Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
IMS. augusztus ÍZf 3 Vasárnap Egy határozat nyomában Nagy ígéretek kevés cselekedettel — Elmulasztott éjjeli ellenőrzések Épül az orosházi kórház Augusztus 15-én korlátozzák a vonatközlekedést a gyomai Körös-híd munkálatai miatt Elfogadott tény nálunk, hogy I minden határozat annyit ér, amennyit abból a mindennapi életben megvalósítunk. Erre gondoltam, s az jutott eszembe, amikor Győri Imre élvtárssal, a mezőkovácsházi járási tanács elnökével beszélgettem, s azt mondta: „Nem tudom, van-e még bősz. szán több, mint amikor egy határozatot éppen azok nem valósítanak meg, akikre vonatkozik, s akiknek figyelmeztetőül szántuk...” Nem sokáig kellett várakoznom, hogy megértsem, mit takarnak a bosszankodást érzékeltető szavak. A dolog lényege ott kezdődött, hogy augusztus 3-án a járási tanács végrehajtó bizottsága külön napirendi pontként tárgyalta meg a nyári mélyszántás helyzetét, ahol a gépállomások vezetői is részt vettek. A vita során egyértelműen állapította meg a vb., hogy az aratással egy időben megközelítően sem halad megfelelően a nyári mélyszántás. Az említett tanácskozáson azzal próbáltak „érvelni” a gépállomások vezetői, hogy az aratás ugyan befejeződött, azonban a cséplés meggyorsulása miatt nem jut elegendő erő a szántáshoz. Hogy a végrehajtó bizottság mennyire nem értett egyet ezzel a mentegetőzéssel, azt bizonyítja az a határozat, melyben kimondta a vb., hogy augusztus 6-tól dolgozzanak két műszakban a gépállomások erőgépei, mert csak így látszik biztosítottnak a járás termelőszövetkezeteiben a 28 ezer hold tarló mélyszántásának befejezése. E határozat nyomán indultam ei: vajon mi történt ezután, s a gépállomások mennyit fogadtak meg a járási tanács végrehajtó bizottságának, mint felügyeleti hatóságuknak figyelmeztetéséből. A járás 3 gépállomásának vezetői megközelítően sem tettek eleget annak, amit a vb-ülésen vállaltak. A határozat nyomán 200 erőgépnek kellene éjjel szántania. S ez azt jelentené, hogy naponként 1600 hold tarlón tudnának mélyszántást végezni. Ez azonban koránt sincs így. Eddig mindöszsze 10 ezer hold nyári mélyszántás van a járásban. Igaz, hogy ebből a végrehajtó bizottság ülése óta 7400 holdon fejezték be ezt a fontos munkát. Azonban ez sem megnyugtató, hiszen hátra van még 18 ezer hold szántatűan föld. A Medgyesegyházi Gépállomás 65 erőgépéből jelenleg is csak 45, a Battonyai Gépállomás 50 traktorából még most is csak 30 szánt. Hasonló a helyzet a Mezőkovácsházi Gépállomás esetében is. Különösen a Battonyai Gépállomásnál tapasztalható a nyári mélyszántásban nagy lemaradás. Pedig a végrehajtó bizottság ülésén a gépállomás igazgatója nagy ígéretekkel állt elő, közben feleanynyi mélyszántást sem végeztek el, mint a medgyesegyháziak, ahol alaposabb és körültekintőbb szervezéssel láttak munkához. S ez mindenképpen arra vall, hogy a vb. határozatát nem kellő felelősségérzettel fogadták a gépállomások vezetői. S miközben a mélyszántásban tapasztalt nagyarányú lemaradásra megkaptam a választ, a felelősségérzet hiányának egy újabb megnyilvánulásával találtam magam szemben: az éjjeli ellenőrzések elmulasztásával. II járási tanács mezőgazdasági osztálya tegnap estig három alkalommal tartott éjszakai ellenőrzést. A tapasztalatok egyáltalán nem voltak megnyugtatóak. A Medgyesegyházi Gépállomás körzetében több traktoros ekevas hiánya