Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-26 / 199. szám

1962. augusztus 26. 2 Vasárnap „Egyetértek, de...” Két változat egy témára — sok tanúsággal Az üzemegység párttitkára a tit­kári értekezlet napirendjéről tá­jékoztatta az aíaps'zerv vezetősé­gét: — Bátrabban kell támaszkodni a becsületes pártonkívüliekre — sommázta a feladatokat, s a na­gyobb nyomaték kedvéért hozzá­fűzte: — A mi műhelyünkben is akad szép számmal tehetséges párton­­kívülj munkás és mérnök, csak ki kell nyitni a szemünket, hogy meglássuk őket. A következő heti pártvezetőségi ülésen az üzemegység vezetője be­jelentette, hogy az igazgatóság ma­gasabb beosztásba helyezi, majd mindjárt megnyugtatta a pártve­­zetóseget: a munkában nem lesz fennakadás, mert eddigi helyette­sét a szakmai és politikai szem­pontból egyaránt vezetésre ter­mett, fiatal technikust javasolja részlegvezetőnek. A pártvezetőség tagjai jól ismer­ték az ifjú szakember kitűnő ké­pességeit, de mégsem értettek egyet a javaslattal. Egyetlen el­lenérvük volt csupán: nem párt­tag. S amikor a gyáregységvezető az előző heti tájékoztatóra hivat­kozott, a párttitkár így fogalmazta meg a pártvezetőség ellenvetését: — A párt politikájával mi ter­mészetesen egyetértünk de nem szabad mereven alkalmazni... Mindenütt a helyi viszonyokból kell kiindulni. Én a magam részé­ről úgy látom, hogy nálunk spé­ciéi mégiscsak jobb volna egy párttag részlegvezető, még ha mű. szakilag kevéssé képzett is. Majd belejön.., • — Nekünk is befellegzett!... — E meghökkentő szavakkal üdvö­zölt a minap rég látott barátom és harcostársam. Értetlenségem láttán igyekezett bővebben meg* magyarázni, mire gondolt. — Hát a komcsiknak, barátocs­­kám, a komcsiknak! Én a tanu­lást is abbahagytam már régen, mert látom, úgy sincs perspektí­vám. Az indulat-szülte, keserű szavaik összevisszaságából csak lassan bontakozik ki a lényeg: Barátom másfél évtizede meg.i>ecsült párt­munkása egy vasas-üzem. pártszer. vezetőnek. 1956-ban bátran helyt­állt, 58-ban technikumiba iratko­zott, s az üzemben kisebb műszaki beosztást kapott azzal a2 ígérettel, hogy tanulmányai eredményes be­fejezése után felelősségteljesebb feladattal bízzák meg. És most — ahogy 6 mondja — egyik napról a másikra visszahelyezték fizikai állományba, a neki kilátásba he­lyezett magasabb beosztást pedig egy politikailag megbízhatatlan, pártonkívüli kis „miérnököcskére” bízták. — Hidd el — fejezte be mint­egy mentegetőzve —, én őszintén egyetértek a párt politikájával, de mondd meg igaz kommunista hi­tedre: egyetértesz te azzal, hogy a párt a legjobb kádereit eldobja az olyan emberekért, akik 1956- ban hőbörögtek? • A két ellenkező előjelű epizód­ból azonos következtetésre jutott az üzem párttitkára és barátom: csak elvben értenek egyet a párt politikájával. A szavakban való lelkes helyeslés nem töltheti be azt az űrt, amelyet a végrehajtás, a gyakorlati tettek hiánya okoz. Elvben egyetérteni a párt politiká­jával és a gyakorlatban az ellen­kezőjét tenni: ismeretlen fogalom a marxista-leninista pártok törté­netében. Ennek ellenkezője a gya­koribb: az eltérő egyéni vélemény ellenére is végrehajtani, amit a párt politikája előír. Mi a magyarázata annak, hogy az őszinte elvi egyetértés sok he­lyütt eltérő gyakorlatot szül? Leg­főbb ok talán az, hogy még nem tudott minden pártszervezetünk átállni az új vágányra, amelyet Kádár elvtárs a Hazafias Népfront plénumán úgy jelölt meg, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. A tömören megfogalmazott mondatban összesűrítve fogalma­zódott meg mindaz, ami az újat jelenti pártunk politikájában. Né­mely pártszervezetünk azonban csak egyszerű szórendi cserét vél felfedezni e mondatban a párt ko­rábbi jelszavához képest. S most iásruk a másik példát. Bármennyire együttérzek is ba­rátommal emberileg — igaz kom­munista hitemre jelentem ki, hogy leváltásával egyetértek. Mert miről is van sző? Tény, hogy ő a legnehezebb na­pokban is szilárdan kitartott a párt mellett, s az a bizonyos kis „mérnököcske” (abban az időben még csak