Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-11 / 187. szám
1962. augusztus 11. 3 Szómba! Nemcsak a vasat formálják Bizony nem könnyű a tüzes, folyékony vasat a képzelet szülte idomokká szilárdítani. Csapolás után ott izzik az öntőtégelyben, de nemsokára szénőrlő malom-kalapáccsá, gépalkatrésszé formálják a munkáskezek. A vas szelíden engedelmeskedik az ember akaratának. De vajon az ember engedelmeskedik-e saját és mások akaratának, hogy szocialista gondolkodású munkássá formálják? Ez sem könnyebb semmivel sem a vas for. múlásánál. Szerencsére megvan a hajlandóság hozzá. Május elseje óta a helyes elképzelések, a rendszeres értékelések sem hiányoznak. Mert volt már szocialista bri. gádmozgalom korábban is az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat békéscsabai vasöntödéjében. A hét brigád több-kevesebb sikerrel gyűrkőzött a feladatokkal, próbál, ta elhódítani a címet. Eredménytelenül. Nem voltak meg a kellő feltételek, azután meg elmaradozott a verseny éltetője: a rendszeres értékelés. Kissé sablonossá vált a mozgalom, elvesztette életképességét. Emiatt a munkások nem egy termelési tanácskozáson bírál, ták a vezetést. Használt a kritika, okultak az öntödében j hogy így nem mehet tovább. Ám, nem maradtak meg csupán a felismerésnél. Cselekvéshez láttak, a pártszervezet és a szakszervezeti műhelybizottság taggyűlésén is vitat, koztak arról, hogyan lehetne újjá. éleszteni a versenyt. Így az egyik termelési tanácskozáson ismét terítékre került a szocialista brigádmozgalom. De most már, ® ebben a VIII. pártkongresszus híre is közrejátszott, sokkal megfontoltabban és alaposabban. Valahogy úgy lehetne kifejezni a hasonlattal, hogy ezután új tavasz kezdődött a szocialista brigádmozgalomban. Először is azzal kezdték, hogy a hót, vegyes összetételű brigádot öt szakmai csoporttá alakították. Egyegy brigádba csak egy azonos szak májú munkások, mint például magkészítők, öntők, öntvénytisztítók kerültek. Ez már kedvezőbb lehetőséget teremtett a szocialista munkabrigád címért kezdeményezett versenyhez. Bajban voltak azonban az értékelés módszerével. Sokat töprengtek, vitáztak, míg megtalálták azt a módot, amellyel mindegyik brigád vállalásának teljesítése, munkája egyformán mérhető. Először a százalékkal próbálkoztak. Csakhamar a lányokat vitték. Másodszor amikor anyja is belépett az egyik csónakba. De mindannyiszor megszólalt emlékezetében a férfi hangja: — Itt várj meg a parton. S a lány csak akkor merészkedett elő, amikor a kékes szürkeségben elveszett a hajó fehér foltja. Sokáig sírt hangtalanul. A partra feküdt, a homokpárnára tette a fejét, folytak a könnyei, nem evett egész nap, csak nézte a távolt. Ügy érezte, hogy mellében két ember birkózik egymással. Az egyik Anton, a barna fiú, a másik az idegen, aki leütötte apját. Mindketten iszonyú erővel küzdenek, karjukon dagadnak az izmok, Anton már sírt az erőfeszítéstől, és ő érzi a fiú fáradtságát, segítene neki, de nem tud, mert bénítja a félelem. Később a nap felpuffadt testtel ereszkedett a hullámokba. A kergetődző tarajokon elfolyt a vére a haldokló fénysugárnak, és a szelek szárnyai alatt jajgatott a tenger. S egyszer csak váratlanul nappali fény villand. olelvetették, mert ezzel nem mindent lehetett kifejezni. Márpedig olyan