Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-05 / 182. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Bónus István: CSOMORKÁNYON Almositó. nagy csöndesség belep, Ut mindennél az ég van közelebb. Egy templom romja áll szembe velem: Szemtanú, eleven történelem. Magábaroskadt, hallgatag nagyon. De ha akarom, megszólaltatom. S elpanaszolja a török hadat. Mely ötszáz éve előtte haladt, Gyújtogatott és gyilkolt halomra, Nem maradt más, csak a templom romja. A rom mögött zöldellő halomban Nyugszik a falu, nagy nyugalomban.(A háború milyen esztelenség Belátná most a győztes ellenség, De a csontja szúvasodik, szárad, S elkésett már a keserű bánat...) Fölöttük búza, halk szellő, béke... S pipacs kacsint víg lepkék szemébe, A magasban gólya kémlel fészket, S mosolyog a megújuló élet!... Paál Gyula: Ébli Katalin: Dél a szérűn Most szusszannak egyet a kövér osztagok, a gép hunyászkodva lassabban pöfög. Beszívja mellem a gabona-illatot, s a benzin szagát, mely a gépből csöpög. Az akácfa alatt az aratók a nagyvilág híreit hallgatva esznek, a marokszedő Icmyok izmos vállat keresve nyújtják fejüket a legényeknek. Ügy tűnik: csak vadméhek dongának. Pedig a Sósi dűlő alatt már új gép arat Búzatáblák közt kombájn lépeget. Piros ernyője a vezető felett ideinteget őgjhzjm Átszűröm rajtad jókedvemet. Szemedből egy zöld tündér integet. Becéző szavadat naponta idézem, — ilyenkor az enyém vagy egészen. A gond-cellából kitör mosolyom. Cincogó kis lelkedet egyszer ellopom. Demény Ottó: BUBORÉKNÓTA Szil-szál szalmaszál. Péter néz, Palkó pipál. í>záll az ezüst buborék, elveszíti majd az ég. Suborékon rózsa, száz, iarga malac, lila ház. Kényes, fényes pénzecske, tranyszőrű kis kecske. Ka elpukkan, ki bánja? Fan még víz a pohárba, ilázik a szalmaszál, Palkó néz, Péter pipál. MQtererasarokból KOSZTA ROZÁL'A: Anya gyermekével AAz V. Alföldi Kiállítás anyagából.) F. Tóth Pál: Otthon, délután A kertben fák, fákon madarak, csipogás és hangos prügetés, az ég tiszta, mint mosott kötény, cakkos felhők szegik peremét. » Babos ruhád kissé megfeszül, szinte látni bőröd bársonyát, olyan szépen illesz a tájba, mint zöld vetéshez pirosló virág. Csöppnyi fehér lepkénk is szálldos, majd nyuszi lesz ő és kismadár, milyen régen voltunk így együtt, de jó pedig otthon — délután. Zsadányi Lajos: Futam Bogarak bicikliznek a leveleken. De nyughatatlan most a szerelem, De nyughatatlan most a nyár. Tavi rózsák lebegnek, mint sajkák a vízen. Korán köszön a reggel, még félig ébren Pihen a test, de dolgozik agy, szív, ideg küzdelemre készen. Fiiadéi fi Mihály: Csillaglesen Rád nézek, s látom, látsz te is. Hideg tüzedben didereg a Dél, s nem vakít bágyadt tekintete... Föl, föl a fénylő messzeségbe! Lásd, iramlik méla várakozás, s megfürdünk el nem érhető vizekben. Már ott vagyok fenn, s ügyelek csillagszavakra, tüzes suttogásra, s nem révülök, mert szól az Értelem... A», S egy kósza felhő eltakart te csillag... Meleg eső szemerkél az égből, s vetések kelnek a szívem alatt... Aki művészi karrierjét áldozta hazájáért — Emlékezés Gyulai László festőművészre — A MÚLT ÉVBEN volt ötven éve, hogy meghalt. Sajnálatosan nem emlékezett meg róla ez alkalommal sem szülőföldje, sem a művészvilág. Elfeledték volna? Nem, bizonyára csak véletlen volt a tavalyi hallgatás — szeretnénk hinni —, hiszen művei ott díszelegnek Nemzeti Galériánkban, gyakran láthatók az időszaki kiállítások falain. Idehaza, Békésben, szülővárosában