miatt, mások műszaki hibák miatt álltak órák hosszat, sőt egész éjszakán át, tétlenül. Ugyanakkor mindhárom gépállomás traktorosai közül többen a szalmakazal tövében aludtak. A mezőkovácsházi járás gépállomásainak vezetői nem indokolatlanul élnek az éjjeli ellenőrzés jogával. Érthetetlen az említett gépállomások vezetőinek ez a közömbössége, különösen akkor, amikor saját maguk mondták el éppen ezekben a napokban, hogy a nyári mélyszántásba vetett búza, árpa, kukorica néhány mázsával nagyobb termést adott, illetve nagyobb hozamot ígér, mint azok a növények, melyeket az őszi vagy a téli hónapokban mélyen szántott földekbe vetettek. A nagykamarási Üj Élet és Ságvári Termelőszövetkezetek közvetlenül szomszédos táblákba vetették őszi árpájukat. S az Űj Élet Tsz-beliek, akik tavaly nyáron mélyszántást alkalmaztak, négy mázsával takarítottak be nagyobb termésátlagot, mint a Ságvári gazdái. A különbség feltétlenül figyelmeztető. flz idd sürget, a gépállomások kollektíváin a sor, rajtuk múlik, hogy mennyire gyorsul meg megyénk termelőszövetkezeteiben a nyári mélyszántás, ami a jövő évi nagyobb termésátlagok egyik alapvető feltétele. Balkus Imre A napokban levelet kaptunk Bujdosó Józseftől, a békési Szabadság Termelőszövetkezet könyvelőjétől. levelében arról ír, hogy a borsócséplésnél egy eddig náluk nem alkalmazott módszert alkalmaznak. Ugyanis amíg a korábbi években a rendre vágott, s összegyűjtött borsói nagy szemveszteséggel kocsikra rakták és asztagba hordták, most a kombájnok a A MÁV Szegedi Igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint augusztus 15-én reggel 5 árától éjjel 23 óra 30 percig a gyomai Köröshíd eltolása miatt Mezőtúr és Gyoma között a személyszállító vonatok közlekedése szünetel. Az utasszállítást Mezőtúr—Gyoma és Özedmajor—Gyoma között vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. helyszínen csépelik el. Ez egyrészt kevesebb munkát jelent, másrészt a szemveszteség is összehasonlíthatatlanul kevesebb. Az utolsó so. tokban pedig arról ad hírt levélírónk, hogy az első félévi mérleg több mint ezer munkaegységmegtakarítást mutat, amit jórészt a gépek nagyobb arányú alkalmazásával értek el. Augusztus 15-én elmarad Mezőtúr—Békéscsaba között a Békéscsabára 9 óra 10 perckor érkező személyvonat, valamint a Békéscsabáról 10 óra 48 perckor induló személy- és a 18 óra 7 perckor induló gyorsvonat is. j A Békéscsabáról más napokon 18 óra 7 perckor induló gyorsvonattal utazni szándékozó utasok Békéscsabáról a 17 óra 42 perckor induló személyvonattal induljanak el, mivel Gyomáról vonatpótló autóbusszal Mezőtúrra szállítják őket, ahonnan ugyanazzal a gyorsvonattal folytatják útjukat. A vonatpótló autóbuszokon a Mezőtúron és Gyomán, tehát helyben és bárhol megváltott vasúti jegyek érvényesek. Nem fogadtam a köszönését! Uj módszerrel csépelik a borsót a békési Szabadság Tsz-ben vagy kimerültnek, sőt Cini állítólag röhögött valamin. Végire pedig mint utolsó tanú, a panzió. háziszolgája vehető komoly számításba, ö fél kettő felé fedezte fel a visszatérő utasokat, az országúton, ahová elébük ballagott, nyugtalan lévén, nehogy elkéssék az ebédet. Feltűnően gyorsain közeledtek a jókora megtett úthoz képest: mikor odaért a bicikli, Cini leugrott és Verát is lekapta. Cini ezúttal gyanúsan lihegett, a haja kócos volt, arca piros, sőt egyik képe gyanúsan pirosabb volt a másiknál, ezt a házi. szolga