értékelési módszert szerettek volna kidolgozni, amely egyszerűsége mellett híven tükrözi a versenyt és ösztönző is. A mostani értékelés ponttal méri a brigádok munkáját. A háromtagú értékelő bizottság havonta készíti el az értékelést és a versenyeredmények összesítését. Jól kihasználják a szemléltető agitációt. A brigádok vállalásainak teljesítését és az ösz. szesített eredményt az igen szépen gondozott falitáblán teszik ki köz. szemlére. Ez rendkívül mozgósító erejű. A kollektívák tagjai mindig tudják, hányadán állnak, hol szűk. séges még javítani munkájukon. A május elseje óta tartó mozgalomban az összesített eredmények alapján jelenleg ez a sorrend: 1. a magkészítő 64,80 ponttal, 2. az öntő 63,80, 3. a kupolo-vastörő 62,29, 4. a rámoló 61,44 és az 5. az öntvénytisztító brigád 60,21 ponttal. A mezőny eléiggé szoros. A szocialista címért versenyző kollektívák szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat. A legutóbbi, júliusi értékelésnél az öntő és az öntvénytisztító brigád a munkafegyelemben elérhető maximum tíz pont helyett csak 9—9 pontot kapott. Mindkét brigádtól levontak egy-egy pontot. Az ok: mindkét kollektívának egy-egy tagja egy órát késett az egyik reggel a munkából. Különösen az öntőket érintette érzékenyen az egy pontnyi veszteség, mert különben beérték volna a magkészítőket. Ám, az öntvénytisztítók sem dicsérték meg a későn jövőt. Mindketten olyan fejmosást kaptak munkatársaiktól, amilyenre még nem volt példa az üzemben. Hiába, a közös érdekre már jobban vigyáznak. S aki vét ellene, a kollektíva haragját váltja ki, amely már a legkisebb munkafegyelem-lazítást is szigorúbb mércével méri, mint korábban. Formálódnak a versenyben az emberek. S ennek több, kisebb-nagyobb jele tapasztalható. Egyre jobban érdeklődnek a nemzetközi és belpolitikai események iránt, mindjobban újságolvasó emberekké válnak. Kicserélik véleményüket, vitatkoznak. Az elvtársi segít, ségadásban is élőbbre jutottak. Januárban az öntödében még hatan 100 százalék alatt teljesítették tér. vüket. Nem tétlenkedtek. Ennék eredménye pedig, hogy júniusban már csak hárman, júliusban pedig dalt, és elhomályosította a napot. Víz és fénykút szaladt a magasba, utána nagy gomba alakú felhő lépett az égre. Dörgött, mint amikor viharzik a tenger. A hullámok óriásra nőtték. A lány úgy érezte, hogy félelmében a sziget is reszket. Nem sokkal később viharfelhők rohantak elő a gombafelhő fehér foltjai mögül. Hűvös szólt kergettek maguk előtt. Lea borzongva tartotta forró testét az esőnek, hadd hulljon rá a zápor, az talán elmossa belőle a szorongást. Máskor együtt álltak a fiúval a zápor ereszébe és nevették boldogan, most azonban fájt a szíve, nagyon félt, és sikongva zokogott egy idő után. Kiabált, pedig tudta, hogy egyedül van a szigeten. Az eső először hűvös volt, azután apró parázsként égette testét minden cseppje, hiába bújt a lombok közé, ott is megkereste a levelekről alápergő víz, és bújt a bőre alá, s levetkőztette, letépte róla a szoknyát — ez volt az érzése. A lány tizenhatéves volt, és mozdulatlanul feküdt a parton. csak egy munkás maradt el a 100 százaléktól. A gazdaságos termelés szemlélete is mindinkább előtérbe kerül. Ebben a selejt csökkentésé, vei növelhetők az eredmények. Az öntőbrigád, amikor