Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-22 / 222. szám
M62. szeptember 22. 3 Szombat „A tavalyihoz hasonlóan szeretnénk országos elsők lenni az őszi munkákban” — A kongresszusi versenymozgalom hírei a Kondorost' Gépállomáson — A SZOT és a Minisztertanács vörös vándorzászlajával kitünte• tett Kondorosa Gépállomás az elmúlt évben országosan első lett az őszi szántás-vetési munkákban. A tavaszi-nyári együttes tervét szintén elsőnek teljesítette a megyében s most arra voltunk kíváncsiak, hogyan készültek fel az őszi munkákra. Erről beszélgettünk Barta Imre igazgatóval, aki a következőket mondotta ed: — Az őszi munka nagyon nehéz feladatok élé állít bennünket, de mi bízunk dolgozóink akaraterejében, rendkívüli szorgalmában. A tavaszi-nyári együttes tervteljesítés nem volt könnyű, hisz a körzetben elég sok a termelőszövetkezeti gép s bizony a mezőkovácsházi járásban és másutt is bejárták traktorosaink a termelőszövetkezeti földeket, hogy a tervet túlteljesíthessék. Nyári mélyszántást a tervezett 3900 hold helyett 4240 holdon végeztünk. — KÜLÖNÖSEN jól dolgoznak a szocialista brigád címért verseny. ző traktoros-brigádjaink. Egyébként a kongresszusi versenymozgalom gépállomási viszonylatban nagy segítője munkánknak. Bayer István brigádja például a kondorosi Lenin Tsz határában szorgoskodik, 109 százalékra teljesítették a tavaszi-nyári tér. vüket. Üzemanyagmegtakarítást öt százalékot vállaltak és 15 százalékot értek el. Erősen a nyomukban járnak Gyemengyáni András brigádjának tagjai, ök Kétsopronyban dolgoznak a Hunyadi és a Béke Tsz földjén. Szeretnék, ha a nyári munkákhoz hasonló, jó eredményeket érnének el ősszel is. A termelőszövetkezetekkel jól együtt dolgozunk. — A SZÄRAZSÄG miatt ha gyón nehéz a talajelőkészítés. Törnek a gépek: elhajlanak a kormánylemezek, sűrűn kell cserélnünk az ekevasat, a nagy igénybevétel miatt kopnak, Szakadnak a lánctalpak. Ezért a műszaki garda is két műszakban dolgozik, hogy a meghibásodott gépeket minél Egy tsz 7-féle munkája Egy kis rövid tájékozódásra nyitottunk be a hunyni Hunyadi Tsz-be, s a szövetkezet elnöke, K. Tóth András elvtárs azt mondta, hogy hétféle nagy munka folyik most közös gazdaságukban. Ügy Írjuk le mindezt, ahogyan ő elmondta, megszámozva. nál tartunk. A termés jó közepesgyorsabban kijavíthassák. A nehézségek ellenére nagyon ügyelünk arra, hogy csakis kifogástalan minőségű magágyba kerüljön az őszi kalászosok magja. Hatnyolc gépi munkával porhanyósítjuk a talajt Igyekszünk a mélyművelést biztosítani mindenütt s magunk is ügyelünk arra, hogy mennyiségileg is elegendő magot vessenek a gépek. Az elmúlt őszi jó eredményekhez méltóan szeretnénk most is elsők lenni nemcsak a szántás-vetésben, de az őszi mélyszántásban is. Ezért csúcsidőben minden gépünk két műszakban dolgozik. . —Ary— A Barátság Kőolajvezetéken Kápolnásnyékre érkezett a szovjet olaj A Barátság Kőolajvezeték magyar szakasza Ipolyság falunál kezdődik Csehszlovákiában. Innen 145 km hosszú vezeték visz Kápolnásnyékig, ahová szeptember 19-én. szerdán reggel 9,22 órakor érkezett meg az olaj. Az Ipolyságtól elindított olajoszlop elején egy úgynevezett csőgörény haladt, mely 46 óra alatt tette meg az utat a határtól. (MTI-foto — Lajos György felv.) !■■■■■■■■■■■■! Megkezdtük a 150 hold cukorrépa szedését. Eddig 35 hold termését szedtük fel és szállítottuk el. Sajnos, a termés nem olyan, mint amilyet nü szeretnénk, dehát nagy volt a szárazság, meg aztán a mi földjeinket nem is nagyon kedveli a cukorrépa. 