állítja, de Cini, hallom, erélyesen tiltakozik. Tekintettel ’arra, hogy Vera szepegett és hüppögött, a háziszolga megkérdezte, történt. e valami? De Cini, mielőtt Vera felelhetett volna, gyorsan és erélyesen, ellentmondást nem tűrő fölénnyel legyintett s ilyesfélét hadart félvállról: „Ugyan, semmi az egész! Egy kis Sizemtelenség történt a cigányokkal, de én mindent elintéztem, csak ez olyan gyáva, mingyárt begyullad!” S kézenragadva Veruskát, már húzta is be a házba. A két tanú összeegyeztethető vallomása szerint mindezek után nyilvánvaló, hogy az eset, a kínos ügy második, tragikusabb felvonása a Szabadiból visszakanyarodó úton zajlott le. * Kiküszöbölve néhány jelentéktelen s különben is ellentmondó híresztelést mindabból, amit komolyan vehető, bár közvetett úton hozzám került adatokból összeszednem sikerült: addig is, míg nincs módomban személyesen megejtett s mindenre kiterjedő, minden tanút személyesen kihallgeló vizsgalatot tartanom a helyszínen (csak szombaton megyek le Siófokra), következőképpen vagyok kénytelen rekonstruálni a történteket; A Szabadiba vezető országúton, rekkenő hőségben, szinte merőlegesen tűző napsugarak dárdái között úgy tizenegy óra felé találkoz. tak Cini és Vera a muzsikusokkal. Szegény cigányok nyilván nem valami csürdöngölően viharos, jó hangulatban ballagtak Siófok felé; igen valószínű, hogy a közlekedésnek ezt a primitív formáját nem a siófoki expresszre szóló első osztá. lyú vasúti szabadjegy birtokában választották, puszta sportszenvedélyből, mert akkor legalább a nagybőgőt adták volna fe) személypoggyásznak, hogy ne kelljen felváltva cipelni ebben a cudar hőségben. Nem is igen beszélgettek s a szembejövő bicikli sem válthatott kd belőlük különösebb érzelmeket: legalábbis semmi nem szól amellett, mintha ők szólították volna meg Cinit. Szó sincs róla, ezt a mentő körülményt megint csak kénytelen vagyok megtagadni Cinitől, elfojtva az apai részrehajlás ősi ösztönét! Nem, ne is beszéljünk erről. Ugyan mi okuk lehetett volna megszólítani egy tizennégyéves kamaszt, akitől még egy cigarettát se remélhettek. Viszont koncedálnom kell, hogy az alapötlet, bár nem tagadható, hogy Cini agyában született meg, talán soha nem érik benne elhatározássá, ha történetesen egyedül utazik. Ehhez mégiscsak Verus kellett, aző jelenléte. Az is lehet, hogy Vera tett valami megjegyzést, egész ártatlanul és szándéktalanul — nini muzsikuscigányok, biztosan Osbomba mennek, az Ernő bácsi majd megint huzatja reggelig Manci nénémnek — vagy effélét. Erre felelhette Cini, ahogy a dolgokat látom, megint csak foghegyről és oda ve tűén: „Na és mért, te kis hiilőke, azt hiszed, én nem huzathatók velük, amikor akarom?” Es hogy erre Vera mondott volna valamit, vagy biztatta volna, erre, sajnos, semmi adat, sőt mai eszemmel inkább kételkedem benne — húszéves koromban bizonyosan Verát vádoltam volna, hogy ő vitte bele, de ne felejtsük el, abban a» időben Strindberg és Weininger voltak a kor uralkodó világnézetének irányítói. Nem. sajnos, bizonyos vagyok benne, hogy egyedül és minden felelősséggel Cini maga csinálta a stiklit — ő fordult meg, ő szólt oda a cigányoknak, az excentrikus és extravagáns ifjú Arisztid modorában, valószínűleg orrhangon, hogy: no urak, nem muzsikálnák el a hölgy nótáját? Igen, igen, jól hallották, itt helyben — addig majd leszállunk. Nem is érthető másképpen, csakis így