Gyulán, más vele a helyzet. Itt tényleg elfeledték. Gyulai László 1843. szeptember 6-án született Gyulán. Gyermekkorát itt töltötte, itt végezte iskolái egy részét is. Rajztudásával, jó szín- és arányérzékével már gyermekkorában feltűnést keltett s nagybátyja, Szénásy Károly, valamint Wenckheim Rudolf támogatásával huszonegy éves korában a bécsi képzőművészeti akadémiára ment tanulni. Három évig járt a bécsi akadémiára, ahonnan az akkor virágjában lévő müncheni akadémiára ment tanulmányait továbbfolytatni. Itt Wagner Sándor osztályában dolgozott. 1869- bem hazajött és az Alföldön utazgatva, főleg Békésben járva-kelve, a természetet és a népéletet tanulmányozta. Egyidejűleg arcképeket is festett. Már a bécsi akadémián feltűnt könnyed munkamódszerével, mély karakterizáló képességével. Münchenben ugyancsak kitűnt, idehaza méltán vette szárnyra nevét a hír, különösen akkor, amikor Eötvös József miniszter kiküldte további tanulmányok folytatására Nümbergbe. Itt két évig dolgozott és egymás után kapta a legszebb elismeréseket, biztatásokat. Ö azonban haza vágyott és távoli műtermében is alig festett mást, mint az Alföld általa annyira szeretett tájait. Művészszemét nem ködösítette el a romantika, a délibáb, meglátta és megfestette az Alföld szegénységét is. Képein nemcsak a tárgy — az ócska csárdák, a rongyos cigányok, a faluvégi putrik — fejezte ki a társadalmi tudatot, a mély együttérzést, hanem a tárgy színben, hangulatban, kompozícióban való megfogalmazása is. Egyéni felfogása újszerűvé tette a tájképet, a zsánerképet. A külföld megértette mondanivalóját és buzgón vásárolta képeit. Igen sok került ki belőlük Amerikába, a délnémet és ausztriai múzeumok, műgyűjtemények több darabját őrzik még ma is. Sikerének oka nemcsak a nagy szakmai tudás volt, hanem az izzó mondanivaló is. Az akkor idehaza már elterjedt népi életképek a művészi tökéletesség olyan magas fokára emelteik külföldön, hogy versenytárs nélkül állt. KÜLFÖLDI tartózkodása alatt kedvelt tagjává lett a művészvilágnak. Szíves, baráti viszonyban volt Munkácsyval is, akit még idehazulról ismert és közös békési, sőt gyulai emlékeik voltak. Egyidöben lakótársa is volt. Munkácsy nagyrabecsülte Gyulait, kellően értékelte művészetét, és szerette volna, ha vele megy Düsseldorfba, majd Párizsba. Gyulai azonban hazavágyott és haza is jött. 1874. őszén már Selmecbányán rajztanárként dolgozott a festői város iskoláiban. Innen hamarosan Üjvi. dékre került, 1880-ban pedig Budapestre. Előbb a polgári iskolai tanárképző elődjében, a budai pedagógiumban, majd pedig 1897- től kezdődően az Országos Mintarajziskola és Rajztanárképzőben tanított. Mint tanár, a műélvezők és a tehetséges rajzpedagógusok egész seregét nevelte fel. A fiatal művészeket pedig mindig készségesen segítette. Közben állandóan dolgozott. Tovább folytatta Alföld- és népélet képei festését. Minden hazai kiállításon szerepelt és minden esetben szép sikereket ért el. 1905-ben nyugalomba ment. Haláláig — 1911. május 7-e — Pesten élt. A festészet mellett kiterjedt illusztráló tevékenységet is folytatott. Állandóan dolgozott a Vasárnapi Újságba, a Magyarország és Nagyvilágba, a Hazánk és a Ez a Vizeki meg akart halni. Minden reggel őszinte halálvággyal támolygott be a hivatalba. Egész délelőtt arról beszélt, hogy jobb lenne máij- lent pihenni az édes anyaföldben. Csodálatosan szép gondolatokat mondott fiz elmúlásról, nem is hiszem, hogy ő maga