technikus) nem látott tisztán 1956-ban. Abban az idő­szakban, amikor a munkáshata­lom megvédése volt pártunk fő feladata, a legfontosabb mérce az emberek megítélésénél a politikai megbízhatóság volt. Barátom ese­tében további nagy pozitívumot jelentett, hogy beiratkozott a technikumba. S éppen ez az a pont, amelynél tévesein ítéli meg helyzetét: nem látja, hogy szak­mai előléptetésének alapja már évekkel ezelőtt nem a mozgalmi múltja, hanem tanulási készsége és kibontakozó műszaki képessé­gei voltak. Előléptetése lényegében a leendő technikusnak előlegezett bizalom volt, s nyilván ezen a cí­men ígértek még magasabb be­osztást is. <3 azonban, miután műszaki be­osztásba került, kezdett megelé­gedni helyzetével, abbahagyta a tanulást, míg az általa szidalma­zott pártonkívüli műszaki értelmi­ségi megszerezte mérnöki diplo­máját, elismert szaktekintéllyé vált és politikailag is sokat fejlő­dött. így történt, hogy barátom fö­lé nőtt. A szocializmus építésének mai szakaszán az juthat feljebb a mű­szaki ranglétrán, aki jobban elsa­játítja a technikát. S csak bará­tomon múlik, hogy mikor jut ő is tovább. Mert állítom, hogy neki is van perspektívája, csak pillanat­nyi sértődöttségében ezt nem ve­szi észre. • Az első példában a pártszervezet jobb párttag szakember híján sem támogatta a kitűnőén képzett, pártonkívüli szakember kinevezé­sét. Valósággal becsukták a sze-Jőjjőn velünk CSEHSZLOVÁKIÁBA! Különvonat indul Békéscsabáról november 3-án öt napra PRÁGÁBA, onnan egész napős kirándulások KARLOVY­­VARYBA és MARIANSKE-LAZNÉBA. Részvételi díj: 1030 Ft. Utazását 300,— Ft előleggel lekötheti! műket, hogy ne lássák meg a ve­zetésre termett, becsületes mérnö­köt, A másik példánál a pártszer­vezet helyesen cselekedett, amikor támogatott egy tehetséges szakem­bert. Ezt a kérdést nem szabad úgy felfogni, mint párttagok és párton­kívüliek harcát. A rossz szakem­bert le kell váltani, ha párttag, ha pártonkívüli, és jó szakember­rel kell kicserélni, akár párttag az illető, akár nem. Mindkét eset végső következte­léseként levonhatjuk azt a tanul­ságot, hogy a párt politikájának végrehajtását nem szabályozzák a különböző munkahelyek sajátos viszonyai: mindenütt és minden­kor következetesen kell harcolni érvényesítéséért. Amilyen helyte­len szem elől téveszteni a becsüle­tes pártonkívüli dolgozókat, éppen olyan helytelen előnyhöz juttatni a szakismeretekkel nem rendelke­ző párttagokat. Ha elvtársam és vele együtt több más, hasonló problémával küzdő elvtárs ezt megérti — és műszaki tanulmá­nyokat folytat, megszűnnek jelen­legi gondjai. Az alapos szakmai tudás magas­fokú politikai öntudattal párosul­va olyan hajtóerő, amely többszö­rösen megtermékenyíti a minden­napi alkotó munkát. Valachi Anna Az özvegy és a huligánok A nyugatnémet provokátorok által meggyilkolt Rudi Arnstadt ssá zados temetése Erfurtban. A képen: az áldozat özvegye. A sír, amely felett a zokogó öz­vegy búcsúzik ifjú férjétől, Rudi Amstadtot, az NDK határrendőrsé­gének századosát zárja örökre ma­gába. A halálos golyó Wieseníeldnél érte, a határ túlsó oldaláról, nyugat­német földről, Arnstadt százados a szervezetten szított hidegháború, a hecc-kampány áldozata. A hecckampányé ... Íme. a dol­gok másik oldala. Néhány nyugat berlini huligán a ..frontváros” hatá­rára készül. Fiatalemberek, akik maguk talán nem Is tudják, mibe lovalják bele őket, ők csak a pénzt kapják, amiből italozhatnak, kitom­bolhatják magukat, élhetik a „nyu­gati életformát". De amit csinálnak az már nem gyerekjáték, nem eu-Felbérelt nyugat-berlini suhancok az NDK határán rendezett pro­vokációkkal igyekeztek megbontani Berlin békéjét. (MTI—Külföldi Képszolgálat) Mégis felépül Mészárosné háza. hanc-szórakozás, hanem világpoliti­ka. Ilyen huligánokkal, tombolása­­ikkal élezik napról napra a helyze­tet nyugat-berlini oldalról, a hatá­rok mentén, teszik kockára a világ­­békét. Ilyen suhanc-,,tombolás" előzte meg Rudi Arnstadt halálét és okozott már több tragédiát is. Kié a felelősség a rendzavaráso­kért és á gyilkosságokért? A