periszkóp. 16.40 Mártírjainkról. 17.15 ötórai tea. 18.05 A budai Sándor-palotában történt. 18.20 Cesare Valletti énekel. 18.40 Menyasszonyok, vőlegények iskolája. 19.00 Pénteken este . . . 23.00 Zenekari muzsika. 0.10 Hilda Gueden operettdalokat énekel. PETŐFI RÄDIÖ: 14.20 Hanglemezparádé. 15.30 Tuda Erzsébet (zongora) hangversenye a stúdióban. 16.05 Szeptember. 16.20 Mezei csokor. 16.45 1000 szó franciául. 16.55 A budapesti koncert fúvószenekar játszik. 17.15 Muzsikáló fiatalok. 17.45 Ifjúsági őrjárat. 18.10 ..Bicska Maxi” és a többiek . . . 19.05 Zenekari muzsika. 19.40 Eszmecsere. 19.50 Csajkovszkij: Anyegin 22.35 A katona temetése. 23.00 Hírek. Jóik: Kozma, Méhes, Metve Szatmári. A bíró jól vezetett. NAGYSZÉNÁS—KUNÄGOTA 2:0 Nagyszénás, 300 néző, vezette: Voaár. Végig jó iramú mérkőzésen a nagyobb lelkesedéssel játszó hazai csapat a 40. percben Gyurik, a 87. percben pedig Sztvorecz góljaival győzött. Az első húsz percben a vendégcsapat igen jó játékkal fölényt harcolt ki, de a jó formában és némi szerencsével védő Hegyi mindent védett. Ezután kiegyenlítődött a játék, sőt a második félidőben a hazai csatárok tö-bb biztos gólhelyzetet kihagytak. Mindkét csapat dicséretet érdemel, lelkes és sportszerű játékáért. Á Békés megyei Jókai Színház értesíti kedves közönségét és bérlőit, hogy az 1962—63-as színházi évadot Shaw: Pygmalion c. vlgfátékával 1962. szeptember 28-án este 7 órakor megkezdi PÉNZTÁRI ÓRÁK: délelőtt 10.00—13.00-ig és délután 17.00—19.30-ig. Felhívjuk kedves bérlőinket, hogy bérleteiket legkésőbb a bérleti előadás előtt 4 nappal vegyék át, mert tovább tartani a színháznak nem áll módjában. 50899 Apróhirdetések Orosháza, Tátra utca 3. számú ház: 2 szoba, konyha kerttel eladó. Érdeklődni: özv. Nyáriné dohányárudájában, Rákóczi út 30 . 29958 Eladó Gyökerest tanyák 25. számú beköltözhető tanya. Értekezni ugyanott. 29934 Orosháza, Középlak 72. számú ház 32 ezerért eladó. 29931 Eladó Orosháza VII. kér., Kishegy utca 2. számú beköltözhető ház. 091590 250-es Pannónia jó karban lévő eladó. Orosháza, Dózsa György u. 18. 29965 Az Orosházi Tangazdaság felvételre keres: egyetemi végzettségű üzemegységvezetőt, technikumi végzettségű erdészt, mezőgazdasági gépszerelőket, Zetor- * és DT-traktor-vezetőket. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Cím: Orosháza, pf. 72. 29957 A Mezőkovácsliázi Gépállomás felvesz járművillamossági villanyszerelőt, kiemelt órabér mellett. Jelentkezni lehet a Mezőkovácsházi Gépállomás műszaki vezetőjénél. • 530 Eladó Hegedűs István utca 17. számú beköltözhető szoba, konyhás ház. 091589 Bort saját termésűt lakodalmakra beszerezhet: Orosháza, Lehel utca 63 alatt. 91586 Eladó sürgősen Orosháza, Szamos utca 4. számú beköltözhető ház. 29974 Egy príma Skoda személygépkocsi sürgősen eladó. Gyula, Kerecsényi u. 8. 643139 350-es teleszkópos Viktória motorkerékpár és Munkácsy-televízió eladó. Megtekinthető': vasárnap délután. Gyula, Beleznai Sándor u. 30. 50898 Békéscsaba, Kolozsvári u. 27. számú ház eladó. Beköltözhető. 2057 „Magyar—Csehszlovák Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Csab as zabád!” szövegű bélyegző elveszett. Szeptember 27-től érvénytelen. 