találta ki őket, valószínűleg valami aforizma-gyűjteményből puskázott. Annyi azonban tény, hogy a hivatali teendők teljesen másod, rendűek voltak számára. Szintúgy minden, ami az élettel függött össze. Múlt héten arról - beszélt napokig, hogy azért lenne jobb a föld alatt lenni, mert akkor már nem lenne kitéve az osztályvezető tipródásának. Csak akkor fogta be a száját, mikor maga az osztályvezető jelent meg váratlanul. De akkor is oly nagyot sóhajtott, hogy az a nemere nevű rettenetes szélvihar édes fuvallat lehet ahhoz képest. Azelőtti héten, ha jól emlékszem, Kucseránéval, a bérházuk remek felügyelőnőjével volt elfoglalva. Per. sze ismét halál-szempontból. Hogy jobb lenne odalent, mert akkor nem látná azt a szipirtyót, aki vérig szekírozza őt a rossz helyre tett szemét és az elfelejtett kapupénz miatt. Merthogy Kucseráné olyan pofákat vág, hogy az ember tíz méterről is gyomormérgezést kap tőle. Hogy ezen a héten mivel kezdte? Ja, tudom már, a Külföldbe. Jókai, Mikszáth, Arany János, Gyulai Pál, Petőfi, stb. műveinek első- és díszkiadásait ő illusztrálta. Ezek az illusztrációk egyenrangúak voltak az illusztrált művekkel. A közvéleményben a szöveg és az illusztráció idővel teljesen összeforrt. Az idősebb korosztály között még számosán akadnak ma is olyanok, akik Gyulai illusztrációin keresztül emlékeznek ifjúkoruk olvasmányaira. AZOK KÖZÉ tartozott, akik igen szerették hazájukat és egyéni sikerekeiket, karrierjüket áldozták fel a hazaszeretet gyöngéd érzéséért, a honvágyért, a szülőföld utáni sóvárgásért. Nagyon ráillik Ady szava, hogy másutt „művésze lett volna a világnak”, idehaza pedig lassan elfeledték. Gyakran járt haza Gyulára is. A városban több képe található, számos van a megyében másutt is szanaszét. Illő volna szétszórt képeit összegyűjtve, egy gyűjteményes kiállítással is emlékezni rá halála ötvenéves évfordulóján. fűszeres miatt akart meghalni. Van a sarkon valami specerájos szörnyetegük, és ezen a héten jobb lenne ő miatta áporodni abban a megnyugvást adó, roppant kellemes temető-kertben. Igen, határozottan tudom, hogy hétfőn és kedden még a halál volt műsoron. Amíg... Amíg tegnap, azaz szerdán hihetetlen változás ment végbe Vizekin. Reggel némán jött be a hivatalba, egész délelőtt egy árva szóra sem méltatta a sok. szór dicsőített elmúlást, és láttam, hogy titokban pasztillákat szed. Sőt, amikor valaki csupa megszokásból egy kedves halottjáról kezdett beszélni, Vizeki magán kívül csapott az íróasztalára, mondván, hogy elég volt ebből a témából! Megrettenve néztünk reá valamennyien. Arca sápadt volt, homlokán verejték gyöngyözött. Éreztük, hogy valami rettenetes dolog tör. ténhetett vele, hogy ennyire megviselődött. S mivel jó kollégák vagyunk, kellő tapintattal puhatolózni próbáltunk lelki bántalmai felől. És ekkor ijesztő dolgokat tudtunk meg Reggel óta fájt a gyomra. Neki, aki sohasem szokott beteg lenni, minden látható ok nélkül görcsei voltak. És ő, aki már hónapok óta meg akart halni, most semmi kedvet sem érzett az elmúláshoz. Nem, mától kezdve élni akart! őszinte csodálkozással vettük tudomásul átállását. És még szólni sem tudtunk, mikor felugrott, magára kapta a ballonját és elrohant. — Orvoshoz megyek! — kiáltotta vissza a folyosóról, azután eltűnt szemeink elől. Részvéttel néztünk hült helyére. Igazán kár, hogy így meggondolta magát. Pe. dig milyen szép koszorút vettünk volna a temetésére! Szabó Ibolya Dankó Imre mm tifí HflLRL