elhatározta, ■ogy versenyre lép a szocialista címért, vállalta, hogy a megtűrt 6 százalék selejtet 5,5 százalékra csökkenti. Ragaszkodtak adott szavukhoz. Júliusban 4,5 százalékos selejttel dolgoztak. A megváltozott öntudatnak tulajdonítható, hogy az öntödében az öltözőszekrényeken már csak dísznek vannak az ajtókon a lakatok. Leg. többen nyitva hagyják szekrényüket. A polcokon ott van az arany karikagyűrű, a karóra, a pénztárca (még fizetési napokon is). Eddig még nem nyúltak egymás holmijához Nem hiába tervezik, hogy a jövő hónaptól az öntvénytisztító. brigád tagjai saját maguk, úgynevezett önkiszolgáló módon veszik fel fizetésüket, később pedig a többi kollektíva is. S ez már mindenképpen az egyre fejlődő öntudat következménye. Az öntödében május óta nemcsak a vasat formálják mind nagyobb sikerrel, hanem önmagukat is. Az általános tapasztalatok szerint élettel telített a versenymozgalom. A kezdeményezésben is az elsők között járnak. A csabai vasöntöde munkásad határozták el a vállalatnál először, hogy a VIII. pártkongresszus tiszteletére munkaversenyt kezdeményeznek. Az emberek formálása természetesen sok gonddal jár. A brigádokat azonban nem hagyták magukra. Molnár elvtárs, az öntöde vezetője, aki korábban párttitkár volt, mindenkor kész segíteni, ö és Neuhauser főművezető elvtárs patronálja a brigádokat. Így nem nélkülözik sem a politikai, sem a műszaki segítséget Nem véletlen hát, hogy a szocialista címért versenyző brigádok mozgalma most már valóban olyan jelentőséget és megbecsülést kap, amit meg is érdemel. Az öt kollektíva máris szorgalmasan gyűjti a pontokat. Mindegyik bízik abban, hogy a pártkongresszus idejére elnyeri a szoFeje alatt homokpáma volt, és nézte a tengert. Ügy érezte, hogy a sziget együtt emelkedik és süllyed a hullámokkal. A madarak rémülten rikoltoztak a szirti okon. A tengeren nem tűnt fel hajó, nem hozta a fiút, aki magas volt és barna. Saját szavaira emlékezett: — Az Atya mondta, aki bennünket megkeresztelt; ezen a szigeten született az első ember, ezért szeressük Istent, aki nekünk életet adott. A fiút hallotta: — Szép a tested, Lea. Oldalt fény villant a vér színű hullámok fölött, messze a távolban. A fiút hallotta: — Szeretem a Földet, mert ilyen lehetett az Isten-asszony, aki szülte a Földet, mint te vagy. Miért hullámzik a sziget? Ügy érezte, hogy a part elszalad, és itt hagyja őt a hullámoknak. A gombafelhő fölött tükör volt az ég, és Lea úgy látta, hogy a felhő tetején ő táncol piros és kék színű ruhában. Korom József Ahogy sárgulni kezdett a gabona, az öreg Böszörményi napestig járta a határt. Figyelte, mit ígér a kalász. Elégedetlenül mozgatta a bajuszát egyik helyről a másikra, ahogy ingatta a fejét és bosszankodott, hogy nem lesz meg a Vörös Csillag búzája, a szára is rövid, szalmában is híján lesz a szövetkezet. Aztán, hogy sétált az öreg, ballagott a dűlőkön, valaki, aki bejáratos az irodába, rettenetes dolgot súgott a fülébe. Felkapta a fejét az, és mint a bika szarva, úgy állt a bajusza, villogott a szeme, amikor berontott az elnökhöz. — Hát így elromlott az én böcsületem elnök elvtárs! Azt mondják az emberek, hogy nem akar engedni a gépre. Márpedig ebből nem engedek egy jottányit sem. Tudja-e? Harminc éve csinálom. Nem jöhet a nyár, ha én nem vagyok a