csinálhatta, különben mi lehetett az, ami a tapasztalt muzsikusokat félrevezetve, arra bírta őket, £ogy összenézzenek, biztatva hunyorogjanak egymásra, mintegy jelezve: ne félj pajtás, van ennél... nem látod, milyen rendes ruhája van, meg biciklije? ... gyerünk, upre ... s az országút közepén, harmincöt fokos hőségben a derék muzsikusok lekapták a hegedűt meg a bőgőt s több kitűnő nótát rögtönöztek az érdekes ifjú pár mulattatására. Hogy aztán hogy néztek egymásra és milyen megjegyzéseket tettek, mikor a harmadik nóta után Cini, aki biciklijére támaszkodva. mint a haramia baltája nyelére, merengve hallgatta a zenét, most udvariasan megköszönte a szívességüket, felkapta Verust, felugrott és továbbnyargalt: azt egyrészt nem tudhatom, másrészt aggódnom kell, hogy amennyiben talán tudnám is, nem volna módomban nyomdafesték útján lerögzíteni a megjegyzéseket, még kivonatos tartalmukat sem. * A második íelvonást is az olvasó képzeletére kell bíznom. Cini elszámította magát. Nem jutott eszébe, hogy gyalog menynyivel tovább tart az út, mint biciklin. S hogy mikor Szabadiból visszafoidul s megindul Siófok felé, a siófoki országúton valahol találkozni kell még a cigányokkal, ezúttal ugyanabban az irányban. Találkozott is. És vannak jelek, amik arra engednek következtetni, hogy a re' «lényeikben csalódott muzsikusok, felismerve a potyázó szeladont, megállították őt egy kis barátságos eszmecserére. S hogy ráadásul az előbbiekhez, ezúttal önszántukból még egy nótát elhúztak neki. De ezúttal nem a Veruskáét, hanem a Ciniét. Nagyobb vérengzés nem történhetett. Cinit elég ügyesnek tartják az atlétikában. S elvégre Don Quijotenak is erőt adott a tudat, hogy Dulcinea szeme láttára harcol. Azt mondják, az a legény, aki állja. De azért megállj Cini! Kerülj csak a szemem elé szombaton! • Következik: Egy kijelentés két anekdotát ssül. Sajnos nem mese, amit most mondok, hanem egy kicsit megdöbbentő történet. Helyesebben csak apró epizód, olyan, amely mellett naponta elmegyünk, akár észrevesszük, akár nem. De sokunkkal megtörtént már, és sokszor csak ... De hogy kezdjek hozzá? Fiatal fiú — olyan 15 éves lehetett — lépeget a járdán egy hasonló korú lányka kíséretében vasárnap este, a gyulai Béke sugárúton. Nem meglepő ez a kép, hisz ilyet sűrűn láthat az ember más városban és más utcákon is, sőt nemcsak este. Ráadásul még kedves is ez a kép. Így sétálgattak, ők, sűrűn gondolkozva és ritkán szólva egymáshoz. Még tetszettek is nekem. Hanem, ahogy közelebb érnek, úgy elfoglalva a járdát „szent andalgásukban”, hogy nekem nem maradt hely. Pedig kitértem volna előlük. A fiú rámvet egy pillantást, aztán jön . . . nekem. Megdöbbenek. Nem látott meg, nem vett észre? Aztán egy méter távolságból újra rám néz. Utána csak akkor nézett rám villámló szemekkel, amikor visszafordult. Mert összekoccant a vállunk alaposan. Az enyém, a negyvenéves, akarattal. Az övé, a tizenötéves, szintén nem váratlanul. Én is hátrafordulok a lecke után. ő is. Én is dühös voltam, ő is. Én viszont jogosan voltam dühös, ő jogtalanul. Mégis. .. Az ő keze emelkedett ütésre. Reflex volt-e vagy... nem tudom, mert én a szemét néztem, ő is az enyémbe nézett, aztán leeresztette a kezét, és kissé szégyenkezve dadogta: — Jó estét, tanár bácsi. Velem először történt meg, hogy nem fogadtam egy volt tanítványom köszönését. Remélem, ezen az estén ő is nehezebben aludt el. (Kollárik)