2. A kertészek a 100 hold paradicsom szedésével foglalkoznak. A leszerződött 60 vagonból eddig 24 vagonnal szállítottunk el. Ügy látjuk, sikerül teljesíteni a szerződést annak ellenére, hogy a palántáknak csak 70 százaléka fakadt meg. Nehéz volt ezt is elérni ú gyhogy három hétig 16 kocsi hordta a vizet a palánták öntözéséhez. 3. Ügy terveztük, hogy az idén 800 holdat terítünk meg istállótrágyával a négyezer szántóból. Véleményem szerint elég jól haladunk, mert eddig 720 holdat terítettünk meg. A megterített földet természetesen aláforgatjuk. Eddig 1470 holdat szántottunk meg, s ebből 750 holdon 50 centiméter mélyre eresztettük le az ekevasat. 4. A vetéshez még nem láttunk hozzá, de már készülődünk. 1600 holdat akarunk hevetni különböző ősziekkel, 900 holdon már vetésre kész a talaj, s e hó 25-én beindítjuk a vetőgépeket. Ügy terveztük, hogy az 1300 hold búzából 500 holdba külföldi fajtákat vetünk. 5. Folyamatban van a 150 hold maglucema betakarítása is. Mint a legtöbb szövetkezetben, mi is nendrevágóval kaszáltattuk le a maglucernát és kombájnnal csépeltetjük. Eddig egy 12 holdas táblán fejeződött be a maglucemacséplés és holdanként 200 kiló átlagtermést mértünk. Az 50—60 éves gazdák azt mondják, hogy ók nem emlékeznek még ilyen magas lucernatermésre. 6. Szedjük a 12 hold dohányt is, most már a szedés 70 százaléké-Szakmunkás-vizsgát tehetnek az ezüstkalászos tanfolyamok hallgatói nek, holdanként 8 mázsának ígérkezik. X Megkezdtük az 1500 hold kukorica törését is. Igyekszünk vele, mert 700 hold búzát kukorica után akarunk bevetni. Bizony, a kukoricatermésre is rányomta bélyegét az időjárás, de azért bízunk benne, hogy holdanként 19—20 mázsa májusi morzsoltat mérünk. A téli ezüstkalászos tanfolyamok mindig nagy jelentőséggel bírtak falun a felnőtt lakosság körében. S ahogyan erősödnek, fejlődnek termelőszövetkezeteink, úgy nő, terebélyesedik a tanfolyamok jelentősége is. Talán még sohasem volt olyan nagy szükség a szakemberképzésre, mint most és az elkövetkező években lesz. A mezőgazdaság ötéves tervének n-.egvelósítása, amely a többtermelést, s a termékek mennyiségének növelését írja élő, szinte megvalósíthatatlan képzett szakemberek, mezőgazdasági szakmunkások nélkül. Ezt tudják is a termelőszövetkezetek, ezért évről évre gyarapítják a téli tanfolyamok számát. Ma már a legjobb tanárok, szakemberek vezetik meghatározott tematika alapján a teli tanfolyamokat. Bővül a növénytermesztési szakág Az elmúlt évben a megyében 45 első- és 31 másodéves tanfolyam működött. A tanfolyamok három fő szakágra voltak bontva. A legtöbb és legnagyobb létszámmal a növénytermesztési szak működött, amelyen bélül külön öntözési szakot is létrehoztak. A gyümölcs- és kertészeti szakot azokon a helyeken hozták létre, ahol Megalakult a műszaki és közgazdász fiatalok megyei tanácsa Békéscsabán Békéscsabán pénteken megalakult a műszaki és a közgazdász fiatalok megyei tanácsa. Szerepét és feladatait Szigeti Gábor, a KISZ megyei bizottságának szervező titkára vázolta. Az ifjúsági tanács Nagy Zoltánnak, a MÁV fiatal vezetőmérnökének elnökletével iparáganként kilenc csoportban végzi majd munkáját. Elősegíti a fiatal mérnökök, technikusok és közgazdászok politikai és szakmai továbbképzését, valamint az ifjúmunkások szakmai előkészítését, a termelési mozgalom kibontakozását, a főleg műszaki vonatkozású idegen nyelvtanfolyamokat, a fiatal műszakiak újításait és tervezését. Szakmai vitákat, iparágankénti tapasztalatcseréket rendez, javaslatokat tesz társadalmi ösztöndíjakra és bizonyos tekintetben érdekvédelmi szerve is A Vizesfási Állami Gazdaság azonnali belépéssel keres mélyépítő technikust vany 5 éves gyakorlattal rendelkező munkavezetőt Jelentkezés a Vizesfási Állami Gazdaság központjában. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. 50822 lesz a fiatal műszakiaknak és közgazdászoknak. A programtervezet vitájában a résztvevők közül hatan szólaltak fel, s értékes tanácsokat adott az alakuló-gyűlésen részt vevő Veszelka György elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa. nagyobb területű kertészettel rendelkeznek a tsz-ek. A másik nagy szakág volt az elmúlt évben az állattenyésztés, Ez azonban az 1962- es, 63-as oktatási évben tovább tagolódik. Az állattenyésztésen be. iül lesz szarvasmarha-, baromfi- és sertéstenyésztési szak is. Az idén tovább tagozódik a szántóföldi növénytermesztési szakág is. Egyhónapos iskola A járási tanácsok szervezésében az ezüstkalászos tanfolyamokon kívül az idén első alkalommal rendezik meg a szakmunkásvizsgaelőkészítő tanfolyamokat. A tanfolyamokat általában járási székhelyeken tartják. A terv szerint egyhónapos bentlakásos iskolák lesznek. A szakmunkásvizsga-előkészítő tanfolyamokra azok a tsztagok jelentkezhetnek, akik már a kétéves ezüstkalászos tanfolyamot sikeresen elvégezték. A tanfolyamanyag 100 órát tesz ki, amelynek sikeres elvégzése után a hallgatók a kijelölt technikumokban vizsgát tesznek és szakmunkás-bizonyítványt kapnak. A terv szerint 1963. december 31-ig a megyében mintegy 1100-an kapnak szakmunkásbizonyítványt. A most ezüstkalászos tanfolyam második évfolyamát kezdő hallgatóknak is lehetőségük van arra, hogy a jövő év áprilisában, májusában már szakvizsgázzanak. 10 százalékkal több munkaegység A szakmunkásképzés nem csupán a termelőszövetkezetek érdeke, hiszen haszna van belőle a dolgozóknak is. Azonkívül, hogy a rábízott munkát szakszerűen, tudományosan tudja végezni, tíz százalékkal több munkaegység illeti meg, ha abban a szakban dolgozik, amelyből szakvizsgát tett. A kétsopronyi Hunyadi és Dózsa Tszekiben már 10 százalékkal több munkaegységet írnak azoknak a javára, akik rendelkeznek szakmunkás-vizsgával. De a megye más termelőszövetkezete is követi a kétsopronyiak példáját, jóllehet, még kevés a tsz-ekben a nyilvántartott szakmunkások száma, mindössze 193. Az ötéves terv végére a felmérések szerint mintegy 2100 szakmunkással rendelkeznek termelőszövetkezeteink. Cs. E. 1963-as évre családi lakóházának építését, tatarozását, átalakítását és szerelését rövid határidőre, építtető által biztosított anyagból, által biztosított anyagból OTP-kölcsönből. vagy a kivitelező ktsz kulcsátadásig vállalják i az alant felsorolt kisipari szövetkezetek: Battonyai Építőipari Ktsz. Telefon: 204. Békési Építőipari Ktsz. Telefon: 52. Gyomai Építőipari Ktsz. Telefon: 112. Mezőkovácsházi Építőipari Ktsz. Telefon: 88. Szarvasi Építőipari Ktsz. Telefon: 155. Építési tervrajzkészítésért és árajánlatért forduljanak bizalommal az itt felsorolt szövetkezetekhez. Az építkezések vállalását a beérkezések sorrendjében biztosítjuk megrendelőinknek. B kisipari szövetkezetek a lakosság minden igényét oicsón, pontosan és szakszerűen elégítik ki. ____________________________________________________ 505