gépen — csapkodott az öreg hangja, aztán egyszer csak elcsendesedett, könyörgő lett a szeme. — Meg hát tudja, olyan az a gép, hogy nem is tudna nélkülem elmenni. Nekem kell azt etetni... Hát engedje meg. Nézte az elnök az öreget, s aztán elmosolyodott. — Hát nem bánom, ha annyira akarja. Csak aztán bele ne essen a dobba Böszörményi bácsi. Harminc éve már, hogy minden nyáron ott áll a portól piszkos cséplőgép tetején. Hány kéve búzát engedett le a dobba, isten a megmondhatója. Az öreg Böszörményinek ez jelentette az életet. Most is ez az éltetője. A gép nem indulhat nélküle, mint ahogy 30 éven át cséplés idején minden reggel az öreg biztatta a cséplősöket, hangot csikart ki a dobból, ahogy etette bele a gabonát: add bele... add bele!...” Arról a 30 évről beszélni csak szűkmarkúság lenne az öreg etető esetében, mert hiszen gyerekkora óta ott csalingált a gép körül, aztán, hogy felcseperedett, félrészesnek bújt a töreklyukba. Később asztagos lett és onnan kacsingatott mindig fel a dobra, hogy ha — egyszer ő lenne ott, s ő parancsolna a masinának. Amikor meg ott volt, úrnak érezte magát, rettenetes nagy mindenhatónak, harminc éve már. Most is ott settenkedett az öreg a gép körül. Azt hitte, a gépállomástól jöttünk, mert majdhogynem nekünk ugrott. Aztán mégsem kellett jót hallanunk. — Maguk meg mindig azt írják az újságba, hogy a télen, így meg úgy kijavították a gépeket. Osztán ehun-e! Amióta csépelünk, még nem tudtunk állandóan dolgozni, mert rossz ez a vacak masina. Most a rostája törött el. Holnap a dobbal lesz baj. Nem lehet így dolgozni! A gép akkor gép, ha megy megállás nélkül, csak bírja az ember teletömni azt a tátott száját. Nem lehetett beszélni Böszörményi bácsival. Vagy hatszor is megkerültük a gépet, mire egy mondatot sikerült kicsikarni belőle. Állandóan szaladt, tett-vett. Ügy ismeri a gépet, mint a tenyerét. Még annál is jobban, mert a kezét csak akkor vizsgálja, ha nagy szükség van rá, a gépet meg állandóan. Csak a furfang segített. Fölcsaituk a dobra, ott aztán magyarázott, nekünk beszélt, de közben kiszólt a traktorosnak, hogy bújjon már elő a fa alól, mert jó már a gép, indulhatnak. Hajlott hátú ember Böszörményi bácsi. De nem szúette a csontja. Nem öreg még, csak idős. Hetvenhat éves. Itt akar meghalni — ki tudja, hogy mikor még — a gép tetején, ha már kiesik a munka a kezéből. Addig él, amíg dolgozni tud. így képzeli. És amikor a dob mellé lép, le az állásba, kiegyenesedik az öreg hajlott háta. A hatalmas bajusz is mintha magától kunkorodna az ég felé. Nemcsak kézzel, szemmel is öleli a kévét, ahogy szétosztja. Együtt dobog a szíve a gép mozgásával, úgy zúg az ereiben a vér, mint ahogy utat talál magának a kicsépelt búza, egészen a zsákig. Együtt él vele harminc éve már és ki tudja, hogy meddig. Nem tud fáradni. Átkozódiik, ha rossz a gép, majd olyan boldog mint a gyerek, mikor látja, ömlik a szem a zsákba Hajnalban, mikor még a kakas is alszik, Böszörményi bácsi, a gyulai Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagja, a cséplős ember odaáll a gép elé, végigpásztázza a szerkezetet a szemével és aztán türelmetlenül várja a felkelő napot meg az embereket, hogy jöjjenek már, induljon az a gép. Kiss Máté Foto: Kocziszky László cialista címet Podina Péter A cséplős ember