2062 A Szentesi Építési Főnökség békéscsabai építésvezetősége felvételre keres 1«—46 éves korig fizikai dolgozókat vasútépítő munkára. Kedvezményes jegy a család részre és munkaruha jár a dolgozónak. 2054 Moszkvics 42 ezerért sürgősen eladó. Érdeklődni: vasárnap, Mezőbe rény, Madách 3. 50882 Trabant Combi kitűnő állapotban eladó. Marik. Cibakhá za. (Szolno k megye). 50838 Német fordítást vállalok. Baditz Pál Miskolc, Tass u. IS, 2055 Orosháza, Hun utca 22/a. számú ház eladó minden elfogadható árért. 29972 Eladó használt igáskocsi és egy, pér lószerszám. „Kocsi” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 29979 Cirokszár, kalász és mag kapható. Orosháza, Vásárhelyi út 5. szám alatt. 29975 Megvételre keresek egy kimondottan szép tükör-tajték gúnár szivarszipkát* és egy ilyen állású egész kis tajtékpipát. Cím: Orosháza I., Vajda utca 34. 29973 Kifogástalan állapotban lévő komplett keményfa háló eladó. Orosháza, Tass utca 15. . 29971 Pannónia motorkerékpár és egy rádió eladó. Orosháza, Oláh István utca 36. szám alatt. 29970 Mély gyermekkocsi. fehér cseh asztaltűzhely, negyvennégyes csizma, ágyneműtartós fix rekamié jó állapotban eladó. Orosháza, Zöldfa u. 6. Halász. 29955 Búzaszalmát, kukoricaszárat veszek, cementcserép eladó. Orosháza, Székács József utca 31. 29956 Férfi Singer varrógép eladó . Orosliá za. gimmá ziummal szemben, a kalapüzletben. . 29969 Vennék veranda kikövezéséhez téglalapot. Gádoros. Arany János u. 39. 29980 Eladó Orosháza, Október 6 utca 49. számú beköltözhető ház, ugyanott világos hálószoba, és egy fényezett kombinált szobabútor is eladó. 29978 Eladó Orosháza, Kelet utca 21. számú ház felerésze. Azonnal beköltözhető. Értekezni: Iványi Mihály, Gyulamező. ^ 29977 Orosháza, Petőfi utca 11. kétszobás, beköltözhető ház eladó, fele vételárral átvehető. 091591 Eladó Orosháza, Szarvasi út 87. számú ház nagy telekkel. Érdeklődni: Rákóczitelep, Virág utca 25. 29360 Harisnyaszem-felszedést, átkötést villanygéppel vállalok. Orosháza, Deák Ferenc utca 24 á. 29981 Női, férfikalapok átalakítását legújabb formákra, sapkák készítését változatos formákban vállalom. Szemenyeiné, Orosháza, gimnáziummal szemben. 29968 Elvesztettem egy aktatáskát Orosháza és Nagyszénás között a kövesúton. Kérem a becsületes megtalálót, az iratokat adja le az Orosházi Teherfuvar Vállalatnál, a táskát megtarthatja. 29976 Bolgárkertészetnek is alkalmas porta ,kiadó belterületein. Érdeklődni: Orosháza, Kossuth Lajos utca 9. 29959 1963-as évre családi lakóházának építését, tatarozását, átalakítását és szerelését rövid határidőre, építtető által biztosított anyagból, OTP-kölesönből vagy a kivitelező ktsz által biztosított anyáéból kulcsátadásig vállalják az alant felsorolt kisipari szövetkezetek: Battonyai Építőipari Ktsz. Telefon: 204. Békési Építőipari Ktsz. Telefon: 52. Gyomai Építőipari Ktsz. Telefon: 112. Mezőkovácsházi Építőipari Ktsz. Telefon: 88. Szarvasi Építőipari Ktsz. , Telefon: 155. Építési tervrajzkészítésért és árajánlatért forduljanak bizalommal az itt felsorolt szövetkezetekhez. Az építkezések vállalását a beérkezések sorrendjében biztosítjuk megrendelőinknek. fl kisipari szövetkezeiéit a lakosság minden igényét olcsón, pontosan és szakszeren elégítik ki. 5ÍWÍ TV: Adásszünet.