hu­ligánoké? Az övéké Is. De elsősor­ban azoké a nyugatnémet politiku­soké, akik légkört teremtenek a provokációkra, szervezik őket, és napi politikai gyakorlatukká tették a rendbontást. Adenau éré, Willy Bnandté, a „frontváros” polgármes­teréé. És még feljebb. Felelősek az amerikai, angol és francia kormány­körök' Is, amelyek készakarva ren­dezetlenül hagyják a német kér­dést, új feszültség-forrást teremtve ezzel. A huligánok provokációit né­hány napja hivatalos provokációk váltották fel: nyugati katonatisztek száguldanak autóikon eszeveszetten Berlin demokratikus övezetében, hogy „megmutassák”, nekik „jo­guk van ehhez”. A két kép egymás mellett önma­gáért beszél. Pillanatképek, amelye­ket a történelem egyszer majd bizo­nyító anyagként fog felhasználni. A zokogó övegy és a huligánok ... e* jelképezi az atlanti hatalmak német politikáját egy olyan Időszakban, amikor Európa végre nyugalmat, és evégett elsősorban a német kórdé6 békés rendezését várja. (Várkonyi) Jelentkezni a békéscsabai IBUSZ-irodában lehet. 50478 Ecsegfalva félé robog vélünk a gépkocsi. Mellettem ül a szikár termetű Mészárosné. Munkájáról, az emberekről, a mindennapi életről beszél. Szavai bizakodó­ak, arca derűs. Mintha mindig öröm övezte volna életét. Pedig szeme szöglete körül az egymás mellé sorakozó szarkalábak, a homlokán jól látható ráncok, s szökés hajának oldalfürtjeiben meg-megvillanó ezüstösen fehér hajszálak nemcsak azt érzékel­tetik, hogy Mészárosné sokkal közelebb van az 50 évhez, mint a negyvenhez, hanem sokkal töb­bet. Azt a sok keserűséget, gon­dot, amelyen úrrá kellett len­nie. Hogyan is mondják néhá­­nyan ismerősei, vezetői? —• Derék asszony Mészárosné. Ugyanakkor fáradhatatlan és be­csületes. Pedig göröngyös út adatott az ő számára.... Tizen­egy évvel ezelőtt egy vasúti bal­eset áldozataként temetőbe kí­sérte férjét. Azóta két lányával ól egy 3x4 méteres kis szobában, s egy parányi konyhában. De amiért különösen elismerést ér­demel: kezemunkája legjavát és szíve egész szerete tét két lányá­nak emberré-nevelésére, tovább­taníttatására fordította. Nagyobb bik lánya, aki most 19 éves, ta­valy végzett a Békéscsabai Köz. gazdasági Technikumban. Azóta az Állami Biztosító gyomai ki­­rendeltségénél dolgozik. Kiseb­bik lánya most 17 éves. Néhány nap múlva a gimnázium IV. osz­tályába lép. S miközben minden erejét arra tette fel, hogy gyer­mekei többet tudjanak, mint ő, hogy apa nélkül is emberekké legyenek, neki csak a gond ju­tott ... Megint mások így beszélnek róla: — Az édesanyák példaképe ő... Most is házat épít, kétszoba, konyhásat, benne fürdőszobával, hogy a másé helyett a sajátjába költözhessen. Nem magára gon­dól, hanem gyermekeire... — Most már lesz házam — újságolja Mészárosné, amint Ecsegfalvához közeledünk. — Pedig féltem a kezdettől... Ezután arról beszél, hogy né­hány hónappal ezelőtt mennyit töprengett. Hazaérve, ki tudja hányszor mélyedt gondolataiba órák hosszát az asztalra könyö­kölve. Akkor még szertelenül cikáztak gondolatai: „Építkez­ni? De hogyan? Miből? Hiszen mindössze tízezer forintom van, amit özvegyi járadékomból gyűj. töttem össze majdnem két év alatt... Most is egyik szomszé­dom azzal állt elém, hogy a kö­zelben van egy romos tanya, amit aránylag olcsón meg lehet­ne vásárolni. A rajta lévő cserép, faanyag, az ajtók jói jönnének... — Gyerünk csak azzal az épít­kezéssel minél előbb. Majd ott leszünk néhányan mi is, amikor segítségre lesz szükség ... Csak szóljon — mondták egyre többen. Az asszonyok, akikkel Mészá­rosné együtt gyerekeskedett, s akik később is megmaradtak kedves ismerőseinek, még köz­vetlenebbül beszéltek vele: — Meg ne hátrálj! Inkább azt mondd meg, mikor mehetünk segíteni... Most is nagyot sóhajt, mint a tavaszon, de ez a sóhaj más, mint az akkori, S az emberség, az elvtársiasság nagyszerű meg­nyilvánulását vetíti elém, amint épülő családi házának történetét meséli. Házának története? In­kább az övé, özvegy Mészáros Jánosnéé és az emberségé, meg azoké, akik melléálltak, akik az

Next

/
Thumbnails
Contents